Van a pszichopátiának egy sajátságos formája: a kreatív nő-szindróma. Azokra a nőkre jellemző, akiket a természet és a teremtő megáldott vagy megvert kreatív tulajdonságokkal.

Ez a nőtípus lehet intelligens vagy sem, nem ez a döntő, hanem az, hogy a kreativitás sokféle szálból álló készség- és tulajdonság halmazából több határozottan jellemzi. A kreativitása úgy működik, mint egy rejtett vulkán – és ha nem talál utat a felszínre, akkor megjelenhet ez a fajta pszichopátia, rombolhat, önpusztítást vagy emberi kapcsolatokat pusztíthat, életutakat tehet tönkre. A lényeg tehát az, hogy nincs kiútja a vulkánnak, valami megtorpan.

A régi nők számára különösen veszélyes lehetett ez a szindróma. Őket szorosabban bezárták, szinte belebetonozták a tradicionális női szerepekbe, ahol nagyon kicsike esély és szűk útja lehetett a kreatív vulkán kitörésnek. Ezzel nem a tradicionális nő szerepet sajnáljuk le, hiszen az lehet szép és kiteljesedést hozhat – csak épp nem való mindenkinek. Száraz szociológiai szavakkal mondva, a nő szerepek ütközése lehet az egyik oka ma is a kreatív nő-szindróma megjelenésének.

Néhány szó a kreativitásról

A kreativitás irodalma nagy, itt csupán Guilford modell alapján említünk meg néhány kreatív tulajdonságot. Egyik a könnyedség /fluency/, lényege az, hogy mennyire vagyunk képesek aktivizálni azt az irdatlan mennyiségű információt, kifejezést, emléket, asszociációt, gondolatot, élményt, amelyek felhalmozódtak bennünk – akaratlagosan vagy véletlenül. Lehet a könnyedség szóbeli, kifejezésbeli, lehet gondolati, technikai stb. Lehet örökletes adottság, az idegpályák minősége alkalmas erre, más felfogás szerint környezeti hatásra alakul. Az biztosnak tűnik, hogy a represszív, elnyomó nevelés és a szorongást keltő környezet károsítja a fluencyt.

Másik kreatív tulajdonság a hajlékonyság (flexibility), itt arról van szó, hogy hányféleképp tudunk megközelíteni egy adott problémát. Jellemző erre az a tesztkérdés, hogy mire használnád a téglát, A gyerekek sorolják: házépítésre, kerítés építésére, csirkeól építésére stb. stb, ám ezek a válaszok egyetlen megközelítést jelentenek. Az a válasz, hogy a rozzant, csonkalábú ebédlőasztal rövidebb lába alá tenni vagy csonthéjas gyümölcsöt feltörni, ezek más, más megközelítések. A flexibilis megközelítésekkel összefügg a játékosságra való hajlam, a humor, a rugalmasság, mint ahogyan bármely itt felsorolt kreatív tulajdonságok mögött újabb és újabb készségek vagy tulajdonságok találhatóak.

Harmadikként említem az originalitást, az eredetiséget, amely ritka, nem konvencionális válasz egy adott problémára. Persze kultúra specifikus ez, egy kifejezés például ami egyik kultúrában mindennapi, az a másikban lehet eredeti. Az originalitásnál lehet jól érzékelni, hogy a különbséget az intelligencia és a kreativitás között, az előbbi voltaképp tudott ismeretein alkalmazása, amihez szintén kell sok szellemi ügyesség, de mégis megmaradunk a már megszerzettnél. A kreativitás ellenben új megközelítést alkalmaz: a kisgyerek figyeli a trolibuszt és azt mondja: ugye ez egy autóbusz, amelyet valaki pórázon vezet a magasból. Távoli asszociációkat kapcsolat össze, a kutyasétáltatást és a városi közlekedést, és originális megállapítást tett.

Az elaboráció, a kidolgozás a következő guilfordi megállapítás. Ötletei sok embernek lehetnek, vázlatokat, skicceket gyártani lehet, de a kreatív készség, képesség esetén a művész vagy más alkotó sajátos struktúrákba, újszerű felállásba foglalva és kidolgozva képes hozni az ötletet. Ez a folyamat sokszor keserves, verítékes, tudjuk.

