 |
 |
 |
 |
   |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
ADALÉKOK A 8. HÁZ ÉRTELMEZÉSÉHEZ 05
Fejezet Jánosról a tanítványról
és Jézusról a mesterről.
(A felhasznált irodalom a bevezető 01 rész végén - Tick Ervin). |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Evangéliumok Jézus a mester |
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
„Én vagyok a világ világossága.
Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
(János 8,12)
|
|
| |
|
|
 |
Jézus mítosz és történelem egyszerre. Történeti hitelessége
semmit sem von le életének mitológiai jelentőségéből.
Jézus
története a meghaló és feltámadó, ezáltal az embert megváltó
napisten története. Mitológiai előzményeivel az előző 4. fejezetben
már találkozhattunk. Élete mindenki számára ismert ezért inkább
személye és tanítása egyetemes érvényű üzenetére irányítanám
rá a figyelmet. Hiszen a köré szerveződő kultusz megakadályozza,
hogy az a maga egyszerű tisztaságában eljusson az emberekhez
(Jézust az inkvizíció korában valószínűleg a máglyára küldte
volna, ma legfeljebb
„csak” kiátkozná a keresztény
egyház). Ennek a fejezetnek tehát egy célja van: az ember
belső személyes alkímiájáról (transzformációjáról) szóló jézusi
tanítások ismertetése. |
|
 |
|
 |
 |
Evangéliumok |
|
| |
Az Újszövetség
könyvei négy evangéliumot tartalmaznak. Az első három, az
ún. szinoptikusok (Márk, Máté, Lukács) evangéliuma egymásra
épül. A tőlük különálló negyedik, János misztikus, metafizikus
hangvételű evangéliuma. Figyelemre méltó a négy evangélista
jelképei alapján történő asztrológiai megfeleltetés. Márk:
Oroszlán. Máté: Vízöntő (Angyal). Lukács: Bika (Ökör). János:
Sas (Skorpió)
A négy jelkép közvetlen előzménye Ezékiel próféta látomása,
de az ókor égi kozmológiáiban is fontos a szerepük. Az Állatöv
e négy szilárd jegye által alkotott négyszög szimbolizálja
a földi világot. Az Angyal, az Oroszlán, az Ökör, a Sas esetében
a Föld négy őrzőjéről, illetve az Ég négy segítőjéről van
szó. A négyességnek egyébként is kiemelt jelentősége van a
hagyományban.
• „[...] Ezért a négy égtáj nemcsak az egész
világot jelenti, hanem a teljes világot: a beteljesedett világot,
a maradéktalan és az örök világot. Ennek az örök és teljes
világnak a jelképe a kereszt, amely összekapcsolja a vízszintest
a függőlegessel, a földet az éggel, az időt az örökkel, a
természetet a természetfölöttivel.” (Hamvas Béla: Scientia
Sacra)
Az eget négy arkangyal tartja, melyek megfelelnek négy állócsillagnak:
• Aldebaran a Bika csillagképben.
• Regulus az Oroszlán csillagképben.
• Fomalhaut a Vízöntő csillagképben.
• Antares a Skorpió csillagképben.
Isten neve a misztikus zsidó hagyományban négy betűből áll:
Y(od) – H(é) – V(au) – H(é). A négyes a
„teljes idő” száma. Gondoljunk a négy évszakra,
a négy égtájra, a négy elemre, a négy napszakra, a négy korszakra.
Láthatóan egy szilárd, tradicionális rendszerbe ágyazódik
bele a négy Evangélium is.
Az evangéliumokat elemzők szerint bizonyos különbségek tapasztalhatók
a stíluson kívül a szándékban is.
(Henri Daniel-Rops: Jézus és kora I. | D. Sz. Mereskovszkij:
Az ismeretlen evangélium):
• Máté evangéliumából megtudhatjuk, mit beszélt
Jézus. Óvatos, lassú, meggondolt. Nála jelenik meg az egyház
fogalma. Csak ő használja a „mennyek országa”
kifejezést. Korrekt, tárgyilagos, már-már unalmasan pontos.
Nem szenvedélyes, nem hatásos, de lelkiismeretesen közli Jézus
mondásait. Ő az, aki hall.
• Márk evangéliuma arról szól, mit cselekedett Jézus.
