Asztrológiai módszerek jönnek-mennek. Vitatkozhatunk ugyan az alkalmazandó házrendszerről, a használandó aspektusokról, a prognózis módszerek pontosságáról… Végül úgyis mindig odalyukadunk ki, hogy a legnagyobb bizonytalansági tényező maga az asztrológus, ill. az asztrológus-kliens kapcsolat. A legkényesebb / legkínosabb kérdése ez véleményem szerint az asztrológiának. Ne mutogassunk állandóan a külvilágra sértődötten, azért mert az babonaságnak, népbutításnak, sarlatánságnak tartja azt amivel foglalkozunk…

Kevesen akarnak nap mint nap más emberek gondjaival konfrontálódni, van neki elég a sajátjukból. Ugyanakkor ne higgyük, hogy az asztrológusok rendkívül nagy emberszeretettel vannak megáldva. Ez nem igaz. Olyan emberek, akik arra vállalkoztak, hogy az emberi nem nagy polaritásainak kitegyék magukat. A polaritások a segítő szakmák képviselőit jobban elbűvölik mint másokat. A sarlatán az asztrológust mindenhová elkíséri, és időnként éppen a kliensek elvárása hívja elő belőle. Az asztrológus (jó esetben) a pszichéjével, a személyiségével dolgozik, a módszerek másodlagosak. Azt gondolhatnánk, hogy az asztrológusok fejlett önismerettel rendelkeznek, de árnyékuk vonatkozásában, sok esetben mintha vakfolttal rendelkeznének. Az asztrológus a kliens szolgálatába akar állni. Legjobb tudása szerint segíteni akar, de éppen ez a tudatos akarat, hozza létre az ellenpólust az asztrológus tudattalanában: a sarlatán asztrológust, aki nem a kliensért, hanem önmagáért dolgozik. Ez az önmegvalósító asztrológus esete.

(A témához az alapélményt Adolf Guggenbühl-Craig írásai adták.)

Arról, hogy ez nem erkölcsi kérdés...

Amiről beszélek az nem erkölcsi kérdés, hanem egy pszichológiai jelenség, ami törvényszerűen megjelenik, működik az asztrológus-kliens kapcsolatban. Jelen posztban ritkán bukkan fel az erkölcs vagy az etika fogalma és nem véletlenül. A téma felvetés arról a (mélylélektani) pszichológiai törvényszerűségről szól, hogy a jó szándékkal (FÉNY) szemben mindig ott a sötét oldal (ÁRNYÉK) egy személyen belül. Sőt! Ha szürke lenne sötét oldal, akkor szürke lenne a jó szándék is.

Arról, hogy ez nem felvett szerep...

Nem felvett szerepről van szó sok esetben, hanem a kliens által kivetített szerepről, illetve arról, hogy állandó önvizsgálat esetén is az asztrológus legfeljebb kontrollálja az árnyékát, de megszüntetni nem tudja (nagy baj is lenne, ha megszűnne). Ez nem az asztrológiai eskün múlik. Nem attól sarlatán egy segítő ember (pl. egy asztrológus), hogy pénzt kér a segítségéért. Teljesen ingyen is lehetek sarlatán. Akkor vagyok sarlatán, ha megfeledkezem saját gyarlóságomról, és én leszek a nagy megmondó, és visszaélek (lehet, hogy jogos) tekintélyemmel. Sőt minél jobb és tapasztaltabb asztrológus vagyok, annál inkább jelentkezik a veszélye az ÁRNYÉK-nak.

A tiszteletdíjról...

Van úgy, hogy a tiszteletdíjjal azt akarjuk jelezni milyen értékes amit mondunk (ez ÁRNYÉK jelenség), van úgy, hogy a kliens szívesen kifizeti, mert úgy érzi ezzel kifizet valamilyen (lelki) munkát, amit így nem neki kell elvégeznie (ez a kliens ÁRNYÉK-a). Pedig a tiszteletdíj egy korrekt munkáért egyszerűen arról szól, hogy kenyeret tudjak venni a boltban.

Arról, hogy miben tud segíteni az asztrológus...

Jung szerint csak abban tudok segíteni mint asztrológus, amit már én megoldottam. Mit tehetek ilyenkor? (most a lehetséges gőgös asztrológusi megnyilvánulások leírását kerülném). Szerintem egyet tehetek, közösen dolgozunk a klienssel a témán. Az asztrológus hozzáadja a technikai tudását (a Radix dekódolása) és aztán közösen egyenrangú viszonyban megpróbálják megoldani. Ehhez azonban az kell, hogy a kliens aktív maradjon, és az asztrológus bátran vállalja fel tanácstalanságát. Azaz én tudjak a bennem lévő sebzett gyógyító archetípusáról, a kliens pedig mozdítsa meg magában a gyógyító archetípusát (a benne rejlő asztrológust).

Akit a szakmai árnyéka vezet...

Az asztrológus akit az árnyéka vezet, anélkül, hogy azt ő észrevenné és szenvedne tőle az makkegészséges, és kiegyensúlyozott. Nem neurotikus ugyan, de az individuáció folyamata könnyen lehet, hogy megtorpant benne… Már nem a saját életét éli, megelégszik a pótlékkal, kliensei tragédiáival és örömeivel. Ha egy segítő emberen látszik, hogy problémái vannak, az szerintem azt is jelezheti, hogy küzd a az életével, nem tért ki a saját problémái elöl, ÚTON VAN.

