Egy Szomatodráma Játék esetleírása. Az közzététel természetesen a Főszereplő engedélyével történik. A védelme érdekében a nevét megváltoztattam, s igyekeztem eltávolítani a szövegből minden olyan részletet, ami kiadná őt.

Olga fiatal nő, élete első Szomatodráma Játéka. A bevezető beszélgetésben elmondja, hogy a peteérés két hetében feszült, felpuffad a hasa, utálja önmagát, a nőiségét. Indulatos, nem tűr meg maga körül senkit, s ez elidegeníti őt a kapcsolataitól és képtelen a szexuális együttlétre.

 

Szereplők

Első körben négy szereplőt nevez meg: „Petefészek”, „Has”, „Puffadás”, „Indulat”. A kezdőkép megformálása gyorsan megtörténik. Középen áll a „Has”, átkarolja őt a „Puffadás”, a „Hasat” hátulról átkarolja az „Indulat”, a „Puffadást” hátulról átkarolja a „Petefészek”. Az eredmény egy szorosan egymásba fonódó, fészkelődő, feszülő sor. Kérem a Főszereplőt, hogy járja körül a megalkotott kezdőképét, mielőtt elindítanánk a játékot. Ekkor jön rá, hogy hiányzik neki az összképből a „Szexualitás”. Szerencsére (kivételesen) van még egy potenciális szereplő. Őt állítja be úgy, hogy valahogy próbálja meg a négy fős csoportot ötödikként átkarolni, ami szinte lehetetlen, de mindenesetre nagyon szoros testi kapcsolatot eredményez a szereplői között.

Elindul a játék, ahol a „Has” már-már nyomorog, viszont a „Puffadás” forgolódik, nyüzsög, és viccesnek tartja a helyzetet. Ezzel együtt mégis statikusnak mondható a kép. Rövid időn belül a Főszereplő figyelmét a „Puffadás” és a „Szexualitás” vonja magára. Óvatosan közelít a történethez; első körben csak érdeklődik a szereplőitől a hogylétük felől, de nem igazán tudja, mit is csináljon. Ekkor felkínálom neki a játékba szereplőként való belépés lehetőségét. Egyértelműen a „Szexualitás” szerepét választja. Azt a „Szexualitást”, amit szinte az utolsó pillanatban, ráadásként helyezett el az induló képben.

 

Belépés a játékba

Amint belép a „Szexualitás” szerepébe, megváltoznak a viszonyok. A Főszereplő mint „Szexualitás” és az izgő-mozgó gyermeki „Puffadás” kerül szembe egymással. A „Has”, a „Petefészek” és az „Indulat” szemlélődő állapotban állnak a Főszereplő „Szexualitás” mögött. Sőt valahogy a szőnyeg szélére is kerülnek. A „Szexualitás” és a „Puffadás” egymással szemben térdelnek és kézen fogják egymást. A főszereplő, mint „Szexualitás” nyűgös, panaszkodik. A „Puffadás” az egészet nem veszi komolyan, és ez a főszereplőt egyre jobban zavarja, és nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Kérdésemre, hogy emlékezteti-e őt a szituáció valami ismerősre az életéből, a „Puffadásban” az évekkel fiatalabb húgát látja meg, a „Szexualitásban” pedig önmagát. Ekkor érkezik el a játék az első sűrűsödési pontjához. Életre kel a háttérben húzódó érzelmi mintázat egyik olvasata (egyfajta komplexusaktiválódásként) , melynek eredményeképpen megszemélyesülnek a szereplők.

A Nővér-Húg párbeszédben megmutatkozik egy gyermekkori érzelmi mintázat (ami egyébként még most is aktuális). A főszereplő sírva panaszolja el a húgának, hogy ő nem lehetett gyerek, mert vigyáznia kellett rá, miközben úgy érzi, ebben a szülei magára hagyták. „Magamra hagytak” – hangzik a komplexusmondat. Előjön a harag érzete is, mert ezt a mai napig igazságtalannak tartja. A sírás folytatódik, és közben elmondja, hogy érzése szerint ma sincs ez másképp.

A húga gondtalan, laza, nőiségét, szexualitását magától értetődő könnyedséggel megélő nő. Azt hiszem, mindegy is, hogy ez teljes mértékben valóban így van-e. A lényeg, hogy a húgára projektál egy általa nagyon vágyott és hiányként megélt női állapotot. A „Húg” megpróbál vigasztaló, feloldozó lenni, de a főszereplő nem tud feloldódni – az aktiválódott érzelmi mintázat mély gyermekkori élmény. A Felnőtt-Gyermek poláris archetípus húzódhat meg a személyes élmény mögött, ahol is ő nagyjából nyolc-kilenc évesen (!) a Felnőtt szerepében találja magát, és azóta egyfajta hiányként éli meg a Gyermekiségét. „Nem lehettem gyermek” – mondja, ami egy újabb komplexusmondat.

