„Az Anyai Idő-höz kötődik az időtlenség és az örökkévalóság érzete. Az anyaméhben lebegés csendjének ősi élményéhez. Ilyenkor alig történik valami, mégis szinte minden megtörténik. Gyarapodással jár meg növekedéssel, és az a különös benne, hogy bár követhető, akár le is filmezhető, lényege mégsem érthető, aztán egyszer csak megszületik valami, mondjuk egy ember. Az anyai időt újra érezzük a jó alvás, a jó szendergés alatt és néha álmainkban. Az ilyen alvás kiteljesedést ígér, hasonlít Buddha mosolyára.

Van aztán Apai Idő, ez egészen más: az ébredés, a megelevenedés és a realitások ideje. Ebben az időben határok vannak, időzónák, teljesítményt kijelölő időpontok. Az apai időben észnél kell lenni, ügyködni, céltudatosan röpködni, máskülönben elsodródunk, ilyenkor nincs mód bávatag semmittevésre, lebegő szent-heverdére. Mozogni kell.

A Váltakozó Idő-ben szabálytalan ritmusban követi egymást az anyai és az apai idő: várakozást a megelevenedés, csendet a virgoncság, eltemetkezést a föltámadás.” (Mohás Lívia: A váltakozó idő, Műhely, 2000)

Kép: © Victor Habchy – The soul on fire (Burning Man Series)
Web: Mohás Lívia pszichológus

Share This