 |
|
|
|
   |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
A JUNGI ASZTROPSZICHOLÓGIAI ANALÍZIS 04
Az anyag összeállításánál szabadon használtam Dr. Süle Ferenc, Adolf Guggenbühl-Craig, Fritz Riemann, Stephen Arroyo és Hajo Banzhaf írásait. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
 az Anya archetípusa az Apa archetípusa a Gyermek archetípusa archeipikus erőterek animus és anima |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
az Anya archetípusa |
|
|
Jung szerint
a legközvetlenebb őskép az anya, ráadásul a legképlékenyebb
koromban tapasztalom meg. Mivel gyermekkorban a tudat gyengén
fejlett ezért individuális élményről nem lehet szó. Ekkor
az anya archetipikus élmény. A személyiségfejlődés során ez
az rchetipikus kép a háttérbe szorul és a személyes élmény
kerül a helyébe. Ám a (kollektív) tudattalanban megmarad az
anya mint őskép, „amely az egyéni és tudatos élet folyamán
a nőhöz, a társadalomhoz, az érzéshez és az anyaghoz való
viszonyunkat színezi, sőt determinálja is, de mindenesetre
olyan árnyaltan, hogy tudatunk rendszerint mit sem vesz belőle
észre”
(C.G.Jung)
Lélektani vizsgálatok utalnak arra, hogy nehézségei lehetnek
az anyának az olyan korú gyermekével, amelyik megfelel annak
a saját belső fejlődési fázisnak, ahonnan ő magának rossz
emlékei maradtak. Jelzésértékű lehet az is, hogy egy felnőtthöz
milyen korú gyermekek állnak legközelebb. Ez azért fontos,
mert ha személyiségének ezen részének a problémáit még nem
dolgozta fel, akkor gyermeke fejlődését itt nem tudja segíteni,
sőt a problémáját tovább is örökítheti. Meg kell még említeni
azon árnyékproblémát is, amikor egy anya személyiségének csak
pozitív oldalát ismeri el, és így tudattalanja még destruktívabbá
válik. |
|
|
Az anyaság,
az anya szerep változó jelenség. Három összetevőjét célszerű
elkülöníteni:
a.) Az aktuális korszellem által kialakított szerepeket.
b.) Az un. tradicionális anyaszerepet
c.) Az archaikus vagy örök anya szerepet.
Ez utóbbi (harmadik) mindig jelen van az előzőek hátterében;
emberi lényünkből adódóan, nemi hovatartozásunkat illetően
speciálisan. Éppen ezt fojtjuk el (majd kompenzáljuk túl)
egyoldalú tudatosságunkkal, racionalitásunkkal. Az Anya archetípusa
a legalapvetőbb őskép, mely az élet során szerzett személyes
élmények során individualizálódik.
A Hold helyzete (jegy, ház, stb.) tehát csak részben meghatározója
a belső anyaképnek, gyermekkori alapmintáinknak. A családi
élmények és a szocializáció alapvető jelentéstartalmakkal
bővíti a analógiáit. A lány számára fő önazonossági minta,
a fiú számára az első nő képe – meghatározó tehát a
szerepe a személyiségfejlődésben.
Az archetípus minél közelebb kerül a tudathoz, annál inkább
a mélység homályába vesző lesz az archetipikus jelentéskör,
és annál több személyes élménnyel és jellemzővel gazdagodik
(személyes anya élmény, nagyanya élmény, partnerkapcsolat,
stb.)
A jungi analitikus pszichológia a pszichoterápiás gyakorlatban
szétválasztja a személyes, illetve az archetipikus anya megtapasztalásának
a vizsgálatát. A legtöbb esetben csak a személyes élmények
feldolgozása után jut el a személyiség az ősképig.