Ő a legősibb forrás. Bátor, szellemes, energikus, életszerű.
Mereskovszkij szerint legjellemzőbb szava a „tüstént”.
Márk Péter apostol tolmácsa; ő az, aki lát.
• Lukács evangéliuma bemutatja, mit érzett Jézus. A
legműveltebb; finom ízlésű, stílusos, kimért, lágy, azaz klasszikusan
görög. Tudós ember. Lukács nem lát és nem hall. Lukács érez.
Ő az egyetemes (» katolikus) evangélista. Jézus könyörületessége
nála kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ő a szolidáris. Mivel görög,
nincs helyismerete, de különös gonddal egyezteti össze Jézus
történetét a világtörténelemmel és az ókori hagyománnyal.
• János evangéliuma arról beszél, mit akart Jézus. János
misztikus. Nemcsak a hit mozgatja, hanem a metafizikai irányultság
is. Az újjászületés szükségessége [Jézus beszélgetése Nikodémussal
(János 3, 1-21)] és a halál feletti győzelem [Lázár feltámasztása
(János 11, 1-54)] érdekli őt elsősorban. János az Ige evangélistája.
Egyedül ő használja az evangéliumokban a logos szót. Ő fedezi
fel leginkább az Embert (Jézus) az Istenben (Krisztus).
Vallástörténeti viták egész sora szól arról, vajon János,
„a tanítvány, akit a Mester szeretett”, azonos-e
a későbbi Jánossal, az ephezusi közösség „öregjével”,
János evangélistával és a Jelenések Könyvét megíró Jánossal.
A kérdés történetileg eldöntetlen. Ám szimbolikus értelemben
minden bizonnyal ugyanarról a Jánosról van szó, „akit
Jézus szeretett”. János az ősi keresztény hagyományban
a „misztériumokba beavatottnak” számított. Ő az,
akinek megígéri Jézus, hogy addig nem hal meg, amíg ő vissza
nem jön [János 21, 18-23].
• A legenda szerint az öreg Jánost földi életének
a végén hét tanítványa élve temeti el. Amikor az ephezusi
keresztény közösség hírét veszi ennek, kiássák a sírt, de
üresen találják, csakúgy mint Jézus sírját.
János a kereszténység ezoterikus oldalát képviseli, azaz
csak a kiválasztottak számára megnyilatkozó misztikus tapasztalat
képviselője. Vele ellentétben az egyházalapító Péter, a „kőszikla”
a kereszténység exoterikus, általános, mindenki számára érthető
tanításának a megszemélyesítője.
János evangéliumában kiemelt helyet kap a sötétség, a mélypont
és az abból megszülető világosság. Jézus az éjszaka sötétségében
beszél Nikodémusnak a lelki újjászületés szükségességéről
(János 3, 1-21). Júdás éjszaka árulja el Jézust. Különösen
jelentős a vakon született meggyógyítása, aki először csak
fizikai látását kapja vissza, majd hitet téve Jézus mellett
belső látását is, vagyis megvilágosodik. A Világosság maga
Jézus. János evangéliuma a következő szavakkal kezdődik.
• „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél
volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden
általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet
volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság
világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. [...]
S az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (János 1,1-5,
14)
János szerint tehát Jézus Isten, aki emberré lett, hogy
elhozza a Világosságot. Jézus azzal, hogy közel jön az emberiséghez,
elrejti isteni létét, s az paradox módon éppen halálának pillanatában
nyilvánul meg. János számára Jézus a Világosság, maga az Élet.
Ez az élet azonban egy magasabb rendű élet. Jézus mintául
szolgál az önnön isteniségét kereső ember számára, és János
jól tudja ezt.
Jézus belehalt az isteni kinyilatkoztatásba. Nem használta
isteni adottságát, hiszen emberként élt közöttünk. Jánosnak
a kereszthalálban nem az a fontos, hogy utána Jézus feltámadásával
bebizonyítja istenségét. A legfontosabb üzenet az, hogy meghalt,
és most sötét van. Egy istenség szeretetből meghalt az emberért!
János evangéliuma egyetlen pontra összpontosít – Jézus
kereszthalálának az órájára. A határátlépés pillanatára, amikor
Jézus belső énjének isteni része megmutatkozik. Ez a pillanat
az isteni kinyilatkoztatás.
