Gyermekkorunkban és későbbi szocializációnk során fontos, hogy megkapjuk azokat az archetipikus – az emberré válás szempontjából ősi – kapcsolati mintákat, melyek fejlődésünkhöz szükségesek: az elfogadó, tápláló szerető anyai elvet, a társadalomban eligazodni, részt venni tudó és segítő, biztonságot nyújtó apai elvet, a többféle szintű kapcsolódási minta megtanulására alkalmat adó testvéri és kortárs kapcsolatokat. Mindezek segítik, hogy nem csak individuumok, hanem társas lények is legyünk egy személyben. Kapcsolatban lenni ugyanakkor szinte napi kihívásokkal jár.

Mintha az emberi kapcsolatok, különösen a társkapcsolatok területén a közeledésnek és a kapcsolódásnak sokkal nagyobb gyakorlatával, kultúrájával rendelkeznénk, mint az eltávolodást illetően. Sok olyan pár-, baráti- és munkakapcsolatban lehetett részünk, ahol csak konfliktusokon (harag, perlekedés, sértődöttség) át tudtunk egymástól eltávolodni. Elrúgjuk magunkat egymástól (sokszor a partner nem is ad másra esélyt) és ezek a rúgások sebekkel járnak. Pedig a másik individualitásának tisztelete ugyanolyan fontos építőköve lehetne a kapcsolatnak, mint az azonosság öröme.

A szocializáció személyiségformáló hatását ismerjük. Azonban ezek is csak az személyiség adottságaihoz, lehetőségeihez mérten fejthetik ki átalakító hatásukat, s van úgy, hogy inkább lefedik, rátelepednek velünk született karakterünkre (radix). Általában minél önállóbb, érettebb, minél inkább autonóm valaki, annál inkább meg tudja tartani egyensúlyát, belső identitását.

Mindannyian valamilyen bonyolult, gyakran változó kapcsolati struktúrában élünk. Ezekben a viszonyrendszerben rendszeresen feltűnik a kapcsolatban résztvevő személyiségének energetikájának kölcsönhatása. A jungi pszichológia áttételként vagy interperszonális konfliktusdinamiként definiálja a ezt a természetes lélektani jelenséget. Több minden átadódik a kapcsolódás folyamata során: a belső konfliktusaink (komplexusok), az indulataink, különböző érzelmi mintázataink, általános előfeltevéseink a kapcsolatról. Ezen az ún. „lelki köldökzsinóron” keresztül nem csak a tudatos vagy tudatközeli személyiségrészeink kerülnek kölcsönhatásba egymással, hanem a kollektív tudattartalmak akaratlan közvetítőjévé is válunk, melyeket nehéz felismerni. Miközben a kollektív tudattalan karakteresen jelen van a személyes kapcsolatainkban, beazonosítani mégis nehéz, hiszen tudattalan. Talán éppen erre a felismerésre adhat segítséget az asztrológia egyik fontos kapcsolatokat vizsgáló eszközének, a szinasztriának, jungiánus szemléletű használata.

Tick Ervin [asztrológus, szomatodráma játékvezető] | Kép: © Dardan Zhegrova

Share This