topmargo
stellium asztropszichológia
topmargo
topmargo
leftfelright
    A JUNGI ASZTROPSZICHOLÓGIAI ANALÍZIS 03

Az anyag összeállításánál szabadon használtam Dr. Süle Ferenc, Adolf Guggenbühl-Craig, Fritz Riemann, Stephen Arroyo és Hajo Banzhaf írásait.

 
a tudattalan    az archetípusokról általában  
   
a tudattalan  
„Mindenekelőtt az a döntő, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a tudatot és a tudattalan tartalmakat. Utóbbiakat úgyszólván izolálni kell, ez pedig úgy megy a legkönnyebben, ha megszemélyesítjük őket, majd a tudat felől kapcsolatot létesítünk velük. Csakis így foszthatjuk meg őket attól a hatalomtól, amellyel különben fölébe kerekednek a tudatnak.”
(C.G. Jung)

 

 

 

 




„Az archetípusok egy időben képek és érzelmek. Az érzelmekkel töltött képek pszichikus energiára tesznek szert, dinamikussá és jelentőségteljessé válnak. Az archetípusok az élet részei – képek, melyek az érzelmek hídja révén szervesen kapcsolódnak az élő individuumhoz.”
(C.G. Jung











Az ismeretlen oldal talányos. Nem ismerjük, de évről évre megismerünk belőle egy kicsiny részletet. Ez a felfedezés soha nem ér véget Folyamatos meglepetésben van részünk. Mindig van a személyiségnek egy része amely tudattalan, vagy éppen most válik azzá, vagy most tudatosodik. Befejezetlenek vagyunk, folyamatosan változunk.

A tudattalan fogalma átfogja mindazokat a lelki tapasztalatokat és tartalmakat, melyekkel nincs nyilvánvaló kapcsolatban az Ego, illetve a tudat. Miután a nyugati civilizáció számtalan szimbólum, tradicionális jelkép kihalását eredményezte, ezért azok tartalma a tudattalanba kényszerült. Jung szerint korunkban a lélek tudattalan tartományában erősen aktív élet zajlik.

A mindennapi egészséges átlagember esetében a psziché mély rétege csak közvetett módon, felsőbb rétegek (személyes tudattalan) „álruháiba” öltözötten jelenik meg.

Személyes tudattalan
A nevelkedésünk, társadalmi beilleszkedésünk során a tudatos személyiségünkből kelleténél több lökődik a tudattalanba: pszichológiai értelemben elfojtódik. Ezek az elfojtott hajlamok a személyes tudattalan tartományába kerülnek. Hogy kinél mi tudatos, és mi nem, az változó.

Kollektív tudattalan
Bizonyos tudattalan tartalmak eredete teljesen ismeretlen, vagy nem az egyéni élet során szerzettek. Van egy közös sajátosságuk viszont: mitológiai karakterük. Ezeket a kollektív mintákat Jung archetípusnak – ősképnek nevezte el és a kollektív tudattalan tartományába sorolta. Szerinte ebben nincs semmi misztikus. Az elmének éppúgy megvan a maga története, mint a testünknek. A kollektív tudattalan a testünkhöz hasonlóan a múlt emlékeinek tárháza. A gyermek bár nem születik tudatos lénynek, pszichéje mégsem tabula rasa (tiszta lap).

Tudattalanunk legmélyebb rétegében az ember már nem egyéniség. Lelke kitárul és beleolvad az emberiség közös tudattalanjába. Kollektív szinten nem vagyunk elkülönültek. Az archaikus közösségekben ismert a szubjektum és az objektum egysége (misztikus kapcsolat).

A tudattalan (személyes és kollektív) egyes körülhatárolható elemeit, archetípusait (árnyék, anima, animus, Anya, Apa, Gyermek, Gonosz, stb.) analógiába hozhatjuk az asztrológia princípiumaival, építőelemeivel.

A jungiánus asztropszichológia (JAP) a radixban viszgált planétákat a fentiek alapján dominánsan tudatközeli planétákra illetve a tudattalan tartalmakat hangsúlyosabban képviselő planétákra osztja. A konfliktusdinamika (aspektusok) értékelése során is e szempont alapján ítéli meg a planéták közötti viszonyt.

 
  fel
az archetípus  
„A »természetes szimbólumok« a psziché tudattalan tartalmaiból származnak, ezért az alapvető archetipikus képek nagyszámú variációit reprezentálják. Sok esetben visszavezethetők archaikus gyökereikhez, azaz azokhoz az elképzelésekhez és képekhez, amelyekkel a legősibb feljegyzésekben és a primitív társadalmakban találkozhatunk.” (C.G. Jung)

