 |
 |
 |
 |
   |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
AZ INDIVIDUÁCIÓ
Adolf Guggenbühl-Craig svájci jungiánus pszichológus segítő hivatásokról írt könyvének kéziratos magyar változatának egy újabb részlete. (fordította: Mészáros Csilla) |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
C.G. Jung
műveiből kivehető, hogy a pszichoterápia két dologra irányul...
egyrészt
az a célja, hogy az analizáltat kigyógyítsa neurotikus és pszichotikus
szenvedéseiből, másrészt pedig az úgynevezett individuáció elősegítésére
törekszik. Jung úgy véli, hogy a legtöbb terápia a legjobb esetben gyógyulással
zárul, ezzel szemben az individuáció külön ügy, és nem követi automatikusan
a gyógyulást. Nagyon nehéz röviden összefoglalni és leírni az individuáció
lényegét. Ahhoz, hogy érthetővé tegyük, képek szükségesek. Az emberi élet
kiteljesedését jelenti, az egyes ember élettervének kibontakozását, életünk
értelmének a megélését. Az individuációt nem lehet megszerezni és aztán
nyugodtan birtokolni. Mivel nehéz a lényegét kifejezni, szimbolikusan
úgy ábrázolhatjuk, mint az utazást az aranyvárosba. Az alkimisták
azon fáradozása, hogy a nemtelen anyagot arannyá változtassák, hogy a
bölcsek kövét megtalálják, mind az individuációnak az anyagra kivetített
szimbólumait jelentik. Ám a bölcsek kövét sohasem lehet meglelni, s épp
ily kevéssé lehet a nemtelen anyag arannyá változtatásának a receptjére
rábukkanni.
Valaminek a folytonos kereséséről van szó, a cél megsejtéséről, anélkül,
hogy valaha is elérnénk. C.G. Jung nem általános kijelentéseket tett eme
folyamatról, hanem megkísérelt a történésnek kissé konkrétabban a nyomára
bukkanni. Kiemelte például, hogy nagyon fontos az ember ellentmondásait
megélni, nem kellene azokat kiküszöbölni, ám magasabb szintén mégiscsak
fontos azokat egyesíteni. Ilyen értelemben kell például a király és a
királynő házasságának alkimista szimbólumait szemlélnünk. A mandalák,
a tibeti szerzetesek meditációs képei, amelyek a legkülönfélébb ellentéteket
csoportosítják egy középpont köré, az individuáció céljának jelképes ábrázolásai.
Vallási értelemben a lélek megmentésének képeivel ragadják meg az individuációs
folyamatot. Arról van szó, hogy az ember a saját lelkét lehetőség szerint
a maga teljességében megélje, és ilyen értelemben magát a létezést is
élmény szinten maradéktalanul kimerítse, elfogadja és igent mondjon rá.
Az individuációt gátolja a megmerevedés, önmagunk lezárása, a hiányzó
nyitottság önmagunkkal és a világgal szemben. Az individuáció útjai különösek
és sajátosak lehetnek; vezethetnek betegségen vagy egészségen, szerencsén
vagy balsorson át. Az individuációban arról van szó, hogy érintkezésbe
kerüljünk a bennünk rejlő isteni szikrával. Az én alárendeli magát a mély-énnek.
Mivel az individuáció nem egyeztethető össze a pszichés beszűküléssel,
az alapvető emberi adottságokat, még ha azok félelmetesek is, integrálni
kell. Az árnyékkal, magával a destruktív résszel valamilyen módon szembesülni
kell. Meg kell történnie a halállal való szembenézésnek. Jung műveiből
részben az tűnik ki, hogy az individuáció az élet második felében megy
végbe. Jung nem veszi dogmatikusan ezt a gondolatot, néhány tanítványa
viszont dogmának tekinti.
