Adalék a jungi analitikus pszichológia Self fogalmához:

„Nem a határokon túl van a határtalan, hanem fordítva: a határokon belül rejtőzik és még arra is ő nyújt lehetőséget, hogy az ember megkísérelje átlépni ezeket. Nem büszkeségből, nem kíváncsiságból, nem is kalandvágyból, hanem hogy közelebb kerüljön ahhoz, aminek minden más létezővel együtt maga is köszönheti a létét, hogy maradéktalanul belemerüljön abba, ami őt magát is át- meg áthatja. A határt átlépve sejti csak meg, hogy nem önszántából cselekedett így. Egy hívásnak engedelmeskedett, amit a lépés pillanatában hallott csak meg; nem volt hát ideje felkészülni. A határt átlépve önmagához kezd közeledni; s bár egyre riasztóbb lesz a felismert határtalanság, ez mégsem a tökéletlenség érzetét kelti benne, mint Arisztotelész feltételezte, hanem a csodáét: azt, hogy a mindenséggel együtt őt is olyasvalami élteti, ami láthatatlan, felfoghatatlan, de ami a létezőkkel ellentétben mégis […] kortalan, halhatatlan és soha nem romló.” (Földényi F László: A medúza pillantása)

Kép: © Connie Sheehan – Unfinised Mandala

Share This