A psziché teljességét és ezen belül a tudatos és tudattalan rendszert mint egymást kiegészítő, önszabályzó rendszert kell elképzelnünk. A tudattalan az idősebb, ill. eredetien adott, melyből a tudatos megszületik az egyedi élet során, és melybe rendszeresen visszamerül, az alvás, álom vagy akár az ábrándozás során is.

A személyes, veleszületett egyéni adottságainkból és individuális életünk során szerzett élményeinkből, környezetünkkel való interakciókból, ezek tudattalanná vált és ott működő folyamataiból alakul ki tudattalanunk személyes része. Ezeken túl személyiségünk az ősi, közös emberi örökséget is magában hordozza, ez a kollektív tudattalan tartománya. Itt találhatók azok a szellemi szervek, potenciális működési minták, melyek az emberi sors alapmeghatározói. Ezeket nevezi Jung archetípusoknak. Archetípusunk van nemcsak saját, de az ellentétes nemiségrőI. Ez a férfiban lévő nőkép és a nőben lévő férfikép, az anima, illetve animusz bázisa is.

A lélek belső dinamikájában Jungnál nagy szerepet kap a dialektikus ellentétekben szerveződő belső erők összjátéka. Az első életfélre jellemző egyéni karakter megtalálása az egó integratív erejének kibontakozása után a második életfélben, kedvező fejlődés esetén, az egó helyett a Self kezd lassan a személyiség központjává válni.

• A kollektív tudattalan, mely az ősi kollektív emberi örökséget hordozza magában. Itt találhatók az ősképek (archetípusok). Potenciális működési mintaként az emberi sors meghatározói. A JAP modelljében Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó | 8. ház, 12. ház.

• Az animus ill. anima, mint a tudattalaan ellenkező nemű lélekképei egyrészről a kollektív tudattalan ősképei által meghatározottak másrészről az egyéni élet személyes tudattalanba süllyedt élményeiből állnak össze A JAP ez alapján az anima esetében Hold, Vénusz /Neptunusz, Plútó planétákra figyel. Az animus esetén a Mars, Jupiter / Szaturnusz, Uránusz konstellációkat viszgálja.

• A központban található a Self (Selbst), az Ősmag, az Ősvaló, a személyiség integrációs központja, tudattalanbeli ősi forrása, a központi önszabályozás centruma, (nagy-Én, mélymag, isteni én, istenarcúság, ősforrás). A JAP a Radix egészét, az élettémát érti alatta.

A JAP tehát a következőképpen csoportosítja a Radix elemeit:
• tudatos, tudatközeli: Asc, MC, Nap, Merkúr, Hold, Vénusz, Mars
• kollektív tudattalan: Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó

Azokat a tudattalanban kialakuló konfliktusokat, melyek a legalapvetőbb belső hajtóerőinket foglalják magukba, nevezzük komplexusnak.

Vannak olyan kérdések, melyek dinamikai magyarázata nem egyszerű. Ilyen például a halálvágy, az öngyilkossági késztetés kérdése. A jungi lélektan alapján itt is kimutatható a lélek tehát öngyógyító kísérlete. A halálvágy rendszerint az egóra vonatkozik, mellyel az illető túlzottan azonosította magát, és amely megmerevedve már nagyon ellentétben áll a személyiség mélyebb erőivel, igényeivel. A tudattalanban zajló belső fejlődéssel szemben a tudat elzárkózó, elfojtó. Ez vezet odáig, hogy a mélyebb személyiség a tudatot mintegy halálra ítéli. Mivel azonban a személy magát csak az egóval azonosítja, ezért a megsemmisítést teljes valójára vonatkoztatja.

Jung a komplexus fogalmát 1904-ben írta le először, elsőként a szakirodalomban, a diagnosztikus szóasszociációval foglalkozó kísérleti lélektani tanulmányában. A pszichodinamika leglényegesebb tényezői közé tartozik. Magyarra mint „lelki görcs”, „letokolt lelki tályog”, „idegen test” fordították.




Elég nyilvánvaló, hogy a tudatszint és az külső érzékelés csökkenése éjszakánként a mai napig szorongásnövekedéssel jár. A belső, introverzív irányultság növekedése a komplexusok fokozott feláramlásával jár, ezek a kísérteteink.

