Végül még egyet említsünk: a szenzitivitást vagyis a problémák iránti érzékenységet. A tekintélyszemély vagy valamilyen mélyen elfogadott tanítás eluralkodása rajtunk gátolja a problémák éles meglátását. A szenzitivitás roppant kellemetlen lehet mindenféle hatalom számára.

A guilford-i modell a gondolkodás irányáról is szól, gondolkodásunk iránya lehet konvergens és divergens. Előbbi estben a probléma megoldására egy választ keresünk, fokuszálunk valamire, összetart a gondolkodás egy pontra. A divergencia széttartó gondolkodásnál, több választ találunk egyetlen kérdésre, ezek ellentmondásosak is lehetnek. A divergensen gondolkodó emberrel néha roppant idegesítő beszélgetni, kereső, nyugtalan, környezetét agyonterheli, lehet, hogy az előbb felsorolt kreatív tulajdonságok mindegyikével rendelkezik, flexibilis és fluensz, originális és szenzitív, játékos és humoros, néha szórakoztató, máskor dühítő.

Visszatérve a kreatív nő-szindrómához: e fenti tulajdonságok vulkánná sűrűsödve veszélyesek, különösen akkor, ha a nő, nem is tudja miről van itt szó. Egyik nagyanyámnak és két lányának adatott ez a sors, – egyébként 10 gyermeket szült ez a nagyanyán és hatot felnevelt – ő és ez a két kreatív hölgy gyerekkorom különös és jelentős emberi voltak, akkor nem ismertem ezeket a fogalmakat, amikről itt szó van, csak döbbenten figyeltem őket, kitöréseiket, kínlódásaikat a kötelező fegyelemmel, vonzerejüket és hisztériáikat, beszorítottságukat a múlt századi nőnevelés tradícióiba.

Négy nőt, ismert neveket említek a múltból: Virginia Woolf, Sylvia Plath, Madách Imréné Fráter Erzsike és Alma Mahler.

A kreatív nő-szindróma és az unióra lépés vágya

Az individuáció folyamatában két alapvető, ám egymással ellentétes tendencia létezik. Egyik a különbözés vágya, ebben az esetben arra törekszünk, tudatosan vagy tudattalanul, hogy megkülönböztessük magunkat másoktól. Ki vagyok én? Milyen vagyok? Ezek a kérdések kamaszkorban jelentkeznek nagy vehemenciával. Miben vagyok más vagy miben akarok más lenni, mint a többiek? Ez az elkülönülés, a szeparáció tendenciája. A másik tendencia ennek épp az ellenkezője: az egységesülés vágya (Jung conjunctio-nak nevezi), vagy másképp mondva: az unióra lépés tendenciája. Nos, a nők számára ez utóbbinak megvan a nagy veszélye, azt hiszem ez a veszély a férfiakat ritkábban kerülgeti. Arról van szó, hogy unió helyett fúzió jön létre: a nő személyiségének határai ellágyulnak, fellazulnak, eredeti identitását elveszíti. És a másik entitástól szinte fenntartás nélkül veszi át annak látásmódját, véleményét, felfogását. Eközben a nő elveszti autonómiáját. Ilyenkor unió helyett fúzió jött létre, ami regresszív folyamat. Amíg két vagy több ember uniója esetén az én-ek növekszenek, gazdagodnak De fúzió esetén az én satnyul. Valaki másnak az elképzeléseit és fragmentumait próbálgatja magára.

Elgondolható, hogy a kreatív nő számára az ilyen fúzió mennyire romboló lehet. Ha elveszti autonómiáját, ha identitása feloldódik, személyiség határai ellágyulnak, fenntartás és kritika nélkül fogadja el a másik látásmódját, akkor a kreativitásnak egy jelentős, ha nem a legfontosabb elemét veszíti el, az originalitást.

