 |
|
|
|
   |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
BRIGITTE HAMANN: ÉLETMINTA
Brigitte Hamann a magyarul
is megjelent "A tizenkét archetípus" könyv szerzője. A
Transzperszonális Asztrológia (TPA) egyik képviselője.
Publikál a világhálón is. Innen válogatva, adom közre
Lebensmuster című írásának magyar változatát. (Fordította:
Mészáros Csilla) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
 mint egy vezérfonal életterv |
|
|
|
|
|
|
|
|
„…tudni
mi tartja össze a világot legbelül.” (Goethe, Faust) |
|
|
mint egy vezérfonal |
|
|
Talán néhányan Önök közül úgy voltak vele, mint én: már kislányként foglalkoztatott
az a kérdés, miért teszik azt az emberek, amit tesznek és miért oly módon
teszik, ahogyan teszik. Úgy, ahogyan a többi kisgyerek szétszed egy játékot,
hogy lássa, hogyan működik, én embereket vizsgáltam volna meg legszívesebben
átható tekintettel vagy rövid időre szívesen belebújtam volna a személyükbe.
Ma csakúgy, mint akkoriban teljességgel elbűvöl az embereket mozgató belső
dinamika.
Mindegy, hogy a saját életemet vagy egy másik ember életét veszem szemügyre,
mindig fel lehet ismerni titkos, szövevényes mintákat, amelyek alapján
ez az élet zajlik. Megélésünknek rendet és struktúrát adunk, miközben
bizonyos ránk jellemző érzelmi állapotokat és viselkedésmódokat ismétlünk.
Közelebbről szemügyre véve kiderül, hogy ezek a minták korántsem annyira
a sors által adottak, mint amennyire azt mi érzékelni véljük. Sokkal inkább
azzal a móddal függenek össze, ahogyan mi azt az individuális valóságot
megteremtjük, amelyben élünk. Gyakran rábukkanunk egy olyan belső összefüggésre,
amelyben életünk legkorábbi idejéből származó tapasztalatok ismétlődni
látszódnak. Ugyanazokat a félelmeket, visszautasításokat és veszteségérzeteket
éljük meg, de a boldogság és a megerősítés ugyanazon érzéseit is, amelyeket
már gyerekként ismertünk, új emberek és helyzetek által kiváltva és érzékelésünk
számára lényegileg mégis oly azonosnak.
Utazunk az időben. Miközben itt és most kapcsolataink vannak és az életünket
éljük, úgy tűnik, mintha elmúlt és jelenbeli dolgok egymásra rakódnának.
Úgy látjuk a dolgokat, ahogyan megtanultuk látni őket, olyannak látjuk
őket, amilyennek hisszük őket, s amilyenek hitünk szerint mindig lesznek.
Egy belső elvárási magatartást követünk, amelyik, úgy tűnik, azáltal nyer
megerősítést, hogy oly gyakran éljük meg ugyanazt vagy legalábbis valami
hasonlót.
Hogy jutunk el ezekhez a mintákhoz?
Bizonyára nem egyetlen egy hatás termékei vagyunk, hanem mibenlétünket
több tényező kölcsönhatása határozza meg. Jelentős tényezőt képez öröklött
alapunk, amely testi és lelki fejlődésünk irányát megszabja. Kódja határozza
meg kinézetünket, ösztönös reakcióinkat és képességeinket. Időközben bebizonyosodott,
hogy elődeinktől tapasztalatokat is örökölünk.
Ily módon nem fehér lapként jövünk a világra. Már az anyaméhben rendelkezünk
egy ősjelleggel, amely azonban sokféle szempontból még nagyon képlékeny.
Létezésünk pillanatától, tehát már magzatként ki vagyunk téve környezetünk
befolyásainak, amelyek alapkészségeinkkel kölcsönhatásba lépnek. Ahogyan
egy darab agyag megformálódik, úgy egész életutunk a formálódás folyamatából
áll, amelynek eredményére a korai kapcsolati személyekkel szerzett tapasztalatok,
a nevelés, képzés és a társadalom a maga kulturális, vallási és politikai
normáival hatást gyakorolnak.
Jelleg és környezet összjátékát mindazonáltal még egy fontos kérdés befolyásolja
és ez a kérdés abból áll, mivel járulunk hozzá mi magunk az eredményhez.
Minden emberben megvan a kreatív dinamika potenciálja. Azt, hogy mi dönt
végül is arról, hogy mi magunk kihozunk-e a legnehezebb körülményekből
olyasvalamit, ami megelégedettséggel tölt el bennünket, vagy génjeink
és a környezet játékszere maradunk-e, nem lehet pontosan meghatározni.
Ahhoz, hogy az életünkben több autonómiához jussunk, ismernünk kell valós,
mélyen rejlő és gyakran titkos motivációinkat. Ezek a motivációk vezérfonalként
húzódnak végig életünkön mindig visszatérő érzések és reakciók formájában.