A belső mag: valamely alapvető belső vágyunk, törekvésünk, célunk, amelyet súlyosan frusztrál egy trauma vagy valamilyen egyéb kellemetlen helyzet.



A leggyakoribb helyzetek egyike az, hogy a személyiség mélyében megérik valami új, továbblépést igénylő tényező, de a tudatos szerkezet nem teszi még lehetővé az előrelépést, az új beépítését, mivelhogy ragaszkodik a régihez. Az új beépítése ugyanis átstrukturálással és energia befektetéssel is járna, s ha az egó szűkében van ezeknek, akkor nehéz a megújulás. Folytatódik tehát a régi módon, ami viszont növekvő belső ellentmondást, feszültséget termel. Ha sikerül a problémának tudatosodnia, akkor létrejöhet az új integráció, mely már egy ökonomikusabb belső elrendeződéshez vezet a személyiség egészében.







Álmainkban, fantáziálásainkban komplexusaink szimbolikus áttételeken keresztül élhetik önálló életüket. Regények olvasásán, rádió, TV, hallgatásán, nézésén keresztül fantáziánkban azonosulhatunk a szereplőkkel és történetekkel. Valamennyire ezeken a projekciókon keresztül is megnyilvánulhatnak, lereagálódhatnak a tudattalan komplexusaink.





A személyes tudattalan elemein túl a felszínesebb és a mélyebb komplexusok gyökerei gyakran a kollektív pszichébe vezetnek. Az archetípusok megjelenései különböző szimbólumokon keresztül történnek a lelki életben (szimbólumképződés).

A problémás állapotokra, a lelki nyugtalanság, feszültség, belső egyensúlyvesztés, zavarodottság a jellemző. A lelki egészségre ennek ellenkezője, a lélek derűje, békessége. A személyiség rendszerében a Self az, ami mintegy iránytű a helyes egyensúlyt, a helyes irányt megadja. Ha az egó ezt képes jól érzékelni, és mer, tud ebbe az irányba haladni, akkor belső békességet, stabilitást biztonságot él meg.

A komplexusnak két fő részét különböztethetjük meg:
A belső magot és az ahhoz társuló asszociációs szférát. A belső mag vonzza magához a kapcsolódásra alkalmas lelki tartalmakat. Ez a vonzó hatás a belső megoldás keresések erőfeszítéseivel függ össze. A komplexus ugyanis irritáló kihívásként működik a tudattalanban is. A társulni képes lelki tartalmak mintegy köré gyűlnek, a megoldáskeresést segítve. Ez egyben az izolálódást, ami erős elfojtódás esetén alakul ki, is próbálja oldani.

Ez a konfliktus mag és a két része közti kapcsolat miután az egó számára elviselhetetlen a tudattalanba süllyedve izolálódik és önálló életet kezd élni. A hozzá társuló lelki tartalmak ezt a belső ellentmondást kívánják feloldani, és az idő előrehaladtával ez az asszociációs szféra általában növekszik.

A komplexussal kapcsolatban még jellemző az, hogy aktuálisan milyen kapcsolatban van a tudattal. Amennyiben szinte semmilyen kapcsolata sincsen és közvetett utakon sem jelentkezik, akkor a komplexus passzív, latens állapotban van. Ha a tudat számára direkt vagy indirekt módon problémát okoz, akkor aktivált állapotáról beszélünk.

A konfliktusdinamikát az élet olyan kihívásainak, próbatételeinek tekinthetjük, melyeket az én még nem tudott teljesen megoldani. Azok a kérdések, melyeket az élet valakinek feltett, választ, megoldást várnak. Félre lehet őket tenni egy ideig, el lehet fojtani, de ezzel nem lehet őket végleg elintézni. A lelki életben aktív, dinamikus szerepet játszanak a későbbiekben is. Mindaddig tart ez így, míg az egó fel nem dolgozza őket. A komplexusok sorsában döntő tényező, hogy a tudat miképpen viszonyul hozzájuk. Az egó és a komplexus közti kapcsolat az integráltság különböző szintjein jöhet létre.

