• „[...] a bukott emberek benépesítette »régi világ« elmerül a Vizekben, és valamivel később »új világ« emelkedik ki a vizek »káoszából«. (M. Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I.)

A „káoszba” a Nagy Kígyó sodorja a Kozmoszt, amely – mint tudjuk – Skorpió analógia. Kozmikus méretű meghalásról és újjászületésről szól hát a Vízözön mítosza is. Érdekes adalék, hogy a Vízözön egyetlen emberi túlélője Utnapistim halhatatlanná válik, nem marad a földön, hanem a „folyamok torkolatához” kerül, azaz a Tejútra. Szép példája ez a krízist átélt ember megistenülésének.

Ismert a mítosz Innana alvilágjárásáról „nővérénél”, Ereskigalnál. Innana (» Istar » Astarte) mint az Esthajnalcsillag (Vénusz) istennője bolygó-hármasságot alkotott Utuval (Nap), illetve Nanna-Szuennel (Hold). Kultikus tisztelete csúcsán élet és halál istennője volt.

• A mítoszban Innana, mint a Felvilág ura, arra vágyik, hogy az Alvilágon is ő uralkodjon, kiszorítva helyéről Ereskigalt. Az Alvilág hét kapuján áthaladva megfosztatik ruháitól és minden ékességétől. Így mintegy kiszolgáltatva érkezik Ereskigal színe elé, aki a „halál pillantásával” magatehetetlenné teszi őt. Az Innana megmentésére teremtett két küldöncnek az „élet eledelével” és az „élet vizével” sikerül feltámasztania Innanát. Ám az Alvilág Hét Bírája csak úgy engedi ki az Alvilágból, ha biztosít a maga helyére mást. Innana férjét, Dumuzit áldozza fel, mert az távollétében siratás helyett királyként a trónjára ült. Ereskigal megsajnálja Dumuzit, és megengedi neki, hogy az évnek csak az egyik felét kell az Alvilágban töltenie, a másik felében Dumuzi nővére, Gestinanna helyettesíti. (M. Eliade nyomán)

A fenti történet több tanulsággal is szolgál. A mítosz egy plútói beavatásról szól, amely során teljesen le kell vetkőznünk régi énünket, és ki kell szolgáltatni magunkat a megújító pusztulásnak. Azaz, ahol a Plútó a kollektív tudattalan erőinek képviseletében megjelenik a horoszkópban, azon az életterületen a személyiség állandó válságokkal terhelt, minőségi változásokra van kényszerítve. Ezen a gondolatsoron továbblépve, a 8. ház mint a „halál háza” is egy ilyen transzformációs jelleget ölt – úgymond a transzformációs válságokhoz való viszonyulásra utal.

A mítosz egyben egyfajta rituális királyhalálban is megnyilvánult az akkádoknál. A teremtés mindig együtt jár a pusztulással is. Ahhoz, hogy teremteni lehessen, a királynak évente egyszer rituálisan meg kellett halnia, „pokolra kellett szállnia”, mint Dumuzinak (» Tammuz). Ebben az ősi mítoszban is megmutatkozik olyan fogalmak egymástól való elválaszthatatlansága mint: élet-halál, káosz-kozmosz, teremtés-pusztítás. Az akkád királyok soha nem voltak istenek, csak képviselték őket a mítoszok rituális újraélésével. Eliade szerint emlékeztek Gilgames héroszi kudarcára, amikor is az a halhatatlanságra tört (Az alaptörténet bemutatását Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. című munkájára alapoztam).

• Gilgames – Uruk városának ősi királya –, aki kétharmad rész isten volt, uralkodása kezdetén mint zsarnok jelenik meg. Ezért az istenek teremtenek egy hatalmas erejű félvadembert, Enkidut, hogy szembeszálljon Gilgamessel. Miután megmérkőztek és Gilgames győz, barátságot kötnek. Enkidu Gilgames társa lesz az uralkodásban. Együtt győzik le a félelmetes Huwawát, akinek arca labirintusszerű belekből áll.

Figyeljünk fel rá, hogy Gilgames Enkiduval való harcában tulajdonképpen rákényszerül, hogy szembesüljön, s majd azonosuljon önmaga emberi részével. Azután együtt oldják meg a labirintus (önismeret?) örök problémáját Huwawa legyőzésével.

• A küzdelem után Istar (» Innana), megpillantva Gilgamest, feleségül ajánlkozik, de visszautasításra talál. Istár az „Égi Bikát” küldi Gilgamesék ellen, akik ezt is legyőzik. Enkidu megsérti Istart, ezért az megátkozza. Enkidu tizenkét nap múlva meghal, Gilgames pedig rettegni kezd a halál gondolatától.