A lélekjelenlétről...

Én is lemerülök a konzultáció során, és engem is frusztrál időnként a helyzet. Ez nem feltétlenül a gyakorlatlanság jele. Talán inkább a felelősségérzet, végül is nem egy rajzfilm figura életébe lépsz be. Közvetetten beavatkozol a család, a munkahely életébe a kliensen keresztül. Nem a vélemény felvállalásának elkerüléséről van szó, de talán érdemesebb a személyes véleményeket az asztrológus szerepéből kilépve, mint magánember közölni. Persze tudom, hogy nehéz megcsinálni. Ugyanakkor le kell tudnunk védeni magunkat, mert nem marad energiánk a szeretteinkre. Van akinek ez magától értetődő rutin, és van akinek erre külön oda kell figyelnie (az asztrológusnak is van horoszkópja).

Az önvizsgálat szükségességéről...

A kettészakadt archetípusok (tanár-diák, anya-gyermek, orvos-beteg, apa-fiú, öreg-fiatal, stb.); mint az asztrológus-kliens, úgy vonzzák egymást mint az ellenkező polaritású mágnesek, és nyomban megjelenik az alá-fölérendeltség. Azonkívül ott van még az indító gondolat a jó szándék mögött húzódó árnyékról. Szerintem egy alapos önvizsgálat elkerülhetetlen mielőtt ebbe a dologba az ember belevág. Én elmentem egy pszichológushoz és több találkozón keresztül dolgoztunk azon, hogy milyen csapdák várnak rám mint asztrológusra…

Az interjú szükségességéről...

Elképzelhetetlennek tartom, hogy személyes alapos interjú (ami természetesen mélyebbre kell hogy ásson az olyan szokásos sztereotip asztrológusi kérdésekhez képest mint hogy: eltörött-e a lábad?, mikor halt meg a nagymama? mikor voltál külföldön, stb.) nélkül bármibe is belefogjak. Sőt én magát az un. „elemzést” sem tudnám felvállalni állandó interaktív és egyenrangú kapcsolat nélkül. Persze az embert mindig utolérik az olyan kérdések, hogy „mond már meg mit jelent az, ha a Szaturnusz a 7. házamban áll!”. Ha megtehetem, és ahogy öregszem meg is teszem, azt mondom fogalmam sincs. Ez nem információ visszatartás, hanem felelősségérzet. Persze minden rutinos asztrológus ismeri a rutinos választ, de ez olyan, mint amikor az öreg pókerjátékos rutinosan blöfföl. Én irtózom ezektől a helyzetektől, különösen amikor látom az eredményét egy konzultáción. Számtalan olyan konzultációm volt, ahol egy előző asztrológus rutinos magabiztosságának „eredményén” kellett dolgoznunk a klienssel.

Az anyagi csapda...

Ez hivatás, amennyiben felelősséggel csinálod, és nem rutinból, bizony egyrészről időigényes analitikus munka, másrészről komoly pszichés energia, jelenlét. S, bár valószínűleg nem feltétlenül az emberszeretet vezet bennünket elsősorban, azért nem kell sajnálni bennünket. Izgalmas feladatról van szó.

Talán az igazán nagy csapda ott rejlik, ha alapvetően abból élek, hogy asztrológus vagyok. Ez bizony egy olyan választás elé állít, amit nem kerülhetek el. (…) Ha azt látod, hogy magát komoly filozofikus / ezoterikus / karmikus / pszichológiai, sztárasztrológusnak tartó asztroszakinak rendszeres rovata van egy bizonyos kereskedelmi TV-ben, akkor azt mondhatjuk: „Van az a pénz…”

Projekt...

Módszertanilag letisztítani azt a modellt (asztrológia) amivel dolgozom. Kidobni mindent, ami receptúra ízű megfogalmazásokra ad esélyt, és korlátozza a szabad gondolkodást (számomra ilyen például az állócsillagok köre). Sőt kidobni minden receptúrát.

Meghúzni a határokat. Számomra egy Radix csak a Radix tulajdonosára vonatkozik senki másra. (Az hogy a mamámnak nehéz éve volt, azok okai, a mamám hókuszpókuszában vannak, nem az enyémben, nem is keresem benne). Az hogy 2 m magas vagyok az genetikailag adott (a családban mindenki magas), és nem azért mert Skorpió az Ascendensem. A környezetem hatása alól nem tudom kivonni magam. Rakjunk egymás mellé egy olasz Halak Napú embert és egy észak-finn Kos Napú embert. (?) A Radix a primer természetemről szól. Arról az eszköztárról amit használok a környezet által adott minták működtetésénél. Illetve arról a pszihodinamikai erőtérről, mint bennem, mint kapcsolataimban megnyilvánul.

Egy korrekt asztrológus-kliens kapcsolat kialakítása. Hogy érhető ez el? Többek között állandó önvizsgálattal. Lehetőleg kilépve a belterjes asztrológiai kontextusból és közegből. Nem elég megbeszélni az asztrológus haverral, hogy aszongya: „De pocsékul érzem magam, mióta a Plútó belépett a 4. házamba. Ja, igen tudom, emlékszem milyen volt amikor nekem a Holdamon csücsült…” Ez nem vezet sehová. Kell egy kívülálló igazi szembesítő. Tudomásul kell vennem, hogy mindig ott jár a sarkamban az ÁRNYÉK, akármennyire jót akarok csinálni. Sőt minél nagyobb jót akarok, annál erősebb az árnyékom. Ezt, ahogy Bodrog Miklós fogalmazta nem LETAGADNI, hanem MEGTAGADNI kell. Azaz tudnom kell róla, résen kell lennem és mindent meg kell tennem, hogy ne érvényesüljön. Még egyszer hangsúlyoznám, szükség van erre az erős árnyékra. A tudat és az árnyék között feszülő polaritás, adja azt a pszichikus energiát ami előrevisz minket az ÚTON.

