A jungi analízis szakaszai leképezik a tradíció transzformációs lépéseit, azaz a Skorpió pillanat lényegét.

  • Az első szakasz az árnyék felismerése és annak tudatosítása a tudatos Én (Ego) által.
  • A második lépcső az anima / animus felismerése és integrációja a tudatos Énnel.
  • A harmadik fázisban az archetipikus álmok értelmezése során a személyiség ráléphet a Self-hez vezető útra.

Jung maga is alkímiai pszichológiának nevezi rendszerét. Alapelve, hogy a psziché összetevőit szét kell választani egymástól (Separatio), majd megismerni, megtisztítani és újra egyesíteni kell (Solve et Coagula: Oldj és Kristályosíts!). Azaz egyfajta modern „beavatási utat” kínál, mely az emberi élet válságait, határhelyzeteit értelmezi, és szilárd kereteket ad azok transzformációs jellegének megéléséhez.

Az emberi élet átmenetei ismertek: a gyermekkor, a serdülőkor, a felnőttkor, a házasság, az életközép, az öregkor. Mindegyik átmenet kisebb-nagyobb válságot eredményez, szimbolikus értelemben halált és újjászületést.

Jung szerint eredetileg minden ember a teljesség, az ősvaló, a Self érzésével rendelkezik. A gyermekkorból a felnőtté válás útján emelkedik ki a tudattalanból az individualizálódó Ego. Ez a kiemelkedés a teljesség elvesztésének megrázkódtató élményével jár. Az egység helyreállítására való törekvések az archaikus társadalmak beavatási szertartásaiban nyilvánultak meg. Ezek a szertartások Jung szerint „a halálra való készülődés” rituáléi voltak, ahol a beavatandó az eredeti ősvalóval való azonosság legmélyebb szintjére (nigredo, 8. ház) kerül vissza, és a halállal szembesül. Azaz identitása feloldódik (feldarabolódik: lásd. sámánbetegség) a kollektív tudattalanban. Ebből az eksztatikus határhelyzetből visszatérve tulajdonképpen újjászületik. Az „önalávetés” a sikeres beavatási rítus fontos előfeltétele volt.

Mindezt lefordítva a mai világ nyelvére: szükséges a válság tudatos felvállalása.

 

Alkímiai állapotok

Jung az ismert alkímiai állapotokat (nigredo, albedo, rubedo) a következőképpen értékeli:

  • Nigredo (tudattalanság, küzdelem az árnyékkal).
  • Albedo (a cselekvés és a lélek indítékainak tudatosodása, az intuíció fokozódó adottsága).
  • Rubedo (a belső értékek síkjának a megélése, a Selfből származó alkotó erők aktivizálása).

Jung szerint az életben bekövetkező mély válság mindig felerősíti a halálérzetet, illetve a halálfélelmet az emberben, ezzel is utalva a halál és a válság fogalmának szoros kapcsolatára.

„Ha például elveszítjük az értékeinkbe vetett hitünket és meggyőződésünket, olyan érzésünk támadhat, hogy meg kell halnunk. Úgy véljük, az életnek itt a vége; nem érdemes tovább folytatni. […] Ha a változás alaposnak ígérkezik, és szándékosan kitérünk előle, akkor gyakran történnek balesetek, sőt halálesetek is, netán súlyos betegségek lépnek fel…”
(C.G. Jung)

Azaz a belső válsághelyzet, transzformációs pillanat elutasítása a külvilágban fog realizálódni, kisebb-nagyobb nehézségek, megszűnések formájában. Jung úgy véli, hogy a pszichikai változásoktól megfutamító halálfélelem oka az elfojtásokban keresendő. Az ember, amíg csak teheti, kerüli azon dolgok tudatosítását, melyek életének a teljességét adhatnák. Így akadályozott a Self tudatosulása, azaz a halálra való készenlét. A Skorpió pillanatok hozzák felszínre az ember életében a halálra ítélt lelki tartalmakat. Ezt Jung így fogalmazza meg:

„Minden ember pszichéjében vannak dolgok, amelyek elhalásra ítéltettek; olyan haszontalan héjak, amelyeket le kell vetni. […]a lelki folyamatokban is kénytelenek vagyunk kifejleszteni bizonyos dolgokat, amelyek sohasem érnek meg. Egy darabig hasznosak, majd eltűnnek,…” (C.G. Jung)

A halál fogalma az európai gondolkodásban szorosan kötődik a Rossz, a Sötét fogalmához, mely a tudattalan árnyékába szorult. A jungi pszichológia különös hangsúlyt fektet az árnyékkal való szembesülésre és annak integrációjára az Én fejlődése érdekében. Jung bírálja a keresztény kultúra azon tételét, hogy a „Jó” a „Rossz” hiánya.

„Ez a klasszikus tétel megfosztja a rosszat az abszolút léttől, és árnyékká változtatja, amelynek léte viszonylagos, csupán fénytől függő. […] A pszichológiai tapasztalat azt mutatja, hogy »jó« és »rossz« egy úgynevezett morális ítélkezésnek az ellentétpárja, az ítélet mint olyan pedig tulajdonképpen az emberből ered.” (C.G. Jung)

Jung joggal veti fel a kérdést: hogyan létezhet jó rossz nélkül, világos sötét nélkül, fent lent nélkül. Látszólag mindaz, ami rossz, a tudattalan része, amiről az embernek egyfajta furcsa és félelmetes fantáziaképe van. Ezért kapja a tradicionális asztrológiában a 8. ház a „sötét ház” leegyszerűsítő címkéjét, hiszen itt a tudattalan árnyéktartalmával kényszerül a személyiség szembenézni. A leegyszerűsített jelentés-tartalomhoz való ragaszkodás – a fizikai halál, súlyos műtétek, ad absurdum: mások pénze – csupán egyfajta menekülés, a transzformációs aktus fel nem vállalásának manifesztációja. Úgy gondolom, hogy a jungi megközelítés hozzásegítheti a mai asztrológiát a teljesebb emberi lét megteremtésében való közreműködéshez, és újabb megvilágításba helyezi a Skorpió pillanat kulcsfogalmát, a transzformációt.

A bejegyzést megalapozó sorozat (Adalékok a 8. ház értelmezéséhez) öt részben itt található:
1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész

Tick Ervin [asztrológus, szomatodráma játékvezető] | Kép: © Pink Floyd Momentary Lapse of Reason albumborítója

Share This