 |
nem csak egy női archetípus létezik...
Hozzászólás egy Radix elemzéshez:
Szia Z.! Tudomásul véve ugyan, helyzetértékelésed saját paradigmáid alapján épült fel, mégis megakadok azon, ahogy a Napot egy nő képletében értékeled. Nem értem miért kellene egy nőnek átengedni a Napot a férfitársa számára, mintha a nő identitása csak a férjén, partnerén keresztül valósulhatna meg. Ez a kölcsönvett identitás tipikus esete. R. egy felnőtt személyiség, kialakult szilárd értékrenddel, szuverenitással, éntudattal. Nem látom be, hogy miért csak akkor lehet ő Nap, ha nincs férje. Sőt! Tovább megyek. Nagy baj volna, ha bármilyen helyzetben is átengedné bárki másnak a Napját, valamiféle patriarchális megközelítés okán.
Adolf Guggenbuhl-Craig idézet: „A női és férfi princípiumok tekintetében némi zavar és tisztázatlanság figyelhető meg. Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy nem csak egy női archetípus és egy férfi archetípus létezik. Tucatnyi, ha nem több száz létezik mind a női, mind a férfi archetípusokból. Mindenesetre sokkal több, mint amennyit rendszerint feltételezünk. Persze nem az összes archetípus jut domináns szerephez az egyes ember életének egy-egy adott szakaszában. Minden egyes történelmi kornak megvannak az uralkodó férfi és női archetípusai. A nőket - és természetesen a férfiakat is - csak bizonyos kiválasztott archetípusok határozzák meg. A viselkedésünket ugyanis azok a sémák határozzák meg, amelyek az adott pillanatban a kollektív pszichében dominálnak. Ez okozza azt a groteszk, ám érthető és gyakori tévedést, miszerint a pillanatnyilag uralkodó női - és férfi - archetípusokat rendszerint a női - vagy a férfi - archetípusoknak tekintik. És az archetípusok eme korlátozott számából vezetik le, mi tekinthető a ’férfi’ vagy a ’női’ elvnek. Ez a félreértés vezetett el oda, hogy a jungi pszichológiában például azt állítják, hogy a férfi princípium azonos lenne a logosszal (tudás), a női princípium pedig az érosszal (szeretet). Továbbá a női lényegiség személyesebb, inkább a másik emberre figyelő, passzívabb, több benne a mazochizmus, a férfi lényegiség absztraktabb, intellektuálisabb, agresszívebb, aktívabb, több benne a szadizmus és így tovább. Ezekre a megállapításokra csak azért juthattak, mert az érintett kultúrában az éppen akkor uralkodó archetípusokat az egyedül létezőknek tekintették.”
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
V. megjegyzése az idézetre: Érdekes gondolatmenet, de hát nem az archetípusokból vezetjük le a női-férfi elveket, hanem a női-férfi elveknek megfelelően soroljuk be az archetípusokat. Ha jól vágom groteszk és gyakori tévedés az a szerző szerint, hogy a nő legyen nő, a férfi pedig legyen férfi. Mióta világ a világ, a nő a Hold, a férfi pedig a Nap, akármilyen archetípust választanak. A férfi akkor lehet Nap, ha van mellette egy Hold, a nő akkor lehet Hold, ha van mellette egy Nap. Önállóan is lehet Nap minden ember, de akkor nincs nemiség, nincs Vénusz és Mars sem. Szerintem az egész archetípus kérdést ebbe a képbe kell beilleszteni. Craig szerint nem azért érezzük szarul magunkat, mert szerepet próbálunk cserélni, hanem mert a felvett archetípusainkat nem tudjuk (vagy a társadalom nem tudja) jól beilleszteni a nemi szerepekbe. Szerintem sántít ez a dolog, mert olyan alapvető szimbólumokat kellene átértékelnünk, amik sokkal erősebbek annál, mintsem hogy korszellemek játékai legyenek. Lehet, hogy igaza van, de nekem úgy tűnik, hogy teljesen eltorzult analógiákat próbál a nem létező helyükre tenni.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Válasz V-nek:
Talán így van és mégsem így (tyúk és a tojás esete?)...
Létezik egy képi sík, ahol egy archetípus láthatóvá válik a tudat számára és szimbólummá válik. Megkülönböztetjük a szimbolikus képeket (s ide sorolnám az asztrológia szimbólumait is), mint az archetípusok megmutatkozását magától az archetípusoktól (azok lényegiségétől). Az archetípus az emberi elme evolúciójának egy bizonyos pillanatában kezd el működni és rögtön jellemző mintákba (szimbólumokba) rendezi a tudat tartalmait. Egy bizonyos archetípushoz tartozó szimbólumokat jelképcsoportnak nevezik. Ahogy a tudat differenciálódik (s most itt ne az egyes ember személyiségfejlődésére gondolj, hanem az emberi elme történeti fejlődésére), úgy a tudattalan archetípusai is, s ezzel együtt szimbólumai is differenciálódnak.