 

„Jó lenne, ha én lehetnék a kisebb”

Kérdésemre, hogy mire vágyik, a Főszereplő válasza: „Jó lenne, ha én lehetnék a kisebb!” Felkínálom számára a „Húg” szerepébe való belépés lehetőségét. Kapva kap rajta. Visszahívjuk az előzőekben a „Szexualitás” szerepéből kilépett szereplőt a játékba. A főszereplő ekkor már egy elképzelt „Nővér” szerepét adja neki, s ő maga pedig belép a „Húg” szerepét játszó szereplő helyébe. Bár testhelyzetváltás is történt, mégis nyomban el is engedi a szigorúan vett „Húg” szerepet. Ő lesz a „Kicsi Olga”, s nem nagyon képes a párbeszédre a „Nővérrel”.

Úgy tűnik, az aktiválódott érzelmi mintázatában – állapot és életkor tekintetében – mintha egy szinttel mélyebbre és/vagy korábbra került volna. A magárahagyottság érzése, a gondoskodásra vágyódás igénye fokozódik – mintha a sírás már nem „dühös sírás” lenne, hanem „segítségkérő sírás”. Közben érzékelem, hogy az eddig szemlélődő pozícióban lévő szereplők közül „Has” megérintődik. Úgy tűnik, hogy megjelenik a játék terében az Anya-Gyermek poláris archetípusa. A főszereplő „Gyermekisége” életre hívta az „Anyaságot”.

 

Az Anya-Gyermek archetípus

A főszereplőnek felhívom a figyelmét, hogy van lehetősége segítséget kérni, hiszen három szereplő is áll a vele szemben térdeplő „Nővér” fölött. Feltekintve a „Hasban” meglátja az anyukáját. A „Has” szereplőnek láthatóan magától értetődő a projekció, hiszen már benne van az Anya-Gyermek archetípus erőterében. Gyakorlatlan még a Szomatodráma Játékban, ezért nem mer engedni ösztöneinek és magától megmozdulni a főszereplő irányába, de a hívásra örömmel közeledik.
(Ugyanakkor tapintatos szereplő, hiszen láthatóan nem akarta megzavarni az éppen zajló párbeszédet a főszereplő és az „elképzelt nővér” között. Játékvezetőként magamban hálás is vagyok neki ezért.)

A „Has” tehát már „Anya” szerepben leül a Főszereplő mellé. A „Kicsi Olga” pedig befészkelődik az ölébe, és csöndesen pityeregve átadja magát az anyai gondoskodásnak az „itt és most”-ban. A játék elérkezett a második sűrűsödési pontjához. A főszereplő teljes mértékben átengedi magát az Anya-Gyermek archetípusnak, illetve annak, ahogy a polaritások egymásra találnak. A ringatás, a dúdolás, a mantrázás is az anyai elv jelenlétét erősíti. A hatás kölcsönös az „Anya” és a „Kicsi Olga” egymásra reagálva egyre jobban húzzák be egymást az archetipikus állapotba. Érezhetően és láthatóan mindkettőjüknek élmény: anyának lenni, illetve az anyai gondoskodásban feloldódni. Játékvezetőként természetesen a „Kicsi Olga” van a fókuszban és biztatom, hogy adja át magát ennek az állapotnak, ameddig csak jólesik neki.

Bár feltűnően hiányzik a játékból az Apa vagy az Apai elv / Férfi elv, és releváns folytatás lehetne az Apa elvhez /Férfi elvhez való kapcsolódás főszereplő életében. Ezzel egyben szexualitás témájához, saját nőiségének elfogadásához is közeledne. Ám ismerve a Főszereplő személyes történetét (egy asztrológiai konzultáció során kliensem volt), tudom, hogy egy olyan (a szexualitáshoz kapcsolódó) trauma húzódik meg a háttérben, aminek feldolgozására (Apai és/vagy Férfi elvvel való párbeszédre) még nem kész. Bár a bevezető beszélgetés, valamint a játék folyamata is mind-mind a Férfi elvvel való találkozás lehetőségét feltételezi, mégis ő első körben a legalapvetőbb szükséglet megélését kereste: az anyai védelmet, ami egyben a Szomatodráma Játékának a lezáró, magával vihető élményévé is vált egyben.

Tick Ervin | Kép: © Elizaveta Larionova

Share This