Egy szép kreatív nő: Alma Mahler

Tehetséges fiatal nő, Platón, Nietzsche, Wagner, a görög egyházatyák szellemével foglalkozik, megtanul görögül hogy az egyházatyákat fordítsa, de legfőképp a muzsika az ő világa, komponál, számos dalt, zenekari darabot ír. Amikor G. Mahler felesége lesz, a férje megtiltja Almának a komponálást, azt mondja: ezen túl csak egy feladatot van, hogy engem boldoggá tégy. Almának lehet Mahler partitúráit másolgatni. Döbbenetes ez, egyfelől az, hogy az egyik kreativitása fölfalja a másik ember kreativitását, és ez utóbbi ebbe beleegyezik, legalábbis egy időre. Pár év múlva azt írja naplójába: „Egész nap dolgoztam. Másolás Gusztávnak. …Csakugyan egyedül benne élek. Azért másolok, azért zongorázom, hogy elbűvöljem. Tanulok, olvasok, mindezt ugyanazért. És mikor itt van, mégis megmérgezem a legtöbb örömet túlérzékenységi rohamommal. Ez tényleg büntetést érdemel.”

Példa ez az önfeladó fúzióra, noha jó esetben az ént gazdagító unió jöhetne létre két ember között. Ráadásul bűntudata van Almának és akaratlanul is, ahogy írja, megmérgezi a legtöbb örömet, mintha „leverné” férjén a kapcsolat szegényítő tendenciáját.

Máshol ezt írja magáról: „Új életet kell kezdenem. Ezt már nem bírom ki. Elégedetlenségem óráról órára nő. Elszegényedtem.”, „Kislány maradtam mellette.” „…nálam semmi, semmi nem virágzott ki: sem az arcom, sem a szellemen, sem a tehetségem.”

Erősen jelentkezik Alma pusztulása a zöldkígyós álmában: „Egy hatalmas nagy lábú zöld kígyó furakszik belém, legbelülre. A farkánál fogva húzom. Nem akar kijönni. Csöngetek a szobalánynak. Erősen húzza. A kígyó pofájában van minden belső szervem. Üres és üreges vagyok, mint egy hajó összetört váza.” A befurakodó kígyó, mint szexuális jelkép kézenfekvő. Üresség, a kiüresedés érzése van itt jelen. A kígyó fölfalta a belső szerveket, ez elég ijesztően hangzik. Kellemetlen, sőt fájdalmas a hiányérzet, ami az elpazarolt saját alkotókészséggel jár, Alma rosszkedvű. Mahler ironikusan bánik vele és megjegyzi, azért vagy szomorú, mert virágos álmaid nem valósultak meg. Mintha Alma tehetsége csak giccses kis virágfüzérre lett volna alkalmas.

Minden nőnek létezik egy őstípusa az istennők között, ennek a szép és tehetséges nőnek több is jutott. Aphrodité, a vérpezsdítő, örökifjú szerelem istennő mindenképp pártfogója, Alma nagy esze miatt Pallasz Athéné is pártfogója lehet, és zenei tehetsége miatt talán Apolló. Aphrodité kínálja a menekülés útját, a romboló kapcsolatból. Kölcsönös szerelembe esnek Walter Gropiusszal. Innen kezdve a történet kicsit Kálmán operetthez kezd hasonlítani, ha nem lenne Mahler számára tragikus a vége. A férj észbe kap, azonnal rájön, hogy eddig rosszul értékelte Almát és kreativitását. Freudot is fölkeresi, akivel nagy sétálás közben abban maradnak, hogy az öregedő férj és a fiatal felesége szexuális igénye közötti különbség a házasság romlásának oka. Ez komikus lenne, ha nem lenne szomorú.

Alma elvesztése után nem sokkal Mahler szívmellhártya gyulladást kap, meghal, Alma ölte meg – mondják. Bizonyára, ha Freud olvassa a zöldkígyós álmot, talán nem így gondolja el Almát. Úgy is felfoghatjuk ezt a drámát, hogy a fel nem ismert kreativitás szindróma végzetesen veszélyezteti két ember kapcsolatát, és ez esetben egyikük életét.

A kreativitás és a menopauza

A harmadik évezredben újfajta nőiség alakult ki a fehér kultúrában. A nők számára a szabadság új lehetőségei nyílnak meg, anyáinkhoz mérten más utakat járhat be a serdülő kislány, a felnőtt asszony és épp így a menopauzát átélő nő.