Hasonló társas, szakmai és társadalmi helyzeteket keresünk magunknak nemcsak
a jóban, hanem a rosszban is, és új tapasztalatokat a már megszerzettek
alapján értelmezünk. Közben átsiklunk afölött, hogy minden egyes helyzet,
minden egyes ember és minden egyes kapcsolat egyedülálló és hogy maguk
az elvileg összehasonlítható élmények sem valóban azonosak. Tesszük ezt
mindaddig, amíg fel nem ismerjük a belső összefüggést és meg nem tanulunk
túlnőni ezen.
Ez az állhatatosság érzéseinkben és cselekedeteinkben adja meg számunkra
az önazonosság érzését. Tudjuk, kik vagyunk és mit várhatunk az élettől.
Ezenkívül rendelkezünk minden szituációra egy kész reakciómintával, egy
olyannal, amelyről többnyire már gyerekkorunkban megtanultuk, hogy beválik.
Ha ezeken a határokon belül maradunk és semmi újat nem próbálunk ki, akkor
nem is vállalunk semmi kockázatot. Biztonságban hisszük magunkat. Megtartjuk
tehát ezt a mintát és nem vesszük figyelembe, hogy már nem vagyunk gyerekek,
és következésképp más, megfelelőbb lehetőségeink vannak.
Érzelmi mintánkat lényegileg azok a tapasztalatok formálják, amelyeket
az anyaméhben és később az anyánkkal vagy az őt helyettesítő személlyel
szerzünk. Mérvadóan azt a részünket befolyásolja, amelyik passzívan felvevő
és amelyik védettséget és ősbizalmat keres. Ha az anyaképünk pozitív,
akkor képesek vagyunk kikapcsolódni és nyugodtan hagyni, hogy a dolgok
hassanak ránk, míg nem érzünk természetes késztetést arra, hogy aktívak
legyünk.
Az anya archetipikus képe az asztrológiában a Hold. Ha tehát az élet ezen
aspektusával szerzett tapasztalatainkat akarjuk megvizsgálni, akkor a
horoszkópban azokat a területeket nézzük meg, amelyek a Holdelv alá tartoznak,
azaz a 4. házat és magát a Holdat. Ez akkor is érvényes, ha a 4. ház csúcsa
nem a Rákban van, hiszen a 4. ház az alapjelentésében mindig Rák-ház.
Ennek megfelelően az apai archetipikus képe a Nap. Mivel a Nap az Oroszlánban
uralkodik és ezáltal az 5. ház alaptematikáját határozza meg, az apánk
általi benyomásokat az 5. házban és a Napon keresztül találjuk meg. Az
apánk, illetve a vele szerzett tapasztalatok formálják viselkedésmódunkat.
Bármikor akarunk valamit, bármikor hozzálátunk valamihez, a róla alkotott
képünk aktívvá válik.
Bár sem a 4. sem az 5. ház nem olyannak mutatja a szüleinket, amilyenek
ők egész személyiségükben, mégis pontosan azt mondják ki, amilyennek megtapasztaltuk
őket, és hogy milyen hasonlóságok vannak közöttük és közöttünk. A praxis
szempontjából ez azt jelenti, hogy e két ház értelmezésén keresztül gyermekkorunk
legfontosabb hatásaira bukkanhatunk rá újra. Felfedezzük magunkat, felfedezzük,
milyen érzések jellemzőek ránk, és hogy azok ebben a formában jót tesznek-e
számunkra vagy sem, és rálelünk viselkedésünk gyengeségeire és erősségére.
Ha ezeket a felismeréseket összevetjük megszerzett tapasztalatainkkal,
akkor az életünk egy lényeges kulcsával rendelkezünk. |
|
|
|
|
| |
„A tapasztalat nem valami
olyasmi, amivel szembetalálkozunk;
hanem, hogy mit kezdünk azzal amivel szembetalálkozunk”
(Aldous Huxley) |
|
|
életterv |
|
| |
Az a mód, ahogyan megélt dolgainkat
értelmezzük, a hozzákapcsolt érzések és cselekvésmódok, azok a következtetések,
amelyeket a tapasztalatainkból újból leszűrünk egy élettervben foglalhatók
össze. Egyéni valóságunk építési terve, életünk állomásainak és megrendezett
jeleneteinek forgatókönyve. Szoros kapcsolatban áll azzal, amit identitásunknak
tekintünk.
