Minden nőben, amikor szerelembe esik és viszontszeretik, fölerősödik az aphroditéi vonal. Azonosul a szerelmes nő archetípusával, valamiképp változik, felszabadultabb, érzékibb, magabiztosabb lesz. A mi kultúránk, a zsidó-keresztény kultúra, ahogyan a mozlim kultúra is az aphroditéi aspektust veszélyesnek tartja és előítélettel kezeli. Az asszonyról, aki megtestesíti a jó szeretőt, akinek a másik nemre személyes és erős a vonzása, köznapian mondva: szekszepiles, róla könnyen megállapíthatják, hogy „rossz fajta”, Szemérmetlen Csábító, a Végzet Asszonya … Ha morális standardokat sért, feltörő szerelmét és szenvedélyét nem tartja az adott közösség megszabta korlátai között, akkor bajt hozhat saját fejére. Megszólják, személyiségének méltóságát és minőségét megkérdőjelezik. A bibliai időkben megkövezték. Az iszlám kultúrában ha rábizonyítják a házasságtörést, akkor ma is halálbüntetéssel sújtják. Pedig az aphroditéi aspektus a női entitás jeles értékeit képviseli: az eroszt, a szerelmet, az érzelmek áradását, a kreativitást.

AZ ŐSTÍPUS: APHRODITÉ

A költők az aranyat és a mézet társítják hozzá, a festők mezítelenül örökítik meg szépségét, virágokkal, főképp rózsákkal ábrázolják. A rózsa a szerelem virága. Látható aranyalmával is, a jellegzetes aphroditéi tartozékkal.

Származását többféleképp említik a mítoszok. Az egyik változat szerint, amikor Kronosz letaszította apját, Uránoszt az égi trónról, előbb megfosztotta férfiasságától és az atya levágott férfiassága a ringó tengerbe hullt. A tenger – ősi anya szimbólum – megtermékenyült. Egy lány fakadt és növekedett benne, majd Ciprus szigeténél szép szemérmesen kilépett a vízből. Finom lábai nyomán zsenge fű sarjadt, ez a lány volt Aphrodité. A másik változat szerint Kronosz vére keveredett a habokkal, ebből született Aphrodité. Ha így, ha úgy, mindenképp kínból lett, mint gyakran a költészet, mintha a mítosz sejtetné, hogy a szépség, a szerelem, az új élet, a termékenység és sok más nagyszerű dolog mögött többnyire ott a szenvedés.

Az első eredettörténet alapján Zeusz egy generációval fiatalabb Aphroditénél, ugyanakkor Homérosz írásaiban Aphrodité Zeusz lánya. A mitologikus gondolkodásban másként fut az idő, a múlt, a jelen és a jövő összefényképeződik, a szereplők álló időben élnek, minden együtt, „egyszerre” létezik, a lineáris időnek nincs jelentősége. Ez az istennő az egész világot uraló szerelemnek, a ktonikus őserőnek jelképe, vérpezsdítő, örökifjú, az örök tavaszi kert szent kertésznője, olyan asszony, aki szabad a szerelmi választásaiban.

HÉPHAISZTOSZ A CSÚF, DE GAZDAG

Az istennő férje Héphaisztosz, a kovács. Nyomorék lett, mikor megszületett és anyja – Héra – csalódottságában ledobta az égből. Mi ez? Elhamarkodottan mondtam, hogy Aphrodité független a szerelemben és a maga törvényei szerint választ? De az istenek szerelmére, akkor miért a sánta és púpos kovácshoz megy feleségül! Homérosz nem ismeri el ezt a köteléket, nem vesz róla tudomást. Pedig ez a házasság van, a mítoszok tudnak róla, és a mítosz, a maga mögöttes tartalmával jóval többet árul el a dolgok lényegéről, mint a mégoly nagyszerű homéroszi költemény. Mi itt az igazság?

Az Olymposz istenei fizetségképp adták Aphroditét a kovácsnak. Tehát az indulásnál még korlátozott Aphrodité függetlensége! A kezdetnél, mint szinte minden női sorsban, úgy az istennő sorsában is benne van a női kiszolgáltatottság eleme.