Gilgames itt szembesül emberi részének halandóságával, és ez félelemmel tölti el őt. Itt fordul a Gilgames mítosz beavatási mítosszá, ugyanis a megoldást Utnapistimben (a „Távoliban”) látja, aki halandó létére halhatatlanná vált a Vízözön után. A „folyók torkolatánál” (» Tejút) lakó Utnapistimhez vezető útja során olyan megpróbáltatások érik, melyek egyben beavatási mozzanatok is.

• Megérkezve a Masu („Ikrek”) hegy hágójához, megtalálja a kaput, ahol a Nap naponta ki s be jár. A kaput skorpiófarkú emberek őrzik, akiknek „puszta látása elegendő a halálhoz”. Gilgames félelmében leborul, de a skorpió-emberek felismerve benne az isteni részt, megengedik, hogy bemenjen a kapun, mely egy hosszú, sötét alagút kezdete.

A Masu („Ikrek”) hegy hágójában, „melynek csúcsai az égig törnek, a törzse pedig leér az Alvilágba”, vegyük észre a Bika-Ikrek csillagképek és a Nyilas-Skorpió csillagképek között húzódó Tejutat. A kapu (emlékezzünk csak az előző fejezetre) pedig a Skorpió csillagkép mellett található Tejút elágazásra utal. E sötét hasadék a Túlvilág bejárata, ahonnan még nem jött vissza senki, és erre a skorpió-emberek figyelmeztetik is Gilgamest. Hősünk azonban már nem fordulhat vissza, hiszen már elindult az önismeret, illetve önmegvalósítás nehéz, beavatásszerű útján.

A személyi horoszkóp 8. háza is, ha úgy tetszik, egy ilyen, skorpió-emberek által őrzött kapu, amely kikerülhetetlenül figyelmezteti az embert a veszélyben szunnyadó esélyre. Azaz, ha az élet harmonizálása, boldogabbá tétele a cél (mi más lehetne?), akkor szembesülni kell az Én sötét, diszharmonikus, krízisekkel teli oldalával is. Itt teremtődik meg egyszersmind egy magasabb rendű, minőségi lét kezdetének az esélye is.

• Gilgames tizenkét órát gyalogol a sötétben, majd az alagút végén egy csodálatos kertbe ér, ahol Sziduri, az „isteni csaplárosnő” megpróbálja rávenni Gilgamest, hogy hagyjon fel tervével és inkább egyen, igyon, vigadozzon. Gilgames azonban kitart célja mellett.

Talán nem túl merész az a gondolat, hogy Sziduri (» Isara, a Skorpió istennő) a feledés italával kínálja meg Gilgamest (Giorgio de Santillana és Herta von Dechend: Hamlet malma című munkája alapján). Hősünk itt egy komoly veszélyt kerül el, hiszen a legfőbb szabály, hogy nem szabad megállni. A kísértés, hogy egy látszateredmény szintjén megrekedjen a beavatandó, a legtöbb mítoszban, de még a népmesékben is megtalálható. Nem is jellemzője sem a Skorpió jegynek, sem a Plútónak a félmegoldás. Azaz egy határhelyzettel – kis képzavarral élve – nem lehet kompromisszumot kötni; minden ízében végig kell élni.

• Gilgamest végül Ursanabi, Utnapistim révésze szállítja át a Halál Vizén. A túlparton megtudhatjuk a Vízözön történetét Utnapistimtől, aki Gilgames legnagyobb megdöbbenésére úgy néz ki, mint ő. Utnapistim próba elé állítja a hőst: hét nap és hét éjjel ébren kell lennie. Gilgames rögtön elalszik, tehát kudarcot vall.

A hasonlóság Utnapistim és Gilgames között akár azt is jelenthetné, hogy hősünk megtalálta önmagát, ám az utolsó pillanatban a legnehezebb próbán, az éberségi próbán elbukik. Nyilvánvalóan szellemi éberségről van itt szó, mint a legnehezebb beavatási fokozatról. Emlékezzünk vissza, hogy az „alvás” mint az ébrenlét, azaz az éberség ellentéte már a természeti népeknek is egyik tipikus magyarázata a halandóságra.

• A halhatatlanságra tehát nem méltó, de kárpótlásképpen megtudhatja, melyik az a növény, amely fiatalító erejű, s ezt meg is szerzi. Örömmel indul hazafelé, ám egy útközbeni frissítő fürdés alkalmából egy kígyó ellopja a növényt, és levedli a bőrét.