A mélylélektani analízisben álmok és a tudattalan más megnyilvánulási
módjai alapján utalásokat találunk az individuációs folyamatra. Megállapítható,
hogy az érintett keresi-e a bölcsek kövét, az aranyváros felé vivő úton
halad-e. Analitikusi tapasztalataimból kiindulva mondhatom, hogy az individuáció
folyamata valószínűleg minden életkorban végbemegy. Nagyon gyakran követhettem
ezt a folyamatot például fiataloknál. Sokan közülük küzdenek az istennel,
a halállal és az ördöggel. Teljesen nyitottak az emberi létezés polaritásaira,
anélkül azonban, hogy közben belsőleg szétesnének. Saját emberi lényük
és a teremtés mélységeibe hatolnak pszichológiailag. Fiatalok álmaiban
felismerhettem az individuáció és az önmagukra találás szimbólumait, és
láthattam azt is, hogyan hatottak ezek a fiatalra és hogyan küzdött meg
velük. Az a gondolat, hogy csak idősebb emberek juthatnak el az emberi
élet lényegéhez, alapos vizsgálódás után különösnek tűnik. Az emberiség
történetének nagy részében az emberek végül is fiatalon haltak meg; a
fejlődő országokban az emberek nagy része még ma sem él tovább negyven
évnél. Valóban úgy lenne tehát, hogy csak azok számára volt lehetséges,
hogy életük igaz rendeltetését beteljesítsék, akikhez sorsuk kegyes volt,
és megengedte, hogy 30-40 évnél továbbéljenek e földön? S azt is figyelembe
kell vennünk, hogy az emberiség kreatív alkotásainak nagy részét 40. életévük
előtt álló férfiak és nők hozták létre.
Az individuáció folyamata bizonyos rokonságot mutat a vallásos fejlődéssel.
Azt állítani azonban, hogy csak a 40 év feletti emberek lennének nyitottak
vallási meglátásokra és képzetekre, magától értetődően téves. Az az elképzelés,
ami Jung műveiből kitetszik, és amelyet a tanítványai dogmává tettek,
nevezetesen, hogy egy fiatal feladata az, hogy a külvilágot legyőzze,
szakmailag érvényesüljön, családot alapítson és így tovább, egy idősebb
emberé viszont az, hogy életműve értelmének a keresésével foglalkozzon,
első pillantásra talán csábítóan hangzik; ily módon életünk bizonyos rendet
és programszerű lefutást kap. Egy tanulmány modelljéhez közelít. Gondolkodásunkat
azonban talán túlságosan befolyásolta az iskolában, az egyetemi tanulmányok
idején kialakított kép. Közeledésünk a mély-énhez bármelyik életkorban
bekövetkezhet; egy tizenhat éves is nagyon elöl járhat az individuáció
útján, egy hatvanéves pedig esetleg teljesen felhagyott a bölcsek kövének
keresésével. Egész életünk folyamán közeledünk lényünk lényegéhez, majd
eltávolodunk tőle, hogy aztán ismét közeledjünk hozzá. Egy folytonos oda-vissza
mozgásról van szó. Következésképp egy ember sem - és természetesen egy
analitikus sem - állíthatja magáról, hogy individualizált és ezért úgymond
meg van mentve.
A tévedések elkerülése végett még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy
az individuáció folyamatánál nem olyan jelenséggel van dolgunk, amely
a szellemi és lelki egészséggel párhuzamosan megy végbe. Lehet valaki
figyelemre méltóan mentes pszichotikus és neurotikus tünetektől és mégis
alig érinti meg az individuáció folyamata. Az én elég erős lehet ahhoz,
hogy hatékony védekezési mechanizmusokat építsen ki az emberlét nagy kérdéseivel
és félelmeivel szemben. A halált félre lehet söpörni azzal, hogy mással
történik meg, és egy ideig nem szükséges foglalkozni vele. Egy rendkívül
erős én elsáncolhatja magát egy gyakorlatias életfelfogás mögé, amely
alapvetően semmiféle fenyegető dologgal nem akar foglalkozni, ami nem
változtatható meg, mint például a halál. Az árnyék problematikát egész
egyszerűen el lehet nyomni vagy másokra lehet vetíteni. Összes félelmünket
céltudatos szorgalommal félre lehet tolni. Részcélokat tűzhetünk magunk
elé, s míg ezek elérésére törekszünk, kitérhetünk az általános értelem
keresése elől. Efféle célok lehetnek a pénzszerzés, a családi kötelességek
teljesítése, egy bizonyos szociális helyzet elérése, súrlódásmentes betagozódás
a társadalmi rendszerbe, egy hivatás gyakorlása, s testi egészség megtartása
és hasonlók.
