„[...]A halállal megszűnik ugyan a szülött fizikai élete, de általánosan nem az egyéniség. Az Ego megváltoztatja létsíkját és emberi értelemmel fel nem fogható öntudatállapotba jut és ezzel a ház az öntudatátmenet jelentőségét kapja, amit Goethe így fejez ki: »Halj meg és légy!«. Ezek az emberi életnek és élményeinek legtitkosabb okkult eseményei.[...]”
(Schwickert & Weisz: Die astrologische Synthese)

Mindehhez, mintegy továbbgondolva a schwickerti meghatározást, hozzátennék néhány általam fontosnak tartott alapanalógiát, melyek helyességét a sorozat további részei hivatottak igazolni:

HALÁL: TRANSZFORMÁCIÓ • HALHATATLANSÁG • ÚJJÁSZÜLETÉS • BŰN • BŰNBEESÉS • MINŐSÉGI MEGÚJULÁS • A HATÁR ÁTLÉPÉSE • BEAVATÓDÁS • TUDATMÓDOSÍTÁS • EKSZTÁZIS • TRANSZÁLLAPOT • VÁLSÁG • NIGREDO • ÁLOM • A SZEXUS • HARC AZ ÁRNYÉKKAL

„Az euro-amerikai civilizáció lényegében eltussolni igyekszik a halált. A haldoklókat kiközösíti, a temetést vulgarizálja, a halált tabuként kezeli. Rossz közérzet, önimádat, az aktivitás paroxizmusa jelentkezik, civilizációs-ökológiai válság tűnik fel, technológiai-katonai atomeszkaláció következik. Az újvilág előtt minden kultúra vallásos kultúra volt – valláson az életelvek kidolgozott összességét értve – túlvilág-vízióval. Az újvilág halálképét a tömegkultúra: a krimi, a vámpír, a zombi mitológiája jelzik. A misztérium, a szentség, az átlépés elvesztése, a megkülönböztetés, az elválasztás képességének elvesztésével, a kétségtelen gyártásával jár.”
(Sükösd Miklós: A mauzóleum építéshez)

Látható tehát, hogy az újkori civilizáció kollektív módon a tudattalanba száműzi a halállal és analógiáival való foglalkozásnak még a gondolatát is. Az integráció hiánya azonban erőszakos jellegű társadalmi konfliktusokban, világvégi hangulatokban, személyes emberi szorongásokban és halál-pótlékokban jelentkezik körülöttünk.

Világunk abban a veszélyesen illuzórikus hitben él, hogy az újkori civilizáció a fejlődés tetőpontja. Korunk általános szemlélete szerint mind az, ami régen volt, elmaradott és idejétmúlt. A mai nyugati civilizáció számára a mítosz nem létező dolog, természetfölöttivé felnagyított fantáziatermék. Nyilvánvaló, hogy hibás és félrevezető ez a szemléletmód.

„A mítosz szó azonban eredetileg egészen más összefüggésben szerepelt. A mítosz görögül szó-t jelent, viszont a logosz ellentétét, amit mi szintén szó-nak fordítunk, és amelyből a logika szót származtatjuk. A megfelelő ige a müthologein [...], ez pedig azt jelenti: »elmesélni a valódi tényállást«. A mítosz tehát valami valóságosról, lényegesről és ténylegesről szóló elbeszélés, ellentétben a logosz-szal, amely inkább arra vonatkozik, amit az ember elgondol. A mítosz fogalmát ezért eredetileg nem egyszerűen valamely fantasztikus vagy csodálatos történetre vagy elbeszélésre alkalmazták, hanem kizárólag olyan elbeszéléseket jelölt, amelyeknek szent jelleget tulajdonítottak. Ezek a történetek tartalmazták az isteni, transzcendentális, numinozus kinyilatkoztatásokat. Nem a mítosz teremti vagy hozza létre az istenit, hanem az isteni nyilatkozik meg a mítoszban, mutatkozik meg benne és általa.”
(Thorwald Dethlefsen: Oidipusz, a talány megfejtője)