E két anyakép szétválasztása az asztropszichológiai konzultáció
során is célravezető. Azt a pszichológiai tapasztalatot, mely
szerint a személyes anya-problémák hátterében sok esetben
az archetipikus anyakép áll, az asztrológiai modell igazolni
látszik. A két egyszerre jelenlévő anyakép kettéválasztása
(tudatosítás) pszichikus energia felszabadulással jár és ezáltal
hozzásegít a belső fejlődéshez.
Az anyakomplexus
Pszichológiai szempontból anyakomplexusként értelmezhető,
ha a már említett anyakép kettéválasztás elhúzódik, vagy megakad.
Az asztrológiai tapasztalat azonban arra utal, a Holdat ért
planétakapcsolatok feldolgozatlansága is potenciálisan kiváltó
tényező.
Jung szerint az anya valószínűleg (ha tudattalanul is) aktív
részese a komplexus kialakulásának. Férfi illetve női oldalról
nézve más és más a probléma.
Az anya és gyermeke közötti problémás lelki kötések éppen
ott jönnek létre, ahol a gyerek ösztönösen nyitott erre.
Az anyaarchetípusnak létezik árnyoldala is (boszorkány, vasorrú
bába – animus hatás), legtöbb esetben természetesen
az anya részéről tudattalanul. Ám éppen a tudatosítás hiánya
miatt áramlik át szabadon a gyermek tudattalanjába, és járul
hozzá anyaképének a módosulásához. A komplexust megnyilvánulásra
késztető személy általában azonban nem az anya, hanem a nagyanya,
a nagynéni, az óvónő, a tanítónő, az anyós, a főnöknő lesz.
A férfi esetében az anyakép (mint első nő élmény) keveredik
az anima archetípusával, így anyakomplexusában részt kér a
(szexuális) partner is. Jung két alapvető szélsőséges hatást
különböztet meg: homoszexualitás, Don Juan effektust.
A nők esetében is két alapvető viszonyulás alakulhat ki;
a.) első esetben belső női ösztöneinek hangsúlyozásával, túlzottan
azonosul az anyával: így az ösztönvilág túlsúlya akadályozza
saját személyiségének a felvállalását (pl. „egyetlen
célja a szülés, a férj csak eszköz”). Az erósz visszaszorul,
a női vállalkozó szelleme lebénul (elutasítja nőiességét)
– az anya „felettes” személyiséggé válik.
Kiváló tárgya mindenféle férfi projekciónak.
b.) második esetben a belső ösztönök elfojtásáról van szó,
azaz átvetíti őket az anyjára. Túlzott hangsúlyt kap a partner
személyisége; az anyai ösztön üresen maradt helyét az erósz
veszi át (felfokozódik). Az anya (anyós) is vetélytárssá válik,
mint nő – le akarja győzni.
c.) létezik harmadik attitűd is, amikor nem fokoz fel vagy
nem fojt el semmit, egyszerűen csak mindenáron más akar lenni.
Csak azt tudja, hogy mit nem akar – anya elhárítás.
Látható tehát, hogy sok kiegészítő vizsgálódási pont létezik
az asztrológiai modellen túl. A Hold vizsgálatánál tehát bizonyos
alapvető tartalmi kiegészítésekhez juthatunk, ha kilépünk
az asztrológiai vizsgálódás köréből. Az anyakomplexus meghatározó
tényező a személyiség-fejlődésben, összetettsége szükségessé
teszi a családi háttér vizsgálatát. Az asztrológiai/pszichológiai
analizis során a személyes anyaélményt és az archetipikus
anyaképet szétválasztva kreatív a személyiségfejlődést elősegítő
energia szabadul fel. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
az Apa archetípusa |
|
|
Jung hangsúlyozza,
hogy az apakomplexus feldolgozása során a konkrét apánkon
és tekintélyszemélyeken túl kell jutnunk fejlődésünk érdekében.