• „Nem lenne túlzás azt állítani, hogy a szinoptikus
evangéliumokban Jézus útja a szenvedésen és a halálon keresztül
vezet a megdicsőüléshez, míg a negyedik evangéliumban [János
Evangéliuma (T.E.)] ez az ösvény egyszerre vezet a szenvedéshez,
a halálhoz, és a megdicsőüléshez... Ugyanaz a szó mondja ki
a szenvedélyt, és a tettet; a vereség és a győzelem, a szenvedés
és a dicsőség különösképpen együtt vannak jelen.”(John
Marsh)
Szeretném felhívni a figyelmet János asztrológiai analógiájára,
a Skorpióra (» a Sas). Jézusról szóló üzenete a sötétségben
felgyúló fényről szól. A mélypontról, mint a lelki-szellemi
megújulás lehetőségéről. János tehát valóban a Skorpió magasrendű
szellemi aspektusának, a Sasnak az analógiáit képviseli. |
|
 |
|
 |
 |
Jézus a mester |
|
| |
Jézus önmagát
egyrészt az „ember fiának” nevezte, másrészt Istennel
azonosította. Ezt azonban soha magának ki nem sajátította.
Üzenete szerint ez mindenki számára lehetséges, hiszen az
evangéliumok néhány helyen lélek és Isten azonosságáról beszélnek.
Minderről tudni, és élni vele csupán éberség kérdése.
• „Jézus pontosan olyannak született, mint minden
ember, és a többitől csak abban különbözik, hogy az egyetlen
azonosságot komolyan vette.” (Hamvas Béla: Scientia
Sacra)
Jézus az Istenember, aki összeköti a „felső”
és az „alsó” világot. Az istenivel azonosul, az
emberit felemeli. Az ő személyében egyesül a kettő eggyé.
Egész élete egy kimerevített magasrendű „Skorpió-pillanat”.
Jézus nem utasítja el az anyagot, és nem utasítja el a szellemet.
Számára a szent és a profán egy és ugyanaz. Mint azt a természeti
népek történeteiben láthattuk, az emberi lét a sötét, a bűn
jegyében áll. Jézus érdeme, hogy megmutatta az embernek a
benne rejlő istenit. Ez a megváltás jelentősége.
A Skorpió jegye és ezen keresztül a 8. horizontház erre a
sötétben rejlő istenire hívja fel a figyelmet. Jézus, az Ember
azt üzeni, hogy fedezd fel magadban a „létrát”
(ismerünk olyan ábrázolásokat, melyek a keresztfát létraként
ábrázolják), mely felvezet Jézushoz, az Istenhez. Emlékezzünk
csak a sámánok létráira, a Tejútra mint létrára, vagy az orfikus
misztériumok beavató Mitrász-létrájára. Erről a beavatási
aktusról szólnak a halálmítoszok is. Jézus érdeme, hogy életével,
tanításaival mindenki számára elérhetően emberközelivé tette
a minőségi lelki-szellemi átalakulás esélyét.
• „[...] Mert az Isten országa közöttetek
van.” (Lukács 17, 21)
Az alkímia Isten országát a Nagy Műként (Magnum Opus)
aposztrofálja. Az alkímia számára az anyag, a lélek, a szellem
egy. Létünk diszharmonikus volta ennek a hármas egységnek
a sötétbe süllyedésében gyökeredzik. Jézus a helyreállításra
mutatott példát. János Evangéliumában időnként felbukkan az
embert megszabadító, az igazságba beavató Szent Szellem fogalma
(Hamvas Béla fordításában – pneuma tész alétheiasz:
az igazság szelleme). A beavatás annyit tesz: a Világosságba
belépni. A beavatás egyenlő a szellemi újjászületéssel –
a beavatott a „kétszer született”. A keresztség
is egyfajta beavatás: az isteni felfedezése önmagunkban második
születés.
• „Az igazság szelleme Jézus személyes lényéhez
kötött képesség. De Jézus ezt a képességet átadhatóvá és mindenki
számára gyakorolhatóvá tette. A Szent Szellemet az ember számára
megnyitotta. A kereszténység a felső és az alsó összekötésébe
való beavatás.”(Hamvas Béla: Scientia Sacra)
Vajon nem a Skorpió minőség legjellemzőbb sajátja ez
a két véglet, melyet a Kígyó és a Sas aspektusok is jeleznek?