Létezik a jungiánus pszichológiában az „ősarchetípus” fogalma, ami tautológiának látszik. Az ősarchetípus az emberi tudat korai szakaszában megnyilvánuló még nem konkrét archetípus. Az archetípus fejlődése során párhuzamosan rendeződnek, finomodnak a szimbólumok is. Mint azt már említettem a szimbólumok az archetípusok látható megnyilvánulásai. Az un. „ősarchetípusban” jól megférnek az ellentétes, egymástól különböző szimbólumok is, melyek a tudat szempontjából egymást kizáró elvek (pozitív, negatív; férfi elv, női elv). Később ezek a szimbólumok felbomlanak és a polaritások alapján rendeződnek.
Egy archetípusnak van dinamikai jellemzője és van tartalmi jellemzője. A dinamikája energiát ad a tudatnak, a tartalmi része megmozgatja a tudatot. A figyelem a szimbólumra irányul és megpróbálja megérteni azt. Azaz az archetípus tudatformáló: arra kényszeríti a tudatot, hogy asszimilálja a szimbólumban megjelenő tudattalan tartalmat. Az asszimiláció eredménye: tudatos nézetek, fogalmak, irányultságok, (férfi vagy női) elvek. S ezek az elvek saját (archetipikus) forrásuktól elszakadva saját érvényességre törekednek. Az egyéni archetípus leírásában az a nehéz, hogy számos értelmezési síkon nyilvánul meg. S ezek a síkok egy időben és különböző időben is megmutatják magukat. A jungiánus pszichológia ezt úgy fejezi ki, hogy az „örök archetípus” szimbolikus sokszínűségéről, azaz sokféle (akár egymásnak ellentmondó) szimbólumban való megjelenéséről beszél.
Válasszuk ki most a női elvet.
A jungiánus pszichológia is egy differenciálatlan „ősarchetípusnál”, a farkába harapó kígyónál (Uroborosz) kezdi a történetet. Itt még keveredik a pozitív és a negatív, a férfi és a női. Sőt! A pozitív férfi, a pozitív női, a negatív férfi és a negatív női. Biztos ismered Platón barlanghasonlatát. Valahogy úgy működik a projekció (a kivetítés) is. E hasonlat alapján az archetípus tartalmai közvetett módon úgymond kívül jelennek meg, azaz elvekként, szimbólumokként. Persze nem csak külső vetítővászon van, hanem belső is. Ez utóbbira például jellemző például az álmok szimbólumai.
S akkor most Erich Neumann-t (Jung egyik tanítványa) hívnám segítségül a női elv kialakulásában.
1. szint: Kollektív tudattalan
2. szint: Az Uroborosz egyik (női) oldala az archetipikus Nőiség négyféle tartalommal bír.
pozitív férfi (a tudatosságot aktívan támogató erő),
pozitív női (anya által nyújtott védelem),
negatív férfi (gyilkos erőszak),
negatív női (elnyelő női erő)
3. szint: Az archetipikus Nőiség három részre bomlik.
a Nagy Anya archetípusa (jó és rossz);
a Jóságos Anya (pozitív női és pozitív férfi elemek);
a Rettenetes Anya (negatív női és negatív férfi elemek)
4. szint: Az anima síkja melyen keresztül a három részre bomlott Nőiség átszűrődik.
5. szint: A tudat síkja mely létre hozza a „külső ill. belső vetítővásznakat”.
Belső vetítővászon (közvetlen): lelki képek vagyis visszacsatolás az anima irányába.
Külső vetítővászon (közvetett): külvilágba vetített lelki tartalom (képek, jelképek, elvek).
6. szint: Maga „külső vetítővászon” (kvázi a külvilág): egy külső projekciós sík. Itt jelennek meg az istenalakok, mitológia történetek, szimbólumok, asztrológiai jelképek. Itt utalnék J.S. Bolen: Bennünk élő istennők című könyvére, mely nagyon szemléletes példáját nyújtja a Női elv sokszínűségének. S melyben különválasztja azon un. „szűz istennőket”, kik úgymond nem kapcsolódnak a Férfi elvhez. De érdemes kutakodni a különböző mitológiákban (Sophiától kezdve Íziszen és Kálin keresztül egészen Gorgóig)
Hogy mi jelenik meg ezen a külső vetítővásznon, illetve milyen női szerep kap legalitást egy adott időben és/vagy kultúrában az aktuálisan uralkodó kollektív tudat függvénye. Az idézett Guggenbühl-Craig részlet (szándékaim szerint) arra kellene, hogy rávilágítson, hogy ezek az (női) elvek örök mozgásban vannak. S nem ítélhetők meg egy statikus patriarchális szemszögből. Sőt! Mivel a nők maguk is ebbe a patriarchális világba nőnek bele, ezért nehezükre eshet (válságot okozhat) felvállalni az éppen legalizálódó új női elveket. Guggenbühl-Craig arra figyelmeztet, hogy nincs olyan, hogy „a női archetípus” illetve „a férfi archetípus”, s itt a hangsúly a határozott névelőn van. Hanem van az adott kultúrának, az éppen aktuális kollektív tudatnak egyfajta férfiképe ill. nőképe, ám ez nem abszolút értékű.
|
|
