Szerepszemélyiségünket egyfajta szereprepertoárként is szemlélhetjük, mely fiatal korunk óta a személyiségünkkel együtt gyarapodik, fejlődik. Az emberi érésben, mint jól tudjuk, a szocializáció mechanizmusainak igen jelentős szerepük van. Jelentős részét teszi ki ennek a folyamatnak a szociális szerepek sokszintű, sokoldalú formáinak megismerése, a hozzájuk való viszonyulás elsajátítása, a különböző, megfelelőnek ítélt szerepek megtanulása, kifejlesztése. A perszóna képződési , alakulási folyamata nemcsak a felnőtté válás idejében, hanem később is, szinte egész életünk folyamán zajlik. (S.F.)

A szerepmegismerés, a kísérletezés,
a szereptanulás, az elsajátított szerepe gyűjtése, a különböző szerepek illeszkedése egymáshoz, hogy egymást kiegészítő rendszert képezzenek stb. a tudatos én által felügyelt folyamat. Az egó egyrészt belső késztetéseit, másrészt a saját adottságait és a környezeti realitások lehetőségeit úgy igyekszik egyeztetni, hogy önmagának, céljainak minél optimálisabb megvalósítását tudja elérni. A fejlődés során az egónak kialakul egy többé-kevésbé koherens képe arról, hogy a különböző élethelyzetekben milyen szeretne lenni ez az ő perszónája. (S.F.)











Előfordul ilyen papok, vezető beosztásúak, sőt pszichológusok között is. Ilyen a professzor, akinek szerepe szinte teljesen felszívja az egóját, és a perszóna mögött csak az infantilis, ingerlékeny, gyereki én marad.

Az ifjú- és felnőttkor életprogramjának leglényegesebb része, hogy az illető eszméit, elgondolásait életformájáról miként tudja a mindennapi élet realitásaiban megvalósítani. Ide tartozik az egyéni életfelfogás kialakításán túl elsősorban a foglalkozás-, a hivatásválasztás és ennek elérése, a párkapcsolat kialakításának képessége, a családalapítás, valamint az anyagi biztonság megteremtésének kérdése. (S.F.)

Az én nemcsak a külvilág, de saját belső világa felé is él, ezzel is kapcsolatot, egyensúlyt tart fenn. Gyakori jelenség, hogy a belső világ problémáit a külső világgal való kapcsolatainkban kompenzáljuk és viszont (pl. az önteltség, a nagyképűség mint a kisebbségi érzés kompenzációja). Számos belső komplexusunk is belejátszhat a perszónánk kialakulásába (a történelem sok nagy vezéregyénisége kistermetű ember volt). (S.F.)








Egy másik sajátos változatát láthatjuk a perszóna dinamikának több homoerotikus kapcsolatban. Itt gyakori, hogy a saját gyenge nemi identitás megerősödése jöhet létre a hiányzó rész másikban való projektív megszerzése által. (S.F.)

Ha a realizálni tudott Nyilvános Énhez képest létezik egy megvalósíthatatlan ideál Nyilvános Én, akkor az nagy belső feszültséget kelt. A személyiség leértékeli magát.

Az egó túlzottan azonosul a Nyilvános Énnel. Ez sokban rokonjelenség a merev perszónánál elmondottakkal. De míg ott az én el tudja különíteni magát a perszónától és ezért szenved vagy élvezi a helyzetét, itt ez a távolság nincs meg, a szerep személyiség mintegy tokba zárja, bebörtönzi az egót. Ez az egó fejlődésének súlyos gátját hozza létre, a saját belső világával való kapcsolatát erősen beszűkíti, az elfojtást fokozza, a tudattalan önkibontakozását akadályozza.

A kaméleon Nyilvános Én, aki számtalan szerepet elsajátított, azokat a szituációnak megfelelően mindig alkalmazni tudja. A baj csak az, hogy felszínesek. Különben élvezik a szituációkat, de a saját belső, mélyebb világukra nem figyelnek eléggé. A játék elsodorja őket.

