 |
|
|
|
   |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
MÉLYLÉLEKTANI ÖSSZEFOGLALÓ
Az asztropszichológiai oktatás része C.G. Jung lélektanának megismerése és alkalmazása. A vázlatszerű bemutatásához Jung magyarul megjelent műveit, Bodrog Miklós írásait, és nem utolsó sorban Dr Süle Ferenc "A jungi mélylélektan napjainkban" című munkáját használtam fel. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 bevezető a psziché szerkezete perszóna tudat ego a tudat funkciói |
|
|
tudattalan individuáció a psziché mozgatóerői |
|
|
|
|
|
|
|
|
bevezető |
|
|
|
|
|
A sokféle
mélylélektani irányzatot az különbözteti meg egymástól, hogy az emberi
pszichikum belső természetét milyennek látják, illetve milyen az emberképük
és a személyiségmodelljük. Jung szerint az emberi lényeg központjában
egy pozitív és kreatív mag helyezkedik el, mint minden emberi jelenségnek
legvégső forrása (Selbst, Self, Ősmagunk, Ősvalónk, Mélymagunk, Mély Én,
Nagy Én, Istenképűségünk, az isteni lehelet, Pneuma,...).
A jungiánus pszichológia az analízis mellett az integráló szintézisre
nagy hangsúlyt fektet - egy magasabb emberi egység elérését tűzi ki céljául.
Minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért a jungi pszichológia
vezérfonala az emberi fejlődésben kibontakozó önmegvalósító (individualizációs)
folyamat leírása és támogatása. Ehhez azonban először meg kell ismernünk
igazi önmagunkat.
A psziché teljessége - benne az egymást kiegészítő tudattal és tudattalannal
- önszabályozó rendszert alkot. A tudattalan az idősebb, az ősi,
az eredeti, belőle születik meg, emelkedik ki a tudat(os) a személyiségfejlődés
során.
Jung a személyiség két fő irányulását (attitűdjét) különbözteti meg:
• extraverzió - külvilág felé való érdeklődés
• introverzió - a belső világ felé vonzódás
Ezen túl a tudatos én által irányított négy funkciót különít el:
• a gondolkodás
• az érzés
• az intuíció
• a külvilág közvetlen érzékelése
Bár ezen irányultságok születésünktől fogva adottak, mégis tőlünk is függ
melyiket mennyire fejlesztjük ki életünk során. (A személyiség komplex
fejlődéséhez mindegyik funkció és irányulás fejlesztése szükséges.)
Jung az élet első felének lélektani fő feladataként az adott konkrét világban
való elhelyezkedést jelöli meg:
• a nemi identitásnak megfelelő párkapcsolat és a család kialakítása
• hivatásválasztás
• anyagi biztonság biztosítása
• beilleszkedés közösségekbe
• az egyéni karakter megtalálása
az egó integrációs energiáinak kifejlődése után.
Az élet második felében nagyobb szerepet kap ( kell, hogy kapjon) a személyiség
addig háttérben lévő oldalának megismerése, integrálása, a mélyebb belső
értékek megtalálása, a szellemi élet hangsúlya.
Az egó helyett a Self kezd lassan a személyiség központjává válni.
Létrejön az egó-Self tengely. |
|
|
|
|
|
a psziché szerkezete |
|
| |
„Jung
felfogása szerint a psziché valamennyi tudatos és tudattalan pszichikus
folyamat összessége, szemben a lélekkel, amely bizonyos személyiségjelleggel
rendelkező funkciókomplexum. A psziché mikrokozmosz, amelyen belül az
éntudat csak egy körülhatárolt szeglet, amelyet a tudattalan mint valami
határtalan körülölel.”
