Az benne lehet a képletemben, hogy történetesen nagyon szeretnék gyereket, fontos a család, és mindent megteszek érte… De sajnos (vagy inkább hála istennek!) egyelőre én egyedül képtelen vagyok rá. Férfiként különösen. Úgy hogy akarhatok én sok gyereket (akár kőbe is véshetem az erre utaló hókuszpókusz ábrámat), ha nincs partner hozzá, akár meg is szakadhatok igyekezetemben…

Képzeljük el magunkat egy lakatlan szigeten Robinsonként, és „ott van abban a fránya hókuszpókusz ábrában a házasság”. Kit veszünk el? A kecskét? Vagy ha éppen megengedjük magunknak a többnejűséget, akkor a kecskéket? Vagy esetleg Pénteket?

Van ami benne van a Radixban, és van ami nincs. Hogy mi van benne és mi nincs, abban lehet különböző az álláspont. De arról a lóról érdemes lenne leszállni, hogy minden benne van. Persze, ha valakinek összeomlana az asztrológiai világképe, ha leszállna erről a lóról, akkor a világért se szálljon le!

Az az asztroszaki, amelyik mondjuk a jövő évre gyermekszületést jelez, arról azt lehet mondani, hogy nem hazudik, csak blöfföl. Mielött fennakadnánk a blöff szón, gondoljunk arra, hogy Las Vegas legjobb, legsikeresebb pókerjátékosa amikor blöfföl az már művészet és sok év tapasztalata van a háta mögött.

Persze egy kezdő is blöffölhet. Mondjuk gyermekáldást jelez szegény Robinsonnak a lakatlan szigeten – elvégre benne van a radixában, nemde? A találati arány 50% (vagy igen, vagy nem), ami mindenképpen jobb, mint mondjuk a lottószelvény esetében lehetséges.

Fritz Riemann pszichológus és asztrológus az Útmutató asztrológia könyvében ezt írja:

„A pszichológia oldaláról gyakran hallhatjuk azt az ellenvetést, hogy az asztrológia nem veszi figyelembe a szociális környezetet és az öröklött alkatot. Ez azonban nem igaz, hiszen az asztrológia kitágítja a környezetet a szociális-embertársi környezeten túl a kozmikusba. Mindazonáltal az embert nem pusztán tanuló lénynek tekinti, aki mint ‘tabula rasa’ jön a világra és szociális környezetén keresztül formálódik, ahogyan ezt néhány pszichológiai iskola teszi, hanem azt a nézetet vallja, hogy az embert először is alkatának és környezetének az egymásra hatásával magyarázhatjuk meg. S számára az alkat nem pusztán a genotipikus öröklődési alap, hanem ehhez hozzáveszi a kozmikus formálódást a horoszkópban rögzített születési pillanat által.

 

A szó legtágabb értelmében vett mindenkori környezet – a szociális, társadalmi és politikai – támogathatja a kozmikus adottságokat, vagy épp ellenük hathat, mint azokat elidegenítő ellenfél. Ily módon a horoszkóp megvalósítása függ szociális környezetünktől – ahogyan minden eszme függ attól a valóságtól, amelyben meg akar valósulni –, egyúttal azonban annak az egyénnek a vitális megvalósító erejétől is, akinek a megvalósítás kiszabatott.

 

Minden gyámkodás, legyen az bármilyen fajtájú, megfosztja az embert az individuáció lehetőségétől, és ezáltal saját horoszkópjának a megvalósításától.” (Fritz Riemann)

Sőt! A Szorongások alapformái című művében meg ezt írja:

„A sors, amit fejlődésünk során megtapasztalunk, függ a következő tényezők összetalálkozásától:
• egy ‘első természetet’ magunkkal hozunk, amiről leginkább az asztrológia, a horoszkóp tud valamit mondani;
• ehhez hozzájön az öröklési alapanyag, amit azonban csak fejlődésünk során ismerünk meg;
• és a korábbi és későbbi környezetünkkel való találkozásunk és szembenézésünk folyamán jutunk hozzá a ‘második természetünkhöz’, ami a környezeti hatások nyomán mindig már szinte elhomályosítása, sőt elidegenítése az első természetünknek.

 

Ha ez az elidegenítés túlságosan erőteljes, és első természetünk és hajlamaink, illetve a belénk nevelt és megszerzett második természetünk közt igen nagy és lényegbeli különbség van, akkor megbetegszünk. A közölt példák nyilván nagyon világosan megmutatták, hogy a korai környezet, sőt még a későbbi is, milyen mértékben válthat ki betegséget –mindenekelőtt a korai családi környezetünk, ami azonban annyiban mindig magában foglalja már a további szociokulturális külvilágot is, amilyen mértékben szüleink – tudatosan vagy tudattalanul – az uralkodó kollektív mércéket, egyetértően vagy elutasítóan, a nevelésükben képviselik vagy elutasítják, ami által a gyermek már kollektív értékítéleteket vesz át, vagy szintén elutasít.” (Fritz Riemann)

Share This