El kell érnünk a magasabb kulturális és szellemi szinteket,
az örök emberi értékek dimenziójáig és ott megtalálni, kimunkálni
azt az értékrendet, mely életünknek igazi vezetője lehet.
|
|
|
A korai gyermekkori
szakaszt illetően a lány és a fiú lélektani fejlődése nem tükörképe
egymásnak. Az első személyes kapcsolat az anya. Az azonos neműség
miatt az alapidentifikációs minta a lány számára egyértelmű.
A fiúnál azonban egy alapvető átállás szükséges saját nemi azonosságának
kialakításához.
A pubertás és az ifjúkor idején (lélektani önállóvá válás) számos
lelki zavar kezdődik. Figyelembe kell venni azt is, hogy a gyerekek
a szülők tudattalanjára, komplexusaira érzékenyek. A sorsunk,
az életünk éppen a szülők komplexusának megoldására tett kísérlet
lesz. A megfigyelések szerint a fiúk az anyjuk, lányok az apjuk
tudattalanjára reagálnak hangsúlyosabban.
Az apakomlexus
A tudattalanban kialakuló apakomplexus kivetül a környezetben
levő emberekre, tekintélyszemélyekre (a társadalomra, stb.).
Az apakomplexus hajlamos minden hierarchikusan szervezett hatalmi
szervezetre kivetítődni.
A horoszkópban a Napot ért „támadások” az apa, a tekintély,
a hierarchia megkérdőjelezéseként jelentkezhetnek. Ideális esetben
az individuációs fejlődés során a személyiség szembesül a problémával,
és feldolgozza azt.
Az apakomplexus feldolgozatlansága miatt napjaink emberének,
nem csak a tekintéllyel, hanem az agresszivitással is sok problémája
lehet.
Ha az apa túl szigorú (autoriter):
a.) a fiú férfias önbizalma nem tud kialakulni a megalázó családi
légkör miatt
b.) a fiú azonosul az apjával és hasonló magatartást fejleszt
ki
Ha az apa gyenge v. hiányzik:
a.) infantilis, feminin felnőtt személyiség kialakulása
b.) állandó apakeresésbe rögzülés
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
a Gyermek archetípusa
|
|
|
A gyerekek,
amint növekednek, egyre bonyolutabban vesznek részt e történésekben.
Ezeknek legkritikusabb oldala a szülő részéről a igaz empátiás
megértés, a gyerek oldaláról pedig az identifikáció és leválás,
önállóvá válás folyamata. Ahogy szokták mondani, a gyerek
a szülő tudattalanját felszínre hozza. (dr. Süle ferenc)
„ nem gyereknek kell maradnunk, hanem gyerekké kell
válnunk.” (C.G.Jung)
|
|
|
A gyermek archetípus
problémájának három aspektusa:
1.) A saját gyermekkorunk ( jó és rossz emlékeink, meghatározó
élményeink, kapcsolataink)
2.) A saját gyermekeink és a velük való kapcsolat.
3.) A bennünk élő gyermek archetípusa
A gyerekkor, az anya-gyerek kapcsolat, a személyiségfejlődés
szempontjából alapvető fontosságú. A szülő számára viszont
a gyerekkel való foglalkozás egyben az élet alap problémáival
való foglalkozás is.
A szükségszerűen bekövetkező nevelési problémák egy jelentős
része belőlünk származik (saját tudattalanunk feldolgozatlan
problémáit vetítjük rá a gyerekre) és csak önismeretünk fejlődésével
oldható meg igazán.
Nagyon jellemző egy nőre, de férfira is az, hogy hány éves
gyerekekkel tud jól kijönni és melyik korosztállyal nem. A
saját személyiség rétegeihez való viszony tükröződik ebben.
Jung az az örök gyermekről ír, mint az emberi őskezdet szimbólumáról,
mely egyetemes emberi jelenség és archetipus. Azt mondhatjuk,
felnőtt korunkban is él bennünk egy, belső gyerek, aki a fejlődés,
megújulás forrása, melynek gyökerei a gyermek archetípusba
nyúlnak, ami sokszor az ősmagunk reprezentánsa.
