Liz Greene interjú 2. rész (fordította: Mészáros Csilla). Az interjú eredetije a www.astro.com-on található.

Nick Campion: Szeretném egy rendkívül fontos kérdéssel kezdeni: Hogyan jutottál el az asztrológiához? Fokozatos felfedezés volt, vagy hirtelen kinyilatkoztatás?

Liz Greene: Inkább hirtelen volt, mint fokozatos. Nem volt ugyan olyan időszak az életemben, amelyben az asztrológia ne lett volna jelen – még a gyermekkoromban is jelen volt, de sohasem volt számomra különös jelentősége. Egyetemi tanulmányaim idején mentem el egy asztrológushoz, hogy elemezze a horoszkópomat, és ez adta meg a kezdeti lökést. Teljesen lenyűgözött, és tudni akartam, hogyan működik. Elkezdtem tehát intenzíven foglalkozni vele.

N. C.: Húszéves lehettél akkoriban.

L. G.: Tizenkilenc voltam. Néhány barátnőm ment Isabel Hickey-hez és megkérdezték, nem akarom-e én is, hogy beszéljen a horoszkópomról. Velük mentem tehát. Minden bizonnyal ő volt akkoriban az Egyesült Államok keleti partján a legjelentősebb asztrológus. Sok ember ismeri őt, például Howard Sasportas és Darby Castello [1]. Sokan megfordultak Isabel Hickey-nél. Konok teozófus volt, nagyon ezoterikus és meglehetősen dogmatikus. Az az asztrológia azonban, amit művelt, szolid volt, és a hitrendszere illett a kor szelleméhez.

N. C.: Mit tanultál?

L. G.: Pszichológiát.

N. C.: Ez volt a fő érdeklődési területed?

L. G.: Igen. Azzal kezdődött, hogy tizenkét évesen megtaláltam Freud „Álomfejtés”-ét.

N. C.: Korán érő gyermek voltál tehát?

L. G.: Mindenesetre korai freudista voltam!

N. C.: Freud felfedezése kinyilatkoztatás volt számodra?

L. G.: Igen, valóban egy fontos kinyilatkoztatás volt. Egyszeriben leesett a tantusz. Nem, mintha mindent, amit Freud mondott, azonnal megértettem volna, ám egy valami azonnal világossá vált: az a tény, hogy van az emberben egy olyan rész, amit nem ismer; hogy a belsőjében folyamatosan tudattalan folyamatok zajlanak. Ezt valahogy tudtam, ám senki sem hitte el nekem. És akkor ott volt ez a könyv, amely éppen azt erősítette meg, ami számomra kiskoromtól kezdve ismert volt. Kutatni kezdtem. Mindent, amihez csak hozzájutottam, elolvastam pszichológia témában, szépirodalmi műveket is, amelyek pszichológiai témákkal foglalkoztak. Alapvetően a pszichológia és a pszichológiai orientációjú irodalom inspirált, nem elsősorban az asztrológia.

N. C.: A pszichológiai végzettséged Freud irányultságú vagy viselkedéspszichológiai (behaviorista) volt?

L. G.: Viselkedéspszichológiai.

N. C.: Patkányok a kalitkában?

L. G.: Igen, patkányok a kalitkában. És rengeteg szociológia és statisztika, amit utáltam. Ám azt hiszem, már akkor megértettem, hogy fontos megszerezni azt a bizonyos papírt, a végzettséget igazoló bizonyítványt. Így hát megbékéltem vele.

N. C.: Az asztrológiát tehát egyetemista korodban ismerted meg. Ugyanolyan felismeréseket hozott számodra 19 éves korodban, mint Freud felfedezése 12 évesen?

L. G.: Igen. Az asztrológiának köszönhetően kezdett el a pszichológia értelmet nyerni. Úgy volt, mint Freud felfedezésével, egyszer csak leesett a tantusz. Az asztrológia megmutatta önmagunk azon aspektusait, amelyeket normális körülmények között nem érzékelünk, életünk apró mozzanatait, amelyeket rendszerint nem értünk meg.

N. C.: És akkor észrevetted a közvetlen kapcsolatot az asztrológia és a pszichológiai azon irányzata között, amellyel már korábban foglalkoztál. Mikor fedezted fel Jungot?