A történet szerint amikor Héra az újszülöttet ledobta az égből, az óceán két istennője fölemelte, fölnevelte. Nagyszerű ötvös és kovácsmester lett belőle, messze földön híre ment a csodálatos tárgyaknak, ékszereknek, amiket a mester alkotott. Egyszer olyan trónust készített, amelybe láthatatlan hálószerkezetet rejtett, Héra ráült a trónusra a szerkezet rácsukódott, nem tudott kikeIni. Jött az üzenet az óceán partjára, menjen fel a mester az égbe, mert anyja bajba került, ám Héphaisztosz visszaüzent: neki nincsen anyja. Végül mégis feloldotta Hérát, de ellenszolgáltatásképp egy istennőt kért feleségül. Feleségül kapta Aphroditét. Ha nagyon akar az istennő, talán szabadulhatott volna Héphaisztosztól. Miért nem akart? Mi történhet az aphroditéi vonal – amely minden nőben benne van bizonyos mértékig – és a héphaisztoszi férfi találkozásakor? Ez olyan ősi képlet, mint a tenger. Az aphroditéi nő, nőiségük aphroditéi vonala szereti az aranyat. Rajong mindazért, amit az arany jelképez. Óriási vonzerő ez és soha nem lenne szabad letagadni. Ez a testi nyomorék férfi isten, amint ott csámpázva kacsázik az Olymposz hegyén és az óceán barlangjaiban, azt mondják, még púpja is volt, hát… tényleg kimeríti a csúf férfiról alkotott elképzelésünket. Viszont ő tudta a legszebb kösöntyűket és egyéb ékszereket elkészíteni. A hódításra alkalmas holmikat. Ez legalább két szempontból elragadtatást vált ki az aphroditéi nőből. A héphaisztoszi férfi mellett élvezhető a gazdagság, a jó holmik felfokozzák, megadják az aphroditéi báj számára a kellő foglalatot. Az sem mellékes, hogy az aphroditéi nő átélheti azt a kislány-érzést, amire minden nő erősen vágyódik a lelke mélyén: a „gondoskodnak rólam és ellátnak minden földi jóval” pompás állapotát. A héphaisztoszi anyagi erő a nő számára visszahozza a védettség, a biztonság elemi hangulatát, olykor annak reális állapotát is.

Megejtő lehet a héphaisztoszi férfiben az is, hogy mester. Kiemelkedik a többi férfi közül a szakértelmével. A női személyiség athénéi vonala – a szakmai, a tudósi, a karrierre törekvő női részünk – a héphaisztoszi férfivel együttműködhet, mint jó munkatárs. Az artemiszi rész – a vadászó és versenyző független nő – kihívást, ellenfelet látna benne. A nők hérasága – az örök feleség – eltűnődne azon: vajon hűséges házastárs lenne Héphaisztosz? Míg a démétéri részünk arra figyelne, apaként jól működne-e ez a sánta, ámde gazdag ötvös mester. Aphrodité szerelemmel reagál, ez az ő vonala és hatalma.

SZERELEM ÉS DURVASÁG: ÁRÉSZ

Aphrodité szerelembe esett Árésszel, a háború istenével. Héphaisztosz, a megcsalt férj, megsértődött. Újból ravasz és láthatatlan hálót kovácsolt, az istennő fekhelye fölé szerelte. Amikor a szerelmespár az ágyra heveredett, lehullt á háló, fogva tartotta őket. A megcsalt férj telekürtölte az eseménnyel a világot, és jöttek röhögve az istenek, körülállták az ágyat, az összegabalyodott fémhálóban ott vergődtek a szerelmesek. Árész szégyenében Thrákiába menekült, Aphrodité Ciprus szigetére, ahol fémháló okozta sebeit a kháriszok ápolgatták illatos balzsamokkal.

Árész és Aphrodité a nehezen ellenőrizhető szenvedélyek hordozói. A háború és a szerelem olyan eseményeket és élményeket tartogatnak az ember számára, amik szélsőségesek, vadak, tobzódóak a szó különféle értelmében. Ez a két karakter abban egyezik – és a mai személyiségünk árészi és aphroditéi vonala ugyancsak abban hasonlít –, hogy szeretik a mai nap virágát gyorsan, hamar leszakítani. Lopva vagy nyíltan, de rendszerint célratörően megcselekedni a szerelem és küzdelem kívánta tetteket. Ez a párosítás hozhat érdekes élményeket, nagy szenvedélyt, különös színt a mindennapokba, de korántsem jó alap a tartós és kiegyensúlyozott kapcsolatokhoz és családi élethez.

Az árészi típusú férfiben mást talál szerelemre méltónak az aphroditéi nő, mint a héphaisztoszi férfiben. Árész jellegzetesen magán viseli az erős és erőszakos, a harcias és a harci dühöktől felrobbanni kész férfiasságot. Szeret és tud küzdeni, hol forró, hol hideg fejjel vívni, verekedni, a szó valódi és átvitt értelmében. Ha láttunk bikaviadalon és ökölvívó mérkőzéseken rajongva szurkoló nőket, akkor sejtésünk lehet arról, hogy miért találja Aphrodité vonzónak Árész!. A durva maszkulinitást jeleníti meg számára, épp azt, ami Aphrodité ellentéte, ami más, mint a gyöngédség, mint a lányos lágyság és simulékonyság. Átélhető az Árész kapcsolatban az, ami hiányzik Aphroditéból, a brutalitás, és tudattalanul pótlódik, kiegészül vele az aphroditéi személyiség.

Ennek a szerelemnek több gyümölcse lett. Úgy nevezik őket: Harmónia, Félelem és Terror. Egyesek Erószt is az ő gyermeküknek tartják.