Férfiaknak például általában nehezebb a belső gyermekivel
jó kapcsolatot fenntartani, mint a nőknek. Közismert, hogy
a férfiúi identitás, a férfi perszóna gyakran jár a gyermeki
vonások teljes megtagadásával. A nőké kevésbé. A szociális
szerepelvárások igen erősen hajtanak ebbe az irányba. Ennek
az elfojtásnak eredménye az is, hogy a nők legtöbb férfiban
jól, észlelik az éretlen gyereket is.
A gyermekinek is megvan azonban az árnyoldala. A sötét, a
megnyomorított, a gonosz gyermek is bennünk lakik, aki tele
van ellenséges érzésekkel, destrukcióval önmaga és a világ
felé, mert nem tudja elhinni, hogy őt el lehet fogadni, hogy
őt elfogadják, szeretik. Az infantilizmus nagyon gyakran jár
együtt az anyakomplexus valamilyen változatával.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
archetipikus erőterek (a kapcsolat)
|
|
|
„De csak ha készek vagyunk
a másik másságát elfogadni, ha készek vagyunk őt komolyan venni
és megérteni, csak akkor remélhetjük, hogy ezt a mást magunkban
is felfedezzük és kibontakoztatjuk. Az élet realitásában ez
– nyilván – többnyire másképp fest: itt mindenki
megkísérli a másikat a maga pályájára vonni, magához hasonlóvá
tenni, ami által nem csupán a teremtő feszültség vész el, hanem
elkeseredett harcok is szoktak kibontakozni. Vagy az ember reménytelenül
félreérti a másik másságát, mert nem kész rá, hogy a meglevőkhöz
hozzátanuljon, vagy mert amannak a viselkedését a saját mércéivel
méri, amelyek arra nem volnának alkalmazhatók.” (Fritz
Riemann)
„Jungi terminológiával azt mondhatjuk, hogy a házassági
folyamatok, történések pszichológiai fő meghatározója az, hogy
a párkapcsolat az individualizáció fő terepe. Nagy általánosságban
igaz az, hogy nincsen az életnek még egy olyan területe, ami
az emberi személyiséget olyan sokoldalúan, annyi vonatkozásban
érintené. A résztvevők testi, lelki, szellemi mivolta, gazdasági,
szociális, kulturális élete egyaránt bevonódik és bensőséges,
intenzív interperszonális interakciók tárgyává válik. Az ember
személyisége ezen a terepen bontakozik ki a legszélesebb skálán.
A belső fejlődés pedig, mint tudjuk, legtöbbször nem egyenletes,
egyenes vonalú haladás, hanem a kibontakozó ellentétek harcának
és összeépülésének bonyolult, kríziseken át haladó folyamata.”
(dr. Süle Ferenc) |
|
|
Ha a házasság és a család
intézményét teljesen elfogulatlanul vesszük szemügyre, akkor
a következő véleményt fogalmazhatjuk meg: ha rendkívüli pszichológiai
érzékkel olyan intézményt találnánk ki, amelyik semmi esetre
sem működik és az érintettek számára csupa kín, akkor biztos,
hogy a mai házasságot és a mai család intézményét találnánk
ki. Két ember, akik különböző neműek, többnyire eltérő családi
háttérrel rendelkeznek, eltérő neveltetésűek, különböző elképzelések,
fantáziaképek és mitológiák vezérlik őket, eltérő erősségű
a vitalitásuk, kölcsönösen megfogadják, hogy egy életen át,
úgyszólván éjjel-nappal együtt lesznek.
Adolf Guggenbühl-Craig két meghatározó párkapcsolati formára
hívja fel a figyelmet.
1.) Kapcsolat a jólétért.
Ez az a bizonyos zsák és a foltja esete.
2.) Kapcsolat az üdvvért.