L. G.: Jungot már fiatalon olvastam, de nem fogott meg úgy, mint Freud. 20 és 30 éves korom között tértem vissza hozzá, és akkor begyulladt a szikra.

N. C.: És ez kapcsolatban volt az asztrológiával?

L. G.: Igen.

N. C.: Pszichológusként dolgoztál akkoriban?

L. G.: Miután ledoktoráltam, meglehetősen hagyományos, ortodox pszichoterápiát folytattam, többek között freudi technikákat is alkalmaztam. Akkor még nem volt hivatalos jungi terapeuta-képzésem, csak 1980-ban szereztem meg. Előtte részt vettem egy képzésen a londoni Transzperszonális Pszichológiai Központban (Centre for Transpersonal Psychology) Ian Gordon Brownnál és Barbara Somersnél. Ott szép lassan megkaptam azt, amire szükségem volt, nagyon mély és alapvető dolgokat, amelyekkel meg kellett küzdenem, amelyeken nagyon intenzíven dolgozhattam.

N. C.: A pszichoanalízis adta meg neked ezt a mélységet?

L. G.: Tulajdonképpen igen, a jungi változat. Nem vagyok jobban vagy kevésbé jungiánus, mint egyéb más -iánus vagy -ista, de úgy éreztem, hogy a jungiánus képzésben több potenciál rejlik, hogy segíthessünk az embereknek, mint a freudi képzésben.

N. C.: Jung maga olyan sokat merített az asztrológiából és az ezoterikus hagyományokból, hogy valószínűleg egyszerűbb összekötni őt az asztrológiával, mint például Freudot. A 70-es évek elején Londonba költöztél. Emlékszem, hogy asztrológia-szemináriumokat hirdettél egy alternatív szervezetnél. Szerettem volna elmenni, de az sajnos eltűnt a zavarosban.

L. G.: Ez 1975-76-ban volt. A szervezetet „Gentle Ghost”-nak hívták.

N. C.: Azóta, hogy asztrológiát tanítasz és dolgozol vele, találtál egy működő definíciót rá?

L. G.: Kedves kérdés! Nem, nincs „kőbe vésett” definíció. Számomra az asztrológia egy szimbolikus nyelv. Egy lencse, egyfajta „segítség ahhoz, hogy lássunk”, és amely bizonyos fajta jelképeket használ, hogy az élet mélyen húzódó struktúráit megragadja, azokat, amelyeket intellektuális, értelmi úton nem lehet megérteni. Természetesen más, nem-intellektuális módokon megtapasztalhatók. Az asztrológia eszköz, amellyel az életet a maga alapvető mintái vonatkozásában értelmezni tudjuk. Ebből kiindulva hiszem azt, hogy az összes többi eszköz – mint például a tarot, a kabbala, a mitológia, a széppróza, a költészet, a színház, a festészet, a szobrászat – nemcsak egyenrangúak, ami e szerkezetek értelmét illeti, hanem az asztrológiát is gazdagították. És épen úgy gazdagította az asztrológia is őket. Nem gondolom, hogy létezik „tiszta” asztrológia. Aki ezt állítja, éppenséggel azt is mondhatná, hogy létezik egy tiszta angol embertípus. Az asztrológia egy lencse, egy szimbolikus nyelv.

N. C.: Ha az asztrológiát lencsének fogjuk fel, akkor ez azt jelenti, hogy az asztrológus megtekint valamit. Ebben az esetben helyeződhet arra a hangsúly, hogy mit néz meg, illetve magára a szemlélőre, az asztrológusra. S ebből adódóan különböző kérdések merülnek fel, például: Hogyan befolyásolja az asztrológusok észlelése az asztrológiájukat? Vagy mit vesznek szemügyre, mit látnak a lencsén keresztül? Eltorzítja-e a lencse azt, amit látunk? Az asztrológusok valami reális, valami valóságos dolgot szemlélnek meg? Az asztrológia és az, amit a lencsén keresztül látnak, valóságosan, reálisan létezik?