Szerelme volt az istennőnek Poszeidón, a tengerek ura, és Hermész is, a tolvajok, az utazók istene, aki egyben halottkísérő, a holtak lelkeit ő viszi az alvilágba. Ebből a kapcsolatból született Hermaphroditosz, neve Hermész és Aphrodité nevéből tevődik össze. A mítosz szerint mindkét nemre jellemző nemi szervekkel rendelkezett. A mai felfogásunk szerint a hermafroditát se férfinek, se nőnek nem tartjuk, rendellenességnek, a természet torz megjelenésének.

A HÁBORÚ TRÓJÁNÁL ÉS A LÉLEK SZÍNPADÁN

Aphrodité három istennő szívében nem tud szerelmet kelteni, Pallasz Athéné, Artemisz és Hesztia függetlenek maradnak ettől a bolondító érzéstől. A trójai háborúban Athéné a görögök oldalán állt, míg Aphrodité a trójaiakat védte, vagyis a szerelmeseket befogadó várost. Hiszen emlékszünk: a háború kirobbanása mögött női sértettség, hiú vetélkedés és szerelmi konfliktus állt. Úgy kezdődött, hogy Erinnist, a másodrangú istennőt nem hívtak meg egy esküvőre, ő pedig sértést bosszulva zavart keltett az ünnepi lakomán úgy, hogy egy aranyalmát gurított a vendégek közé. Az volt ráírva, hogy a legszebbnek Összevesztek az istennők, mert Héra is, Athéné is, Aphrodité is magának követelte a legszebbnek járó aranyalmát. Zeusz Páriszra bízta, a szép pásztorra és Trója hercegére a döntést, és Ida szent hegyén megtörtént a szépségkirálynő választás. Korruptak voltak ott a szép nők, Héra Ázsia fölötti hatalmat ígért Párisznak, Athéné harci dicsőséget, Aphrodité a világ legszebb asszonyát. Párisz Aphroditének adta az aranyalmát, és megkapta cserébe Menelaosz feleségének – Helénének szerelmét. A szerelmesek Trójába mentek, ekkor Menelaosz király, a megcsalt férj háborút indított Trója ellen.

A női személyiségen belül kitörhet a háború az istennők versengése miatt. Kerülhet valaki egyszerre többféle istennő hatása alá, száraz szociológiai nyelven mondva: a női szerepek összeütközhetnek és külső, belső életvitele összegabalyodhat. A szerepek harca a modern világban mindennapos a nők életében. Szeretne valaki a külvilágban karriert csinálni, azaz az athénéi vonala erős, és ez szembeállhat az aphroditéi késztetésekkel. Máskor az artemiszi hatás akar érvényesülni, szívesen eleget tenne a szakmai versenyeknek és kihívásoknak, ahelyett, hogy szerelemmel múlassa az időt. A többi istennő, így Héra – az örök feleség – vagy Démétér – az anya – szembefordulhat a bennünk élő aphroditéi nő szerelemre, élvezetekre és a jelen örömeire beállított életvitelével. Ida hegyének küzdelmei megjelennek a lélek színpadán, néha könnyű a békekötés, máskor – akár a trójai háború – sebeket okozó fájdalmas megpróbáltatás.

A NÖVEKEDÉS ÚTJA

A görög istennő metaforákkal mutatja meg az utat az örvény elkerülésére. A történet szerint Pszichének, a halandó asszonynak, négy feladatot adott. A feladatok szimbolikus jelentésére érdemes figyelni! Maszkulin jellegű tulajdonságok vannak a háttérben, ezek kifejlesztéséről van szó. Ezek az artemiszi és az athénéi nőnek természetes tartozékai, de az aphroditéi nőben fejletlenek. Tudjuk, ő a jelennek él, szenvedélyes, érez, szeret, tudja élvezni az életet és az emberi kapcsolatokat, amelyekre nagy szüksége van. De sérülékeny. A négy feladat szimbolikusan jelzi, mire kell vigyázni.

Az első feladatnál az istennő bevezette Pszichét egy tágas szobába, ahol egyetlen halomba öntve tornyosultak a magvak: búza, árpa, borsó, lenmag és a különféle babok. Mielőtt leszáll az alkony, Pszichének a magvakat külön kellett válogatnia. A feladat megoldhatatlannak látszik, és a „nőies” nő reakciója ilyenkor a sírás, nyafogás, nyavalygás és a megfutamodás. Psziché is majdnem így tett, de ekkor váratlan dolog történt. A mélyből hangyák serege érkezett, és a szeretetreméltó kis teremtmények kapták, fogták a magvakat, valamennyit külön-külön halomba rendezték. Várni bizakodva a mélyből feltörő intuícióra akkor, amikor az érzelmek, emóciók, szenvedélyek összekeveredtek bennünk. Majd türelmesen szétválogatni: „mit akarok voltaképp?” „mit mond a józan ész?” „mi az, ami itt valóban fontos?” „mi az, ami jelentéktelen?” és a lehető legőszintébben fölül kell vizsgáIni az érzelmeket. A lényeg az, hogy az aphroditéi nő tanulja meg az összekeveredett érzéseket és gondolatokat szétválogatni. Nyugodtan, módszeresen, racionálisan elemezzen, ne ragaszkodjon ahhoz a nőknél gyakori állásponthoz, hogy a spontán érzések és a szerelem mindenekfeletti érték. Mert ez így nem is igaz. A józan szemléletet is gyakorolni kell, idővel a jelenlegi Psziché a zavaros helyzeteken fölül tud emelkedni, azokat átlátja, bízni kezd saját mélyről jövő intuícióiban, megtanulja a józan logika használatát akkor is, ha az érzelmek, tervek, szándékok – mint a történetben a magvak – teljesen össze vannak zagyválva.