• a személyiség legkülső burka a perszóna (szerepszemélyiség:
milyen akarok lenni)
• mögötte található a tudatos
én, mely a tudattalannal érintkezik
• az árnyék (a perszóna
kvázi vetületeként a tudattalanban)
tartalmazza a tudatos
én által elutasított, elfojtott lelki tartalmakat
(milyen
nem akarok lenni)
• a személyes tudattalan
individuális
élet során szerzett élmények, tapasztalatok
a környezeti
interakciók tudattalanba süllyedt részei
• a kollektív
tudattalan, mely az ősi kollektív emberi örökséget hordozza magában
itt találhatók azok az ősképek (archetípusok), melyek egyfajta
"szellemi szervek"
potenciális működési mintaként az emberi
sors meghatározói
• az animus ill. anima, mint a tudattalan
ellenkező nemű lélekképe(i)
egyrészről a kollektív tudattalan
ősképei által meghatározottak
másrészről az egyéni élet
személyes tudattalanba süllyedt élményeiből áll össze
•
a központban található a Self (Selbst), az Ősmag, az Ősvaló
a
személyiség integrációs központja
tudattalanbeli ősi forrása
a központi önszabályozás centruma
(nagy-Én,
mélymag, isteni én, istenarcúság, ősforrás) |
|
|
|
|
|
perszóna |
|
| |
„Annál,
aki a külvilághoz és saját belvilágához szerencsésen alkalmazkodik, a
persona amolyan szükséges, de rugalmas védősánc, amely viszonylag természetes,
egyenletes és könnyű érintkezési formát biztosít neki a külvilággal. Ám
épp a kényelmesség, amellyel az ember ilyen állandósult alkalmazkodási
forma mögé rejtheti valódi természetét, lehet veszélyessé. Akkor ugyanis
rámerevedik a maszk, mechanikussá válik, ránő az arcra, mögötte elnyomorodik
az egyéniség, az ember való lénye, s mind jobban belevész a szerepbe.”
(Jolande Jacobi)
A személyiségnek a környezethez való alkalmazkodásra kifejlesztett eszközéről
van szó. Maszk vagy szerepszemélyiség, melynek kialakulása archetipikus
folyamat. A perszóna értelmet emberi viszonylatokban szociális szerepekben
kap. Ez nem csak a környezeti tényezők függvénye, hanem karakter jellemző
is. A perszóna a fő funkció területén a differenciált leginkább. A perszóna
nemcsak közvetítő eszköz, hanem védekezés is (maszk).
Az asztrológia általában leegyszerűsítő módon Ascendenssel azonosítja a
perszónát. Nyilvános énünk, azonban egy sokkal komplexebb pszichológiai
jelenség. Erről egy külön jegyzetben szólunk majd a közeljövőben. Addig
is ajánlom figyelmedbe a Kos archetípus Ascendens bekezdését az Asztrológia
oldalon. |
|
|
|
|
|
tudat |
|
| |
„Tudaton
én pszichikus tartalmaknak az énnel való kapcsolatát értem, amennyiben azokat
az én mint ilyeneket érzékeli. Az énhez fűződő azon kapcsolatok, amelyeket
az én nem érzékel mint ilyeneket, tudattalanok.” (C.G. Jung)
A tudat átmeneti jelenség. Életünk egy jelentős részét tudattalan állapotban
töltjük. A korai gyermekkor tudattalanul telik. Alvás: elmerülés a tudattalanban.
Csak az ébrenléti fázisokban birtoklunk részlegesen tiszta tudatosságot.
Csak indirekt bizonyítékok léteznek a küszöb alatti mentális szféránkról.
Mentális képzetek soráról beszélhetünk, melyek nem léteznek, mint objektív
tények: Hang, Szín, Fájdalom,…
Szubjektivitásnak is teljes azonban a valóságtartalma; Jung szerint a belső,
lélektani folyamat egyenrangú a külső, környezetivel. A tudat szűklátókörű:
egy adott pillanatban csak néhány párhuzamos tartalma lehet, és ami ezen
kívül esik tudattalan.