L.G.: Ez attól függ, hogy mit értesz „valóságos” alatt. Az állatöv nem mint konkrét dolog létezik. A Nap látszólagos pályája a Föld körül, amit 12 részre osztottunk, és minden egyes részhez hozzárendeltünk egy jelképet, valamint jelentések és viselkedésminták egy-egy csoportját. Ám az állatöv nem létezik valójában olyan értelemben, hogy kívül valamiféle állatok röpködnének körbe. Bizonyos értelemben tehát az egész rendszer nem reális. Ez az asztal, amelynél ülünk, olyasvalami, amit valóságosnak tekintenénk. Ha azonban a valóságot egyfajta szubtilisebb dologként definiáljuk, például a dolgok közötti kapcsolódások vagy rezonanciákként, akkor ezek a minták ténylegesen valóságosak. Ám nem lehet őket mennyiségekben mérni, az úgynevezett realitás eszközeivel. Ha ezt kérdezed, akkor az a probléma, hogy nem tudom, hogy mit értesz reális alatt. Vagy mégis sokkal inkább tudom, mit értesz alatta, mint ha Richard Dawkins [2] kérdezné, hogy reálisak-e ezek az összefüggések, és ő egészen mást értene alatta, mint én.

N. C.: A „reálisat” úgy értettem, mint Richard Dawkins.

L. G.: Ilyen értelemben az asztrológia nem reális. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik, vagy, hogy nem érvényes, de nem, ilyen értelemben az asztrológia nem valóságos. Azt hiszem, olyan van, mint objektív rendszerminta, a dolgok közötti rezonanciák vagy határozott összefüggések. Úgy gondolom, hogy létezik egy egység, nevezd, aminek akarod, adj neki misztikus vagy hermetikus, vagy egyéb nevet. És ez rajtunk kívül létezik. Nem csak az asztrológusok észlelésén múlik.

N. C.: „Kozmosz és lélek” című könyvedben Gerardus Dorneus sokatmondó idézetét helyezted el, amely mindenek egységét állapítja meg: „Nem tudod, hogy korábban az ég és az elemek valamennyien egyek voltak, (és azután) az isteni beavatkozás révén valamennyien elváltak egymástól, hogy természetes módon létrehozzanak téged és az összes többi egyedet? Ha ezt tudod, akkor a többi sem kerülheti el a figyelmedet. Minden nemzés esetében szükségszerű egy ilyen elválás (separatio). A másikból hiába próbálsz egyet csinálni, ha előtte belőled nem lesz egy…” Ez mindenekelőtt annak az elképzelésnek felel meg, hogy az asztrológia teljesen természetes módon abból a felfogásból ered, hogy az ég és a föld egyek, és az asztrológiai tapasztalat is magunknál kezdődik. Ugyanebben a könyvben viszont a modern tudomány értékét is kiemeled, amely a mennyiségekre épül. Felmerül bennem az a kérdés, hogy még mindig a magadénak vallod-e azt, amit 25 évvel korábban leírtál. Az pontosan így hangzik: „Az asztrológia … azoknak a törvényrendszereknek a térképe, amelyek alapján az életenergiák működnek; – egy olyan asztrológia, amely statisztikai adatokkal és tudományos vizsgálatokkal van alátámasztva.” Megfelel ez még a mai gondolkodásmódodnak? Azért kérdezem ezt, mert azóta azt hangoztatják, hogy az asztrológusok hozzáállása a tudományos és statisztikai megközelítési módokhoz megváltozott. A negatív statisztikai eredmények kiváltották az asztrológusok tudományellenes magatartását. A te látásmódod megváltozott 1977 óta?