Azaz az ellentétek vonzák egymást. A jungiánus pszichológia
úgy gondolja, hogy ahogy egy egyénnek, úgy egy párkapcsolatnak
(házasság) is végig kell mennie az individuációs úton. És
ahogy az egyén sem spórolhatja meg az ellentéteket, a válságokat,
az árnyékkal való munkát, úgy a házasságnak is végig kell
mennie a stációkon.
A „kapcsolat az üdvért” tipusú házasság nem az
értelmetlen harc, a folytonos veszekedés terepe. Nyilván kell
egy-két olyan stabil kötődési pont ami a vállán hordozza a
kapcsolatot. Ha ez megvan, akkor van esély a kapcsolat fejlődésére.
A fejlődésre viszont szükség van, mert ha én ötvenévesen is
azt várom egy kapcsolattól, amit húsz évesen, akkor nem sok
örömöm lesz. Egymás segítése nagyon fontos. Nem a bevárásról
van szó, mert akkor megtorpanunk, hanem az egymás felemeléséről
(ezt sokszor a kapcsolat válságnak éljük meg).
Az ember persze ideális, boldog, tökéletes, harmonikus, konfliktusmentes
kapcsolatot álmodik magának. Ezért általában komoly lépéseket
teszünk. Ám a kapcsolat egy idő után megterhelődik válságokkal
, mélypontokkal, látszólag feloldhatatlan konfliktusokkal.
Dr Süle Ferenc boldogság komplexusnak nevezi azt az alapproblémát,
amikor a párkapcsolatot (házasság, együttélés), mint boldogságintézményt
fogjuk fel, és ha ez nem teljesül, akkor elromlott, csődbe
ment kapcsolatról beszélünk, eleve tévedésként kezelve azt.
Két ember kapcsolata egy új és eredeti egységet hoz létre.
Önálló személyiségként kezelhető maga a kapcsolat, így ugyanúgy
feladatai és személyiségfejlődési problémái vannak mint az
egyedi embernek. A házasság megértése szempontjából nagyon
fontos szem előtt tartani, hogy a női pólus és a férfipólus
nemcsak ellenséges viszonyban állhatnak, hanem még csak nem
is kell, hogy feltétlenül kiegészítsék egymást.
Sok olyan archetipikus női viselkedésmód létezik, amelyek
nem kapcsolódnak a férfiakhoz, és számos archetipikus férfi
viselkedésmód ismert, amelyek sehogyan sem viszonyulnak a
női részhez. Férfi és nő tehát csak részben egészítik ki egymást.
A házasságot csak akkor érthetjük meg valójában, ha megszabadulunk
„harmónia-komplexusunktól”.
Ha férfi és nő összeütközik egymással, akkor archetipikus
okokból mindig súlyos konfliktusokra és félreértésekre kerül
sor közöttük. És ha férfiak és nők kapcsolatba kerülnek egymással,
akkor sem mindig szeretetteljes a viszonyuk, hanem elutasító
és megsemmisítő is. Gyakran ráadásul semmilyen kapcsolat sincs
közöttük, még csak elutasításban és agresszióban sem egészítik
ki vagy értik meg egymást. Egzisztenciális magány, meg nem
értettség nem zárható ki a házasságból. S ez a diszharmónia
nem mindig vezethető vissza neurotikus fejlődésre vagy neurotikus
viszonyra.
A házasság nem valami kedélyes vagy harmonikus dolog, hanem
az individuáció helye, ahol az ember összeütközésbe kerül
önmagával és a társával, szeretetteljesen vagy elutasítással
megküzd vele, és így megismeri önmagát, a világot, a jót és
a rosszat, a magasztos és az alantas dolgokat.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
animus és anima
|
|
|
„Biológiai szinten a
nő szervezete a szexualitásban úgy vesz részt, hogy havonta
megérlel egy petesejtet és az egész genitális apparátusa felkészül
arra, hogy ezt, ha megtermékenyül, megfelelően fogadja. Ha nem,
akkor ezt az egész felkészülés által létrehozott biológiai változást
kidobja, kitisztítja magából, hogy egy újabb felkészülésbe foghasson.
