A tudat átmeneti jelenség. Életünk egy jelentős részét tudattalan állapotban töltjük. A korai gyermekkor tudattalanul telik, de még az alvás is elmerülés a tudattalanban. Csak az ébrenléti fázisokban birtoklunk részlegesen tiszta tudatosságot. C. G. Jung szerint a belső, lélektani folyamat egyenrangú a külső, környezetivel. A tudat szűk látókörű: egy adott pillanatban csak néhány párhuzamos tartalma lehet, és ami ezen kívül esik tudattalan.

A jungiánus asztrológia rendszerében a tudatos én komplexitását a Nap (a tudat központja: Ego) és a Merkúr (tudati funkciók; percepció, énközlés) modellezi, illetve azok konstellációja (jegyhelyzet, házhelyzet, aspektusok)

A tudatos pillanatok egymásutánisága a folytonosság illúzióját nyújtja. Ám a tudat elkülönült pillanatok élménye, fénycsóva a tudattalan sötétjében. A tudattalan ezzel szemben hatalmas és folyamatos.

Ego

„Az ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon.” (Marie-Louise von Franz)

Semmi nem lehet tudatos az Én, az ego nélkül. A tudat tulajdonképpen pszichikus létezők kapcsolata az Énnel. Az Én komplex adottság. Elsősorban a létezés tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat szerez a külvilág felől. Amelyek kapcsolatba lépnek az Énnel azoknak esélye van a tudatosulásra. S ha nem lépnek kapcsolatba, akkor tudattalanok maradnak.

A serdülőkorra a tudattalanból egyre inkább különváló, kialakuló önálló Ego „részénekből” áll össze, integrálódik egésszé. Ezt megelőzően nem beszélhetünk még állandó énről. A folyamat archetipikus belső program. Az én-rendszer kialakul, s a továbbiakban a személyiség szerveződés fő centrumává válik. A korai felnőttkorra az én a tudatos személyiségét, egyéni karakterét megszervezi, fokozódik a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége is. Az érett felnőtt ego mintegy berendezkedik a személyiségben: megszilárdítja a Nyilvános Ént; dolgozik az elutasított, megtagadott, nem használt árnyékszemélyiségén. Az Ego belső dinamikájában tehát kialakulnak előnyben részesített területek, illetve ennek ellentétei: olyan területek, melyeket alig vagy egyáltalán nem reprezentál semmi a külvilágban.

A gyermek még szülő-centrikus. Ebből fejlődik ki az én-centrikusság (Ego-centrikusság) szabadsága és felelőssége a serdüléssel kezdődően. A felnőttkori érés kritikus kérdése, hogy az Egó-centrikusság tovább tud-e fejlődni a Self-centrikusságba. Mindez a folyamat az ellentétek harcán, tehát válságokon keresztül realizálódik.

„Tudaton pszichikus tartalmaknak az énnel való kapcsolatát értem, amennyiben azokat az én mint ilyeneket érzékeli. Az énhez fűződő azon kapcsolatok, amelyeket az én nem érzékel mint ilyeneket, tudattalanok.” (C.G. Jung)

Az ember legfőbb sajátossága az éntudata (identitása). Ez nem feltétlenül egocentrizmus. Mindenki saját világának központja – időt és teret önmagunkra vonatkoztatva tapasztaljuk meg.

Pszichés gravitáció

Erich Neumann szerint a tudatos Énre egyfajta „pszichés gravitáció” hat, azaz az Én hajlamos visszatérni saját tudattalan állapotába. Ez a visszatérési hajlam fordítottan arányos a tudatos Én erejével. Tehát minél erősebb a tudat, annál több és szabadabb pszichés energia áll a tudatos Én rendelkezésére akaratként, eszközként, s természetesen annál kisebb a „pszichés gravitációból” fakadó tehetetlenség. Ez a bizonyos „pszichés gravitáció” érhető tetten az asztrológiai modellben – a Nap és a kollektív archetípusok (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) fényszögkapcsolatában is.

Azaz minél gyengébb a tudatos én, annál erősebb a „pszichés gravitáció”, a tudattalan vonzása. Ilyenkor a tudat nem eléggé fejlett, hogy ellenálljon a vonzásnak. Gondoljunk itt példaként a gyermekkor tudatosságának a szintjére. De túlterheltség, betegség, külső körülmények, vagy éppen egy komplexus aktiválódása is előidézheti ezt a fajta „pszichés gravitációt” felnőtt embereknél.

A tudatot, illetve a tudattalant energiatöltésekként is elképzelhetjük a köztük lévő feszültséggel együtt. Ahogy a tudat fejlődik, úgy alakul ki egy viszonylag független, önmagában álló rendszer, benne az Én-komplexummal. Ha a tudat energiaszintje megfelelő mértékű, akkor beszélhetünk tudatosságról, illetve nyitottságról a tudatosulás felé. Ha a tudatos rendszer energiaszintje csökken, akkor a tudatközeli tartalmak a nagyobb energiájú kollektív archetípusok vonzása alá kerülhetnek.

Az identitás élmény lényeges része az autonómia érzése: teljesen autonómmá sohasem válunk életünkben. Függéseink maradnak, és újabbak alakulnak. Autonómia – világosabb identitás, önkép – önállóság és a vele járó felelősség. Ekkor az egyén már nem csak a körülmények, elsősorban a szülőkkel való viszony terméke, nem a „szülői mondatok” határozzák meg, általában egyre kevésbé hatnak rá a tekintélyek nézetei. Ez azt is jelenti, hogy ekkor önálló tervekkel mer a világ elé állni – és azokért felelősséget vállal.

A témához kapcsolódó oldalak:

Oroszlán – Nap – 5. házSoha ne mondj le az Egodról…Test, lélek, szellemKomplexus-aktiválódásDisszonancia | Példa egy élettéma vizsgálatraErich Neumann a pszichés gravitációrólMarie-Louise von Franz: Az individuáció

A következő részben a Merkúrról, azaz tudati funkciók (percepció, énközlés) jungiánus asztrológiai vonatkozásairól esik majd szó.

© tick.ervin | kép: © Thomas Motta

Share This