A tudatos momentumok egymásutánjai a folytonosság érzetét keltik –
a valóság káprázata. A tudat elkülönült pillanatok élménye, fénycsóva a
tudattalan sötétjében. A tudattalan ezzel szemben hatalmas és folyamatos.
A tudat a külvilág érzéki észlelésének (percepció) termékeként is felfogható. |
|
| |
|
|
|
ego |
|
| |
„Az
ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal,
hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon.” (Marie-Louise von Franz)
Semmi nem lehet tudatos az Én, az egó nélkül. A tudat tulajdonképpen pszichikus
létezők kapcsolata az Énnel. Az Én komplex adottság. Elsősorban a létezés
tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat
szerez a külvilág felől.
• kapcsolatba lépnek az Énnel = tudatosulnak
• nem lépnek kapcsolatba = tudattalanok maradnak
Az egó (mint a tudat fő alkotórészeként) egyrészt kapcsolatot teremt (orientálódik)
a külvilággal (ektopszichés funkciók): érzékelés, gondolkodás, érzés, intuíció.
Másrészt kapcsolódik (aktívan vagy passzívan) a tudattalan bizonyos folyamataihoz
(endopszichés funkciók): emlékezet, a tudatos funkciók szubjektív összetevői.
Két további hatást érdemes még említeni: az emóciók, indulatok és az inváziók
jelenségét.
Az egó illetve a tudat jellemzőire, működésére, tipikus orientációira a
Nap a Merkúr, illetve a fő tengelyek vizsgálatával kapunk utalásokat. |
|
| |
|
|
|
a tudat funkciói |
|
| |
A különböző funkciókat általában
akaratlagosan kontroláljuk, vagy csak szeretnénk (félünk mindentől ami magától
működik). A pszichológiai funkcióknak saját speciális energiájuk van. Nem
tudunk megszabadulni tőlük. Viszont mindenkinek van erős oldal. Létezik
domináns funkció, mely megadja az egyes ember sajátos irányultságát (lélektani
típusok).
Az alárendelt funkció nem rendelkezik a tudatos differenciált funkciók minőségeivel.
Az alsóbbrendű funkciók mindig a bennünk lévő archaikus emberhez kötöttek.
Ez a megközelítés jól jellemzi a horoszkóp szemben lévő jegyei között lévő
viszonyt is. Differenciált funkcióinkban civilizáltak vagyunk, szabad akarattal
rendelkezünk. Az inferior funkció területén ennek nyoma sincs.
A középpontban az Ego áll amely bizonyos mértékű pszichikus energiával (libidó)
rendelkezik, azaz akaraterővel. Ha ez az energia például a gondolkodás felé
irányul (gondolkodó típus) akkor az érzés az inferior (alárendelt) funkció.
Természetesen ez visszafelé is igaz. A funkciók szabályozzák vagy segítik
kapcsolatunkat a környezettel, de nem érvényesek arra ami nem tartozik az
Énhez.
A különböző pszichológiai asztrológia iskolák próbálkozása, hogy a négy
lélektani típust a négy elemnek (vagy a négy horoszkóp negyednek) megfeleltessék
nem igazán járt (jár) sikerrel. Egy másik modellről lévén szó ez természetesnek
mondható. Az asztrológia egy sokszínűbb, differenciáltabb értékelést tesz
lehetővé. Figyelembe véve, hogy itt az egó kapcsolódásairól, a tudat funkcióiról
ill. bizonyos fokú perszóna jellegről van szó, leginkább a Nap, a Merkúr,
az Ascendens és az MC vizsgálatával alkothatunk óvatos véleményt a jungi
értelemben vett lélektani típusba való besorolást illetően. |
|
| |
|
|
|
tudattalan |
|
| |
„Mindenekelőtt
az a döntő, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a tudatot és a tudattalan
tartalmakat. Utóbbiakat úgyszólván izolálni kell, ez pedig úgy megy a
legkönnyebben, ha megszemélyesítjük őket, majd a tudat felől kapcsolatot
létesítünk velük. Csakis így foszthatjuk meg őket attól a hatalomtól,
amellyel különben fölébe kerekednek a tudatnak.” (C.G. Jung)
Itt találhatók azon pszichés tartalmak rétege amelyek a tudattalan határát
képezik az Én körül. Az ismeretlen oldal talányos. Nem ismerjük, de évről
évre megismerünk belőle egy kicsiny részletet. Ez a felfedezés soha nem
ér véget Folyamatos meglepetésben van részünk. Mindig van a személyiségnek
egy része amely tudattalan, vagy éppen most válik azzá, vagy most tudatosodik.
