| |
 |
| asztropszichológiai hírlevél No.1 | 2010. november 15. | www.stelliumpress.hu |
|
 |
|
|
|
|
|
| |
| így megy ez... |
|
|
|
|
|
 Egy havonta (a kétheti gyakoriságról rövid úton lebeszélt egy hozzáértő barátom) megírandó asztrológiai hírlevélnél általában az a szokás, hogy a hónap jegyének analógiaköréből kerül elő az éppen aktuális "okosság". Én viszont egy-egy konzultáció vagy tanóra során felmerült témát szeretnék időről-időre továbbgondolni - remélve, hogy az számodra is tanulságul szolgálhat majd.
Nagyon sok kliensem és/vagy tanítványom már egy címkével a fejében érkezik el hozzám.
Legutóbb például a következő ismerős mondatba ütköztem: „Nekem önfeláldozó horoszkópom van”. Most én túllépnék bizonyos asztrológiai irányzatok (eléggé el nem ítélhető) címkézési szokásain, viszont érdemesnek tartanám elgondolkodni azon, hogy aki úgymond önfeláldozó, lehet azért is önfeláldozó, mert nem mer kiállni saját érdekei mellett. S kérdés, hogy aki ön(én)feláldozó, vajon van mit feláldoznia? Van stabil, erős éntudata? Vagy egyszerűbb a szeretet, a szolidaritás, az empátia nevében lemondani az Én képviseletéről? Szép dolog az önfeláldozás, de csak akkor, ha van Én, amit alárendelek valaminek, amit fontosnak tartok.
Ha foglalkoztál már asztrológiával, akkor valószínűleg a neptunuszi archetípus énhatár-feloldó jelenlétére gyanakszol. Kétségtelen, hogy ez egy olyan sajátos élettéma, amitől felpuhul a tudatos én, s ami sok csapdát rejt magában. Fontos, hogy különbséget tegyünk az empátia és a határ nélküli azonosulás (azaz énfeladás) között. Amennyiben beszélhetünk fontos személyiségfejlődési feladatról, akkor az éppen az Én megerősítése úgy, hogy megmarad az empátiára való készség.
Egyszer rátaláltam egy régi haszid bölcsességre:
„Ha én nem vagyok önmagamért, akkor ki lesz értem? Csak te vagy abban a pozícióban, hogy tudj magadról. Önzőnek kell lenni abból a szempontból, hogy más nincs abban a helyzetben, hogy elmondja, ki vagy, hogy mit akarsz és mit nem akarsz. Ha te nem harcolsz magadért, ki fog harcolni érted? Először magamért kell lenni, és ha már önmagam vagyok, és önzően és őszintén vagyok a világban, akkor van még egy csomó energiám. És azzal az energiával még lehetek másokért, olyanokért, akik meg tudják mondani, hogyan tudok őértük lenni. Mert elég önzőek ahhoz, hogy kifejezzék magukat annyira, hogy tudjak nekik segíteni. Nekem is önzőnek kell lennem annyira, hogy ha segítségre van szükségem, ki tudjam mutatni, hogyan segítsetek.”
Ebből következik, hogy az ún. „önfeláldozó” neptunuszi karakternek mozdulnia kell a jupiteri jovialitás irányába. Ez fejlődést jelent a naivitásból a jóhiszeműség, az illuzórikusságból az optimizmus, a sodródásból a sikerorientáltság felé. Hamvas Béla szerint „Szeresd magadat, mint embertársaidat. Szeresd magadat, mint ahogy Istent szereted. Nagylelkűen és mélyen és önfeláldozással, és ne sajnáld magadtól azt, ami a legnagyobb. Nincs szíved önmagad iránt. Mindig attól félsz, hogy önző leszel. Ez a legnagyobb vétek. Szeresd magad, és nem leszel önző...”