Ám a Skorpió-pillanatban benne van a két megnyilvánulás közötti
út is.
• „Megérteni, hogy nincsen külön sem sötét sóvárgás,
sem világos értelem, hanem az első természet éjszakájából
szüntelenül kigyulladó fény. Az első természet átváltása szellemmé.
Egyszerűbb szóval realizálás. Mert a valóság csak az, ami
megmarad. Ami pedig megmarad, az a szellem. A felsőt az alsóban,
az alsót a felsőben jelenlévővé tenni. Istent bevinni az emberbe
és az embert bevinni az Istenbe.” (Hamvas Béla: Scientia
Sacra)
A biológiai lét sötétjében ott rejlik a fény, a transzformáció
lehetősége: a szellemi megszületése. A magasrendű Skorpió-megnyilvánulás
az anyag megszüntetésével ezt a szellemit akarja a valóság
központi kérdésévé tenni.
Amint említettük, Jézusnál nem válik külön a szent és a profán.
Számára a hétköznapok szentséggel teltek, és a szent maga
a hétköznapi valóság. Nem véletlen, hogy a farizeusok szentségtöréssel
vádolták.
Jézus minden bálványt elvet, az Írás szavainak a bálványozását
is. Ezért is méltatlan tanításainak a szó szerinti értelmezése.
Vegyük észre, hogy Jézus rébuszokban beszél, paradoxonokat
mond. A nagy kérdések rejtvényét egy újabb rejtvénnyel hozza
közelebb az emberekhez. A titkot nem fejtheti meg helyettünk,
hiszen életét mindenkinek magának kell transzformációs eséllyé
emelnie. Ehhez tudatosságra, felismerésre, azaz a már jól
ismert kulcsszóra, az éberségre van szükség. Jézus szerint
a megújulás (» megváltás) szellemi felismerésen alapszik.
•„Jézus a benne hivő zsidókhoz fordult: »Ha
kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek
az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.«”(János
8,31-32)
Jézus a tudatosságot, a világos felismerést helyezte
előtérbe a hittel szemben. A vakon született meggyógyítása
(János 9,1-41) is a látás (» éberség, világos tudatosság)
jelentőségét hangsúlyozza a hittel szemben. Jézus az ember
szellemi szabadságára hívja fel a figyelmet. Az elengedés
szabadságára. Az anyagtól való szabadságra. A tudati váltás
szabadságára. A sors (» Gondviselés) felvállalásának
a szabadságára.
• „Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap
pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket,
kishitűek, nem sokkal inkább? [...] Ezért ti elsősorban az
Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind
megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap
majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.”
(Máté 6,30, 33-34)
Jézus mentes a mindennapi gondolkodástól. Könnyen meglehet,
hogy talányosan paradox tanításai a hétköznapi gondolkodás
kizökkentése céljából hangzanak el. A meghökkenés, a sokértelműség
tudatfelszabadító erejét a lélek feltárására irányítja. Jézus
kívül áll a történeten. Az Időt egy pillanatba sűríti, Jézus
számára csak a Most létezik. Az örökkévalóság most van. Az
Isten országa is itt és most van, mint ahogy a pokol is itt
és most van, csak rajtunk múlik melyiket éljük.
•„A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor
jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: »Az Isten országa
nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek
itt van vagy amott. Mert Isten országa közöttetek van.«”
(Lukács 17,20-21)
Ez az itt és most bennünk van. Lelki átalakulásaink,
határhelyzeteink (» transzformációs pillanataink) egy
lépéssel közelebb vihetnek a „mennyek országához”,
a magasabb rendű szellemi létezéshez. Ébernek lenni a határátlépés
pillanatában – ez az, ami hozzásegíti az embert a benne
lévő isteni megtapasztalásához.