Ha pedig a petesejt megtermékenyül, akkor az egész szervezete
teljes kapacitásával rááll arra, hogy ezt az egyetlen sejtet
védje, táplálja növekedését segítse. Ez a viszonyulás még a
szülés után is hosszan folyatódik.
Ezzel szemben a férfi szervezete olyan, hogy a spermiumok millióit
termeli, amik ha távoznak tőle, egyáltalán nem törődik tovább
a sorsukkal. Láthatjuk ebből, hogy az igazán mély megértés milyen
nagy nehézségekbe ütközik, és hogy a másik biológiai mélységű
átélése milyen nagy feladat.”
(dr. Süle Ferenc)
„A nő érzelmeiben monogám, de animusa poligám, azaz a
nő sok férfit keres egyben.
A férfi érzelmeiben poligám, de animája monogám, azaz a férfi
egy nőt keres sokban.”
(C.G. Jung)
„mert tudattalanságuk fokával arányosan nő a hatalmuk”
(C. G. Jung)
„A nő pontosan oda szúr animus fullánkjával, ahol a férfi
bizonytalan és sérülékeny érzelmei lapulnak, a férfi pedig oda
önti az anima konyháján megtöltött méregpoharat, ahol a nőnek
megértésre és elfogadásra volna szüksége.” (Marie-Louise
von Franz)
„Tudatos szinten a nő minden erejével a kapcsolat megtartásáért
küzd, ám benne is egyre élénkebben kezdi kifejteni hatását a
belső ellenkező neműség, és egy szép napon derült égből érkező
villámcsapásként a benne lakozó animus kardot ránt, és még maga
a nő is meglepődik azon, milyen határozottsággal szakítja szét
azt a kapcsolatot, amit annyira óvott azelőtt.” (Hajo
Banzhaf)
„Az új eszméktől kapható inspiráció az ellenkező nem által
képviselt nyersanyagban rejlik, abban a nyersanyagban, amely
egyaránt tartalmaz tiszta búzát és ocsút, és a férfinak szét
kell válogatnia, hogy kiszedje belőle az értéket.”
(Marie-Louise von Franz)
„Nagyon sok lelki erőfeszítésre van szüksége egy férfinak
mindaddig, amíg meg nem érti, hogy ezek az archetipikus lelki
erők benne magában vannak, és mit sem segít, hogyha azokat csak
a testi anyában látja, vagy más nőkre, netán intézményekre vetíti
ki. Sok küzdelmébe kerülhet, amíg be nem látja, hogy sehová
sem vezet az, ha az anyát szidja és szakadatlanul a társadalmat
vádolja.”
(A. C-G.)
|
|
|
Az emberi léleknek nemi
jellege van. A nemiség fejlődése szempontjából az első lényeges
tényező a gyermek az anyával való kapcsolata. Itt jelentős
tényező az, hogy a fiúk számára ez egy ellenkező nemű alapkapcsolatot
jelent. Míg a lányoknál ez az alapkapcsolat egyben identifikációs
minta is, a fiúknál ez a későbbi párkapcsolat alapja lesz,
a bennük élő nőkép alapja ekkor rakódik le.
A következő jelentős tényezőt azok a családban, rokonságban,
majd a fejlődés során a szociális környezetben található férfiak
és nők, mint minták képezik, akik a gyermeket körülveszik.
Az ezekkel kapcsolatos élményekből alakul ki az önmagával
azonos nemű és a másik nem képe, sőt a velük való kapcsolat
alap tapasztalatai is ekkor születnek meg.
A szülők szerepének olyan vonatkozása is van, hogy egymáshoz
való viszonyulásuk nyújtja a gyerek számára az egyik alapmodellt
nemcsak arra, hogy milyen az ellenkező nemű kapcsolat mintázata,
hanem arra is hogy saját belső lelki világával, tudattalanjával
milyen interakcióba lehet lenni.