Álommal kezdem, egy animusz álommal. Kliensem álma ez, aki betyárul megszenvedte a menopauzát, szinte összeomlott. Ebben az időszakban gyógyító álma jelentkezett: gyönyörű fiatal férfi áll egy magas sarokház teraszán, ahonnan panoráma nyílik mind a négy égtáj felé. Inkább fiú aki ott áll, úgy 17 éves lehet, abban az életkorban, amikor még lányos, de férfias is, érintetlen szépségével még egyaránt megdobogtatja a férfi és a női szíveket és még nem ismeri saját erőt. A Nap rásüt, öntudatlan lénye a fényben szinte fenséges. Majd hirtelen furcsa, obszcén mozdulatot tesz. Kiveszi nemi szervét, mintha üríteni szándékozna, és ez a mozdulat nyilvánosan, ott a fényben kifejezetten felháborító.

Az álmodó hanyatt fekszik fűben, mert a sarokház előtt kicsi park van, elképedve néz, mozdulna, de késő, már hullnak fejére és bal vállára cseppek, ám ez nem vizelet, hanem fénylő, fehér gömbök. Az álmodó mérgesen felpattan, berohan a házba, hogy alaposan megbosszulja a fiút, benn, mintha iskola lenne, annál jobb, gondolja az álmodó, akkor majd a tanárainál bejelentem, csakhogy csupa érdekes előadótermet, színházat lát, mindenütt történik valami, az álmodó elfelejti bosszúját, felpezsdíti ez a világ, arra gondol: ez érdekesebb, mint hanyatt feküdni. A köznapi szeméremérzékünket talán sértő fallikus álom ne riasszon bennünket, a konvenció miatt ne akarjuk „erővel elfelejteni”.

A C.G Jung-i álomfejtés egyik vonalán haladva, az álom minden szereplője az álmodó maga, személyiségének valamelyik vetületét szimbolizálják. Itt a gyönyörű fiatalember és meghökkentő aktusa az álmodó ébredő animuszát jelképezi, a benne meglévő és most különös lendülettel ébredő férfias elemeket. Az ősi kínai kultúra Yang-nak nevez bizonyos princípiumot, ebben a keretben ami Yang az termékenyítő, fallikus, emelkedő, racionális, célra tartott, elemző, logikus. Úgy is mondhatjuk, ezek férfias elemek Ezek emelkednek fel a menopauzás nőben.

A menopauza keserveit gyógyító álom mintha felhívná az álmodó figyelmét arra, hogy új tulajdonságok felemelkedése lehetséges, kezdődhet számára valami új. Lehet, hogy érdekesebb, mint hanyatt feküdni. A menopauzában szenvedő nő álmában bosszút akar állni a férfin? Megjegyzem ebben feszült életszakaszban előfordul, hogy ilyenkor vallanak be a nők férjüknek, amiről eddig nem beszéltek, leszámolnak vele, bevallják például, hogy sosem volt orgazmusuk egész házasságuk alatt. De végül ez az álom azt jelzi, nem kell a bosszú, hiszen sorjáznak itt érdekes termek, élmény lehetőségek, szét lehet tekinteni az animusz friss szemével mind a négy égtáj felé, ahogyan az álomban volt.

A lehulló animusz cseppek mintegy megtermékenyítik az álmodót, a cseppek a koponyájára potyogtak. Mondhatnánk: megcélozzák az mentális erőket. Az álomban kifejezetten meghökkentő, blaszfém, felháborító volt, hogy ott nyilvánosan, a fényben történik, ami történt. Hát igen, az álmodó, mint a társadalmunk nagyobb része, nem igazán fogadja el, ha egy biológiailag nő lényben erőteljes férfias vonások kezdenek feltünedezni, céltudatos, racionális, elemző, logikus, sokkal inkább, mint, a szétfolyó, tipikusan nőiesnek mondott gondolkodásmód. Ez még szokatlan, sokaknak visszatetsző is lehet. Pedig!

Az androgyn jelenség – a nemi kettősség felismerése – nem új az emberiség kultúrájában, mélyen benne van kultúrtörténetében. A teljességet és a magasabb egységet képviselő ősi istenségek mindkét nem jellemzőivel rendelkeznek – többnyire nem (vagy nem csak) fizikai-illetve anatómiai szinten, hanem lélektani értelemben. Az ősi törzsek sámánjai, a brahmanizmus, az ősi kínai tao, az egyiptomi istenségek, a gnosztikusok, a zsidó-keresztény tanítások mind ismerik, ismerték az androgynitást, és noha időben is, térben is egymástól távol vannak az említett kultúrák, az andogynitás terén abban megegyeznek, hogy nem elsődlegesen a szexualitás az, ami itt lényeges és fontos.

