„Mindent megtennék, hogy egy kicsit szeress. Bohóc leszek, vagy bohóc maradok, és sírok, hogy egy kicsit nevess.” (LGT)

Pajtikáim! Csak akkor házasodjatok, ha különös tehetségetek van arra, hogy üdvözüléseteket férfielv és női elv intenzív tartós kapcsolatában és összeütközésében találjátok meg! (az Uránusz avagy a Bolond provokatív monológja a házasságról)

Persze én a Bolond az egészet a Szabadság szemszögéből tudom csak megvizsgálni… Két társ élethosszig tartó súrlódásait, férfi és nő halálig tartó összekapcsolódását az individuáció különös útjának tekinthetjük, sajátságos útnak, hogy megtalálják a lelküket. Ezen üdvözülési út egyik lényeges eleme, hogy nem lehet letérni róla.

Ez korlátozás? Igen korlátozás!

Éppen úgy, ahogyan a pusztaságban élő szentek sem tudnak kitérni önmaguk elől, a házastársak sem térhetnek ki társuk elől. Ebben a részben felemelő, részben kínzó „kitérni-nem-tudásban” rejlik ezen út sajátossága. Hogy a házasság a szeretet egyik üdvözülési útja? Igen de ez nem az a szeretet, amelyet szexualitás határoz meg. Ez utóbbi kiszámíthatatlan, szeszélyes. Ami számomra a Bolond számára egészen különös a házassági üdvözülési útját jelölő szeretetben, az a „természetellenes” tartósság.

„Jóban vagy rosszban, gazdagságban vagy szegénységben, betegségben és egészségben, míg a halál el nem választ.”

Az a fajta szeretet, amelyen a házasság alapul, az transzcendentálja a „személyes kapcsolatot”, ezért több egy szimpla viszonynál. (Azt hiszem erről Neptunusz sokat tudna mesélni.) Mindenkinek meg kell találnia a saját üdvözülési útját. Nekem a bolondozás az. Egy festő a festészetben találja meg, egy szerzetes a kolostorban, egy ellenőr abban, hogy megbüntet, ha nincs jegyem (persze általában nincs). Viszont gyakran lépnek az emberek olyan útra, amelyről aztán kiderül, hogy nem a sajátjuk.

Kérdés, hogy a házasság mindenkinek az üdvözülés útja? Biztos, hogy mindenkinek meg kell házasodnia? Biztos, hogy ez az egyetlen lehetséges üdvözülési út? Senki nem követeli meg, hogy az emberek többsége ellenőr legyen, az viszont kollektív elvárás, hogy egy idő után megházasodj. Idős egyedülállókat infantilisnek nevezi a társadalom, az agglegényeket melegnek tartják, az egyedül álló nő biztos nem elég vonzó, stb.

Mintha a házasság elhivatottság kérdése lenne! Számtalan olyan házasembert látni, akinek semmi keresnivalója egy házasságban. Éppen itt lenne az ideje, hogy támogassuk a nőtlenség és a hajadonság mint családi állapot lehetőségeit, vagyis azon emberek lehetőségeit, akik üdvösségüket nem a házasságban, hanem máshol keresik – mindez a házasságot is újból felértékelné. Nagyon sok olyan nő van, akik alapjában véve csak gyereket akarnak, nem pedig férjet. Bolondként úgy gondolom, számukra kész tragédia, ha egész életükön át vesződniük kell egy férfival, aki a legkevésbé sem érdekli őket.

Pszichológusok, házassági tanácsadók és ezoterikus okoskodók folytonosan azt magyarázzák az embereknek, hogy csak a boldog házasságok a jó házasságok, vagy hogy a házasságoknak boldognak kellene lenniük. A valóságban azonban úgy van, hogy minden egyes üdvözülési út a poklon át vezet. A boldogság olyan értelemben, ahogyan korunk házaspárjai elé tárják, a jóléthez tartozik, nem pedig az üdvösséghez. A házasság mindenekelőtt az üdvözülést szolgálja, ezért van tele magasságokkal és mélységekkel; áldozathozatalból, örömökből és szenvedésből áll.

Példának okáért bizonyos idő elteltével mindegyik házastárs rábukkan a másik problémás oldalára, vagyis jellemének azon részére, amely megváltoztathatatlan, ám mindkettőjüknek kínokat okoz. Hogy a házasság ne omoljon össze, az egyik félnek engednie kell, többnyire éppen annak, aki a kapcsolatban kevésbé problematikus. Vagy éppen az én (az Uránusz) sugallatomra kiszáll… A házasság csak akkor működik, hogyha éppen azt, amit egyébként nem tűrnétek el, elviselitek. Önmagatok felőrlése és elvesztése révén ismeritek meg önmagatokat, istent és a világot. Dante sem jutott be a mennybe anélkül, hogy ne járta volna be a poklot, de erről talán inkább az alvilág úrnője (nem is értem miért adtatok neki ti emberek olyan férfias nevet, hogy Plútó) tudna mesélni Nektek. Ilyeténképpen aligha vannak tisztán boldog házasságok.

Az asztrológus kommentárja

Egyrészről van egy ránk jellemző kapcsolatkészség, kapcsolatra érettség, individuációs („üdvözülési”) útra való nyitottság. Az egyén radixa rámutathat az ezzel kapcsolatos konfliktusdinamikánkra ( = komplexusunkra = élettémánkra = fényszögsorozatunkra). Ám ez nem egy a radixban előre megírt történés, hanem egy ránk jellemző speciális érzékenység, érintettség („élettéma”)

Másrészt számolnunk kell a egy kapcsolat során az ún. „interperszonális konfliktusdinamikával” is ( = szinasztria). Ez nem pusztán arról szól, hogy új helyzetekbe (lélektani feladatokba) kerülünk egy kapcsolat által, hanem a saját kapcsolat által megérintett komplexusunk is aktiválódik és annak „szemüvegén” keresztül látjuk, ítéljük, éljük meg a kapcsolatot.

Például hiába közelít felénk a társ felszabadító módon (Uránusz trigon), ha mi magunk történetesen csak az elején állunk az uránuszi analógiák konstruktív megélésének lélektani munkájának (és/vagy „konfliktust szagolunk” az érintett személyiség részünk mondjuk Uránusz kvadrátja miatt), akkor nagyon nehezen fogjuk a társ Uránusza által aktivált élettémánkat konszolidált, magunkat és a kapcsolatot segítő módon megélni.

Mindezzel együtt egy szinasztrában (kapcsolat vizsgálatban) nem azt keressük, hogy „miért nem”, hanem, hogy „hogyan igen”.

Ihletet adó és felhasznált szerzők: Adolf Guggenbühl-Craig, Hamvas Béla
Kép: © Marina Tsaplina-Jack O’Somebody

Share This