„Végül tehát a prófétai igazlátás inflációjának áldozatává válik.” (Adolf Guggenbühl-Craig)

Az Egyszeri Asztrológus kezdetben talán csak jobban tisztába akart jönni önmagával és nem elégítették ki a magazinhoroszkópok, vagy ez állandó téma volt a társaságban és szeretett volna kitűnni a hozzáértésével, vagy un. ezoterikus ponyvákat olvasott és úgy vette észre hogy ez asztrológia érdekes dolog. Először csak kérdéseket tett fel különböző internetes felületeken, de mindig volt egy kis hiányérzete. Ezért aztán úgy határozott végére jár a dolognak és keres egy iskolát. Sokat kipróbált, de végül egy tekintélyszemélyt választott. Megtalálta az ő Nagy Varázslóját és beállt hozzá varázslótanoncnak.

Végül is jól választott, hiszen az egyik legnagyobb nevet választotta a piacon ( és rögtön tagja is lett az adott szekértábornak). A Nagy Varázsló természetesen nagyon vigyázott a presztízsére, mert a neve márkavédjegy volt (a tanításból élt). Ő volt a nagy prédikátor, aki messziről felismerhető a mondatairól. De az Egyszeri Asztrológusnak, a varázslótanoncnak is jó volt így, hiszen állandó igazolást várt arra, hogy jól választott, ezért rajongott a Nagy Varázsló produkcióiért. Így szocializálódott szép lassan az évek során. Közben azért jó dolog is történt: az éppen tanult problémás asztrológiai konstellációkat magára vette (felfedezni vélte a saját képletében). Ez bizony egy esély volt arra, hogy ne elnyomja, hanem integrálja magában és kifejlessze a „sebzett gyógyító” archetípusát.

Vannak akiknek van erejük ezt a belső polaritást elviselni, és vannak akik elbuknak a döntő stádiumban. Ettől még ők akár híres szakmailag jól képzett asztrológussá válhatnak, ám a sebzett gyógyító értelmében vett jó asztrológus nehezen lesz belőlük. Nos az Egyszeri Asztrológusból híres, szakmailag jól képzett asztrológus vált. Persze ekkorra már rég nem a saját önmegismerése érdekelte. Részt akart venni a Nagy Polaritás játékban, ez még rendjén lenne, de ott követte el a hibát, hogy csak az egyik oldalt vállalta fel. Folyamatosan praktizált, beavatkozott, sikerei voltak, építette az ő saját márkanevét. A munkáját elméleti és gyakorlati szempontból uralta, ám életének minden területére ráült az asztrológia. Azt is mondhatnánk, hogy rászáradt a Nagy Varázsló szerepe. Otthon vacsora közben, a partnerével az ágyban, a gyerekeivel játszva is ő volt a Nagy Varázsló, aki rálát a dolgokra.

Sőt már nem is a saját életét élte, hanem a fejében kavargó képletek éltek helyette. A kliensei éltek helyette, illetve az ő életüket mozgatta egyfajta mindenhatóként, mint egy számítógépes stratégiai játékban. Megjelent a praxisában a hatalom, a tekintély, a megkérdőjelezhetetlenség. Szakemberévé vált a személyiségfejlődésnek, csak éppen az ő személyisége nem fejlődött. A kliensek a tökéletes ember képét vetítették ki rá, ez ellen persze ő szerényen tiltakozott, de azért hízott a mája. A tudattalan szintjén megtorpant a fejlődése, hiszen ő volt a tökéletes. Sikeres, elégedett, de individuációjában megtorpant emberként halt meg.

Ahogy azt szokás mondani, az ismerős egybeesések a véletlen művei ;)

Kép: © Jonathan Bell

Share This