Az ellentmondásos Nyilvános Én tartósan labilis. Kiszámíthatatlanság, hamis viselkedés, szeszélyesség. Kapcsolatokban is problémás. Ellentétesség.
A képmutató Nyilvános Énnek sok változata van (A jóindulatú bohóctól a fafej erénycsőszig). Az alapprobléma a Nyilvános Én és a tudat hazug kapcsolata, és ennek a hazugságnak egy része kezdetben tudatos.

Az adott társadalmi helyzetébe beilleszkedni nem tudó Nyilvános Én vagy a múltba, vagy a jövőbe menekül a jelennel való konfliktusa elől. Ez lehet sok szimpátiát kiváltó, nagyon tisztességes magatartás is, de lényege mégis a jelennel való csatavesztés. Egy-egy zárkózottabb vagy visszavonultabb embernek akkor értjük meg jobban a helyzetét, ha arról a kérdésről beszélgetünk vele: milyen korban élne a legszívesebben.

A párkapcsolatokban a Nyilvános Ének egymáshoz illeszkednek. Ennek két fő formája figyelhető meg. Az egyik a komplementer jellegű illeszkedés ahol az ellentétek vonzzák egymást és így egyre te teljesebbek lesznek, kiegészülnek. A másik a hasonlóság alapján való illeszkedés, ahol egymást kölcsönösen erősítheti, támogathatja. A nemi szerepek illeszkedésében jól ismert a fordított szerep: a férfias nő és nőies férfi konstelláció, vagy az ún. „kétfejű” vagy „kétszívű” házaspár képlet.

A Nyilvános Ének egymáshoz illeszkedése megfigyelhető az asztrológiai modellben is (Ascendens-Descendens tengely) Kapcsolat az Üdvért ill. kapcsolat a Jólétért.

Az aszimmetrikus kapcsolatokban, mint például a szülő-gyerek kapcsolatban is van illeszkedés és kompenzatórikus kölcsönnatás (túl védő szülő önállótlanná váló gyereke, a frusztrációtól kímélt gyerek rendszerint agresszívvé válik, és előbb-utóbb csak kiprovokálja a frusztrációkat környezetének valamelyik részétől). Eric Berne: Emberi játszmák.

A JAP tehát a primer természeten túl (Radix) fokozottan figyelembe veszi a környezeti hatásokat, és rákérdez azokra az interjú során.

Nyilvános Én az ideális, érett személyiségben Dr. Süle Ferenc szerint:
a.) Bő szereprepertoár: sok helyzethez tud alkalmazkodni, sokféle szerepet tud megélni.
b.) Rugalmas szerepváltás és önkorrekció.
c.) A szerepek harmonikusan illeszkednek a karakterhez.
d.) Biztonságot ad és így az önbizalom erősítő.
e.) Látja reális korlátait, adottságait. Belső törekvések és a külvilág realitásai összegyeztetése.

A JAP tehát mindkét tengelyt vizsgálja a Nyilvános Én meghatározásánál (Ascendens: személye szerepek, MC: társadalmi szerepek). A fizikai jelleggel tudatosan nem foglalkozik (genetikai tényező), viszont a szerepjátékból következő megjelenésre odafigyel.

Az asztrológus és a Nyilvános Én
A humanisztikus pszichológia rogersi (Carl Rogers) irányzata alaposan megvizsgálta a pszichoterapeuta ideális szerepjellemzőit: a feltétel nélkül elfogadó, empatikus, őszinte.

Az asztrológus személyisége meghatározó egy eredményes asztropszichológiai konzultációban, melyhez képest maga az asztrológiai módszer másodlagos. Ezért az asztrológusnak intenzíven foglalkoznia kell az ő szakmai és civil árnyékával.

Ego
„Az ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon.” (Marie-Louise von Franz)

Semmi nem lehet tudatos az Én, az ego nélkül. A tudat tulajdonképpen pszichikus létezők kapcsolata az Énnel. Az Én komplex adottság. Elsősorban a létezés tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat szerez a külvilág felől.
• kapcsolatba lépnek az Énnel = tudatosulnak
• nem lépnek kapcsolatba = tudattalanok maradnak

Az ego (mint a tudat fő alkotórészeként) egyrészt kapcsolatot teremt (orientálódik) a külvilággal (ektopszichés funkciók): érzékelés, gondolkodás, érzés, intuíció. Másrészt kapcsolódik (aktívan vagy passzívan) a tudattalan bizonyos folyamataihoz (endopszichés funkciók): emlékezet, a tudatos funkciók szubjektív összetevői.