L. G.: Véleményem szerint a kutatás nagyon értékes lehet az asztrológia számára, amennyiben meglévő mintákat tud kihangsúlyozni. Időnként a kutatások lelepleznek olyan struktúrákat, amelyekre nem számítunk, és ezáltal az addigi feltételezéseinket megkérdőjelezik. Vagyis igen, fontos, hogy végezzünk statisztikai kutatásokat. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy nagy a jelentőségük, ha azt akarjuk bizonyítani, hogy az asztrológia működik. Hiszen ha valaki úgy véli, hogy az asztrológia nem tud működni, akkor mindenképpen megpróbálja megcáfolni vagy hibát találni benne. És minden statisztika megcáfolható. Az asztrológusok készíthetnek saját statisztikai kimutatásokat, ám ezek nem jók arra, hogy meggyőzzék a szkeptikusokat. Ha egy évben elkészítjük 300 olyan ember horoszkópját, akinek Szaturnusz-Nap oppozíciója van, és közülük 80%-nak az apja vagy elhagyta őt, amikor még nagyon kicsi volt, vagy az apja korán maghalt, vagy már a megszületése előtt elhagyta az édesanyját, vagy az apja hűvös és távolságtartó volt, akkor ezek statisztikai adatok. Ez alapján kijelenthetjük, hogy a 300 Szaturnusz-Nap horoszkóp 80%-a ezt a pszichológiai mintát követi. Hasznos lehet tehát ezt a fajta Szaturnusz-Nap fényszöget alaposabban szemügyre venni. Ám ha ezt a vizsgálatot odaadjuk olyasvalakinek, aki ezt „tudományosabban” veszi szemügyre, valószínűleg azt mondaná, hogy 300 ember nem elég. Legalább 3000 ember és egy semleges kontrollcsoport bevonására lenne szükség. Bármit is tennénk, mindig más teszteket várna el. Úgy gondolom, hogy az a kutatás, amit mi végzünk, a magunk számára nagyon fontos. Őszintén szólva, számomra szinte teljesen mindegy, hogy a kívülállókat meggyőzi-e vagy sem. Úgy gondolom, hogy a saját folyamatos továbbfejlődésünk céljából kell kutatásokat végeznünk.

N. C.: Ha jól értelek tehát, a kutatás számodra egy minőségi megközelítés, amely esettanulmányokra épül.

L. G.: Igen, a mennyiség eközben másodlagos.

N. C.: Azt, hogy az asztrológiában benne rejlik-e valami „reális”, többnyire arra vezetik vissza, hogy a mindenkori asztrológus melyik technikát vagy melyik házrendszert alkalmazza a horoszkóp felállításához. A különböző házrendszerek az asztrológia alapproblémáját jelzik, eltekintve a sziderikus és tropikus állatövtől. Honnan tudjuk, hogy melyik házrendszer az igazi, nem is beszélve az állatövről? Egyszer azt nyilatkoztad, hogy mindig azt a házrendszert kellene használni, amelyik a felhasználó számára a legjobban működik. Ez úgy hangzik, mintha te az asztrológust helyeznéd a középpontba, és nem az asztrológiát.

L. G.: Csak részben. Úgy gondolom, hogy az összes eltérő szerkezeti megközelítés valamire irányítja a tekintetünket, ám ez mindig korlátozott szemszöget jelent, és egymagában egyik sem képes a tekintetet az egészre rányitni. Ebből kifolyólag vallom azt, hogy mindegyik megközelítés értékes bizonyos asztrológusok számára, de nem mások számára.

N. C.: Ezek szerint egyetértesz azokkal az asztrológusokkal, akik azt mondják, hogy minden asztrológus azokat a klienseket kapja meg, akiket „megérdemel”?

L. G.: Igen.

N. C.: Ha végiggondolod ezt az eszmefuttatást, akkor ez tulajdonképpen nagyon provokatív. Van valahol egy kliens, akiben egyszer csak felmerül az az igény, hogy felhívjon téged és megkérdezze: „Tudná értelmezni a horoszkópomat?” Olyan ez, mintha magadhoz vonzanád a klienst?