Befejezetlenek vagyunk, folyamatosan változunk.
A tudattalan fogalma átfogja mindazokat a lelki tapasztalatokat és tartalmakat,
melyekkel nincs nyilvánvaló kapcsolatban az Ego, illetve a tudat. Miután
a nyugati civilizáció számtalan szimbólum, tradicionális jelkép kihalását
eredményezte, ezért azok tartalma a tudattalanba kényszerült. Jung szerint
korunkban a lélek tudattalan tartományában erősen aktív élet zajlik.
Lélek – lélegzés, „lélekzés” – személyes, dinamikus
lelki funkcionálás: az ember személyes pszichikus tartománya. Szellem
- szél, szellő - egy személyen túli, rajta kívüli erőáramlás: a kollektív
tudattalan rendszerének a kifejeződése. A mindennapi egészséges átlagember
esetében a psziché mély rétege csak közvetett módon, felsőbb rétegek (személyes
tudattalan) „álruháiba” öltözötten jelenik meg.
Személyes tudattalan
A nevelkedésünk, társadalmi beilleszkedésünk során a tudatos személyiségünkből
kelleténél több lökődik a tudattalanba: pszichológiai értelemben elfojtódik.
Ezek az elfojtott hajlamok a személyes tudattalan tartományába kerülnek.
Hogy kinél mi tudatos, és mi nem, az változó.
Kollektív tudattalan
Bizonyos tudattalan tartalmak eredete teljesen ismeretlen, vagy nem az
egyéni élet során szerzettek. Van egy közös sajátosságuk viszont: mitológiai
karakterük. Ezeket a kollektív mintákat Jung archetípusnak - ősképnek
nevezte el és a kollektív tudattalan tartományába sorolta. Szerinte ebben
nincs semmi misztikus. Az elmének éppúgy megvan a maga története, mint
a testünknek. A kollektív tudattalan a testünkhöz hasonlóan a múlt emlékeinek
tárháza. A gyermek bár nem születik tudatos lénynek, pszichéje mégsem
tabula rasa (tiszta lap).
„Az archetípusok egy időben képek és érzelmek.
Az érzelmekkel töltött képek pszichikus energiára tesznek szert, dinamikussá
és jelentőségteljessé válnak. Az archetípusok az élet részei - képek,
melyek az érzelmek hídja révén szervesen kapcsolódnak az élő individuumhoz.”
(C.G. Jung)
Tudattalanunk legmélyebb rétegében az ember már nem egyéniség. Lelke kitárul
és beleolvad az e mberiség közös tudattalanjába. Kollektív szinten nem vagyunk
elkülönültek. Az archaikus közösségekben ismert a szubjektum és az objektum
egysége (misztikus kapcsolat).
A tudattalan (személyes és kollektív) egyes körülhatárolható elemeit, archetípusait
(árnyék, anima, animus, Anya, Apa, Gyermek, Gonosz, stb.) analógiába hozhatjuk
az asztrológia princípiumaival, építőelemeivel.