Ekkor éleződik ki az az alaprobléma is, hogy igazi megértésre
a férfi és nő, egymással csak hosszú és nehéz, sok válságon
átvezető folyamat során lesz képes valamennyire. Ez abból
a biológiai szinten megalapozott tényből következik, hogy
a két nem biológiája a szexualitás területén alapvetően különböző.
A férfiak és a nők többségének szexuális fantáziái vadabbak
és bizarrabbak, mint a megélt szexuális életük. A szexuális
élet, mindenekelőtt olyan formában, ahogyan a fantáziaképekben
megjelenik, jelképeken keresztül végbemenő intenzív individuációs
folyamat. A processzus ily mód megvalósuló útját tiszteletben
kell tartani és el kell ismerni.
Pszichológiailag helytelen ezt a jelenséget csupán primitív
dologként kezelni, amit szublimálni kéne. A lélek kárát látja,
ha a szexuális életet túlzott mértékben szellemi síkra emelik.
Nem feltétlenül a szexualitás vad kiéléséről van szó. A szexuális
élet, és különösen a sok különlegességet és szépséget felmutató
fantáziálás csak a számos médium egyikét képezik, amelyen
keresztül az individuáció lejátszódik.
Döntő jelentőségű az individuáció folyamatában a férfinak
a nővel, vagy általános értelemben a nőiséggel való küzdelme,
és fordítva a nőnek a férfival vagy a férfiassággal megvívott
harca. Az a csoda, hogy az emberi létezés – és ideértve
az állatit is – a férfi-női polaritáson belül válik
termékennyé, az individuáció egyik nagy témáját képezi. Szeretet
és gyűlölet, elválás és egyesülés a rajtunk kívül és a bennünk
létező ellentétes neművel része annak a lelki fejlődésnek,
amely az üdvözülést szolgálja.
Animus
Mint tudjuk, a tudattalanban létezik a tudatos énnel ellenkező
nemi polaritású lélekkép. Az animus a nő férfi polaritású
lélekképe, mely egyrészt bizonyos kollektív archetipikus tartalmakkal
(Jupiter, Uránusz) rendelkezik, másrészt személyes férfiélmények
(Nap, Mars) által gazdagított. Így tehát az első és meghatározó
animus formáló élmény általában az apa, a fiútestvér, a gyerekkori
fiúélmények, szerelmek, szexuális kapcsolatok.
Az animus tehát megtestesíti a nőben lakozó férfi-elvet, és
képviseli az ideális férfi vágyképét a tudattalan szintjén.
Az animus a tudattalannal köti össze a nőt. Belső lélekvezető
a primitívtől a magas szellemiségűig.
Az animust meghatározhatatlan sokféleségként írja le a jungiánus
pszichológia. A lelki sérülések, a határhelyzetek kiszolgáltatottá teszik
a női tudatot az animus támadásainak. Ez az amikor animus
megszállottságról beszélhetünk. A nemek harca a tudattalan
szintjén is jelen van, s mert itt valóban animális (ösztönös)
elutasításokról ill. vágyakozásokról van szó, ezt a férfi-nő
kapcsolatok sokszor megszenvedik.
Jung kiemeli az animus (és az anima) közvetítő szerepét a
tudat és a tudattalan között. Természetesen a tudat (központjában
az egóval) tart az animus/anima által képviselt autonóm tudattalan
világtól, hiszen azt egyfajta irracionalitás hatja át.
Az animus/anima felismerése nehéz, soha véget nem érő pszichikus
folyamat, melynek katalizátorául a párkapcsolat szolgál. Első
és kikerülhetetlen lépés ezen az úton azonban az árnyék, a
személyes tudattalan tudatossá tétele (integrációja).
E tudattalan tartalmakat az ókor istenekként tisztelte, azaz
felértékelte. Központba helyezésükkel (jelenlétük a mindennapi
életben) állandó ellenőrzés alá is kerültek.