A második feladat szerint Pszichének aranygyapjút kellett szereznie. Csakhogy irdatlan és veszedelmes nagy kosok tulajdona az aranygyapjú. Épp ott küzdöttek egymással, ha valaki közéjük merészkedne felöklelnék, elpusztítanák azonnal. A feladat megoldhatatlannak látszott. Ekkor a suhogó sás az súgta Pszichének, üljön le és várja meg a napnyugtát. Akkorra a verekedő kosok kifáradnak, visszavonulnak és a pázsitról össze lehet szedni a harcban kitépett gyapjúgubancokat.

Az aranygyapjú a hatalmat jelképezi, itt azt a hatalmat, amit a nőnek úgy kell megszerezni és birtokolni, hogy ne kapjon sebeket, ne pusztuljon bele. Megszerezni egy férfit – aki azután tönkre teszi az aphroditéi nő egész életét… Törni a karrier felső csúcsára, miközben az aphroditéi nő sebeket kaphat… Sokféle ehhez hasonló eredménye lehet, ha az erőt és a hatalmat Psziché rossz taktikával használja. Athénét alaposan ellátták fegyverzettel, ő bemehet a verekedő kosok közé. Aphroditének nincs páncélruhája, ő sérülékeny, az aranyfény, a jó illat nem védené meg sem őt, sem halandó utódait bizonyos fegyverektől. Psziché jól teszi, ha taktikus, szemlélődik, kivár, indirekt módon közelít a célhoz, megtanulja fegyelmezni az érzelmeit és indulatait. Nem ad támadási felületet azzal, hogy érzéseit, düheit, szubjektív véleményét kiteregeti.

A harmadik alkalommal Psziché kristály üvegcsét kap az istennőtó1. Meg kell töltenie a vízesés cseppjeivel. A vízesés hatalmas sziklákról zuhan a roppant mélységekbe, földi ember nem tudja megközelíteni. Ekkor a végtelen magasságból arra repül egy sas és Pszichét megsegíti. Ez a megoldás jelképezi a távolságtartás, a magasból figyelés magatartását. Sok nőre jellemző, hogy nem látja a fától az erdőt, más szavakkal mondva: ha ő maga, személyesen nem érdekelt valamiben, akkor nem is figyel oda és nehezen tudja a tőle érzelmileg távolabbi dolgokat felfogni, megérteni. Ebből a tulajdonságból sok előnytelen dolog fakad. Mentális szűklátókörűség, durvábban szólva: butaság és korlátoltság. Pedig ott van a kezében a kristály üvegcse, de az üresen marad, ha Psziché nem tanulja meg és nem alkalmazza olykor az érzelmi távolságtartást. És ami ugyancsak fontos: magasabb régiókból átlátni szélesebb tájakat, nagyobb perspektívával élni és érteni a világot és önmagunkat.

A negyedik feladat szerint az alvilágba kellett Pszichének leszállnia, és Perszephóné balzsamát elhozni. Psziché megrémült, ezt a próbát a halállal azonosította. A messzelátó toronytól azt a tanácsot kapta, ha vissza akar térni épségben az alvilágból, akkor ne álljon meg bizonyos árnyalakok kérésére. Mert az alvilág útjain egyesek szánalmat kunyerálnak tőle, hátráltatják a feladat elvégzésében, belecsimpaszkodnak, kérlelik, hogy segítse őket és maradjon velük A hősi próbák között ez szokatlan feladat, Pszichének nem a gonosz sárkány fejét kell levágnia, mint sok történetben a hősnek, hanem bizonyos szánnivaló emberek mellett elmenni… Ha nem ezt teszed, mondta a tanácsadó, akkor örökké lenn maradsz az alvilágban. Vannak nők, akik sosem képesek céljaikat megvalósítani. Valaki vagy valami folyton eltéríti őket. Gyerekeik, férjük vagy szerelmük, rokonaik vagy munkatársaik ügyeit és életét intézik, miközben saját vágyaik háttérbe szorulnak, terveik csak tervek maradnak. Egészen addig, amíg meg nem tanulnak nemet mondani.