Az egó és a komplexus viszonyának négy fő formája:
• Az én szembekerülhet a komplexussal, konfrontálódhat és tudatosan küzd vele, míg csak fel nem dolgozza és be nem építi harmonikusan személyiségének tudatos részébe.

• Kivetítheti környezetére és ekkor az intraperszonálisból interperszonálist csinál és külső konfliktus helyzetben küzdhet vele.

• Azonosulhat vele. Ilyenkor a komplexus dominánsan jelen van a tudatos rendszerben és hatalmában tarthatja azt, irányítja a személyiséget.

• A teljes tudatlanság helyzete, ami a benszülött törzsekek tagjainál, a kisgyermekeknél és a súlyos pszichotikus regresszióban levőknél látható.

Fontos kérdés, hogy tudatábban vagyunk-e ennek a konfliktusdinamikának. Ha igen hogyan viszonyulunk hozzá.. Hatott-e ránk, vagy egyfajta passzivitás jellemző a komplexusra, és nem kerül a középpontba. Ilyenkor az ego eltűr, elvisel.

A JAP szerint a különböző prognózis-modellek által jelzett planéta-aktiválódások során az esetleg paszívitásban lévő konfliktusdinamika aktívvá válik és túl lép az ego tűréshatárán.

Az integráltság másik szintje, amikor a komplexus teljesen tudat alatt helyezkedik el. A kérdés ilyenkor az, hogy a többi tudatalatti struktúrához hogyan kapcsolódik a személyiség egészén belül. Ez is erősen befolyásolja mind a pillanatnyi, mind a hosszantartó vagy szélsőséges helyzetekben a lelki élet dinamikájában betöltött szerepét. A tudat viszonyulása teheti tehát elsősorban megbetegítővé vagy a kreatív küzdelem forrásává az adott helyzetet.

A komplexusok tudat-közeliségének és a folyamat változásainak sajátos dinamikai változatai vannak. Általánosságban úgy jellemezhetjük ezt, hogy ha a komplexus tudat-közelibbé válik, felfelé mozog a tudattalan mélyéből, akkor az én energetikai többletet él meg. Úgy érzi, erői megnövekedtek, életkedve, hangulata jobb lesz, optimistább módon látja az egész világot. Ha a komplexus távolodik a tudattól, akkor ellenkező jellegű változást tapasztal. Az illető fáradtabbnak, erőtlenebbnek, deprimáltabbnak érzi magát.

A fentiek alapján a JAP egy tudatközeli planéta és egy kollektív planéta kapcsolatában is erre az integráltsági szintre kérdez rá.

A komplexusok dinamikájának egy másik formája a belső elhárítás. Ezek a teljes elfojtáson kívül értelmezhetők úgy is, mint a tudattalanból való áttételesen, közvetetten érvényesülő formák, melyeken keresztül az eredeti komplexus valahogy mégiscsak realizálja magát, valahogy mégiscsak kifejeződik. Ezekben az esetekben a tudattalanná tett komplexusok átalakított formában, regresszívebb, szimbolikus szinteken jelennek meg, fejtik ki hatásukat.

A jungiánus asztropszichológia a fejlődést segítő feladatát többféle módon láthatja el. Az egyik legfontosabb az értelmezés, segítségnyújtás a jelenségek pozitív, kreatív értelmének megtalálásában. Az értelem adás mint általános rendezetlenség csökkentő folyamat jelentkezik és lényege a személyiségfejlődés önkibontakozási folyamatában az adott jelenség előrevivő, pozitív aspektusának megtalálása. Hogy ezt elérhessük, ahhoz meg kell értenünk az adott, konkrét személy belső fejlődéstörténetét és pszichodinamikáját.

Az általános lelki törvényszerűségek ismerete és felfedezése az adott esetben nem elegendő, szükség van az illető individualitásának, egyediségének a megismerésére is, mert gyakran éppen ennek az egyediségnek a megtalálásában van a probléma nyitja. Ennek megértése. a jungi lélektanban is különleges jelentőségű, magában foglalja az egyedi méltóság megtalálásának folyamatát is.