Tudatosítani kell magunkban a sebzett gyógyítót. Azaz a bizonytalan asztrológust, aki segítséget vár a klienstől a konzultáció során. Pszichológiai törvényszerűség, hogy ha valami hasonlót nem teszünk, egyoldalú hatalmi helyzet alakul ki. Ettől még jó tanácsot adhatunk, de a kliens AUTONÓMIÁJÁT biztosan nem növeltük. Pedig ez lenne a CÉL, vagy nem?

Vegyük észre, hogy van élet az asztrológián kívül is. Ha nem ütközünk, szeretünk, harcolunk, kerülünk válságba, mint civil emberek, akkor a személyiségfejlődésünk (az individuációnk) megáll. Márpedig mi végül is a pszichénket vetjük be a munkába. Itt jelenik meg az Erosz (a barátság, a szeretet, a kapcsolat) archetípusa.

A konzultáció során sem kell félni kilépni az asztrológus pozíciójából. Ha valaki egy kapcsolati probléma esetén nem tud dönteni még azután sem, hogy többször átrágtuk már közösen a prokat és a kontrákat. Akkor megpróbálok kilépni a szerepemből és megmondom, hogy én hogy döntenék (persze kérdés kitudok-e lépni a szerepemből, ill. a kliens hajlandó-e észrevenni ezt?)

Az Eroszról...

Talán úgy tűnik a fentiekből , hogy az asztrológiai tanácsadás eleve kudarcra van ítélve, vagy csak kivételes emberek alkalmasak rá. Természetesen ez NEM IGAZ.

Az asztrológus magára hagyatott, csak ő és kliensei tudják mi történik egy konzultáción. Sőt még a kliensével szemben is egyedül van. Ez bizony szinte kivédhetetlenül aszimmetrikus kapcsolat. minél nagyobb múltú, hírű és tapasztalatú az asztrológus, annál aszimmetrikusabb. A kliens már nem jelent igazi kihívást az asztrológusnak saját pszichés folyamataival szemben. Elefántcsonttorony. A problémát nem lehet belülről megoldani. Hiába analizálja magát, a vakfoltja nem engedi meg, hogy lénye meghatározó sötét helyeit felismerje. Persze lehet hogy intellektuálisan megérti, de ez a megismerés nem fogja őt megrendíteni. Pedig megrendülésekre szüksége van az egónak. Tehát ahhoz hogy az ördögi körből kikerüljön, ahhoz őt mélyen érintő dolognak kell kitennie magát, messze minden asztrológus-kliens szituációtól.

Egy svájci jungiánus pszichológus Adolf Guggenbühl-Craig azt írja, hogy erre való a barátság, a szimmetrikus kapcsolat. Ő ezt a kapcsolatot segítő archetípust, pszichés energiát Erosz-nak hívja. Az asztrológusnak szimmetrikus kapcsolatokra van szüksége. Olyan emberekre, akik nem félnek őt megtámadni, nevetségessé tenni, hibáira rámutatni (barát?, partner?). Bár nem mindig szimmetrikus, de a szülő-gyermek kapcsolat is ilyen kihívás. A lényeg, hogy így szeretetben hatolhatunk az árnyékunk mélyére.

Ugye ismerünk olyan embereket akik soha életükben nem jártak asztrológusnál (sem más varázslónál) fogalmuk sincs az Ascendensükről, nem is érdekli őket, csak úgy, mint az egész hókuszpókusz. ÉS MÉGIS ÉRETT, BÖLCS EMBEREK! Ők javarészt embertársi kapcsolataikon keresztül váltak azzá, amik. Az asztrológusnak sincs más választása.

Az EROSZ alatt a jungiánus pszichológia nem szexuális kapcsolatot, hanem általános értelemben vett szeretetteljes kapcsolatot ért. Csak akkor lehet az asztrológust megsebezni, ha ez a szeretetteljes kapcsolat veszi körül. Erre a sebzettségre van szüksége, arra hogy a kapcsolatai újra és újra felrázzák, és kapcsolatba hozzák saját árnyékával. Ez pedig elvezet a szakmai árnyék szembesüléséhez is.

A lényeg tehát: az ÉRZELMI MEGÉLÉS (Erosz) előtérbe helyezése az INTELLEKTUÁLIS MEGÉRTÉSSEL szemben

„Önmagában és embertársaiban lakozó félelmetes erőkkel kell megküzdenie. Ám feladatát csak akkor tudja teljesíteni, ha újra meg újra birokra kel az árnyékkal. Nem tud Jákobhoz hasonlóan egy éjszaka alatt megküzdeni az angyallal, hogy az megáldja, hanem egy életen át kell küzdenie az áldásért.” (Adolf Guggenbühl-Craig)

Vargabetűk...