„A »természetes szimbólumok« a psziché
tudattalan tartalmaiból származnak, ezért az alapvető archetípikus képek
nagyszámú variációit reprezentálják. Sok esetben visszavezethetők archaikus
gyökereikhez, azaz azokhoz az elképzelésekhez és képekhez, amelyekkel
a legősibb feljegyzésekben és a primitív társadalmakban találkozhatunk.”
(C.G. Jung) |
|
| |
|
|
|
individuáció |
|
| |
„A
teljes érettség legvégső formája, mely csak keveseknek adatik meg e szerint
az elgondolás szerint, az az állapot, amikor nem az egó a személyiség
irányítója, hanem a Selbst. Ez az állapot az, amit a zen íjászmester úgy
mond a tökéletes lövés esetén, hogy »Az lőtt«. Pál apostol
pedig így fejezi ki: »Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus«.”
(Dr. Süle Ferenc)
Jung az emberi pszichét úgy szemléli, mint egy progresszíven kibontakozó
rendszert, mely belső autonóm önszabályozással (autoreguláció) rendelkezik.
Ezt külső és belső egyensúlyrendszerekkel működve tartja fenn. Ezenkívül
egy hosszú távú fejlődési folyamat részese is mely az élet végéig tart.
Az élet mindig egyedi élet és minden egyednek (személyiségnek) legalapvetőbb
törekvése egyediségének fenntartása, kibontakoztatása. Ennek a folyamatnak
van néhány általános megnyilvánulása.
1. A személyiség autonómiája a fejlődése során növekedik. A kezdeti függésből
fokozatosan önállóvá válik. Később ő maga lesz képes felnőtt korában újat
teremteni, adni, mások függéssel (gyerek) induló fejlődését segíteni.
2. A folyamat során a környezetével (természet, társadalom) való kapcsolata
is fejlődik. Egyre többet ismer meg, majd kontrollál, végül kreatív részévé
válik (anya-gyerek kapcsolat, a család, egyén az adott szubkultúrában, társadalom,
emberiség).
3. A külső kapcsolatok fejlődésével együtt, azzal összetett kölcsönhatásban
a belső világa is fejlődik. Az önreflexió kialakulásával, a tudatosság erősödésével
a személyiség önmagában is egyre finomabban tájékozódik.
„Az individuáció tényleges folyamata –
a tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal, a pszichikus maggal,
az „ősvalónkkal” – leggyakrabban a személyiség sérülésével
és az ezt kísérő szenvedéssel kezdődik. Ez a kezdeti megrázkódtatás egyfajta
felszólításnak tekinthető.” (Marie-Louise von Franz)
A gyerekkori fejlődés
Az Egó kialakulása egy archetípikus kollektív emberi fejlődési program eredménye.
Serdülőkorra a tudattalantól egyre inkább különváló egó „rész-énekből”
áll össze. Ezt megelőzően nem lehet beszélni önálló énről. Kialakulásával
azonban a személyiség szerveződésének (pszicho-struktúra) fő centrumává
válik.
Felnőttkor
A korai felnőttkorra az Egó kialakítja tudatos személyiségét, egyéni karakterét,
de felbukkan a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége
is;
• Az érett felnőtt Egó berendezkedik a személyiségben.
• Kialakítja a perszónát (a külvilág felé való alkalmazkodás szerve).
• Ezzel együtt növeli elutasított, nem használt árnyékszemélyiségét
is.
• Ráismer és fejleszti fő funkcióját a környezetével való
interakciói során.
(tud inferior funkciójáról)
•
A személyiségben kialakulnak előnyben részesített területek,
ahol
az ösztönerői és vágyai kidolgozottan, szocializáltan áramlanak.
•
Egy időben létrejönnek olyan területek melyeket alig,
vagy
egyáltalán nem mutat semmi a külvilág számára.
A további fejlődési folyamat kiemelt feladatává válik tehát a tudatos én
által nem integrált részek fokozatos tudatosítása. Nehéz és válságos időszak,
hiszen egyre mélyebb ellentétekkel szembesülnie és szintézist alkotnia.