Az aphroditéi nő szívesen fordul a világ felé érzelmekkel, gyöngédséggel, mosollyal, érzelmi készenléttel. Csakhogy az érzelmi készenlét és az érzelmi kizsákmányolhatóság közölt roppant nagy a különbség, amit sok nő összetéveszt és érzelmekkel zsarolható, kihasználható. Ő az, aki nem szokta elérni saját céljait, mert mások miatt rendre elkanyarodik a maga útjától. Ő az, akiből bolondot lehet csinálni. Ő az, aki nem tud vagy nem mer nem-et mondani és néha még kérkedik is ezzel. Aphrodité utolsó próbája neki szól: Pszichének meg kell tanulnia elmenni bizonyos kérések mellett, különben az alvilágban rostokolhat.

AZ EROSZI HATÁS

A görög mitológiában a kezdetek kezdetének egyik változata szerint: a Föld és az Ég egybekelt, Erósz istenség késztette őket egybevegyülésre. Ebből az első földi nászból született az Óceán. Máshol az olvasható, hogy Erosz Aphroditének és Árésznek egyik gyermeke, ő az a bizonyos kövér és szárnyas kisfiú, aki röpködve kíséri anyját és nyilával szerelmet röpít az emberi szívekbe. Azt is mondják róla, hogy Eroszt Aphrodité egyedül teremtette és az „egyedül teremtette” kifejezés az istennőnek – minden aphroditéi nőnek! – az önálló életadó erejét hangsúlyozza, ez a tulajdonsága a kreativitás felé mutat.

Az eroszi jelenségben természetesen nem a röpködés és nyilazás a lényeg, hanem amit a fogalom hordoz: a megtermékenyítő erő, az újat, a frisset létrehozó lendület, a kreatív mód, az „egybekelésre késztetni” az élőlényeket és/vagy a különféle dolgokat, gondolatokat, érzéseket, vágyódást kelteni, hogy a „dolgok” egybevegyüljenek, egyesüljenek. Az aphroditéi vonal jelentős értéke az eroszi hatás. Talán furcsa paradoxon, hogy Aphrodité feminin, Erosz maszkulin, de ez az ellentmondás – a pszichoszexuális ambivalencia – itt természetes, hiszen a teremtéshez és alkotáshoz a nőies-és-férfias együttes jelenléte kell. Vágyak, érzelmek, emóciók nélkül nincs erosz, és vágyak, érzelmek, emóciók nélkül nincs teremtés, nincs kreativitás, nem jön létre alkotás. Több szintje lehetséges az eroszi hatásnak. És ha csupán a szexualitással hoznánk kapcsolatba, akkor nagyon leszűkítetten kezelnénk. Megmutatkozhat úgy, mint az alkotás és az intuíció kiváltója. Konstruktivitása serkent és a kreativitást elősegíti. Megnyilvánulhat: szellemi, pszichikus, értelmi, emocionális, testi, szexuális, gazdasági, fizikai szinten. Hogy hol, miképp mutatkozik meg, ezt nemcsak a szexre nem lehet leszűkíteni, de még a művészi alkotások területére sem.

Amiről itt szó van, az tágabban érvényes. Megjelenhet egy abrosz megvarrásában és egy forradalom megszervezésében, egy város megtervezésében és egy gyerek fölnevelésében, egyetlen emberi kapcsolat ápolásában vagy egy gazdasági hálózat kiépítésében – fontos, hogy olyan szeretettel közelítsünk a kiválasztott dologhoz, az érzelmek és érzékek eleven éberségével, amennyire kitelik az adott nő személyiségéből. Egyik amerikai kutatónő szerint (Clarissa Pinkola Estes, Farkasokkal futó asszonyok II. kötet, Édesvíz Kiadó, 1995) szülőcsatornáról beszél, amelyen át a folytonosan áradó teremtőerő beléphet a világba, a szó valódi és áttételes értelmében az ige testté lehet. Finom folyamatok ezek, mint a gondolatok kihordása. Vagy a petesejt megtermékenyülése és kihordása, titok a teremtő erő kiteljesedése. Tapasztalható, hogy a teremtő áramlás megakadhat, az eroszi hatás elveszíthető, ennek az ősi tudásnak a járatai beszennyeződhetnek. Kitágítva a képet: analógiát mutat ez ma a természeti környezet beszennyezésével, a termőföld és a tenger vizeinek elpiszkolódásával. Eliszaposodott vizekben épp úgy nincs élet, mint az eliszaposodott szellemben.

Az eroszi hatás behálózza az aphroditéi nő személyes kapcsolatait, de ezekben is megjelenhet aszexuális módon, mint ahogyan bármiféle helyzetben és akcióban, aminek sok köze van érzékek elevenségéhez, ugyanakkor nincs szexuális tartalma. Erős érzékekkel, forró izgalommal, érzékies erosszal reagálhatunk zenére, ételre, italra, színekre, erosz van jelen a kis-baba természetes táplálásakor, a gyermek ártatlan cirógatásában, de még tovább tágítva a képzetet, erosz és eroszi vágy lehet jelen az ízek, az illatok, a tapintási, a hallási ingerek ezerféle változatában, amelyek önmagukban semmiféle szexuális vonást nem viselnek. Mintha elektromágneses hullámzás jelenne meg két ember közötti térben, amely lehet kellemetlen is, de nagyon kellemes is, sugárzáshoz hasonlító ingerhalmaz.