L. G.: Nem tudom, hogy ez magunkhoz vonzás-e. Azt hiszem, hogy itt ismételten a rezononciához jutottunk el. Tegyük fel, hogy a Szaturnusz-Plútó oppozíció kvadrátban áll a Napoddal, és ez szimbolikus képét képezi annak, ami te magad egy adott időszakban vagy. Megtapasztalsz vagy megélsz, vagy megrázkódtat egy bizonyos fajta energia. Benned is, és rajtad kívül is megtalálható. Talán megélsz olyan dolgokat, amelyek összefüggésben állnak ezzel az oppozícióval. Az, hogy hogyan bánsz vele, teljesen tőled függ. Mondhatod például ezt: „Rendben van, ez egy nagyon nehéz fényszög. Kihasználom, hogy megírjam a doktori disszertációmat.”. Vagy leheveredhetsz, és egyszerűen áldozattá válhatsz, és a következőt mondhatod: „Ó, valaki betört hozzám.” vagy „Zavargások voltak az utcánkban és felgyújtották az autómat.” és hasonlók. A megtapasztalás módja azzal függ össze, hogy mennyire vagyunk képesek kezelni azt, amik ebben a pillanatban vagyunk. Hasonlóképpen megrohamozhat egy asztrológust olyan kliensek hada, akik arra, amit ő éppen megél, fogékonyak. Megeshet, hogy sok Skorpió- vagy Bak-jegyű klienst kap, vagy olyan embereket, akik maguk is éppen ez által az oppozíció által érintettek. Az emberek talán egy olyan tükröt tartanak elé, ami valamiképp ugyanazokra a rezgésekre rezonál, amilyen ő. Nem hiszem, hogy az asztrológus hívja magához a klienseket. Inkább úgy van az, hogy ha az ember egy adott ponthoz érkezik, olyan dolgok lépnek be az életébe, amelyek azonos hullámhosszon vannak vele. Ez nem ok-okozati viszony.

N. C.: Egy materialista tudós, mint Richard Dawkins, kétségkívül talált volna a „rezonancia” szóra fizikai magyarázatot. Te metafóraként használod ezt a szót?

L. G.: Szó szerinti értelemben is. Ha egy hangvillát közvetlenül egy behangolt gitár mellett megpendítünk, hallani fogjuk a rezonanciát. Ha azonban a gitár nincs felhangolva, semmit sem hallunk. Ez a fajta rezonancia fizikai szinten megy végbe.

N. C.: Ez azt jelenti, hogy mi mindannyian a szférák zenéjére reagálunk?

L. G.: Sőt, úgy gondolom, hogy mi magunk is a zene részei vagyunk. A mi akkordjaink és rezgéseink összjátéka alkotja.

N. C.: Szeretnék még egyszer visszatérni a Szaturnusz-Plútó oppozíciós példádra. Azt mondtad, hogy ezzel a tranzittal választhatjuk az áldozat-szerepet, vagy dönthetünk úgy, hogy a magunk hasznára fordítjuk a tranzitot, például egy doktori disszertáció megírásával. Mi húzódik meg e mögött a választás mögött? Ki lehet olvasni a horoszkópból is azt a képességet, hogy ilyen döntést meghozzunk?

L. G.: Nem. A rezonancia azon alapul, amit a pszichológusok tudatnak neveznek. Erre pedig nincs definícióm, azon kívül, hogy „merkúri”. A tudat olyan, mint a Merkúr az alkímiában. Nincs asztrológiai mintához kötve vagy általa korlátozva. A tudat megtalálható ezekben a struktúrákban, bennük fejeződik ki, és mégis lehet azokon kívül és belül, valamint körülük. A tudat az, ami megengedi, hogy döntéseket hozzunk. A tudat az, ami megvátoztathatja az e mintákra adott reakcióinkat. Vagy egyszerűen mi vagyunk ez a minta, és vakon megéljük, mint ahogyan ez az állatvilágra jellemző, vagy megfeszítjük a tudatunkat. A minta ettől ugyan nem tűnik el, ám az akkordok egyes hangjait jobban észleljük.

N. C.: Azt akarod ezzel mondani, hogy a tudat az asztrológián kívül létezik, hogy túlmutat az asztrológián?

L. G.: Igen, így vélem.

N. C.: Ez úgy hangzik, mint a lélek a neoplatonistáknál. Ők azt vallják, hogy a lélek a test felett áll, sőt, a csillagok felett is. Amennyiben a tudat az asztrológián túl létezik, akkor mi a helyzet az úgynevezett tudatos bolygókkal, mint a Merkúr, a Vénusz és a Mars, ellentétben a külső, tudattalan bolygókkal?