Az én életemből kimaradt a kliensi szerep, legalább is asztrológiai értelemben. Viszont varázslótanonc szerepben belekerültem néhány helyzetbe, amire ma már nem vagyok büszke, de hát így alakult. Már az is milyen paradox, hogy kísérleti alanyként éppen a hozzánk közelállók kénytelenek elszenvedni első asztrológusi próbálkozásainkat.

Később még mindig tanoncként, úgy alakult, én vettem fel a „rendelést” egy úgymond gyakorlott praktizáló asztrológusnak. (Kérdőív a születési időpontról, és az életeseményekről, és annyi). A szaki megírta az elemzést előrejelzéssel együtt. Az én szerepem az volt, hogy kijavítottam a helyesírási hibákat, amik tömegével voltak, és stilisztikailag feljavítottam az egyébként pongyola közbeszédre hajazó irományt. Ebből sok vitánk volt, de mivel az én könyvesboltom adta a keretet mindehhez, nem vállalhattam a nívótlanságot. Tartalmilag még nem láttam rá a dolgokra. Ebben a helyzetben legtöbb esetben az asztrológus és kliense (bár ebben a helyzetben pontosabb a megrendelő kifejezés) nem is találkozott egymással. Én voltam a közvetítő.

Megjegyzem rengeteget tanultam tőle, ami a képlet elemzés technikáját, gyakorlatát illeti.

Később kenyértörésre került sor közöttünk. Egyedül maradtam, bedobva mély vízbe, több még nem teljesített határidős megrendeléssel együtt. Belevágtam. Természetesen írásban, hiszen az biztonságot adott. Volt idő átnézni könyveket (ekkor még mindig tanuló voltam). Persze valahol mélyen éreztem, hogy nem vagyok kész rá, ezért kompenzációképpen egyre hosszabb irományok születtek. Azt gondoltam, ha nem is jó amit írok, de legalább hosszú :). Nagyon sok ilyen munkám volt, gyakorlásnak kiváló, de egyre inkább éreztem, hogy ez így nem helyes, de nem tudtam, hogy kellene mégis.

Az életem úgy alakult, hogy sok mindent át kellett gondolnom abban az időben, amikor éppen megkaptam az oklevelemet. Hosszú szünet következett, válságban voltam. (Most nem ecsetelném az asztrológiai konstellációt). Közben megírtam a szakdolgozatom, ami egyfajta terápia volt számomra. Akkor rátaláltam valamire.

Félév múlva elkezdtem a praxist. Már akkor egy hosszú interjúval kezdtem, és a folytatás egy 4-5 órás beszélgetés volt. Számomra ennek a hivatásnak a gyakorlása személyes kapcsolat nélkül elképzelhetetlen. Interakcióban lenni a klienssel! Ez döbbentett rá, hogy az amit az asztrológus egy hókuszpókusz ábra előtt egyedül ülve kigondol, az nagyon ritkán van úgy. Az elmélet (a jungi pszichológia mint szintézis) és a gyakorlat (egyenrangú asztrológus-kliens kapcsolatra építő az adott problémára fókuszáló kognitív konzultáció) csak később alakult ki. Közben pszichológusnál is jártam (több találkozó), ahol a az asztrológusi szerepemmel kapcsolatos dilemmáim, bizonytalanságaim is szóba kerültek. A vége az volt, hogy tanítani is kezdtem. Közhely, de a tanítványoktól lehet a legtöbbet tanulni.

A letisztulás az asztrológiában, az asztrológia érvényességi határainak (mások szerint talán túl szigorú) meghúzása úgy gondolom meg van. Ettől váltam eretnek asztrológussá. De jól van így. A jungiánus pszichológia felhasználása a szintézisben is halad.

A legnagyobb feladatnak most az asztrológus-kliens kapcsolat jó kezelését érzem.
Nem akarom az Efemeridát kívülről fújni…
Nem akarok minden asztrológiai elméletben otthon lenni…
Nem akarok új fényszögeket kitalálni…
NEM AKAROK ÚN. „VIRTUÓZ” ASZTROLÓGUS LENNI!
Az EREDMÉNYES KÖZÖS MUNKÁRA ESÉLYT ADÓ KONZULTÁCIÓS HELYZETEKRE törekszem.

Az asztrológusi attitűdről...

Sokféle asztrológusi attitűd van. Az enyém minden bizonnyal más mint a Tiéd (kedves olvasó), de nem meggyőzni akarlak csak szeretném elmondani én hogy látom… Egy alapos önismereti beszélgetés után esetleg következtethetek arra, hogy egy bizonyos jövőbeli motiváció esetén, hogy fog reagálni a kliens. Ám biztos nem lehetek benne.

Mondok példákat:
Jelentkezik az igény, hogy változtasson a kapcsolatán. Vajon biztosan fog is változtatni? Vajon megteheti, hogy változtasson? Lehet, hogy megvárja, míg egy év múlva nagykorúak lesznek a gyerekek. Meg fog változni abban az évben a kapcsolata? Hát nem biztos, hogy igen. Ráadásul még az is lehet, hogy az értékrendje nem engedi meg, hogy kilépjen a kapcsolatból. Vagy nagyon ragaszkodik a partneréhez, az összes függetlenségi kényszere ellenére.

vagy:
Erős elvágyódása, kalandvágya van. Szeretne külföldre menni tanulni. A hajtóerő olyan nagy hogy el is indítja a folyamatot. Pályázat ösztöndíjra, anyagi keretek, stb. Eltelik akár 1 év is mire minden feltétel teljesül.

Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy tapasztalataim szerint a Radix illetve, annak aktuális állapota (tranzitok, stb.) a motivációimról szól.