Hanem: a törekvés az egységre, a teljességre, a lelki szétdaraboltság gyógyulása, kísérlet a nagyobb formátumú én-azonosságra, a kiteljesedő identitásra, amelyben már nem elsődleges, hogy nő, férfi, gyermek, öreg, hanem mindezt magába foglalja, egyesíti és megéli. Az androgynitás fölötte van a szexnek, új kritérium – akár férfiról, akár nőről van szó – a cél mindkettőjük számára a Kozmikus Ember megtestesülése, inkarnációja. Mint az ősi istenek, akikre mintha nem vonatkozna a megosztottság fájdalma, inkább egységesítik magukban a különféle princípiumokat, így az u.n. férfias és nőies princípiumokat is. A legtöbb ősi vallási rendszerben a legfelsőbb entitást az androgyn jelképezi.

Amikor a világ keletkezését, majd az ember fejlődését narratíváikban bemutatják a különféle kultúrák és vallások, azokban rendszerint megjelenik az androgynitás. A sámán elragadtatott állapotában nemet cserélhet, kiléphet a földi ember nemiség-adta korlátozottságából, hogy szabadon találkozhasson a felsőbb világgal és onnan elhozhassa az igazat és a gyógyulást az embereknek.

A taoizmus roppant emelkedetten és célratörően kezeli az androgynitást fejlődésünk érdekében. Fontos belső célnak tekinti, gyakorlatiasan még technikákat is kifejleszt többek között a légzés, a vizualizáció, a fantázia terén. Azt mondja: a férfi Naptól eredő lélegzete és a nő Holdtól eredő lélegzete spirálisan fonódjon össze az egyesülésben, spirálisan, akár két emelkedő kígyó. Ezzel szimbolizálja azt, hogy a két nem energiájának kell összeadódnia.

Az ősi kínai legenda szerint P’an Hu teremtette a világot Yang-ból és Yin-ből úgy, hogy igyekezett megtestesülni egy szűz hermafrodita remete testében, akinek neve: Anyja a Legfőbb Oknak és aki megszülte P’an Hut. A Yang és a Yin vezérelvek nagyívű pályát futottak és futnak be ma is. Amikor szabatosabban – a hagyományos előítéleteink és dobozolások nélkül – szeretnénk gondolkozni arról, hogy voltaképp mi a „férfias” és mi a „nőies”, akkor hasznosabb ezeket a régi kínai fogalmakat használni.

Az antik görögök mitikus alakjai között se szeri, se száma az androgyn jellegzetességeknek, például a nemet cserélgető egyéneknek. Narcissus a víztükörbe pillantva saját női mivoltát látja /női a férfiben/ és beleszeret, vagy itt van Oedipus, aki az egyik verzió szerint azért ölte meg apját, – nem tudta, hogy apja – mert az elszerette Oedipus fiú szerelmét, majd férfi módra megnősül. A nagy dalnokról, Orpheusról is van olyan metszet, amelyen női ruhába öltözve, női ékszerekkel ékesítve muzsikál.

A zsidó-keresztény teremtés történetek egyike szerint, amikor az Úr embert teremt, Ádámot megformázza, aki egy személyben férfi is, nő is. A „teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” isteni szövegből sokan arra a következtetésre jutnak, hogy az Úr maga is kétnemű, mindkét pólussal rendelkezik. Ádám adrogyn lény egészen addig, amíg Isten el nem altatja, hogy kivegye oldalbordáját, majd abból megalkotja Évát.

Van egy egészen döbbenetes irat a kairói Nag Hammadi könyvtárban, a Mária Kis Kihallgatása (The Little Interrogation of Mary). E „kihallgatási jegyzőkönyv” szerint Jézus megismételte a Genezisben leírtak mintájára Éva teremtését. Máriát, egyik fiatal tanítványát felvitte a hegyre, itt saját oldalából kiemelt egy testet, egy asszony testét. Mária a látványra elájult. Mikor magához tért, azt mondták neki, ha ezzel a titokkal nem tud bánni, akkor aligha lesz képes lelki kinyilatkozás befogadására.