 

 




Ismételten szembetalálom magam azzal a félreértéssel, hogy az archetípusok tartalmilag meghatározottak, azaz tudattalan képzet-félék volnának. Ezért hangsúlyoznom kell: az archetípusok nem tartalmilag, hanem csupán formailag meghatározottak, mégpedig csak nagyon feltételes módon (...) Az archetípus önmagában véve üres, formális elem, mint valami facultas praeformandi, a képzetformának a priori adott lehetősége. Nem a képzeteket öröklik, hanem a formákat, amelyek e tekintetben pontosan megfelelnek a szintén formálisan meghatározott ösztönöknek (...) (C.G.Jung)

 

 

 

 

 


Az archetípusoknak szükségük van bizonyos körülményekre vagy szellemi áramlatokra, bizonyos korjelenségekre, hogy aktivizálódjanak és megéljék őket. Voltak olyan időszakok és helyzetek, amelyekben a művész archetípusa nem érvényesült; vagy békés időkben a harcos archetípusa nem kap nagy szerepet. Egy módfelett domináns női archetípus az anyáé; szinte minden korban rendkívül erősen megélték és meghatározta a legtöbb nő viselkedését. A gyerekeknek szükségük van anyára; nélkülük kihalna az emberiség. (A. C-G.)





A férfiak szempontjából nem sok minden
változott meg. A férfiaknak évezredek óta több archetipikus lehetőségük van, mint a nőknek. Árész archetípusa, az egyszerű, brutális harcosé és katonáé, mindig is a rendelkezésükre állt, de Odüsszeusz, a ravasz harcos és férjé szintúgy;
a pap, az isteni dolgokban jártas ember archetípusát a férfiak mindig is megélhették. Nem volt elzárva előlük egyebek között a gyógyító ember, az orvos archetípusa, Hephaisztos, az okos technikus vagy Hermész, a ravasz kereskedő és tolvaj archetípusa sem.
(A. C-G.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




















Az a kijelentés, hogy csupán önmagam akarok lenni, körülbelül annyira értelmes, mint azt
állítani, hogy a saját nyelvemet akarom beszélni.
Azon a nyelven kell beszélnünk, amelyet gyerekkorunkban átadtak nekünk vagy azon, amelyet később elsajátítottunk. Nem beszélhetünk viszont „saját” nyelven. A többiek nem értenének meg bennünket. Ilyeténképpen nem találhatjuk meg önmagunkat sem, hanem pusztán archetipikus szerepjátékon keresztül fejezhetjük ki önmagunkat; és ebben önmagunkra lelhetünk.
(A. C-G.)

Egy archetípust úgy definiálhatunk, mint magatartásunk azon velünk született lehetőségét, amelyik az emberiség történelmének folyamán vagy még korábban kifejlődött. Az emberek archetipikusan reagálnak valakire vagy valamire egy tipikus, mindig újból ismétlődő szituációban. Az anya archetipikusan reagál a fiára vagy a lányára, az apa ugyanezt teszi, egy férfi archetipikus formában reagál egy nő viszonylatában, és így tovább. Ilyen értelemben bizonyos archetípusok úgymond kétpólusúak. Az archetípus eredeti helyzetében benne foglaltatik a polaritás.

Azt természetesen nem tudjuk, pontosan hogyan alakult ki az archetipikus viselkedés. Talán kezdetben valamikor az archetípus egyik pólusa az emberi individuumban volt, míg a másik pólus rajta kívül, például egyik embertársában. Ezzel szemben az ember pszichológiájában, ahogyan történelmi idők óta ismerjük, mindkét pólus ugyanabban az individuumban található meg. Úgy születünk, hogy az archetípus mindkét pólusa bennünk van. Ha az archetípus egyik pólusa megjelenik a külvilágban, akkor az kiváltja a belső pólus aktiválódását; ám az aktiválás nélkül is működésbe léphet.

A gyermek anyai viselkedést vált ki az anyában. Minden egyes nő pszichéjében megtalálható az anyai viselkedés veleszületett lehetősége, ami titokzatos úton-módon azt feltételezi, hogy a gyermek már bennfoglaltatik az anyában. Talán nem kellene az anya archetípusáról, a gyermek archetípusáról vagy az apa archetípusáról beszélnünk. Helyesebb volna, ha egy anya-gyermek vagy apa-gyermek archetípusról beszélnénk. Hiszen gyakran már most sem csak senex (öreg) archetípust vagy puer (fiú) archetípust emlegetünk, hanem senex-puer (öreg-fiú) archetípust.