Ha a halhatatlanságra nem is méltó, de megkapja a megújulás esélyét. Ám el is veszti azt, hiszen a Kígyó ellopja tőle ezt a lehetőséget. A Plútó tehát csak az esélyét villantja fel a megújulásnak, ami szellemi éberség híján megvalósíthatatlan. A 8. ház is egy ilyen esélyekkel teli életterület, ám figyelem és koncentráció nélkül kihasználhatatlanná válik, és/vagy megerősödik a Skorpió analógia Kígyó aspektusa a horoszkópban.

Gilgames mítosza az emberiségnek a halállal szembeni általános érvényű kudarcát mutatja fel. Ugyanakkor a szellemi-lelki megújulásnak olyan modelljét kínálja fel, mely örökérvényű még ma is. A sumér és akkád mítoszok hangsúlyozzák, hogy az ember rendelkezik önmagában egy isteni résszel, amely a a Kozmikus Törvénnyel való kapcsolat lehetőségét kínálja.

A gilgamesi bukás fájdalmát enyhíti Dumuzi (» Tammuz) évenként megismétlődő halála és feltámadása. Tammuz megfelelője megtalálható Egyiptomban is Osiris képében. „Tammuz és Ozirisz egy”.

Ő általa éled újjá Ré, a napisten is (Ozirisz alakja később összekeveredik Ré napisten alakjával is. Ré, azaz a Nap is az emberi sors mintaképe esti lenyugvásával „halálával”– és reggeli felkelésével, azaz „feltámadásával”). Eliade szerint Ré mint transzcendens isten, Ozirisz mint megjelenő isten értelmezhető. Ré leszáll a túlvilágra és egyesül Ozirisszel, hogy az felelevenítse őt. A sólyomfejű Ré-t megöregedett formájában (kosfejű) Atumnak hívták, reggel ő a skarabeusbogár. Az újraszületéshez (a regenerálódáshoz » Plútó) tehát a sötét alvilágban lakozó Oziriszre van szükség. Térjünk azonban vissza az eredeti történethez.

Látható, hogy ez is egy beavatásról szóló mítosz. Ozirisz, az emberkirály istenkirállyá magasztosul a halálban. A történet bizonyos elemeiben hasonlít a sámán-beavatásra, gondoljunk a darabjaira szakadt és azután összerakott Oziriszre. Újra felfedezhetjük a 8. ház plútói megnyilvánulását, amint a régi pusztulásával együtt jár a minőségében új élet lehetősége. Ozirisz tehát modellértékű: egyrészről mintául szolgált Egyiptom különböző kultikus központjaiban a beavatási rituálékhoz, másrészről a hétköznapi emberek túlvilághitének alapjául szolgált. Ozirisz példáját követve a meghaltnak sikerül lélekké, azaz elpusztíthatatlan szellemi lénnyé válnia.

A hétköznapi Egyiptom nem vesz tudomást az emberi alakban meghalt Oziriszről, csak a feltámadt isten a lényeges számára. Mintha nem akarná a szenvedést és a halált meglátni a mítoszban, és ebben nem sokban különbözik a mai ember szemléletmódjától. A 8. ház oziriszi üzenete számunkra, hogy szenvedés, válság, pusztulás nélkül nincs tudás, nincs fejlődés, nincs szellemi megújulás. Ozirisz mítosza egy új létezési módot kínál: tehetetlen árnyból „személlyé” válni, aki „tud”, és aki beavatott szellemi lénnyé lesz. Az Ozirisz kultuszát ápoló Egyiptom szellemi központjaiban tudták ezt, és ehhez az alapot a Halottak Könyve, a Pert em Heru („Kilépés a fénybe”) szolgáltatta.

Szinte minden kultúra létrehozott valamilyen formában halottas könyvet. Az Egyiptomi Halottak Könyve mintegy százkilencven fejezetből álló szöveggyüjtemény, melyet a XVIII. dinasztia óta használtak a célból, hogy az elhunytnak segítséget nyújtson a Túlvilágon. A halottnak, aki rituális úton maga is Ozirisszé (» Orion csillagkép a Tejúton) vált, mielőtt elindult útjára. Arra az útra, amely egyben a beavatás útja is, és amelynek iránya viszonylagos, hiszen „az út lefelé és felfelé ugyanaz”.