Azaz a Radix a primer természetemről szól, az eszközeimről. Ám, hogy ezen eszközeimet mire használom, ill. milyen szinten használom, abban meghatározó szerintem a szocializációm. A családi mintáim, az a szubkultúra ahonnan jövök. Ha mindenképpen determinációról kell beszélni, akkor ez az a script, amit otthonról hozok. De ez sincs bebetonozva.

Úgy gondolom prognózist adni („jósolni”) számolva esetleges tévedéseinkkel nem bátorság és felvállalás kérdése. Sokkal inkább felelősség kérdése is. Beavatkozom, és aztán nem mondhatom azt egyszerűen azt, hogy: Bocs tévedtem!

Megint mondok egy megtörtént példát:
Egy kliensemnek egy előző rutinos és magabiztos asztrológus két előrejelzést is adott. Az első az volt, hogy munkahelyet fog változtatni. Ez meg is történt abban az időben. Másik az volt, hogy „ekkor és ekkor” gyermeke fog születni. Amikor eljött hozzám a kliens 9 hónap volt hátra a megígért időponthoz képest és a hölgy teljes pánikban volt, ugyanis még férfi sem volt a láthatáron. Görcsösen kereste a partnert, hiszen számolni ő is tudott. Éppen e miatt a görcs miatt nem sikerültek a kapcsolatteremtései. És ezt a görcsöt bizony az a magabiztos és rutinos (és piszén pisze…) asztrológus okozta sajnos. A konzultáció nagy része arról szólt tehát, hogy ez a teher lekerüljön a kliens válláról. Még abban a félévben sikerült egy jó kapcsolatot kialakítania, amiből házasság is lett. Ám fontos volt a hivatása (most indult a pályafutása), és a gyereket egy kicsit későbbre tervezték.

Kérdezem én, vajon tudja-e egy asztrológus, hogy milyen fél mondat ragad meg éppen egy kliens fejében? Soha ne felejtsük el, hogy akár akarjuk akár nem beavatkozunk. És bizony minél jobban megszereztük a bizalmat a klienssel való találkozás során, annál inkább készpénznek veszi, amit mondunk.

Az asztrológia, mint önismereti modell...

Engedjük meg egymásnak, hogy arra és úgy alkalmazza az asztrológiát, ahogy neki jól esik. Úgy gondolom az asztrológia egy önismereti modell, aminek több értelmezési rétege van. Ki milyen szándékkal közelít hozzá, az ő döntése. De hangsúlyozom: modell, és egy modell csak modellez, de nem fedi 100%-osan a valóságot. Megközelítéseket ad. Sok ilyen modell létezik. Számomra az asztrológia önismereti modellje az amiben leginkább válaszokat találok. Az értelmezési réteg pedig egyfajta pszichológiai szemlélet, a belső motivációkra figyelés. Igen valóban benne vannak a Radixban az élettémák. Valóban lehet dolgom a bűnnel. Na, de hogy bűnöző leszek vagy bűnüldöző (?), az már túlmutat ezen a modellen.

Egy bizonyos Szaturnusz konstelláció (jegy, ház, fényszögek) témája túl általános. Ahány ember, annyiféleképpen használja vagy szenvedi. Hál’ istennek! És ez az egyediség megint csak túlmutat a képlet értelmezési határain. Egyéni megéléseink vannak, egyéni módon használjuk az eszközeinket, egyéni a tudatosságunk. Igen egy útelágazás után később már nem fordulhatunk vissza, ilyen módon valóban egyértelműen halad az életünk valamerre, de véleményem szerint a legtöbb esetben van választási lehetőségünk.

Persze ezt a felelősséget érzi a kliens is, és szeretne megerősítést kapni az asztrológustól, vagy rosszabb esetben arra vár hogy helyette döntsenek.

Sokkal inkább komolyabban kéne venni a környezet általi determinációt szerintem.

„A párizsi Nemzetközi Gyermekközpont végső következtetése szerint: a 17 éves kori intelligencia (gondolkodás, életszemlélet, érdeklődés, ambíció, a környezettel, a világgal való kapcsolat) 50%-ban már 5-6 éves korra kialakul. 30%-ban 10 éves kor körül rögződik és csak 20%-ban formálódik és alakítható 12 éves kor után.”

Nos az igazi programozottság itt rejlik, nem a horoszkópban

Az indulásról...

Nehéz az indulás a kezdetben. És szükségszerű, hogy a barátok, ismerősök az első alanyai a gyakorlat megszerzésének. Ám még megvéd minket az ártatlanságunk, a magunkban megélt bizonytalanságunk. Meg a tanácsot kérő sem vetíti belénk (egyenlőre) talán a Nagy Varázsló képét.

Az individuáció megtorpanása a rutinos, magabiztos, „én mindenre tudom a választ”, „én majd megmondom neked az igazat” asztrológusokat fenyegeti. Ráadásul az ő esetükben a kliens is többet vár, erősebb a kivetítés, és hangsúlyozottabb az aszimmetrikus viszony (aminek következménye a hatalom megjelenése). Tehát az asztrológust több kísértés is éri. Visszatérő kliensei vannak, akiknek életei felett lassan mindenhatóvá válik. Időnként már annyi is elég a kliensnek, hogy a tekintélyes asztrológus legalizál számára dolgokat (ez más irányba vezet, de erre még visszatérhetünk).