Az ego illetve a tudat jellemzőire, működésére, tipikus orientációira a Nap a Merkúr, illetve a fő tengelyek vizsgálatával kapunk utalásokat.

A Tudat funkciói
A különböző funkciókat általában akaratlagosan kontroláljuk, vagy csak szeretnénk (félünk mindentől ami magától működik). A pszichológiai funkcióknak saját speciális energiájuk van. Nem tudunk megszabadulni tőlük. Viszont mindenkinek van erős oldal. Létezik domináns funkció, mely megadja az egyes ember sajátos irányultságát (lélektani típusok).

Az alárendelt funkció nem rendelkezik a tudatos differenciált funkciók minőségeivel. Az alsóbbrendű funkciók mindig a bennünk lévő archaikus emberhez kötöttek.

Ez a megközelítés jól jellemzi a horoszkóp szemben lévő jegyei között lévő viszonyt is. Differenciált funkcióinkban civilizáltak vagyunk, szabad akarattal rendelkezünk. Az inferior funkció területén ennek nyoma sincs.

A középpontban az Ego áll amely bizonyos mértékű pszichikus energiával (libidó) rendelkezik, azaz akaraterővel. Ha ez az energia például a gondolkodás felé irányul (gondolkodó típus) akkor az érzés az inferior (alárendelt) funkció. Természetesen ez visszafelé is igaz. A funkciók szabályozzák vagy segítik kapcsolatunkat a környezettel, de nem érvényesek arra ami nem tartozik az Énhez.

A különböző pszichológiai asztrológia iskolák próbálkozása, hogy a négy lélektani típust a négy elemnek (vagy a négy horoszkóp negyednek) megfeleltessék nem igazán járt (jár) sikerrel. Egy másik modellről lévén szó ez természetesnek mondható. Az asztrológia egy sokszínűbb, differenciáltabb értékelést tesz lehetővé. Figyelembe véve, hogy itt az ego kapcsolódásairól, a tudat funkcióiról ill. bizonyos fokú perszóna jellegről van szó, leginkább a Nap, a Merkúr, az Ascendens és az MC vizsgálatával alkothatunk óvatos véleményt a jungi értelemben vett lélektani típusba való besorolást illetően.

Identitás (Dr Süle Ferenc nyomán)
a.) A személyiség autonómiája a fejlődése során növekszik. A kezdeti függőségből fokozatosan önállóvá válik egészen addig, hogy ő lesz képes felnőtt korára újat teremteni, átadni, másnak a függőséggel induló fejlődését segíteni: pl. a gyerekszülés, a nevelés során.
b.) E folyamat során a természeti és társadalmi környezetével való kapcsolata fejlődik: egyre többet ismer meg, többet kontrollál, és többnek a kreatív részévé válik. Kezdődik ez az anya-gyerek kapcsolattal, mely a családi rendszerben folytatódik, majd az egyén az adott konkrét szubkultúra, az egész társadalom, végül az egész emberiség problémáival ismerkedik meg, és abban helyezkedik el.
c.) Az ember külső világgal való kapcsolatának fejlődésével együtt, azzal szoros és bonyolult kölcsönhatásban, a belső világa is fejlődik. Az önismeret kialakulásával, a tudatosság fejlődésével önmagában is egyre differenciáltabban tájékozódik és hasonlóan a külvilághoz való kapcsolathoz, itt is a megismerés, a kontroll, és a kreatív részesedés fázisaiban bontakozik ki.

Jung elsősorban a felnőttkori fejlődés, személyiségérés folyamatával foglalkozott. A serdülőkorra a tudattalanból egyre inkább különváló, kialakuló önálló ego „részénekből” áll össze, integrálódik egésszé. Ezt megelőzően nem beszélhetünk még állandó énről. A folyamat archetipikus, egyetemes emberi fejlődési sajátosság, belső program. Ahogy az én-rendszer kialakul, úgy ez a továbbiakban a személyiség szerveződés fő centrumává válik.