L. G.: Egyik bolygóról sem állíthatjuk biztosan, hogy tudatos. Úgy kellene tekinteni a planétákat, mint amik struktúrákat tükröznek vissza. Ha egy személyiség tudatában van belső mintájának, akkor a planéta is tudatosan nyilvánul meg. Ezt szűrtem le a tapasztalataimból. Vannak emberek, akik úgy élik az életüket, hogy sejtelmük sincs arról, mit jelent számukra a Hold vagy a Vénusz. Bármilyen motivációs mintát tükrözzenek is vissza a bolygók, az emberi természetünk része, annak ellenére, hogy elképzelhető, hogy egyáltalán nem vagyunk a tudatában. Kivetítjük, ki vagyunk szolgáltatva neki kénye-kedve szerint, felkavar bennünket, azonosítjuk vele magunkat, ám nem vagyunk a tudatában, hogy bennünk van. Úgy néz ki, mintha „ott kívül” lenne, mintha megtörténne velünk, pedig bennünk van, mi magunk vagyunk az. Az a tény azonban, hogy bennünk van, nem garantálja nekünk azt, hogy tudatosul bennünk.

N. C.: De honnan tudjuk, hogy valami valójában tudatosul bennünk?

L. G.: Ezt nehéz megmagyarázni. Olyan érzés, mintha benne lennénk a közepében – nemcsak intellektuális szinten, hanem keresztbe-kasul, teljesen. Az ember tudatában van a saját lényének, mégsem azonosítja magát vele. Olyan, mintha egyfajta üres tér lenne önmagunk és a dolog között. Képzeld el, hogy ma egy Mars-tranzitom van. Valami rosszat mondasz, és én nagyon dühös leszek. Ha nem vagyok tudatában a dühömnek, akkor egyszerűen csak dühös vagyok. Azt sem tudom, hogy dühös vagyok, és már tör is ki belőlem a szitkozódás, vagy lekenek neked egy pofont, vagy az arcodba zúdítok egy pohár vizet. Így egyetlen tudatos személyiség sem viselkedik. Fogalmam sincs, mit csinálok, mit mondok, mit érzek. Egyszerűen csak megteszem, és aztán azt mondom: „Ó, borzasztóan sajnálom. Nem is tudom, mi ütött belém.” Ám ha tudatos vagyok, akkor meghallom, mit mondasz, érzékelem a dühömet, és talán azt is tudom, miért lettem dühös. Talán érzem a dühöt, de nem én vagyok a düh. Ez azt jelenti, hogy megkérdezhetem magamtól: „Ezt ő tényleg így gondolta? Mit váltott ki bennem ezzel?” Tovább dolgozhatok az eseten, s ha még továbbra is dühös vagyok, akkor nyugodtan mondhatom a következőt: „Tulajdonképpen te tudod, hogy mit mondtál az előbb? Nagyon mélyen megérintett.” Esetleg nem szólok semmit, mert világossá vált számomra, hogy a dühömnek semmi köze nincs hozzád: az az én problémám.

N. C.: Ez alapján úgy tűnik, hogy a belső gondolkodási folyamataink játszanak döntő szerepet. Ha az asztrológiát nyelvként fogjuk fel, akkor e tudatos szellemi állapotunkat Ikrek-vagy Szűz-jellegűnek tekinthetjük? Elemző jellegűnek?

L. G.: Nem gondolom, hogy eközben elemzés folyna. Számos ember talán kigondol különféle koncepciókat, a tudat azonban víz, tűz vagy föld jellegű is lehet. Ez a tudatosság egy fajtája, amely azt közli velünk, hogy nem vagyunk azonosak azzal, amit megélünk. Azon kívül állunk, nem elszakítva tőle, de éppen eléggé kívül ahhoz, hogy valóban felismerjük. A tudat e minőségét többféleképpen megélhetjük, nem kell intellektuális, értelmi jellegűnek lennie.

N. C.: Gyakran halljuk asztrológusoktól a következőt: „Ó, most rosszul mennek a dolgaim, mert Szaturnusz-tranzitom van.” Te ezt a kijelentést hibásnak tartanád?