Anima
Mely lehetőségek állnak a férfiak rendelkezésére, hogy megküzdjenek
a női résszel? Az egyik lehetőség a nőhöz fűződő kapcsolat;
egy másik a szexuális fantáziákban lelhető fel, melyeknek
nem a szaporodás, az emberi kapcsolat vagy a gyönyör a célja,
hanem az animával, a bennünk és körülöttünk lévő női résszel
való konfrontáció – ugyanez érvényes fordítva a nőkre
is.
Az anima a tudattalan mélységeivel való kapcsolódás lehetőségét
kínálja fel a férfi tudatnak. Mivel a férfi archetipikusan
poligám, ezért a kiegészítő polaritás miatt animája monogám
jelleget ölt. Az anima a tudattalan azon részeihez tartozik,
amelyek tudatosulni szeretnének; és mert nem tudatosulnak,
a férfi tudat hangulatait emóciókkal befolyásolják. Az anima
ugyanakkor kreatív ötleteket is szállít a férfi számára, ám
azok archaikus kidolgozatlanságuk, megemészthetetlenségük
miatt nehezen feldolgozhatók. A tudat beállítottságától függ,
hogy érzelmi kapcsolatba kerül-e a tudattalanjával.
Ezt az anima alakot azonban a (racionális, patriarchális)
férfi rendszerint félrelöki és elfojtja – és ezzel elnyomja
saját érzéseit, indulati oldalát. A valóságos nő, illetve
a férfi nőoldala (animája) kölcsönhatásban vannak egymással.
A nő nevelően és átalakítóan hat a férfi lelkére. Az animán
sok nyomot hagy az első nőélmény, az anyaélmény (Hold).
A Vénusz a férfi animájának (a kezdettől benne lévő nő)
személyesebb, megfoghatóbb aspektusát képviseli. Helyzete
a Radixban mesél az egó viszonyáról a belső nőképhez, illetve
jelzi annak konfliktusait (potenciális komplexusait) a kollektív
archetípusokkal. Számolni kell azonban, mint azt a Hold esetében
is látni fogjuk, a személyiségre ható interperszonális kapcsolatok
jelentőségével is.
A nő kétféleképpen reagálhat a férfi anima kivetítéseire:
a.) védekezik, és sorozatos konfliktusok árán ráébreszti a
férfit a különbségekre
b.) alkalmazkodik, és az elvárt „animaszerepet”
adja elő a társának – animanő
Az anima összetett lélekkép:a kollektív tudattalan archetípusai
(Neptunusz, Plútó) és a személyes tudattalan feminin tartalmai
(Hold, Vénusz)
Az individuáció pszichénk bonyolult, nehéz megmunkálását
jelenti. Ez elvezethet például a pszichénkben rejlő ellentétek
kibékítéséhez, amely kifejezésre jut a férfi-női oldal egyesítésében.
Hosszú utat kell megtenni ahhoz, míg például a férfi az anyaiság
számos aspektusával szembenéz.
Először a természetes és tápláló, állatias anyával kell megküzdenie,
amely konzervatívnak tűnik számára. A mitológiában ez az elv
az extrovertált, termékenységhozó Demeter alakjában jelenik
meg. A csábító az benne, hogy táplál, mint a mézeskalácsházban
lakó boszorkány a Jancsi és Juliska meséből, a félelmetes
pedig az, hogy szeretné bekebelezni a férfit. Az anyához való
túl erős kötődés gátolja a férfi fejlődését.
Az anyaiság másik oldala, amellyel egy férfinak szembe kell
néznie, mitológiailag Persephone, az alvilág istennőjének
alakjában testesül meg. Ő a tündérszerű, szellemi anya, aki
egyrészt inspirálja a férfit, másrészt a halálba és az őrületbe
kergeti. Az anya nagyravágyó fantáziaképei hatalmas szellemi
teljesítményekre ösztönözhetik a férfit, vagy éppenséggel
tönkretehetik.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