• „Az elköltözött lélek első küszöbe: a re-stau, a világosság és a sötétség határa, melyen keresztül az ember a nappalból kilép. A kilépés válságos voltát a lélek ébersége dönti el. A léleknek magát Ozirisszel kell azonosítania, a Nappal, aki keleten mindennap megszületik és nyugaton mindennap meghal, de éberségét sohasem veszti el. Ozirisz az istenség, aki »gyűlölte az alvást és a kábaságot megvetette«. Ő az örök éber. A halhatatlan Én jelképe. Ozirisszé lett a lélek a re-staun átlépve, ha éberen látja, hogy mi vár reá.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra)

A lélek a re-stau küszöbén átlépve, még az előző, káprázatokkal teli életének az „álvalóságában” hisz. Ez a pszeudo-valóság krokodilok, kígyók(!), skorpiók(!) képében támad az utazóra. Emlékezzünk csak újra a Tejút hasadékára (» az Alvilág küszöbe), melynek bejáratánál ott tekergődzik a Kígyó, és ott a félelmetesen nagy Skorpió (» Szelket skorpióistennő) csillagkép is. Előle menekül Ozirisz-Orion, amikor az felbukkan az éjszakai égbolton. A Pert em Heru védekező mondatokat (mantrákat) ad a kaput átlépő szájába, hogy általuk az éberséget kikezdő káprázatokat eloszlassa.

• „A mantra nem varázsszó, mint azt a történeti ember hiszi. Ez a mágikus képesség: »mondani«. Beszélni. Kapcsolódni. Áthelyeződni. Ami ugyanaz: szeretni. A beszéd mindig a másikkal való beszéd: megnyílás és ölelés. A megnyílás és ölelés, szeretet és kapcsolódás pedig kinyílás: intenzitás; ez pedig nem egyéb, mint: éberség. A szó által az ember éberséghez jut. ez a mantra jelentősége.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra)

A káprázat eloszlatása után következhet a transzformációk egész sora. Különböző növényekké, madarakká, csúszómászókká, állatokká változik a lélek. Minden egyes lépcső, fokozat újabb veszélyeket rejteget magában. Az egyetlen segítség a mantra, a néven nevezés, az éberség. Aztán megjelenik a Révész a hajójával és kérdéseket tesz fel. A segítség újra a felismerés, azaz az éberség. A legnagyobb veszély a megrekedés, ahogy azt már Gilgames is tudta. Most a feladat: mindig továbblépni, és a határig elmenni. A határon ott van Ozirisz és negyvenkét tagú bírósága, a „karma” ülnökei, akik kérdeznek és itélkeznek az elhalt/a beavatandó elmúlt életről. Ha az ítélet kedvező, akkor a lélek elérheti a Mindenség Ura fokozatot, azaz a természeti ember szellemi emberré alakul át.

Ozirisz, a plútói mélyponton a sötétség (» Seth) által feldarabolva, szétesve, elveszti kapcsolatát az Egységgel és individualizálódik. Léte tört lét. Ízisz teremt rendet a káoszban, és ily módon születik meg az isteni Ozirisz. Ide tart a beavatandó is. Ugyanakkor itt a túlvilágon, mely a szubjektivitás világa, villan (villanhat) fel a fény, a lélek fénye. Ennek egyetlen előfeltétele van – az éberség.

Milyen tanulságokkal szolgál mindez az asztrológia számára? Látnunk kell, hogy a halál mint a transzformáció analógiája esélyeket is rejt magában. A válság, a sötét, a határhelyzet megnyilvánulása során, jelentkezzen az akár bolygóhatásként (Plútó), akár mundánházként (Skorpió), vagy 8. horizontházas jelzésként, a legfontosabb feladat a helyzet éber, azaz tudatos végigélése. Mint ahogy azt az oziriszi misztériumok beavatottjai a Pert em Heru útmutatásai alapján véghez is vitték.

• „Én vagyok a Tegnap, Én vagyok a Ma, Én vagyok a Holnap, megvan a hatalmam arra, hogy másodszor is megszülessek, Én vagyok a rejtett isteni lélek aki az isteneket teremtette.” (Pert em Heru)

Ebből látszik, hogy isteneit, démonjait az ember teremti magának. Ezek azon szerepszemélyiségei, melyek a horoszkópban mint planéták jelennek meg. Az Egyiptomi Halottak Könyvének üzenete egyértelmű: csak a 8. ház által felkínált transzformáció tudatformáló erejének éber felhasználása teszi lehetővé, hogy a radixban megnyilvánuló szabadságot.

A következőkben folytatjuk mitológiai kalandozásunkat a Tejút hasadéka és a Skorpió csillagkép környékén. Ezúttal a görög mitológia halálmítoszai segítenek a továbblépésben.