A gnosztikusoknál, a kora kereszténység idején az androgyn jelenségről sok szó esett, később azonban eltűnik ez a téma. Jóval később úgy jelenik meg, mint természetfölötti misztika, és ennek etikai vonala a szeretet, a férfi és nő életének megosztottsága, és spirituális szinten kívánatos egyesülésük. Megmaradt a gyanakvás az Egyház egész története során, valamiféle veszélyérzet az androgynitással szemben. Pedig az időtálló hatalom mindig androgyn, és az Egyház időtálló volta többek között talán köszönhető androgyn jellegzetességének is. Amit nyíltan elfogad az Egyház az androgyn formációkból az a lelki egyesülése férfinak és nőnek, ahogyan Szent Ferenc és Szent Klára és a hozzájuk hasonló szent párok egyesültek a spirituális energiák örvényében.

Az ember kétneműsége és a két nem együttese a modern szépirodalmat mindig is érdekli, csak két világhírű könyvet említek itt: Virginia Woolf Orlando-ját és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember c. regényét.

A nő számára a menopausa idején jelenik meg az androgynitás lehetősége, sokkal erőteljesebben, mint korábbi életében bármikor

Fiatalabb korban a női lét fontos eleme volt, talán a legfontosabb: a gyerek, a reprodukció, a biológiai kreativitás. A menopausaval a biológiai termékenység megszűnik. A nők egy része ijedt szomorúsággal fogadja és veszteségként éli meg ezt a természetes folyamatot. Nagyon kevéssé vannak tudatában annak, hogy ezzel a természetes veszteséggel együtt megnyerhetnek valami mást, és újat. Ilyenkor a lélektani térbe – és a nő pszichikumába – beléphetnek olyan vezérelvek, amelyek korábban alig voltak jelen a nő életében. Megerősödik saját animusza.

Az értetlenség ránk, pszichológusokra is részben vonatkoztatható. A modern pszichológia nagyon fiatal, még gyerekcipőben jár és C.G.Jungot idézve: „…a pszichológia még nem értette meg feladatának gigantikus voltát, és tárgyának, a pszichének zavarbaejtő és félelmetesen bonyolult természetet” (C.G.Jung, Analitikus pszichológia) A menopauzával kínlódó nők nálunk még kevésbé értik saját pszichéjük bonyolult természetét, azt a lehetőséget, ami mostantól nem biológiai, hanem egyéb régiók fejlődése felé terelik őket. Mert úgy is felfogható ez az életszakasz, mint kitüntetett időpontok sorozata, ilyenkor eljött a második felnőtt kor, az egyéniség beérésének ideje.

James Hillman, amerikai, jungiánus pszichológus könyvet írt erről az életszakaszról, felteszi a kérdést: vajon miért élünk még a menopauza után is húsz, harminc, akár negyven esztendőt? Talán mert jobbak az orvosaink, egészségesebb az életvitelünk? Csupán ez az oka? Az válaszolja Hillman: azért, mert van még hátra néhány évtized, ebben az életszakaszban megerősödhet és kiteljesedhet a karakter. Az optimisták ilyenkor hősies fittnes tervet kovácsolnak, a pesszimisták betegségbe menekülnek. Igaz és való, hogy a korosodás nyomorúságos megpróbáltatás, különösen akkor az, ha így fogjuk fel: nyomorúságos megpróbáltatás és semmi több.

Említ Hillman egy érdekes könyvet (Theodore Roszak, amerikai társadalomtudós az írója), a fiatalok és az öregek harcáról szól, az öregek győznek, hiszen egyre többen vannak, és ők lesznek a vezetők. Forradalmasítják a társadalmat, a túlélésre összpontosítanak, nevezetesen: a jóindulat túlélésére, a nemes nyájasság túlélésére, a szelídség és finomság túlélésére. Egyensúlyba hoznak értékeket, amik a korosodás idején különösen fontosak, így a fájdalmak enyhítése, az erőszak nélküliség, az igazságosság, a gondoskodás, a földi planéta szépsége és egészsége.