Persze tudom, a dolgok összetettek, s nem mindegy, mekkora önbecsüléssel rendelkezünk. Ám ne misztifikáljuk túl a radix jelentőségét, hiszen meghatározó alakító erővel bír itt a szülői környezet identitást megerősítő, avagy éppen gyengítő erőtere is. A kollektív archetípusok férfi elvű, illetve női elvű jellegükön túl quasi én-felértékelőként és én-leértékelőként is besorolhatóak. Az önbecsülés szempontjából rábukkantam négy kategóriára: a boldog teljesítőre, a kényszerteljesítőre, az életélvezőre és a nélkülözőre. Ezek kicsivel bővebb kifejtését az írás végén található linken megtalálhatod. Nyilván e négy típus asztrológiai konstellációkkal is jellemezhető, ám ez legyen „házi feladat” (egyelőre) ... :) |
|
|
|
|
|
| új anyag a szövegtárban... |
|
|
|
|
|
 VERENA KAST: KOMPLEXUSOK ÉS EPIZÓDEMLÉKEZET
A komplexusokról sok szó esik az óráimon. Élettémának is szoktuk nevezni őket a születési képletek analitikus vizsgálata során. Így vagy úgy, tulajdonképpen olyan pszichodinamikai konfliktusokról van szó, melyekben szerepet kap egy-egy kollektív archetípus is. Az asztrológiai modellben leírva ugyanezt: egy-egy fényszögsorozat alkot egy-egy élettémát, ahol az élettéma karakterét (komplexus-mondatát, komplexus-személyét, komplexus-szituációját), kontextusát, erőterét egy vagy több dominánsan kollektív archetipikus tartalommal bíró planéta (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) adja meg. Amikor komplexusról beszélünk, akkor a jungiánus értelmezési keret egyik meghatározó paradigmáját említjük. Egy ún. komplexusnak, vagy másképpen élettémának sokféle változata van. Szembekerülhetünk vele, kivetíthetjük azt, adott esetben azonosulhatunk is vele, vagy éppen nem tudunk róla. Fontosnak érzem, hogy a komplexusok működési logikájáról minél több segédanyagot tegyek elérhetővé a weblapomon. E cél szolgálja Verena Kast újabb tanulmánya a komplexusokról..
Rövid részlet a szövegből:
„Minden ember egész sereg komplexus gazdája - ámbár Jung megjegyzi valahol, hogy inkább fordítva áll a dolog, a komplexusok a mi gazdáink; annyi biztos, hogy a szabad akarat véget ér ott, ahol a komplexustartomány kezdődik, vagy másképp szólva, minél több érzelmet és indulatot kötnek le komplexusaink, annál kevésbé érvényesülhet szabad akaratunk, mikor ezek a komplexusok beugranak. A komplexusok a mi életproblémáink, de központi élettémáinkat is kifejezik; fejlődési problémáink tükröződnek bennük, és egyúttal fejlődésünk témái is. Megszabják lelki hajlamainkat és készségeinket.”
A teljes szöveg elérhető a Stellium Asztropszichológia oldalán. |
|
|
|
|
|
| régi ugyan, de érdekes lehet... |
|
|
|
|
|
 A BŰNBEESÉS
Végül mégis kapcsolódnék valahogy a Skorpió havához, ezért egy régi szövegre hívnám fel a figyelmedet, mely a 8. ház (Skorpió analógia) értelmezéséhez járulhat hozzá. Tulajdonképpen egy sorozatról van szó, amiből most én a 2. részt ajánlanám (újra) figyelmedbe, mely a természeti népek halálmítoszait szedi csokorba. A témával 1999 és 2000 fordulóján voltam kénytelen foglalkozni, egy karakteres Plútó tranzit (már akinek mond ez valamit) idején. "Szerencsére" egy ilyen plútói tranzit időben hosszan elhúzódó, így aztán volt "időm" dolgozni vele. Jung ezt hívná aktív imaginációnak :). Jó lenne persze mind a 12 házat (életszférát) hasonló alapossággal körbejárni, de ez már valószínűleg nem fog menni ilyen részletességgel.
Bevezető szöveg az oldalról:
„A természeti népek halálmítoszai is valamilyen bűn, végzetes tévedés, rossz választás, stb. eredményének tartják az élet végességének voltát, és abban is rendre megegyeznek ezek a történetek, hogy ez nem volt mindig így. Ezek a népek tulajdonképpen nem hisznek a természetes halálban, hiszen az ember eredetileg halhatatlan volt. Frazer szerint az első emberpár története is egy halálmítosz, ahol is Ádám és Éva a halál fájáról eszik, míg a kígyó az élet fájának gyümölcsét kapja, s így halhatatlanná válik. A kígyó (» skorpió, » sárkány), mint a halhatatlanság egyik szimbóluma, meghatározó eleme a halálról illetve a halhatatlanságról szóló mitológiáknak és tradicionális tanításoknak.”
Keresd fel az oldalt, fújd le róla port és olvasd el (a többi részt is)! |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