Különösen kisgyerekkorban és felnövekvése során fontos, hogy az egyén megkapja azokat az archetipikus – az emberré válás szempontjából ősi – interperszonális kapcsolati mintákat, amik egészséges fejlődéséhez szükségesek: az elfogadó, tápláló szerető anyát, a társadalomban eligazodni, résztvenni tudó és segítő, biztonságot nyújtó apát, a színes interakciós minták tanulását lehetővé tevő testvéreket, az egymást megbecsülő és értékelni tudó tágabb családot, barátokat stb.

Jung megfigyelte: nemcsak a személyes tudattalan, hanem a kollektív tudattalan tartalmai is kivetülhetnek. Ezek akár a személyes tudattalan tartalmaitól sokban függetlenül, vagy annak burkaiba öltöztetve, azzal ötvöződve is manifesztálódhatnak. Ezek a jelenségek. nem is ritkák, azt mondhatjuk mindennapi életünk részét képezik.


Az emberi kapcsolatok, különösen a szerelmi kapcsolatok területén a közeledésnek és összeolvadásnak sokkal nagyobb gyakorlatával, kultúrájával rendelkezünk, mint a szétválást illetően. Sok párkapcsolatban csak a harag, a veszekedés az amivel el tudnak egymástól egy időre távolodni. Szinte elrúgják magukat egymástól és ezek a rúgások sebeket hagynak maguk után. Pedig a másik egyéni, külön igényeinek akceptálása, individualitásának tisztelete ugyanolyan fontos része lehetne a kapcsolatnak, mint a közös élmények.





A szülők számos esetben tudattalanul vagy félig tudatosan gyerekeik jövőjéről alkotott fantáziaképekben ringatják magukat. Ezek a nappali álmodozások nemritkán a szülők fantáziaképekbe átültetett vágyait jelenítik meg, amelyek sokkal inkább rájuk, semmint a gyerekek lehetőségeire vonatkoznak. Nagyon gyakran azonban ezek a fantáziaképek a gyerek önmagában véve helyes meglátásából erednek, az ő látens lehetőségeit veszik észre teremtő módon. Az a nevelőotthonban felnövekedő gyerekek tragédiája, hogy senki se veszi körbe őket fantáziaképekkel és ezért gyakran bennük sem alakulnak ki a saját lehetőségeikről fantáziaképek. Az ilyen gyermekekből egyszer majd derék felnőtt lesz, aki azonban pszichésen csak félig él és lelkileg elvész.

Hogyan képzeli el egyáltalán a jungi pszichológia
két ember között az akciót és reakciót?
Az, hogy egy ember fantáziaképei önmagára is hatással vannak, rögtön világossá válik. Valamelyest nehezebb észrevenni, hogy a társról alkotott fantáziaképek rá is befolyással vannak, anélkül, hogy kimondanánk őket. A jungi pszichológia két ember kapcsolatán nemcsak két tudat kapcsolatba lépését érti. Ha két ember összekerül, akkor a két psziché teljessége kerül kapcsolatba egymással. Tudat és tudattalan, kimondott és ki nem mondott dolgok, minden hat a társra.

Hogyan történik mindez, azt nem tudjuk pontosan, ám újra meg újra megállapíthatjuk, hogy az egyes ember teljes pszichéje minden vágyával, fantáziaképeivel, érzéseivel és érzelmeivel, egész tudatával és tudattalanjával hat a másik félre, még ha hosszú ideig nem is mondanak ki vagy valamilyen módon közvetlenül nem fejeznek ki mindent, ami a pszichében lejátszódik.

A kapcsolat ilyen jellegű értelmezését természetesen nagyon nehezen lehet bizonyítani. A legtöbb szemlélőnek, aki az emberek közötti kapcsolatot érdeklődéssel nézi, mindig újból feltűnik az a tény, hogy két ember között jelentősen több játszódik le és cserélődik ki, mint amennyit szóban közölnek vagy tetteikkel kifejeznek. Azt mindenesetre nem tudjuk, pontosan miként megy végbe két lélek között ez a kapcsolat.

A JAP tehát a a Radixok összevetésénél is különbséget tesz a tudatközeli és tudattalan jellegű konfliktusdinamika között. A pszichés energia áramlását ebben az esetben is (csakúgy mind a Radix viszgálatánál) a kollektív archetípusoktól a tudatközeli archetípusok irányában vizsgálja.