Nagy értékek ezek, nemes nyájasság, fájdalomenyhítés, igazságosság, erőszak nélküliség, fontosságukat soha annyira nem érezzük és éljük meg, mint a korosodás idején, a második felnőtt korban. Ez is jelezhet bizonyos irányt, attitűdöt, ami a karakter továbbfejlődéséhez általánosságban fontos – akár férfi, akár nő az, aki a korosodás tényével szembesül.

A nőknél, ahogyan említettem, a korosodással határozottabban megmutatkozik a psziché eredendő kétneműsége, felerősödnek az animusz elemek. Az egyik francia mese tanulsága szerint minden nőnek kétféle animusza lehet. A mese elmondja két kislány él egy idilli erdei lakban, barátkoznak a medvével – aki tulajdonképp elvarázsolt királyfi – és a törpével, aki valaha ellopta a királyfi kincseit, és csak akkor törik meg a rossz varázs, ha a medve megöli a törpét és visszaszerzi tőle a kincseket. A mese során kibontakozik a medve barátságos, kedves, derűs természete, játszani lehet vele, de amikor ott az ideje, akkor kimutatja roppant erejét és odacsap. A mesében agyoncsapja a törpét és visszaszerzi a kincsét.

Noha a nő agresszivitását nem szívesen vesszük, de az is igaz, hogy ha nincs agresszió és erő a nőben, akkor minden bizonnyal letapossa az élet. A másik animusz képlet a törpe, ez „kicsiben” agresszív, akár a mesében a törpe, folyvást veszekszik, zsémbel, mindenkinek panaszkodik, állandóan segítségért kiabál, utána lekicsinyli mások jóságát, és kincseiket és energiáikat elorozza. Ennek az ingerült női animusznak még az intelligens nők is áldozatul eshetnek, amikor piti dolgokból ügyet kavarnak. Az animusznak ez a negatív törpe oldala nem engedi sok esetben érvényesülni az animusz pozitív oldalát, a medvét, aki derűs, békés, erős és bizony odacsap, ha arra van szükség.

Az animusz lélekrész fölerősödésének roppant előnytelen vonzatai is lehetnek. Például a nő megkeményedik, eldurvul, szinte brutalizálódik, hatalmaskodó mániába esik. Az aktivizálódó animusz olyan dolgokra készteti, amit korábban nem engedett volna meg magának. Egyik kliensem, aki korábban szelídségével, engedékenységével megfelelt a nőiesség kollektív ideáljának, e korosodó életszakaszban büntető expedícióba kezdett. Kemény, kritikus, goromba leveleket írt rokonainak, barátainak, felemlegetve “bűneiket” amiket valaha ellene elkövettek, mert figyelmetlenek, kellemetlenkedők voltak vele. Kliensem akkor nem mert ilyeneket szóvá tenni. De most büntetett kellemetlen leveleivel és megbosszulta a múltat.

A bosszú és a büntetés férfi ügy. A mi kultúránkban az ószövetség és a római jog patriarchális törvényein alapul. Az őskorban és ókorban még lehettek bosszúálló istennők, de a keresztény középkortól a női princípiumokhoz az irgalmasság, a szelídség, a megbocsátás társul inkább és nem a bosszú.

Kedvező vonzat lehet azonban, hogy a nő kreatív tulajdonságai inkább teret kaphatnak, már csak azért is mert amennyiben nem a nagymama szerepet választja, akkor energiája, ideje van saját alkotói készségei megélésére, kiélésére, amire eddig, a hagyományos nő szerep és az utódgondozás miatt nem volt ideje és ereje. A gazdagabb országokban ennek már megvan a rendje és kultúrája, ilyenkor iratkoznak be a nők főiskolákra, új dolgokat tanulnak különféle tanfolyamokon, folytatják azt a tanulmányt, amelyet esetleg félbe hagytak, amikor férjhez mentek. Kreativitást segítő mozzanat az animusz lélekrész jellegzetességeiből adódik. Ahogyan már említettem, az animusz nemző, alkotni-létrehozni akar valamit, dinamikus, aktív, agresszív, céltudatos, racionális, összefogott, önérvényesítő. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek a kreativitás kiteljesedését segíthetik.

