„Tűz, víz, levegő és föld – régen nemcsak az egész teremtést, de az ember különböző alapkaraktereit is e négy elem alapján különböztették meg. Nyelvünkben – amely egy nép legnagyobb és legrégebbi emlékezetét őrzi – ez a tudás még jól tükröződik. Így tudjuk, hogy egy ingerre, egy eszmére nagyon „elementárisan” reagálhatunk pozitívan vagy negatívan: a Tűz tűzbe jön, és másokat is feltüzel, a Föld csak lassan melegszik fel, de aztán ragaszkodik a dolgokhoz, a Levegőt liberális szellem hajtja, és mindig valami új eszme – míg a Víz elkezd áradni, de csak addig, amíg vonzást érez. Ha nem kapunk elég levegőt, mindent túl szűknek érzünk. Jobban hiszünk egy olyan embernek, aki két lábbal áll a földön, mint egy gyökértelen levegősnek. Ha valaki „szétfolyik”, túl terjengősen beszél, abból hiányzik a hév. Sokan könnyen „elszállnak”, míg mások földhöz ragadtak maradnak. Ez utóbbiak még szárazak is lehetnek, vagy attól félnek, hogy valami elúszik, vagy kútba esik. A hideg zuhanytól észhez térünk, a meleg eső pedig nagyon kellemes is lehet. A makacs embert a parázs viták tudják kimozdítani álláspontjából. A fülledt levegő nyomasztó. Aki szelet vet, vihart arat. A tüzes típusú emberekben izzik a szenvedély. A föld típusú ember pedig sziklaszilárdan áll bármekkora vihar közepette. Még a legtartósabb struktúra is szétmállhat, mivel a vízcseppek képesek kivájni a sziklát is. Ami a levegőben lóg, azt még nem fogalmazták meg pontosan. És aki maga is tűz, vagy láng, annak figyelnie kell arra, hogy ne égjen ki, és ne égesse a gyertyát mindkét végéről.” (Hajo Banzhaf)

Kép: © Edvin Puzinkevich (képeinek felhasználásával)

Share This