Ez az életterv olyan lelki alaphangulatra, egy olyan elváró magatartásra
épül fel, amit az élet számunkra készenlétben tart. Két alapvető vezérfonala
van: egyfajta „célterv”, tehát az, amit el szeretnénk érni az
életben, és egy „elkerülő terv”, az, ami semmilyen körülmények
között ne következzen be. Normális esetben széles körben egyik sem kivehetően
tudatos, és egyik sem egyértelműen definiált. Többé-kevésbé diffúz elképzeléseket
tartalmaznak arról, hogy mi a teendő és mi a megengedhető, és az élet minden
területére kiterjednek: a követendő életstílusra, a teljesítményekre, pályaválasztásra
és sikerre, a megfelelő társ kiválasztására és a szexualitáshoz fűződő viszonyunkra,
a társkapcsolatra és a házasságra, vallási nézetekre és abbéli döntésünkre,
hogy miért akarunk vagy miért hisszük azt, hogy felelősséget kell vállalnunk.
Élettervünk esszenciális témái már nagyon korán kialakulnak. Szüleink és
a korai légkör tapasztalatai, más gyermekek és felnőttek megfigyelése, de
a történetek és a mesék, filmek, amelyeket látunk, az, amit olvasunk, az
élményeink, mindez hatással van arra, hogy életünk forgatókönyve egyre terjedelmesebbé
és részletesebbé válik. Ha felnőttek beszámolnak arról, melyik volt a kedvenc
meséjük vagy kedvenc hősük, vagy hősnőjük, akkor ezekből könnyen kiolvashatók
azok a témák, amelyek az életüket átszövik.
Az Eric Berne által megalkotott tranzakcióanalízis az élettervet szkriptnek
nevezi. What Do You Say After You Say Hello? könyvében (magyarul Sorskönyv
címen jelent meg – a ford.) Berne a szkriptet „pszichológiai
erő”-nek nevezi, „amely az embert sorsához űzi - akár legyőzi
azt, akár azt hangoztatja, hogy a saját szabad akaratáról van szó”.
Továbbá kifejti, hogy nincs szándékában az összes emberi magatartásmódot
és az összes emberi életet egy formulára (script) redukálni, s hogy mégis
az emberek nagy része - úgy tűnik - ezt a formulát követi.
Hasonló gondolatot fejt ki Gurdijeff, amikor „az alvás elleni harc”-ról
beszél. Amíg nem ébredünk fel és nem ismerjük fel azokat az erőket, amelyek
az életünket kormányozzák, addig nem tudjuk mi magunk az életünket irányítani.
Ha az élettervünk alapjában véve konstruktív és életigenlő, s ezáltal jól
érezzük magunkat, akkor nincs mit változtatnunk rajta. Ám ott, ahol állandóan
visszatérő problémákkal találkozunk és ahol a boldogság elpártolni látszik
tőlünk, fontos, hogy rávilágítsunk a problémára.
Az életterv az emberben rejlő erős és kreatív erő, a cselekvés motorja,
amely, ha helyesen éljük meg, az érzelmi kiteljesedés érzésével adományoz
meg bennünket. Problematikus oldalai késztetnek minket arra, hogy dolgozzunk
magunkon és fejlődjünk.
Élettervünk egyidejűleg tesz minket individuumokká, mint ahogyan olyan lényekké
is, akik bizonyos alapvető, az emberek nagy részében közös ösztönöket követünk.
Nincs még egy olyan ember, akivel közös lenne a szkriptünk, és mégis léteznek
bizonyos archetipikus minták, amelyekben másokkal osztozunk, csak a saját
speciális módunkon éljük meg azokat. Így lesz minden egyes ember életútja
egyedülálló és mégis minden emberrel összeköthető. Az identitás érzése az
által alakul ki bennünk, ami az élettervünkben szerepel.
A horoszkópban megtaláljuk egy ember tapasztalatainak képét szintúgy, mint
ahogyan az azon hajlamának vázlata is, ahogyan a dolgokat értelmezi és a
valóságát alakítja. A Hold, a Merkúr, a Nap – a Michael Roscher által
kifejlesztett kibernetikus modell első szabálykörének bolygói – a
valóság megközelítését írják le. Ha ezeket az értelmezéseket kiegészítjük
a 4. és 5. ház értelmezéseivel, akkor megkapjuk az emocionális minták és
az abból adódó reakciók és viselkedésmódok plasztikus képét, az életterv
képét, amely a horoszkóp minden egyéb értelmezési faktorával kiegészíthető
és elmélyíthető.
Végezetül szeretném Oliver Saks-ot idézni, a Der Mann, der seine Frau
mit einem Hut verwechselte (A férj, aki összecserélte a feleségét egy
kalappal) és a Der Tag, an dem mein Bein fortging (Az a nap, amikor
a lábam elhagyott) című könyvek szerzőjét. Könyvei az identitás és annak
elvesztésének kérdésével foglalkoznak:
„Minden egyes
ember egyedülálló elbeszélés, amely észlelései, érzései, gondolatai és cselekedetei
által … szüntelenül, tudattalanul fejlődik tovább…, hogy az
identitását, önvalóját (Selbst) megőrizze. Ha tehát egy embert valóban meg
akarunk ismerni, akkor kérdezzük meg a történetét.” |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
