az emberek reakciómódjának tipizálására
az első kísérletet Hippokratész, az orvostudomány atyja tette, aki Kr. e. 460 és 377 között élt. A személyiségjegyek közül a reakciómódot legjobban befolyásoló temperamentumot emelte ki, ami a magyar nyelvben leginkább a vérmérsékletnek felel meg, míg szakmai szempontból a kedély fogalmához áll legközelebb. A temperamentum értékelésére alapozott osztályozása már mintegy 2400 éves, mégis ma is hasznos az emberi természet megítélésében.

Thalész valamennyi dolog eredetét a vízre, Anaximenész a levegőre, Hérakleitosz a tűzre vezette vissza. Empedoklész szerint az emberi test a négy alapelemnek a keveréke. Az egészséges embert a négy elem arányos megoszlása jellemzi.

Félezer évvel később Galenus fejlesztette tovább ezt a tant, így hippokratészi-galenusi típustanról kell beszélnünk. A fent megnevezett négy típusban a négy nedv és a négy őselem egyike az uralkodó. A szangvinikusoknál a melegség és a levegő, a kolerikusoknál a szárazság és a tűz, a melankolikusoknál a nedvesség és a föld, a flegmatikusoknál a hidegség és a víz a meghatározó.

A későbbi kutatások nézeteik helyességét inkább alátámasztották, mint cáfolták. Éppen ezért a temperamentum-típusok be is épültek az általános köztudatba, hiszen mindenki ismer flegma, szangvinikus vagy éppen melankolikus embereket.