Úgy vélem ez az óvatosság tompul el az asztrológusban később. Egyszerű döntésnek tűnik, de valószínűleg előbb-utóbb tapasztaljuk hogy nem is olyan egyszerű a feladat.

Az önmegvalósító asztrológusról...

Az önmegvalósító asztrológus már rég nem a kliensért van. Ez az asztrológus saját presztízsét őrzi, a nimbuszát építi, produkciót ad elő. Kreatívan megvalósítja magát mint egy művész. Nagyot alkot ugyan, de nem segítő szándékkal, hanem magáért a jól sikerült produkcióért.

De a segíteni akaró asztrológusban is ott van ez az árnyék. Bennem – amikor minden tudásommal és szándékommal azon vagyok, hogy egy szimmetrikus asztrológus-kliens kapcsolat során valóban segítsek – is ott van ez a szakmai árnyék, azaz a produkciót bemutató megkérdőjelezhetetlen asztrológus. Fontos tudnom róla, fontos felismernem magamban, mert csak így van esélyem a kordában tartására.

Arról, hogy tudni kell mi nem a feladatom...

Észre kell venni mi az, ami nem a Te helyzeted. Képesnek kell lenni megszűrni a tanácskérőket. Én a magam részéről már a telefonon keresztül el kezdem a szűrést (egy kicsit talán a weblapom is segít ebben). Ám leginkább az átlagban bő két órás interjú után azért kiderülnek dolgok, és képes vagyok azt mondani, hogy sajnos az elvárásnak nem tudok megfelelni. Itt nem csak arról van szó, hogy olyan kérdésre várnak választ ami szerintem nem az asztrológus feladata. (Valaki arra szeretett volna választ kapni, hogy megvegyen-e egy lakást. Én egy ingatlanszakértő felkeresését javasoltam neki.)

Arról is szó van, hogy látom-e az esélyét valamiféle egyenrangú kapcsolat kialakulásának és az eredményes közös munkának. Nincs lelkifurdalásom, mert biztos megtalálja majd az emberét. Azonkívül bő két órát rááldoztam az életemből. Biztos, hogy mindenki jobban jár így. Ám ehhez szükség van valamiféle kívülállásra, függetlenségre (akár egzisztenciálisan, akár szellemileg) Ha a szűkebb asztrológiai házam táját nézem, akkor az látható, hogy sokan bár pszichológiai fogalmakkal operálnak (mondjuk elnevezik a Vénuszt animának), de a tanácsadás során, mégis belecsúsznak a csapdákba. Következetesnek kell maradni.

Rendszeres kérdés: „Mit gondol, milyen változások fognak történni a kapcsolataimban?” Azt szoktam mondani, hogy nem gondolok semmit arról, hogy MI FOG TÖRTÉNNI. Csak arról tudunk eszmét cserélni, hogy lesz-e igénye a változtatásra, megjelenik-e ez a viselkedésében, ő maga megengedi-e magának a váltást. Na, de hogy a váltás végrehajtható lesz-e…? Hiszen sok múlik a partneren, az adott helyzeten is.

Nagyon hízelgő egy kezdő asztrológus számára (de még egy több éves rutinnal rendelkező számára is), ha hozzá fordulnak segítségért és nem máshoz. Érezzük a kezünkben az eszközöket, és használni akarjuk őket. Érezzük, hogy bizonyos tekintetben több információnk van, mint a kliensnek. Ez bizony egy ego-hizlaló helyzet. Ezt mindeni élvezi, csak a nagy élvezetben szem elől veszítjük a helyzetben rejlő csapdákat. A kliens mindenképpen már kivetítésre készen érkezik, hiszen segítséget vár. Ez a pszichológiai felszín, ugyanakkor a tudattalan szintjén már archetipikusabb elvárások is bevetésre készen állnak. Ha ezek a projekciók működésbe lépnek, akkor már nagyon nehéz az általunk ideálisnak tartott szimmetrikus asztrológus-kliens szituációt megőrizni.

A hízelgő asztrológusról...

Az asztrológusnak sok esetben kemény dolgokat kell közölnie a klienssel. Természetesen itt nem az a kemény, hogy mi fog történni vele, hiszen arról nem beszélek. Az a kemény, hogy ő milyen. Ha őszinte és szimmetrikus kapcsolatról van szó akkor ezeket a kemény megállapításokat mindketten (asztrológus és kliens) jól viselhetik.

Két veszély van itt:
a.) A kemény közlések által az asztrológus megmutathatja az erőfölényét (Emlékszem nekem micsoda elégtételt szerzett, ha valamelyik ismerősömnek az asztrológusi szerepen keresztül végre megmondhattam a véleményemet.) Erre a csapdára azért persze elég hamar ráismerünk, és sokat teszünk érte, hogy elkerüljük.

b.) Sokkal veszélyesebb, ha az asztrológus elkezdi a kellemetlen tényeket hízelgéssé alakítani. Ez úgy hat mintha őszinte lenne és mindenkit kielégít az adott pillanatban. Sőt még segítség is, hiszen erősödik a kliens önérzete. Az asztrológus így köti magához a klienst, hiszen lám-lám ő észrevette, hogy én milyen nagyszerű ember vagyok, csak a környezet nem ért meg engem.

Példa: A kapcsolatkötésekhez való bátorság hiánya, a szeretettől való félelem érdekes introvertált tulajdonsággá válik. Azaz a kliens nem kíméletlen egoista, hanem érdekes introvertált személyiség.