AZ APHRODITÉl GONDOLKODÁS- ÉS MAGATARTÁSMÓD

Megfigyelhető egy sajátos aphroditéi gondolkodás- és magatartásmód, az erosz-bölcsesség. Vannak nők, akikkel ez mintha veleszületett tulajdonságuk lenne, kicsi koruktól rendelkeznek vele, mások lassan, több-kevesebb spontaneitással vagy megtanulják vagy sem. Olyan gondolkodás- és magatartásmód ez, amely a leginkább lehetővé teszi a feminin jellegű érzelmek mozgatását és felhasználását. Illusztrálásképp kövessük nyomon Clarice-t, a több Oscar díjjal kitüntetett A bárányok hallgatnak: című, (Jonathan Derrime rendezte) filmben. A produkció rettenetes részletekkel, véres képekkel, kegyetlen pszichopatákkal döbbenti meg a nézőt. Ha valaki nőnek született, akkor külön is szoronghat, például a testi erőszaktól, ámbár az a világ, amely nem kifejezetten nőbarát ideológiát tart fenn, az másban is mindig veszélyezteti a nőt, nemcsak testi épségében. Veszélyezteti a méltóságát, a személyisége kifejlesztését és a szuverenitását.

A filmben szereplő nő – Clarice – FBI nyomozó (Jodie Foster alakítja). A régi és újfajta női félelmet lélektani ugródeszkaként használja, motiváló anyagként, azaz szorongását transzponálni képes munkájába, és így győzelemmé alakítja. A rendőrakadémián pszichológiát és kriminalisztikát tanult, elsajátította szakmájának egyéb tudnivalóit, amik a hagyományosan férfias vonásokra alapozódtak. Szellemi munkában: a tények, a tények, a tények keresése és megtalálása, ezeket aztán logikusan elrendezni, ésszerűen elemezni és következtetni. A fizika követelmények terén: betörni az ajtót, előrántani a fegyvert, pontosan célozni, a gyanúsítottat leteperni, kezét hátracsavarni, csuklójára rácsattintani a bilincset. A főnöke férfi, a börtön pszichológusa férfi, akik figyelmeztetik: vigyázzon, ne érzelmekkel közelítsen ehhez a gyilkoshoz, semmiképp ne engedje, hogy a démon, amelyik ebben a bűnözőben lakik belepiszkítson pszichikumába, beköltözzön az agyába, ne mondjon neki semmi személyeset. De valamit mégis tudjon meg róla, mert ez az agyafúrt, okos bűnöző pszichiáter volt, így a hagyományos teszteken átlát. És gondolom, a férfi kihallgatók gondolkodási műveletein is, bár erről a filmben Clarice férfi kollégái tartózkodnak beszélni. A sorozatgyilkos Lecter, valóban démoni karakter. Egyébként szellemes, középkorú férfi. Találkozásukkor az ősi ellentét – de nem ellenség – jelenítődik meg: a Szép és a Szörnyeteg néz egymásra, kezd párbeszédet, és lassan létrejön egy fontos kapcsolat. Nemcsak azért fontos, mert Clarice számára szakmai sikert hoz, hanem mintát mutat arra, hogy a feminin félelem győzelemmé változtatható, bátorságot ad a védekezéshez, talán még a Lecter félékkel szemben is.

Clarcie Starlig mégsem a férfiak módszerét alkalmazza a gyilkos kihallgatása során, nem a maszkulin módszert, a szent-györgyit: levágni a sárkány fejét, elpusztítatni újra és újra, mert a sárkányfejek szüntelen kinőnek. A feminin „harc” a sárkánnyal más. Személyesebb, nem nélkülözi az együttműködés lehetőségét, a feminin „harcos” tudatában van annak vagy ösztönösen sejti, hogy ebben a ridegen racionális maszkulinitásra épülő világban az uralt érzelmek nagyhatalmú erők, aktívumok, vagyontárgyak, amikkel nem bánhat könnyelműen, ezekben ő a dúsabb, a küzdelemben felhasználja az érzelmek adta női fölényt és a sajátos erosz-bölcsességet.

Clarice munkájában, amint a démonnal dolgozik, megfigyelhetőek a sajátos gondolkodás- és magatartásmód, az erosz-bölcsesség jellemzői:

A lefegyverző szelídség. Az aphroditéi nő nem fitogtatja sem a tudását, sem a hatalmát. Clarice amikor először megjelenik Lecternél, majdnem olyan szelíd, akár Aphrodité lehetett Ciprusnál, amikor „szép szemérmesen” kilépett a habokból. Az aphroditéi nő tudatában van annak, hogy a férfiak – noha kényelmes számukra – mégsem igazán szeretik a lábtörlés alázatot, de imádni képesek a szelídet. A magatartás szelídsége feminin érték, amit érvényesíteni, uralni és használni lehet. Látványosan nem lázad a férfi világ ellen.