A JAP ezért a kezdeti gyermeki énről (Hold) fokozatosan helyezi át a hangsúlyt a felnőtt tudatos énre (Nap).

Amint azonban a korai felnőttkorra az én a tudatos személyiségét, egyéni karakterét megszervezi, fokozódik a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége is. Az érett felnőtt ego mintegy berendezkedik a személyiségben:
– megszilárdítja a külvilág felé való alkalmazkodás szervét, a Nyilvános Ént,
– ezzel együtt fejleszti az elutasított, megtagadott, nem használt árnyékszemélyiségét.

A személyiség belső dinamikájában tehát létrejönnek előnyben részesített területek, ahol a mély ösztönerők, vágyak áramlásának kidolgozott, szocializált útjai jönnek létre, valamint ennek ellentétei, olyan területek, melyeket alig vagy egyáltalán nem reprezentál semmi a külvilágban.

Az egyéni karakter sajátosságai is kifejlődnek. Ez bizonyos egyoldalúságok felvállalását jelenti. Ezt akkor az ember egyáltalán nem érzi egyoldalúságnak, hanem szíve, vágya, törekvése fő irányának. Ha ezt az illető nem meri felvállalni és nem küzd érte szívósan, akkor egyedi karaktere csökevényes, éretlen marad. A nemi identitás elfogadott, kifejlesztett integrációja is szükséges hozzá.

A gyermek még szülő-centrikus. Ebből fejlődik ki az én-centrikusság szabadsága és felelőssége a serdüléssel kezdődően. A felnőttkori érés kritikus kérdése, hogy az egó-centrikusság tovább tud-e fejlődni a Selbst-centrikusságba. Mindez a folyamat az ellentétek harcán, tehát kríziseken, szenvedéseken, megújulásokon keresztül realizálódik.

Az árnyékkal való munka mindenkinek nehéz. A bűnöző fehér árnyékának tudatosítása, integrálása ugyanolyan nehéz, mint a szociálpozitív ember saját sötét erőinek átvilágítása és beépítése. A kemény árnyékkal való küzdelem ugyanúgy nehéz, mint a lágy árnyékkal való, mert egyszer az is megelevenedik és felbolygatja a lélek tespedt nyugalmát. (S.F.)













Az Árnyék a sötét, rejtett, elfojtott természetünket képviseli. Karakterünknek ezt az oldalát azért utasítjuk el vagy tagadjuk meg, mert konfliktusban áll tudatos hajlamainkkal, illetve az énnel kapcsolatos nézeteinkkel. Árnyékunkat gyakran másokra vetítjük, és bennük látjuk azokat a tulajdonságokat, amelyeket nem ismerünk fel magunkban. Emiatt bármikor, ha irracionálisan erős késztetést érzünk, hogy bíráljunk vagy vádoljunk másokat, fontolóra kell vennünk, az a bizonyos hiba valójában nem bennünk van-e.










Fontos tudnunk, hogy az Árnyék nem mindig a negatív, alacsonyabb rendű vagy rossz én-tulajdonságokat fejezi ki. Bár általában az erőszak, gyűlölet, lustaság, előítélet, gyávaság, rendetlenség témáival találkozunk, pozitív tulajdonságok is lehetnek elfojtva. Sokan például nem ismerik fel saját képességüket a boldogságra, vitalitásra, kreativitásra, empátiára, jótékonyságra vagy intelligenciára. Szerintük mindig mások rendelkeznek ezekkel a képességekkel.



Az árnyék fékentartására a közösségi élet különböző szabályozó rendszereket dolgozott ki. A kezdeti, primitív társadalmakban, a természetközelben élő törzseknél jelenleg is a tabuk különféle tilalmai, megszegésük esetén súlyos büntetései voltak az első szociális szabályozók. Ezek az ölés, a tulajdon, a szexualitás stb., tehát az élet legfontosabb területeire vonatkoztak. Ezekből indult a fejlődés, ami már napjainkra az írott és íratlan törvények, jogrend és szokások bonyolult és hatalmas rendszereiben öltenek testet. (S.F.)