A menopauza után feltámadó női kreativitás gyakran mutatkozik meg az élet női-nek tekintett területein: a növekedés és fenntartás szférájában. Ilyenkor lesznek például nők lelkes kertésszé.

Talán a legkeservesebb az, ha az ember úgy fogja fel a menopauza utáni időszakot, mintha megfosztották volna életlehetőségeitől, mintha lejárt volna az ideje és állandósul a kiábrándult, sértett lelkiállapota. Pedig az elmúlt az élet első szakasza, Jung szavaival mondva: „beavatás volt a külső valóságba”, amikor kialakult a jellegzetes viselkedési forma és minden, amit a külvilág felé mutatunk. A második felnőtt korban jön a „beavatás a belső valóságba”, amikor visszafordulunk, áttekintjük és értelmezzük azt, ami eddig történt velünk.

A C.G. Jung-i analitikus pszichológiában hangsúly van az ellentétek-ellentmondások problematikáján. A létezés alapstruktúrája az ellentét, a pólusok közötti feszültségek tartják mozgásban az életet, a világegyetemet, az ellentétek harca és harmóniája az egyén testében és lelkében is jelen van, hol tudatosodik ez bennünk, hol nem és bánni vele különféle módon tudunk vagy sem. Ebben a második felnőtt korban ugyancsak megvan az ellentétek kikerülhetetlen problematikája. A kiteljesedés érdekében arra van szükség, hogy visszapillantva életünk megélt szakaszaira folyamatos felülvizsgálatot végezzünk, ezt még szinte „ösztönösen”, spontánul meg is teszi a legtöbb ember.

Nos az a sajátos szempont a második felnőttkorban, hogy alaposan mérlegeljük nem csak életünk eddigi értékeit, hanem azok ellentéteit is. Amit jónak, szépnek, értékesnek, igaznak, becsületesnek vallottunk eddig – mindaz megállja-e helyét most is? Lehetséges, hogy ezek ellentéte az igaz? Lehetséges, hogy amit eddig elvetendőnek hittem politikában, vallásban, szerelemben, szexualitásban, gyereknevelésben, munka-és pénz kapcsolatában – az mind valóban megvetendő? Vagy mégis, mi az eddig elítélt dolgokban az a jó amit méltányolhatnék? Az ilyen felülvizsgálat nem veszélytelen, követheti szakítás, válás, életvitel átrendezés, szakmai kiábrándulás és váltás, vallási felismerések, megtérések. Tehát az önvizsgálat kockázata valódi szenvedéssel és megújulással járhat – esetleg mindkettővel.

Befejezésül: a harmadik évezredben egyre nyilvánvalóbb, hogy újfajta nőiség alakul a fehér kultúrában. A kreatív nőnek ma hasonlíthatatlanul jobb lehetőségei vannak, mint a múltban, a menopauzával küszködő nő – ha kreatív, ha nem – más utakon járhatja be második felnőtt korát, mint anyáink idején. Az animusz tulajdonságok a kreativitásban is, a második felnőtt korban is kivételes fontosságúak. Nem testi, hanem lelki értelemben az androgynitás felé haladnak a nők, de nem azt gondolom erről, hogy mutánsok keletkeztek a nők között – ahogyan hallottam a minap valakitől, legalábbis, ha a mutáns szót pejoratíven használom. Azon múlik inkább, hogy az animusz tulajdonságokat és a lelki androgynitást milyen motivációk mozgatják a nőkben és ezek milyen minőségben mutatkoznak meg.

IRODALOM
James Hillman, The Force of Character – And the Lasting Life
Ballantine Books, Trade Edition:july 2000 New York
Elémire Zolla, The Androgyne – Fusion of the sexes / Art and Imagination, Thames and Hudson Ltd., 1981
Marion Woodman, The Ravaged Bridegroom – Masculinity in Women / Inner CityBooks, Toronto, Canada 1988

Mohás Lívia József Attila díjas regény- és esszéíró, gyakorló bölcsész-pszichológus, ismeretterjesztő pszichológiai szakíró. A C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület, a Magyar Pszichológiai Társaság, és a Magyar Pszichológus Kamara tagja. A tanulmány a C.G. Jung Komplex Pszichoterápiás Egyesületben 2006. január 13-án elhangzott előadás írásos változata.

Share This