Nem veszi föl a kesztyűt. Lecter az első találkozáskor kötekedik, fölényeskedik. Micsoda dolog, mondja, hogy egy ilyen kis kezdőt küld maga he-lyett a főnöke. Clarice nem kötekedésseI válaszol, kitér. Lecter egyre dominálni akar, már személyeskedik: ki maga, honnan jött, bizonyára alacsony társadalmi rétegből, vidéki bugris, olcsó cipőben… Clarice nem a komiszkodásra reagál, hanem arra, amiben Lecternek igaza van, elismeri, hogy a pszichiáter sokmindent eltaláIt, amit mondott, abban van igazság.

Felébreszteni “a professzort”. Clarice a férfi fölényeskedő mondatai után így szól: „Tanulni jöttem Magához”. A férfiak figyelme aligha tud ellenállni, ha ezt a mondatot egy aphroditéi nő hitelesen tudja kiejteni, ha valóban érezhető a mondat mögött valamiféle tanulási kedv. Lecter is megelevenedik. Szenvedélyes tanító, mint sok férfi társa. C. G. Jung szerint a férfi lélekrész, az animus négy fejlődési stádiumon halad keresztül. Az izomember az első fázis, a negyedik fázis a legmagasabb szint, amikor az animus már egyetemes szintű ideákat tud közvetíteni, új értelmet képes adni a létezésnek. Az ezt megelőző fázis „a professzor”-ság, a verbalitás állapota. Lecter felvillanyozódik, amikor taníthatja Clarice-t.

A személyesség varázsa. Közel engedni magunkhoz a másikat, hogy ne csupán a tetteit, hanem őt is megismerjük – ez a személyesség alapbeállítódása. Clarice belemegy a személyes témákba. Lehet, hogy az íróasztal mellett igen, de itt személyes találkozások alkalmával a sötét tetteket nem kategorizálja, nem ítél, nem ítélkezik. Nem kívánja racionálisan elrendezni a tényeket, sem felállítani az események és tények bizonyos sorrendjét, hogy azok tárgyilagosan analizálhatók legyenek és nem akar azonnal objektív tisztánlátást, ahogyan rendszerint a férfi agy teszi. Még valamit nem tesz: nem szorítja sarokba a másikat a hatalom adta fölénnyel. Ezek helyett küszöb körüli ingerekkel azt érzékelteti a gyilkossal, hogy ő nem csupán FBI ügynök, hanem személyiség, méghozzá női személyiség. Odáig elmegy a pszichikus közelségbe, hogy egyik alkalommal még a legmegrázóbb gyerekkori élményét is elmondja a gyilkosnak, ami Clarice-nak a gyengék és kiszolgáltatottak iránti részvétét jelzi. Az élmény: kislányként egy tanyán, éjjel, keserves sírást hall, nyomába ered a hangnak, a pajtában seregnyi kisbárányt talál. A másnapi – közeleg Húsvét – Ievágásra várnak és sírnak. A kislány Clarice kinyitja a pajta ajtaját, de a bárányok nem menekülnek. Ennek az élménynek jelképi ereje és hatása nagy – bár a filmben épp csak érintőlegesen hangzik el, képben nincs megjelenítve. Mégis, talán anélkül, hogy a néző ezt tudatosítaná: a véres, mocskos filmbeli közeget bevonja az ártatlanság szomorúságával, a jóindulat és a segítőkészség jelenlétével, amik a szenny ellenére mégiscsak léteznek a világban.

Ellentmondásos maszkulin motivációk észlelése. A beszélgetésekhez Clarice lejár a földalatti börtönfolyosóra, a társadalom szimbolikus bélcsatornájába, labirintus ez, ahol sötét tetteket elkövető embereket tárolnak. Az emberi tudattalan titkos börtönét is jelképezheti, ahová nem mindig könnyű leszállni. A filmbeli börtön sötét férfititkok gyűjteménye, nem annyira a tetteik titkosak, hiszen azokra többé, kevésbé fény derül, a titok mélyebben van: a motivációikban, az ölés rejtett okaiban.

Leeter – hiszen a lélek professzora – megmondja Clarice-nak, mi hajtja a nők felé a férfit, jelesül Buffalo Billt, az épp körözött, nőket gyilkoló és megnyúzó bűnözőt.

– A fiú vágyódik – mondja a pszichiáter. Az elképesztő bűnök motivációját ezzel a kis egyszerű mondattal jelzi, „A fiú vágyódik”. Mi van emögött? A férfiben élő roppant vágyakozás a női iránt, ez az irdatlan vágy a nőt olykor mitikus hatalommal ruházza fel. Ezzel a mitikus hatalommal szemben nem ritkán megjelenik a gyűlölet, a frusztráltság, a félelem – karöltve a vággyal. Billi esetében torz és kriminális tettet mozgósított, de lehetséges, hogy a maszkulinitásban bizonyos „egészséges” mértékig mindig benne van valamennyi gyűlölet a feminin lény mitikus hatalmával szemben.