A tudattalan ezen beáramlása (és feldolgozása) az egót túlterhelheti. A
fejlődés ütemét tehát a tudatos én teherbíró-képességéhez kell igazítani.
A karakter egyéni sajátosságait fel kell tudni vállalni. Később sor kerülhet
a többi oldal fokozatos fejlesztésére is. A másik felvállalandó egyéni jellemző
a nemi identitás. E folyamatok feltétele a családról, az anyáról, az apáról
való leválás. (anya ill. apakomplexus feldolgozása: Anya, Apa, Gyermek,
Hős archetípusával való találkozás). Majd az animus / anima problémával
való konfrontációk következnek, és ez egyben el is vezeti a személyiséget
az életközép válságig („midlife crisis”: negyvenes évek).
Ahogy a gyerekkort a kapás, úgy az érett felnőttkort a szerzés
és az adni tudás jellemzik – ennek legnyilvánvalóbb formája
a párkapcsolat, a szerelem, a szexualitás.
„Az ősvalónk mitológiai ábrázolásai között
különös hangsúlyt kap a világ négy sarka, és sok képen a négy részre osztott
kör középpontjában a Nagy Embert ábrázolják. Jung az ilyen elrendezésű struktúra
jelölésére a hindu mandala /mágikus kör/ szót használta, amely az emberi
psziché »atommagjának« – melynek lényegét nem ismerjük
– szimbolikus ábrázolása. Egyes közösségek a mandala motívumot arra
használják, hogy segítségével helyreállítsák elveszített belső egyensúlyukat.”
(Marie-Louise von Franz)
Az személyiség fejlődésében három születésről beszélhetünk:
• A testi születés, a biológiai önállóvá válás;
•
Az egyéni éntudat születése (a családból),
a lelki autonómia
kialakulása;
• Szellemi újjászületés a személyiség a Self-irányultságát
jelenti.
A szellemileg érett embert az Egó-Self tengely
(út) megléte jellemzi.
A gyermek szülő-centrikus –
a serdülőkorban elkezdődik az én-centrikusság kialakulása (szabadság és
felelőség) – a felnőttkor
alapkérdése, hogy az egó-centrikusság tovább tud-e fejlődni a Self-centrikusságba.
Mindez az ellentétek fázisos kölcsönhatásával jön létre. Hold - Nap, Sötét
- Fény, Káosz - Kozmosz, Tudattalan - Tudatos, Rossz - Jó, Bal - Jobb, Lenn
- Fenn, Gyűlölet - Szeretet, Dezintegráció - Integráció. |
|
| |
|
|
|
a psziché mozgatóerői |
|
| |
„A
psziché veleszületett, de rejtett totalitása nem azonos a tökéletesen megvalósult
és megélt teljességgel. Az individuáció célja az ember egyediségének megvalósítása.
Ez a folyamat az embernél a tudattalanban zajlik, amely révén az ember veleszületett
emberi természetének megfelelően él. Szigorúan véve azonban az individuáció
folyamata csak akkor valódi, ha az egyén tudatában van és tudatosan létesít
élő kapcsolatot vele. Az ember képes arra, hogy tudatosan részt vegyen saját
fejlődésében. Ez az együttműködés a szó legszűkebb értelmében vett individuációs
folyamat része.” (Marie-Louise von Franz)
Az egyes (mély)lélektani irányzatok más és más módon közelítik meg a leki
működést életben tartó hajtó erőt (drive, libidó).
Freud: az élvezet akarása
Adler: a hatalom akarása
Frankl: az értelem akarása.