L. G.: Nos, én is mondok ilyet. De tudom, hogy mit értek alatta, ha ezt mondom. Ha így fogalmazunk, ezzel nem azt fejezzük ki, ami valóban történik. Ez egyfajta rövidítés. Nem egy tranzit miatt mennek rosszul a dolgaink. A tranzit azt szimbolizálja, amit megélünk, nem pedig előidézi azt. Nem tartom feladatomnak, hogy más emberek megfogalmazásait javítsam, és én magam is elég gyakran fogalmazok így: „Micsoda borzalmas nap! A Szaturnusz rajta áll ezen vagy azon a bolygómon.” Ez egy rövidített megfogalmazás.

N. C.: A tranzit tehát egy szimbolikus megfelelés. Ez emlékeztet engem egy asztrológiai aforizmára, amit Charles Carter gyakran idézett: „A csillagok se nem hajlamosítanak, se nem kényszerítenek.” Geoffrey Cornelius hozzáfűzte: „Se nem hajlamosítanak, se nem kényszerítenek, jelképeznek.” Ilyen értelemben a tranzitok inkább jelképes útmutatók, semmint okai valaminek?

L. G.: Én is azon a véleményen vagyok, hogy a planéták jelképek. Nem hiszem, hogy kényszerítenek, hogy hajlamosítanak valamire, hatnak ránk vagy más egyebet „tesznek”. Egyszerűen szimbólumok, jelképek.

(az interjú folytatódik a 3. befejező résszel)

[1] Howard Sasportas és Liz Green 1983-ban alapították meg a Pszichológiai asztrológia központot (Centre for Psychological Astrology). Darby Castello ott tanít.

[2] Richard Dawkins az Oxfordi Egyetem professzora, és azzal foglalkozik, hogy milyen kép jelenik meg a nyilvánosságban a tudományról. Nagy-Britanniában a tudományos-népszerű könyvek egyik legismertebb írója. Ezenkívül militáns, ateista materialista és az asztrológia, továbbá minden paranormális megnyilatkozás, és metafizikai, valamint vallási irányzat vehemens bírálója. Az asztrológia ellen irányuló támadását el lehet olvasni a Brit Asztrológiai Egyesület (Astrological Association of Britain) honlapján: www.astrologer.com/aanet.

Liz Greene a háború utáni időszak egyik legnagyobb hatású asztrológusa. Elődei közül Alan Leo és Dane Rudhyar művei inspirálták. Sokat tanult továbbá a 20. század pszichológiájából, különösen C.G. Jung írásaiból. Megalkotott egyfajta pszichológiai asztrológiát, amelynek alapját a pszichológiai megértés alkotja, azaz a személyiség egyszerű jellemzése helyett a dinamikus folyamatok előtérbe helyezése. Számos figyelemre méltó könyvet jelentetett meg – kezdve a „Szaturnusz”-szal (1976) és a „Kozmosz és lélek”-kel (1977) –, amelyek eredeti nézetét, azt, hogy az asztrológia legalább olyan mértékben foglalkozik azzal, hogy mi lehet belőlünk, mint azzal, hogy kik vagyunk, elmélyítették és továbbvitték. Greene diplomás asztrológus, diplomáját az asztrológiai tanulmányok fakultásán (Faculty of Astrology Studies) szerezte (amelynek most a védnöke) és elismert jungiánus analitikusként dolgozik. A Pszichológiai asztrológia központját (Centre for Psychological Astrology) vezeti, amelyet Howard Sasportas-szal közösen 1983-ban alapított. A www.cpalondon.com internetes honlapon többet megtudhatnak a központ képzéseiről és tanfolyamairól. Ezt az interjút Nick Campion készítette Liz Greene-nel 2001. augusztus 14-én Londonban. A szeptember 11-i katasztrófát tekintve a Szaturnusz-Plútó korszellemiségének értelmezése szinte profetikus jelleget kap. Liz Greene és Nick Campion hosszú ideje ismerik egymást, beszélgetésük baráti hangnemben zajlott. Ezért döntöttünk úgy, hogy a fordításban is megtartjuk a meghitt viszonyt kifejező tegeződést. Az eredeti angol szöveget a „The Mountain Astrologer” amerikai asztrológiai folyóiratban (2002. december-januári szám) lehet elolvasni, amely elérhető még a www.mountainastrologer.com honlapon.

Kép: © Genevieve Amelia – Dark Fae Headdress (részlet)

Share This