Természetesen nagyon sokféle lehetőség adott ahhoz, hogy az individuációt
elősegítsük, akár magunknál, akár másoknál. Jung műveiből, de még inkább
tanítványai írásaiból kitűnik, hogy az analízis az individuáció elősegítésének
par excellence modern útját jelenti. Döntő jelentőségű, hogy kettesben
alaposan foglalkozunk saját tudattalanunk közléseivel, hogy küzdünk azért,
hogy pozitív viszonyulásunk legyen eme közlésekhez, hogy a mélylélektan
ismeretei alapján szemléljük saját lelki életünket. Ilyen értelemben természetesen
közel vagyunk ahhoz, hogy különösen egy idősebb, élete második felében
járó analitikus, aki folyamatosan analizál, és önmagát is állandóan a
mélylélektan kategóriái szerint próbálja megérteni, azt kezdi hinni, hogy
ő úgymond szakembere az individuációnak, vagy legalábbis azon az úton
halad. A páciensei pedig még jobban megerősítik eme inflatorikus beállítódásában.
A páciensek sok okból szeretnék őt olyasvalakinek látni, aki nemcsak pszichésen
egészséges, hanem még az individuációs úton is különösen élen jár. Egy
mindentudó mágusnál szeretnének terápián részt venni.
A fentiek alapján úgy tűnik, hogy különösen a jungiánus iskola analitikusai
eshetnek áldozatul bizonyos vak elbizakodottságnak. Az individuáció
és az élet második fele fogalmak főleg a jungi pszichológiában
játszanak nagy szerepet, és veszélyessé válhatnak az általam felvázolt
értelemben. Ez azonban nincs így. Más iskolák analitikusai, akiknek az
individuáció fogalma semmit sem jelent, akiknek az analízis csak egy út
a szellemi egészséghez, és akik minden mást elutasítanak mint metafizikai
spekulációt, a maguk módján szintén az egyedül üdvözítő útnak tekinthetik
az analízist. Úgy vélik, az általuk képviselt pszichológiában és az általuk
képviselt kezelési módszerekben megtalálták az emberiség megváltásának
módját. Egy nemzetközileg ismert freudiánus pszichoanalitikus nyilatkozta
nekem nemrég teljes komolyan, hogyha a második világháború előtt több
pszichoanalitikus lett volna Németországban, és Freud tanításai mélyebben
gyökeret vertek volna a nép tudatában, akkor a második világháború nem
tört volna ki. Bármely iskola analitikusaiban meglehet a kísértés arra,
hogy azt higgyék, megtalálták az emberiség alapvető problémáinak a megoldási
kulcsát. Ez az infláció nemritkán még a nem pszichoterápiát alkalmazó
pszichiátert is utoléri. Milyen gyakori az a próbálkozás, hogy az emberiség
történelmének rendkívüli jelenségeit pszichopatológiai kategóriákra redukálják.
Krisztusból paranoiás mazochista lesz, a szentek szexuális neurotikusokká
válnak.
Azáltal, hogy sok analitikusi iskola nem ismeri el a szellemi egészség
és az individuáció közötti különbséget, talán még nagyobb lesz az a veszély,
hogy a prófétai igazlátás inflációjának áldozatává válunk.
Az az analitikus, aki már maga mögött tud néhány sikeres gyógyulást, úgy
véli, hozzásegítette az embereket lelki üdvözülésükhöz, vagy legalábbis
tudja, hogyan lehet hozzásegíteni őket. Hiszen benne szintén szétvált
a szellemi egészség és az individuáció; s annak következtében, hogy nem
látja ezt a szétválást, e két fogalom pszichológiai keveredésének már
nem tud megálljt parancsolni, és a prófétai igazlátás inflációjának áldozatává
válik.
adolf guggenbühl-craig |
|
 |
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
|