Jung szerint: a személyiség önnön lényegének keresése és megvalósításának
törekvése az alapvető mozgatóerő (pszichodinamika). A libidót egy általánosabb
életerőként írja le. A libidó további értelmezését lásd a Kos archetípusnál
(ASZTROLÓGIA oldal)
„A kollektív tudattalan szükséges és nélkülözhetetlen
reakciója archetípikusan formálódott képzetekben fejeződik ki. Önmagunkkal
először saját árnyékunkban találkozunk. Az árnyék mindenesetre amolyan hasadék,
keskeny kapu, amelynek keserves szorongását senki sem kerülheti el, aki
alászáll ama mély kútba.” (C.G. Jung)
A lelki történések dinamikája Jungnál előretekintő, célra irányuló. Főbb
elvei a következők:
1. Az ellentét dinamikája.
A pszicho-struktúrát az egymással ellentétes erő dinamikája jellemzi. A
fő ellentétpárok a tudattalan és a tudatos szféra között feszülnek.
2. Kompenzációs folyamatok (negatív feed-back).
A túlzott egyoldalúságok a a tudattalanból kiinduló ellensúlyozása. Enantiodrómiás
áramlatok (önmaga ellentétébe való fordulás). Az önmegvalósítás az ellentétek,
ellentétpárok fokozatos átélésén keresztül vezet.
3. A személyiség egy kibontakozó progresszív rendszer (pozitív feed-back).
A kibontakozás fő irányítója, a végső hajtóerő a Self; mint lényegi szervezési
központ.
4. A Self irányította fejlődés spirális vonalú.
Így a személyiség különböző oldalai kapnak megvalósulási lehetőséget; az
ellentétes funkciók és beállítódások integrálódhatnak.
5. A kibontakozás ritmusának meghatározottsága.
A fejlődési folyamat siettetése neurózist, "szellemi abortuszokat" okozhat.
A Self szabályozza a tudatba való beáramlás ill. a tudattalanná válás mértékét
és ritmusát.
6. Az integráció elve.
Az ellentétek együttes, összevont realizációját kell elérni. Az egymással
szembenálló erők szintézise csak energia-hozzáadással lehetséges. A rendezettség,
a differenciáltság energiát igényel (analízis, szintézis). A haladás iránya
a dezintegrációból az integráltság felé halad ritmikus módon.
7. A tudatosulás ill. a tudat felbomlásának ritmikus váltakozása.
Józan és transzállapotok (határállapotok, misztikus élmények) váltakozása.
Az alvás és ébrenlét váltakozásának jelentősége.
A mélylélektan az ellentétes erők küzdelmei (konfliktusdinamika) közül a
legjelentősebbnek a tudattalanban kialakuló konfliktusokat tartja. Ezeket
a legalapvetőbb lelki hajóerőket nevezzük komplexusnak („lelki görcs”).
Freud: ödipusz / elektra komplexus, kasztrációs komplexus
Adler: kisebbségi komplexus, hatalmi komplexus.
Jung egyéb más komplexust is leírt (anyakomplexus, apakomplexus, ...), nagy
jelentőséget tulajdonított nekik, és a mélylélektan „királyi útjának”
ezek vizsgálatát tekintette.
A főbb komplexusok is az asztrológia adott konstellációival kapcsolatba
hozhatók. Megjegyezendő minél mélyebb lelki rétegből származik a komplexus,
jelentősége annál nagyobb. Ha a tudattal kapcsolatba kerül, arra erősen
hat. Egy komplexus „felemelkedése”, tudat-közelibbé válása a
tudat számára energetikai többletet jelent.
„Tudattalan tartalmak integrálása a tudatba,
ami a komplex pszichológia fő tevékenysége, azért jelent elvi jelentőségű
változást, mert félreállítja a szubjektív én-tudat egyeduralmát azzal, hogy
vele szemben tudattalan kollektív lelkitartalmakra mutat rá. Az én-tudat,
úgy látszik, két tényezőtől függ: először a kollektív, illetve a szociális
tudat feltételeitől, másodszor pedig a tudattalan kollektív dominánsoktól,
illetve archetípusoktól.” (C.G. Jung)
szerk: tick ervin (stellium) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