A nevelésben, elsősorban a családban, igen nagy jelentőséggel bír a szülők, ill. a nevelők árnyéka. Az árnyék ugyanis hatékony, annak ellenére, hogy saját árnyékunkat nem nagyon látjuk. Másokra, elsősorban gyerekeinkre viszont intenzív hatással vannak. Szoktuk mondani, hogy a gyerek a szülő tudattalanját „acting out-olja”, vagyis arra reagál elsősorban. Az anya, aki megoldatlan házassági konfliktusa miatt úgy érzi, ha nem lenne gyereke elválna, elfojtja gyereke ellen keletkező agresszióját, de gyerekében ez alapján épül ki, aktivizálódik a boszorkány archetípusa, akit azután esetleg ő realizál vagy proiciál pl. az anyósára. (S.F.)




Korunkban gyakori jelenség, hogy meditáción, misztikus élményeken keresztül sokan olyan belső világosságot keresnek, amelynek kedvéért a tudat fényéről lemondanak. Ez pedig veszélyes vállalkozás és könnyen katasztrófához, a személyiség egyensúlyának felbillenéséhez vezethet. (S.F.)


















A 19. század európai ideálját a kereszténység és a liberalizmus keveréke alkotta; általános értéknek számított a szeretet, a haladás, a tisztaság, a bajtársiasság, a józanság, az erkölcsösség és így tovább. A kor kollektív árnyékát ebből adódóan a gyűlölet, a dionüszoszi eksztázis, orgiaszerű rendezvények, öncélú szexualitás, kéjelgés, stb. képezték. A szexuálitást elfojtó viktoriánus kor kollektív árnyéka az akkoriban virágzó pornográf irodalomban mutatkozott meg. Ha a keresztény egyház kollektív árnyékát meg akarjuk ismerni a középkortól az újkorig, akkor a zsidók történetét vagy a boszorkányüldözéseket érdemes tanulmányozni. (A.G-C.)

A tudatos énben egy poláris feszültség áll fenn, az amilyenek szeretnénk lenni és az amilyenek nem kívánunk lenni között. Mindegyik pólusnak vannak összefüggései a tudatos területeket meghaladóan (tudatelőttes, személyes és kollektív tudattalan). A Nyilvános Én a tudatos önmegvalósítás irányulását, az árnyék pedig az ezzel ellenkező tendenciákat fejez ki.

Az árnyék problémában az a zavaró, hogy árnyékszemélyiségünket nem tudjuk időnként teljesen féken tartani. kibillent lelki egyensúlyú állapotainkban könnyebben előtör, és utána nehezen tudjuk korrigálni. Lelki egyensúlyvesztést a környezet, a kapcsolatok változása okozhatja, de a belső folyamatok is szerepet játszanak.

Az árnyék főbb jelentősége (Dr. Süle Ferenc nyomán):
a.) Irányt ad, egyéni vágyakkal, célokkal kapcsolatban és szociális szinten, morális vonatkozásban is, értékdimenziókat ad.
b.) Pszichoenergetikai jelentősége van: poláris feszültséget, energiát generál. Akinek nincs vagy gyenge az árnyéka, annak a karaktere is gyenge, bizonytalan. A túl nagy feszültség viszont legátolja az egot. Az ego teherbíróképessége és integrációs képessége a meghatározó abban, hogy mekkora feszültséget vállalunk fel az ellentétpárokból.
c.) Elzárja a lélek mélye felé vezető utat. A személyiség mély, kreatív erőforrásai felé csak az árnyékprobléma feldolgozása, megoldása után haladhatunk. A vallási élet kezdete ezért is kapcsolódik annyira a bűn, bűnbánat, megtérés kérdéséhez.

Az asztrológia talán éppen ezért a Szaturnuszról mint a határ, az időszerűség, a felnőtté válás archetípusáról beszél, és nagy jelentőséget tulajdonít a visszatéréseinek.