• „[...] Tartsatok bűnbánatot – hirdette
–, mert közel van a mennyek országa.” (Máté 4,
17)
Az evangéliumokban a „tartsatok bűnbánatot”
vagy „térjetek meg” kifejezések a görög metanoia
(» transzformáció) szó fordításai. Szó szerint „a
szív megfordulását” jelenti . Azaz itt a lelki megújulás
feltételéhez köti Jézus, hogy észrevegyük magunkban (»
„közel van”) a magasabb rendű realitás (»
„mennyek országa”) létezését. A Jézus által felkínált
új létszemlélet lehetőséget ad az éberségre. Az élet Skorpió-pillanatai
nézőpontváltásra, szemléletváltásra ösztönöznek. Ez a szemléletváltás
az, amit Jézus újjászületésnek hív – a lelki-szellemi
transzformáció.
• „[...] Bizony, bizony, mondom neked: aki nem
születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.”
(János 3, 3)
Jézus számára Isten országa a jelenben létező realitás,
mely mindenki számára megtapasztalható, ha hajlandó szemléletének
a megváltoztatására. A Sors és az Én egymástól elválaszthatatlan.
Az emberi élet sorsszerűségének a tudatosítása itt a lényeges
momentum. Azaz szembesülj magadban életed sötét oldalaival,
ismerd meg azokat és a legnagyobb sötétben felragyogó fény
megmutatja majd az utat Isten országába. Ahogy ezt a korábbi
mitológiák hősei, vagy a természeti népek sámánjai is tudták:
a Felső Világba az Alsó Világon át vezet az út. Jézus történetének
végső értelmét feltámadása adja. Győzelme a halál felett az
utolsó tanítása.
• „Eljön az óra, s már itt is van, amikor
szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok.
De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam
el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban
üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.”
(János 16, 32-33)
Nehéz azonosulni a halál gondolatával. Az emberi lét
alapvető bizonytalansága éppen az elkerülhetetlen halál tényétől
oly fájdalmas. Elkerülhetetlensége azonban esély is egyben;
a sorsszerűségben rejlő szabadságról van szó. Jézus azzal
győzte le a halált, hogy elfogadta – ezzel belső szabadságra
tett szert. A mai ember szorongása a haláltól, annak elutasításában
rejlik. A 8. mundán- és horizontház analógiáitól való szorongás
is csak azok megismerésével és elfogadásával oldódik fel,
és lép helyére az esély.
A pokol éppen olyan közel van az emberhez mint az Isten országa.
A pokol hétköznapi tudatállapotaink sajátja. A pokol a mindennapok
káprázatában, az emberi gondolkodásban keresendő. A pokol
nem száműzhető a tudatból. Ha mégis megpróbálják, mint azt
az egyház által irányított európai civilizáció tette, akkor
annak beláthatatlan következményei vannak. Európa keresztény
története a pokol jelenlétének a története a világban. A tudattalanba
fojtott pokol kivetítődve jelenik meg mindennapjainkban. Álszentség,
bigottság, dogmatizmus, erőszak, kizárólagosság, korrupt lét.
Erről szól a keresztény civilizáció, mely nem volt hajlandó
tudomást venni a tudat sötét oldaláról. A megoldás az alapos
megismerés. Isten Fia nem elítélni jött a világot, hanem megváltani.
Hinni az Isten Fiában az ember saját isteni részébe vetett
hitet jelenti. Ez a hit az, ami átvezet a mindennapok poklából
a szellemi megújulás szintjére.
Hamvas Béla szerint a jézusi tanítás tehát beavatás. Nem vallás,
nem hatalom, és nem politika. Mégis a Jézus utáni európai
történelem a keresztény egyháznak mint politikai hatalomnak
a története. Jézustól mindez távol áll. Jézus az isteni kinyilatkoztatása,
az emberben ott szunnyadó Egység keresésének a kinyilatkoztatása.
Ez minden tradíció sajátja, hiszen erről szól Gilgames vagy
Ozirisz története is. A történeti élet válságokkal terhelt,
de éppen ezek a Skorpió jellegű (8. mundán- és horizontház)
határhelyzetek ébreszthetik fel az emberben a szellemi lét
utáni igényt.
Jézus tanítása az élet megromlásáról (válságáról) és annak
megújulásáról szól. Jézus nem értelmiségi, nem morálfilozófus,
nem vallásalapító. Az élet abszolút értékű tisztaságára törekedve
a sötéttel száll szembe. Hamvas Béla szavaival élve „az
intellektuális, a morális és a testi korrupció” -val
megrontott emberi lét megváltásával a Világosság esélyét mutatja
fel. |
|
 |
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
|