Engedd megtörténni. Clarice, a démonnal dolgozva látszólag elengedte a gyeplőt, hagyta beszélni Lectert, néha még a kezdeményezés és a beszélgetés fonalának vezetése is a bűnöző kezében volt. Mélyüljön el a folyamat. Nem kell blokkolni a másikat, ha Clarice közbeszól, okoskodik, rápirít, hecceli, akkor nem tud kibontakozni amaz, akkor a gyilkos nem beszél magáról, tapasztalatairól és Billről. Nem jön olyan közel, hogy megismerhető legyen. Az a látszólag passzív és kontemplatív létezés, ami az „Engedd megtörténni!” magatartás jellemzője, feminin sajátosság. A tapasztalat azt mutatja, ez a nőknek jobban megy, mint a férfiaknak. Félálmos, néha kifejezetten ködös állapot, kedvez az intuíciós és kreatív impulzusok megjelenésének, ilyenkor mintha a tudatos és a tudattalan közel lenne egymáshoz. Fiziológiai analógia: a magzat kihordása. A megtermékenyülés után a magzat mint- egy magától fejlődik, csupán „Engedd megtörténni!”, és kilenc hónap múlva megjelenik a világban az új teremtmény. Közben maradj nyugton és figyelj. Mint ahogyan Pszichének tanácsolta a susogó sás Aphrodité egyik próbájában. Várd ki a végét! Akkor lépj, ha úgy látod, itt az ideje. Amikor a nap lement és a veszedelmes kosok fáradtan levonultak a küzdőtérről, akkor Psziché összeszedhette a pázsiton maradt aranygyapjút.

KELL AZ ÖSSZETETTSÉG

Vége annak az időnek, amikor elég volt az aphroditéi nőnek szépnek lennie és elég volt annyi ész, amivel az ereszt megtalálta, szimplasága erénynek, butasága bájosnak találtatott. A nyafogó cukorbabaság nem véletlenül ment ki a divatból, inkább mert az abból fakadható életmód életképtelen. A mai nőnek, miközben nemcsak megőrzi, hanem tudatosan felfokozza nőiségét, egyben bizonyos maszkulin vonásokkal is rendelkeznie kell. Clarice bátor. Leereszkedik a gonosz bugyorba, a társadalom bélcsatornájába, merészel Lecter veszélyes mélységeiben megjelenni. Valamiféle bátorságot a mai nő sem nélkülözhet. A férfias gondolkodásmódot is használnia kell: a lézerpontosságú tények, adatok birtoklását, az éles logikát, a tárgyilagosságot, a fegyelmezett vizsgálódást, az elemzést, a racionalitást – ahogyan mindez szerepel Aphrodité istennő Pszichének adott feladatai mögött. A modern agykutatásoknak a jobb és a bal agyféltekéről adott megállapításai összhangban vannak az ún. férfias, illetve nőies gondolkodási stílussal. A jobb agyfélteke a „női”, ez képviseli az érzéseket, érzelmeket, a képi látást, az egészben látást, az intuitív aspirációkat, míg a bal, vagyis a „férfi”, a logikát, a verbalitást, a rációt, az analízis készségét.

Ahhoz, hogy valaki alkalmazni és használni tudja bármely gondolkodási stílust – kell önmaga elfogadása, a bátor önbizalom. Mélyen elfogadni azt, hogy nő vagy, elsősorban női gondolkodásmóddal, erre büszke lehetsz, ezt kicsiszolhatod magadban, és akkor ki is tudod fejezni annak eredményét. Hogy az eroszi hatást ízléssel tudd használni, ahhoz méltányolni kell önmagad női méltóságát. Clarice küldte a küszöb körüli ingereket, azt, hogy ő nő, bájos nő, tanulni akar a férfitól, a nagyobbtól, az erősebbtől, az adott szakmában jártasabbtól, de mindezt nagyon szofisztikáltan, kifinomultan és elegánsan. Nem a sarki prostituált módján. A mi kultúránk az aphroditéi aranyfelhőt gyanakvással szemléli, ha egy nő az eroszi bölcsességét ügyetlenül használja, hamar megbélyegzik. A szofisztikáltság kifinomultságot jelent, nem mindenki születik így, de tudatosan kifinomulttá teheti önmagát. Ez hosszú folyamat. Az érzelmi és magatartásbeli szofisztikáltság és tartás adhat bizonyos védelmet. Clarice amikor hárítja a férfiak randevú kérését, előbb egy barátságos gesztus, „… bizonyára kellemes lenne, de…” és magatartásában nincs nyoma a kényeskedő beképzeltségnek, a másik lekicsinylésének, legfeljebb az udvarias közönynek. A szofisztikált viselkedésről Aphrodité jut eszünkbe, aki szép szemérmesen lép ki a habokból Ciprus szigeténél.

Megjelent a MAGYAR SZEMLE 1997. májusi számában.
Köszönettel Mohás Líviának a közlés lehetővé tételéhez.

Kép: © Anna Joseph – Aphrodite

Share This