Az árnyékprobléma egy másik érdekes vonatkozása az, amit számunkra az ellenség jelent. Azáltal, hogy az ego a Nyilvános Én (Ascendens, MC) irányában igyekszik realizálni önmagát, a tudattalan árnyék felől jövő impulzusok úgy jelennek meg számára, mint vele szemben álló, őt akadályozó vagy egyenesen ellenséges késztetések (Descendens?, IC?).

Minél erősebb az elutasítás, elfojtás, minél ellenségesebben viszonyulunk árnyékunkhoz, tudattalanunkhoz, annál inkább ellenfelet, ellenséget csinálunk belőle. Ez az elfojtott ellenség azután könnyen rávetül a külső környezetünk alkalmas egyéneire. Így ellenfelünk reális képét a saját árnyékprojekciónk torzíthatja. Ezáltal a belső ellentétet külsővé tettük, ami egy tehermentesítést is jelent. Kivetítve a külvilágba áttételesen próbáljuk a problémát elintézni.

A meghamisított kép miatt a kérdés megoldása azonban rossz hatásfokú. Az ellenségeinkkel vagy az általunk megvetett, utált személyekkel való kapcsolatunkban tehát saját lelkünk kivetült tendenciáival is találkozhatunk. Az árnyéknak megkülönböztethetjük az egyedi, családi, csoportos és társadalmi formáját is. A nevelés és szocializáció szerepe az árnyékképzésben tehát jelentős és több oldalú.

Az árnyékmunka fő feladatai (Dr. Süle Ferenc nyomán):
a.) Alakítsd ki árnyékodat!
b.) Ne éld meg az árnyékot, mert bűnöző leszel, deviáns!
c.) Toleráld más árnyékát, illetve szabályozd!
d.) Használd a szociális árnyékszelepeket (játék, sport, művészetek)!
e.) Keresd a közösségi élményekeket a megkönnyebbülés céljából!

A fejlődés útja
Felnőtt korra kialakul az árnyék, majd megkezdődik ennek tudatosítása és integrálása. A feldolgozatlan, nyers anyaga erőtartaléknak is tekinthető. Integrálása fokozatosan, az ego teherbíró képességének megfelelően kell hogy történjen. Az önismeret (önvizsgálat, önelemzés, önnevelés) egyik fő területe az árnyékkal való küzdelem. Az ellenféllel való konfrontálódás – legyen az belső vagy külső –, majd a harc és megegyezés, végül pedig az ellentétek integrálása mindig energiabefektetést igényel.

Árnyéktípusok (Dr. Süle Ferenc nyomán):
a.) A sámán az árnyékával dolgozik. Ez a sámán gyógyító tudásának fő alkotó eleme.
b.) A zseni, művész vagy tudós árnyéka. Az az ember, akinek egyik képessége lényegesen átlagfeletti. Ez viszont rendszerint azzal jár, hogy a többi oldal elhanyagolódik és nagymértékben árnyékba kerül. Egy területen tehát igen mélyre hatol, és ez az alkotás forrása. Különösen érdekes, hogy az inspirációt rendszerint az árnyékon keresztül kapja. Magánéletben viszont ezért az egyoldalúsága miatt gyakran boldogtalan. A kiegyensúlyozott, boldogabb élethez ugyanis a személyisége többi oldalára is szüksége lenne. Ezért az igen tehetséges ember több is, kevesebb is, mint az átlagember. Minél egyoldalúbb valaki, annál erősebb az árnyéka.
c.) A szent árnyéka az ördög, mely az „állatias” ösztönök és a betegség elleni küzdelemben realizálódik leginkább. A szentek képeken való ábrázolásain gyakran jelen van az ördög is.
d.) A bűnöző árnyéka („fehér árnyék”). Ezeket az egyéneket korai életkorban intenzív negatív árnyékhatások érik, így e szociális árnyékkal azonosulnak. Így ők a pozitív értékeket fojtják el. Az antiszociális ember, aki kiéli a szociális árnyékot, rendszerint szintén csinál ideológiát, sőt morált is magának (lásd pl. zsiványbecsület).
e.) A pszichológus, az asztrológus árnyéka. Ő az, aki saját és más árnyékán dolgozik, ennyiben rokon a sámánnal. Többlettudása regresszív, nárcisztikus, grandiózus fantáziákkal járhat: felsőbbrendűségi érzés, „gurukomplexus” alakulhat ki benne. Ez teszi szükségessé az állandó önvizsgálatot és a reális alázatot.
f.) A gyenge árnyék. Ilyenkor nincs elég éles karakter képződés, az ego csak kevés, kisfeszültségű ellentétpárt von be hatáskörébe, így belső életét az alacsony energiafeszültségi szint jellemzi. A zseni árnyékának ellentéte.