Az emberi pszichének nem könnyű elviselni a polaritásokat. Az én szereti az átlátszóságot, és megkísérli kiirtani a belső ellentmondásokat. Az egyértelműség iránti igény azzal járhat, hogy a poláris archetípusok bizonyos szempontból szétválnak. Az egyik pólust elnyomhatják, és az a tudattalanban kezd el hatni. Az archetípus elnyomott része kivetítődhet a külvilágba.

Az anya például a gyermekre vetítheti a a belső gyermeket, a gyermek pedig az anyára projiciálhatja a belső anyaképét. Az archetípus egyik pólusának a külvilágba történő kivetítése pillanatnyilag kielégítő helyzetet teremt. Ez azonban hosszabb távon azt jelenti, hogy a pszichés folyamat elakad. Ez a helyzet azt jelenti például a személynek, hogy már semmi köze sincs a kivetített pólushoz. Rajta már nincs felelősség. Például az iskolás gyerekek, akik azt hiszik, csak a tanárnak kell dolgoznia az órán.

Az archetípus egyik pólusának elnyomása a tanár esetében fordított helyzetet eredményez. Az a benyomása támad, hogy semmi köze nincs a diák archetipushoz. Úgy érzi, ő a tanár; a tudtalanság csak a diák problémája, ő maga mindent tud. Létrejön a kizárólagos tanár, és a kizárólagos diák. A kapcsolat egyértelműen asszimetrikussá válik. A polaritás két pólusának újraegyesítés a hatalom által megy végbe.

Mellesleg felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon egyébként is gyakran előfordul-e, hogy az archetípus két pólusát hatalom által egyesítik újra. Mindegyik archetípusnál így történik ez? Az biztos, hogy meglehetősen gyakori jelenségről van szó.

Ha például az anya-lánya archetípus szétválik, akkor a hatalom problémája nagy szerephez jut az anya és lánya közötti kapcsolatban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az anya csak anya, elfelejti, hogy neki is van egy belső lánya, egy úgymond lánygyermeki része. Megpróbál tökéletes, gyengeségek nélküli anya lenni. A lánygyermek ez esetben tisztán gyermek lesz, aki gyámoltalannak bizonyul, és teljes mértékben az erős anyára hagyatkozik. Az anya a hatalom birtokában uralkodik lánya felett. Semmi „anyaféle” nem alakul ki magában a lánygyermekben. Nem fejlődik ki benne az a rész, amelyik anyai módon gondoskodna róla. S az anyában semmiféle lánygyermek nem aktivizálódik. Ez egy erős, uralkodó anya és egy gyenge, függésben levő lánygyermek közötti kapcsolat. A hatalom és az alávetettség iránti vágyban fejeződik ki az a kísérlet, hogy a szétvált archetípust újra egyesítsék. (lásd. Demeter-Perszephoné)

A Radix egy archetipikus primer kiinduló állapotot ábrázol. Egy-egy planéta több archetípust (viselkedésmintát), ill. archetípus párt képvisel. A poláris archetípus egyik pólusával azonosulva, a másik pólus kivetítésre kerül. A körülöttem lévő emberek, szituációk egymástól eltérő vetítővászonként funkcionálnak számomra. Más és más értelmezést, megnyilvánulást adva ugyanannak a kivetítésnek. Ez a differenciált visszaigazolás gazdagítja személyes élménnyel a planéta speciálisan személyre szabott jelentéstartalmát. A személyiségfejlődés során így az egyes planétákban fokozatosan kialakul és elválik egymástól a személyes jelleg, az adott kulturális közeg jelentéstartalma és az archetipikus jelentéstartalom.

Az állatok tevékenységeit részint velükszületett viselkedésminták határozzák meg. Az állatok viselkedése tehát nem tudatos elgondolás eredménye. Az állat „ösztönösen” reagál, de nem egy ködös, határozatlan késztetés értelmében, hanem pontosan szabályozott viselkedésminták szerint, amelyek az adott helyzet vonatkozásában többnyire értelmesnek bizonyulnak.

Az emberek mások, bár nem teljesen. Ők is hordanak magukban velükszületett viselkedésmintákat; ezeket archetípusoknak nevezzük. Persze az emberek viselkedésmintái többnyire bonyolultabbak és részletében kevésbé pontosak az állatokéinál. Az emberi viselkedésminták esetében inkább a cselekvés hátterében rejlő általános irányvonalakról beszélhetünk. Másrészt ugyan több viselkedésmintával rendelkezünk, életünk folyamán azonban nem mindegyiket használjuk fel; sok közülük parlagon hever. Minden egyes ember számos olyan viselkedésmintát hordoz magában, amelyek éppen az ő életében szinte semmilyen szerepet nem kapnak.