Ha az asztrológus hízeleg, akkor a kliens elkezd visszahízelegni, és kölcsönösen erősítik egymás ego-ját. Közben az életviteli tanácsadás sarlatánok játékává fajul.

Az értelem keresésével való visszaélés...

A kifejezést Adolf Guggenbühl-Craig-tól vettem kölcsön. Minden asztrológiai iskolában felfedezhető valami központi mag ami a képlet mögött van. Sok iskola számára a Karma/Sors ilyen központi értelmet adó fogalom. A pszichológiai irányzatok például inkább a Selfre (mély-én) hivatkoznak, mint szervező elvre. Akár úgy hívjuk, hogy Karma/Sors, akár úgy hívjuk, hogy Self, általában szemben állnak az Én (ego) hétköznapi szükségleteivel. Nekik (Karma, Sors, Self, stb.) nem a szociális helyzet, az üzleti és kapcsolati siker, a családi béke, a hosszú élet a fontos, hanem a lélek fejlődése.

Sokszor az asztrológus a Self-fel /  Karmá-val / Sors-sal igazolja a kliens hibás (erkölcstelen, szeretet nélküli) viselkedését. Bizonyos morális konfliktusok esetén az asztrológus, hozzásegítheti a klienst a megkönnyebbüléshez, hiszen valamilyen magasabb elv (Karma / Sors / Self) szerint értelme volt a viselkedésének. A kliens boldog, hogy egyszerű és hazug módon megszabadult erkölcsi konfliktusától. A fizetség, amit feláldozott az az őszinteség volt. Az asztrológus is örül, hiszen talált egy gyors frappáns, „megoldást” segítő magyarázatot és még a fogalmi keretei között (Karma / Sors / Self) is maradt. Persze itt korántsem a kliens üdvéről volt szó, hanem hogy ő maga mesterként jelenhessen meg.

Ebben a pillanatban az asztrológus elkezdi kliense „vallási igényeit” kielégíteni, hiszen az rendszeresen hallja a varázsszót (Karma / Sors / Self). A horoszkópban minden értelmet kap (betegség, szenvedés, öröm, lottónyeremény, stb.). Mint egy kisisten az asztrológus minden történést vissza tud vezetni egy asztrológiai konstellációra.

Nincs többé tragédia, csak meg nem értett történés.
A kliens csupán azért került bajba, mert nem ismeri önmagát.

Teljesen mindegy, hogy melyik iskolához tartozik egy asztrológus. Bármelyik képes a saját keretei között ámulatba ejteni önmagát és kliensét, azzal, hogy átlát a történésen. Mindent vissza tud vezetni egy konstellációra. Ez a kliensnek pillanatnyi biztonságot ad, az asztrológusnak pedig a mindentudó mágus kellemes érzését nyújtja.

Szándékosan voltam provokatív, szándékosan hoztam szélsőséges példákat.
Mindannyian benne vagyunk a pácban, én is.
Nem is próbálom bizonygatni ártatlanságomat.

Az asztrológus civil árnyékáról...

Nem csak szakmai árnyéka van az asztrológusnak, hanem civil árnyéka is, és nem biztos, hogy tudatában van.

Mit gondoljak egy asztrológusról?

  • ha a mindennapi megnyilatkozásaiból hiányzik a tolerancia
  • ha mondjuk gyűlölködő és/vagy lekezelő megjegyzéseket tesz egy közért pénztárosára valamilyen személyes sértettsége okán (önvizsgálat nélkül)
  • ha zsigerből elutasítja a másságot
  • ha teljes mellszélességgel lehazaárulózza vagy lefasisztázza a vele szemben álló politikai tábort vagy annak prominens alakjait
  • ha homofób, xenofób, ha bármilyen fób
  • ha képes akár egy internetes felületen is lemarházni, lehülyézni, emberileg másodrendűként kezelni bárkit akivel nem ért egyet vagy éppen politikailag nem egy platformon áll
  • ha egyébként bölcs prédikáló sztárasztrológus, de képes az öt-hat éves gyermekére ráordítani úgy, hogy az elfehéredve áll vigyázzállásba, csak azért mert éppen beleszólt, amikor ő előadta magát

És még sorolhatnám…Kérdem én elhihetem-e neki amit ő pl. a toleranciáról mond nekem, miközben ő maga nem toleráns? Persze tudom, vannak toleráns és kevésbé toleráns jegyek. De azért ez elsősorban intelligencia kérdése, önismeret kérdése, kulturáltság kérdése.

A moralitásról...

„(…) egy törzsfőnököt egyszer megkérdeztek: mi a különbség jó és rossz között. Azt felelte: Ha ellenségem feleségét elrabolom magamnak, az jó. De ha egy másik törzsfőnök rabolja el az én feleségemet, az rossz.” (C. G. Jung)

A fenti idézet Jungtól való és szerintem arról szól, hogy ez a bizonyos erkölcs és moralitás, nagyon relatív valami.  Ami most épp ennek a bejegyzésnek tárgya, az nem etika probléma, hanem egy pszichológiai jelenség, amire fel kell figyelnünk. Hogy egyébként mi alapvető morális érték az elégé viszonylagos. Ember és kultúrafüggő, de nyilván egy bizonyos kultúrkörben juthatunk azért közös nevezőkre. De azért ne gondoljuk abszolút értékűnek morális alapállásunkat. Láttunk már a történelemben, bizonyos alapvető morális értékek mentén elkövetett szörnyűségeket. Akár a dél-amerikai indiánok pusztulására, akár a Gulagra hurcoltakra gondolunk.