Még valami... (Forrás: Adolf Guggenbühl-Craig)
Az ún. „árnyékban” három különböző, egymással szorosan összefüggő struktúrát találunk.

a.) A személyes árnyék. Ez bizonyos szempontból a Freud-féle tudattalannal esik egybe. Olyan képekről, fantáziaképekről, késztetésekről, élményekről van szó, amelyeket egyéni fejlődésünk folyamán személyes okokból el kellett nyomni. A szülői tabuk többnyire arra kényszerítik a gyerekeket, hogy ők is elnyomjanak hasonló dolgokat. A személyes árnyék tartalmai önmagukban véve gyakorta ártalmatlanok; nemritkán a szexualitás azon aspektusai, amelyeket a szülők vagy a környezet visszatetszőnek vagy nem kívánatosnak élnek meg. A személyes árnyék sok olyan kellemetlen személyes élményt is magába foglal, amelyekről az én vagy a felettes-én nem akar többé tudomást venni. A modern nyugat-európai ember személyes árnyéka gyakran tartalmaz bizonyos szexuális perverziókat és nagyon sok elnyomott agressziót.

b.) A kollektív árnyék. A kollektív árnyék bizonyos közösségen belül ugyanaz. Az egyes embernél magába foglalja tehát mindazt, amit az adott kultúrkör, amelyikhez az egyén tartozik, nem fogad el. Az árnyék a kollektív ideál sötét oldalát képviseli. Amennyiben a 19. századi Anglia kollektív árnyéka érdekel minket, akkor az ír éhínségről vagy a Skót felföld lakóinak elűzéséről érdemes olvasnunk. Ekkor majd megismerjük az angol uralkodó osztályok hivatalos ideáljainak a sötét oldalát, nevezetesen a kegyetlenséget, a hatalomvágyat és a kapzsiságot.

A személyes árnyék rombolóan hat az én-ideálra; a kollektív árnyék pedig megpróbálja a kollektív ideálokat sárba döngölni. Mindkét árnyék nagyon fontos funkcióval bír, mivel az én- és a kollektív ideálokat újra meg újra meg kell kérdőjelezni, hiszen elhibázottak és egyoldalúak. Ha az emberi lélek mélyéről nem kérdőjeleződnének meg örökösen, akkor sem az egyéni, sem a kollektív fejlődés nem volna lehetséges.

c.) Az archetipikus árnyék. Az előző két fajtájához kapcsolódik és energiát szolgáltat nekik, mégis alapvetően eltér tőlük. Az árnyék szó tulajdonképpen nem is helyénvaló. Az árnyék a kép felől nézve másodlagos dolgot jelöl: árnyék a fény által keletkezik. A tudatos személyes és kollektív ideáloknak megvan az árnyékuk, a sötét oldaluk. Ily módon a személyes és a kollektív árnyék voltaképpen nem önálló dolgot jelölnek. Az archetipikus árnyéknál ezzel szemben más a helyzet. Talán jobban illene rá a „gonosz” megnevezés, bár ez a szó ismételten túl sok morális jellegű kollektív asszociációt hív elő. Ez az archetipikus árnyék egy velünk született emberi viselkedésmódot jelöl, egy archetípust. A történelem folyamán, pl. az ördög szimbólumaival vagy az alkimisták a sötét nappal, a sol niger-rel ábrázolták. A vallástörténet félelmetes istennőinek és isteneinek sokasága képezi eme archetipikus árnyék szimbólumát, Shiva, Loki, Belzebub és így tovább. Jung tehát ez emberben meglévő, nem redukálható pusztító vágyról beszél.