Az ember képes arra, hogy megvizsgálja viselkedésmintáit, reflektáljon rájuk; olykor sikerül ezeket az archetípusokat többé-kevésbé tudatosítania. Ez azonban többnyire nem logikus gondolkodás és megfontolás, hanem képek, szimbólumok, mitológiák, történetek és hasonlók útján megy végbe.

Azzal tisztában kell lennünk, hogy nem csak egy női archetípus és egy férfi archetípus létezik. Tucatnyi női és férfi archetípus létezik . Mindenesetre sokkal több, mint amennyit rendszerint feltételezünk. Persze nem az összes archetípus jut domináns szerephez az egyes ember életének egy-egy adott szakaszában. A viselkedésünket azok a sémák határozzák meg, amelyek az adott pillanatban a kollektív pszichében dominálnak.

Tévedés ha a pillanatnyilag uralkodó női és férfi archetípusokat álatalánosan a női vagy a férfi archetípusoknak tekintjük. És ebből vezetjük le, mi tekinthető a „férfi” vagy a „női” elvnek. Ez a félreértés vezetett el oda, hogy a jungi pszichológiában például azt állítják, hogy a férfi princípium azonos lenne a logosszal (tudás), a női princípium pedig az érosszal (szeretet). Továbbá a női lényegiség személyesebb, inkább a másik emberre figyelő, passzívabb, több benne a mazochizmus, a férfi lényegiség absztraktabb, intellektuálisabb, agresszívebb, aktívabb, több benne a szadizmus és így tovább.

Ezekre a megállapításokra csak azért juthattak, mert az érintett kultúrában az éppen akkor uralkodó archetípusokat az egyedül létezőknek tekintették. Mivel napjainkban az anya-archetípus és a Héra-archetípus kevésbé hangsúlyosak, más archetípusok nagyobb mozgástérhez jutnak. Számos egyéb archetípus töltődik fel lelki energiával; a mai nőnek több lehetőség áll rendelkezésére, hogy a legváltozatosabb archetípusokat megélje.

Az átmenet egyik archetípustól a másikhoz, vagy új, eddig elhanyagolt archetípusok felélesztése mindig rendkívül nehéz. Minden egyes ember élettörténetében ismerünk ilyesfajta átmeneteket. Serdülőkorban a gyermek-archetípus háttérbe szorul és helyére lép a férfi-archetípus. Ha tehát egy archetípust levált egy másik, akkor úgy nevezett életválság-depresszióval nézünk szembe: ez az ismert kamasz- és változókori depresszió. Az egyes ember életében beköszönő depresszió e fajtája leküzdhető, mivel pontosan tudjuk, hogy melyik archetípus váltja le az előzőt.

Az archetípus kidolgozása, megélése és finomítása, továbbá emberivé tétele által vagyunk mindazok, amik vagyunk. Soha sem tudunk kilépni az archetípusból. Az archetipikus viselkedés mindörökre meghatározza cselekedeteinket. Ezt a viselkedést kultiválhatjuk, képekbe foglalhatjuk, tudatosíthatjuk és alakíthatjuk.

Fontos ügyekben viszont ritkán tudunk úgymond az énből kiindulva cselekedni. Másképp mondva: cselekvésünket csak akkor éljük meg értelmesnek, ha kötődik az archetipikus alapokhoz. Egy anya sohasem tud kielégítően anyaként működni, ha ezt csak megfontolás vagy érzelmek alapján teszi. Nem fűzheti pusztán személyes viszony a gyermekéhez. A gyermekhez fűződő viszony voltaképpen személytelenül archetipikus. Egyszerűen az „anya és gyermeke” archetípus számít, és csak erre alapozva lehet felépíteni a személyes „anya-gyermek” kapcsolatot.

Arra sem vagyunk képesek, hogy tudatos énünkkel, döntések alapján válasszunk archetípust. Ez adott számunkra a külső helyzet és a kollektív tudattalanon keresztül. A kollektívben uralkodó archetípusok uralnak bennünket is. Hogy mely archetípusok uralkodnak a kollektívben, kiderül a domináló jelképekből, mitológiákból és a filmekben, reklámokban, népszerű történetekben megjelenő alakokból.
 
     
 
Keress a Stellium Asztropszichológia
oldalain a Google segítségével!
   
Kapcsolódó oldalak a SZÖVEGTÁR-ból:
JÖN! - fejlesztés alatt...
 
 
  fel
 főoldal                         tanácsadás                         oktatás                         szövegtár                         kapcsolat 
© stellium asztropszichológia (tick ervin) 2001-2010 | budapest | asztrológia és pszichológia | e-mail: info@stelliumpress.hu