„Isten neje kezdettől fogva ellenezte az ötletet.
– Miért kell az neked?
– Nincs elég tennivalóm.
– És mit csináltál egészen mostanáig?
– Tudod, hogy mit csináltam – felelte Isten. – Semmit.
– Miért nem tudod ugyanazt csinálni továbbra is?
– Semmit? Unalmas.
– Minek keresni a bajt?
Baljós előérzeteinek igazi forrása az a félelme volt, hogy az ura ezentúl még kevesebb figyelemben fogja részesíteni, mint amennyiben egy örökkévalóságon át részesítette, ami majdnem egyenlő volt a semennyivel; hogy ha eljátszogathat majd egy új világgal, nem fogja annyi idejét őrá áldozni, mint azelőtt, amikor nem volt egyéb dolga, amivel elfoglalhatta magát.
– Milyennek csinálod Őket?
– Amilyenek mi vagyunk.
– Mind a ketten? Muszáj? Úgy meghíztam. Észre se vetted?
– Csak kisebbek lesznek.
– Remélem is.
– Előszörre csak egyet csinálok… nem, kettőt. Nem jó, ha az ember egyedül van, nem igaz? Lesz egy férfi meg egy nő, úgy, ahogy mi ketten, és olyanok is lesznek, mint mi.
– Ők is meztelenek?
– Mi a baj azzal, hogy meztelenek? Mármint akkor, ha nincs hideg.
– Mi az a hideg?
– Egy ötlet, ami épp most jutott az eszembe. Az egyik olyan dolog, amivel el akarok szórakozni egy kicsit, és megnézni, hogyan működik. Lesz meleg, és lesz hideg. Na, hogy hangzik?
– Kínaiul. És én mit csináljak magammal, amikor te olyasmikkel szórakozol, mint a hideg meg a meleg, és megnézed, hogyan működnek?
– Amit csak akarsz. Miért, eddig mit csináltál?
– Semmit. Még ezt se vetted észre soha?
– Akkor, ha akarod, folytathatod ugyanazt az örökkévalóság hátralevő részében is. Valahogy kezdi furdalni az oldalamat a kíváncsiság. Látni akarom, mi történik.
– De hiszen úgy gondolod, hogy te mindent tudsz.
– Tudok is mindent. Te is tudod.
– Akkor miért akarod látni, hogy mi történik? Szerintem meg fogod bánni.
– Miért bánnám meg? És honnan tudhatom, hogy mindent tudok, ha nem próbálom meg kideríteni? Szeretni fognak mindkettőnket, mindannyian, ahányan csak lesznek. Engedni fogom, hogy szaporodjanak és sokasodjanak.
– Szerintem gyűlölni fognak. És hogy fogod csinálni?
– Ezen gondolkozom már egy ideje. Azt hiszem, valami Nagy Bumm-mal csinálom majd, ami kettéválasztja az égboltot, és elválasztja a földet az égtől és a szárazföldet a vizektől meg minden ilyesmi. És ragyogó csillagokat aggatok föl csak a te kedvedért.
– Szerintem te magadnak keresed a bajt.
– Én ne birkóznék meg bármiféle bajjal?
– Mitől vagy olyan biztos magadban? Volt már valaha is bármilyen bajod?
– Miért, mindent tudok, nem? Azt teszik majd, amit én akarok. Bármikor vízbe fojthatom őket, ha beleunok.
– És ha nem jól sikerül?
– Épp most mondtam. Megszabadulok tőlük egy vízözönnel vagy egy másik Nagy Bumm-mal. Ide figyelj, szerintem ez jó móka lesz mindkettőnknek.
– Mi az a móka?
– Még nem tudom pontosan. De hamarosan mindketten látni fogjuk,” (Joe Heller)

© Joseph Heller: Öregkori önarckép | Gabo Kiadó, 2001

Share This