Még egyszer hangsúlyoznám én nem az egyes asztrológusok jogát vitatom el morális alapértékeiknek képviseletében. Én a stílusra, az ítélkezés elnagyoltságára, a kizárólagosság tünetére hívom fel a figyelmet, mint olyan pszichológiai jelenségre, amivel nem árt szembesülnünk…

A morálról még egyszer...

Hagyjuk most az asztrológusokat. Hiszen alapvető emberi problémáról van szó. Először is finomítanom kell a kissé elhamarkodottan odavett fél mondatomat a morális értékek relativitásáról. Természetesen vannak egyetemes emberi értékek, melyekhez igazodunk. Na és persze vannak az egyes szellemi, világnézeti, politikai, kulturális közösségek, melyek bizonyos alapértékei eltérnek egymástól.

E kettő keveréke alapján:

  • Jogosan háborodhatok fel, ha mondjuk a szomszéd soha nem lapátolja el a havat, de nem fogom ezért gazembernek tartani.
  • Adott esetben nagyon is elítélhetem, ami a kereskedelmi tévéken megy, de nem feltételezem a tévé vezetőiről, hogy valamilyen globalista összeesküvés tagjai.
  • Előfordul, hogy nem tetszik, valamilyen politikai vezető tevékenysége. Ennek hangot is adok, de nem úgy, hogy közben emberi méltóságában kérdőjelezem meg.
  • Haragudhatok az ellenőrre a villamoson. Még úgy is érezhetem, hogy nekem van igazam, de nem fogom aztán egy társaságban primitívnek nevezni.
  • Drukkolhatok én a csíkosoknak, ettől még nem fogom azt ordítozni, hogy a pepiták szálljanak be a vagonokba…
  • Heteroszexuális ember vagyok, családom van, gyerekeim. De nem fogom trágár szavakkal illetni az azonos nemű kapcsolatokat.

Tovább is van mondjam még…? Nem mondom…

Tehát természetes, hogy van morális alapállásom, de az eltúlzott, vádló türelmetlen ítéletek kontrollálatlan árnyékkivetítésekre utalnak. S ez kiváló jelölője, hogy valami nincs rendben a személyiségben.

Karakteres kiállás egy nekem fontos morális érték mellett fontos!

Árnyékprojekció ha lehet, elkerülendő!

Engedjetek meg egy idézetet Dr. Süle Ferenctől, azt gondolom idevág:

„Az árnyék féken tartására a közösségi élet különböző szabályozó rendszereket dolgozott ki. A kezdeti, primitív társadalmakban, a természetközelben élő törzseknél jelenleg is a tabuk különféle tilalmai, megszegésük esetén súlyos büntetései voltak az első szociális szabályozók. Ezek az ölés, a tulajdon, a szexualitás stb., tehát az élet legfontosabb területeire vonatkoztak. Ezekből indult a fejlődés, ami már napjainkra az írott és íratlan törvények, jogrend és szokások bonyolult és hatalmas rendszereiben öltenek testet. Az árnyék úgy is tekinthető, mint a perszóna ára. Ezért a közmegegyezésért az egyén és közösség is komoly árat fizet. Az árnyéknak megkülönböztethetjük az egyedi, családi, csoportos és társadalmi formáját is. Az egyéni formáról már szóltunk. Kollektív társadalmi árnyék képezi azokat a közös, mindenki vagy sokak által osztott nézeteket, melyek segítségével a kollektív elfojtások, projekciók és még inkább a kollektív szelepek kialakulnak. Ez különösen veszélyes, egymást indukáló, fertőző folyamattá válhat. Az egyik egyén árnyékprojekciója a másikét szentesítheti, azaz szociálisan elfogadhatóvá teszi, és így a szelepelés megengedhetősége is könnyebbé válik. Ezt látjuk napjaink történelmében pl. a két világháborúban. Az árnyék az ellenfélre vetült, és ellenséget csinált belőle. Ez azután feloldotta a gyilkolás tilalmát. Papok, államférfiak szentelték, áldották meg a fegyvereket és biztattak a minél hatásosabb ölésre. A különösen eredményes gyilkosokat pedig kitüntették, mindkét oldalon. Vajon tanultak-e egyes népek vagy akár egész Európa, az emberiség a világháborúkból? Amíg napjaink jugoszláviai eseményei megtörténhetnek, amíg Ceausescuk évtizedekig uralmon lehetnek, addig érdemleges változás civilizált életformánk tudattalan agressziót generáló hatásában nem következhet be. Az emberiség ön- és közveszélyessé vált. A társadalmi árnyék sajátos szelepelését realizálják a devianciák is. A társadalmaknak a belső problémáikhoz való viszonyulásában gyakran az árnyék kezelésének különböző stratégiáit láthatjuk. A fasiszta Németországban irtották az elmebetegeket, a más »fajtájúakat« és más nézetűeket stb. Ugyanígy lehetnek és vannak a különféle szubkultúráknak, társadalmi csoportoknak közös árnyékuk (tehát közösen elutasított, elfojtott belső késztetéseik.” (Dr. Süle Ferenc)

 

Az AM Fórum (2005.02.07.) hosszú vitájában közzétett hozzászólásaim szerkesztett esszenciális változata.

Share This