„Asztronómiai szempontból a Szaturnuszon túli bolygók Nap­rendszerünk egészéhez az aranymetszés arányában viszonyulnak; ebből különleges kapcsolat adódik az Uránusz és a Merkúr, a Neptunusz és a Vénusz, valamint a Plútó és a Mars között. Ezt a kapcsolatot Thomas Ring zenei hasonlattal jellemezte: a transzszaturnális bolygókban „egy oktávval följebb” megismétlődik az „eredeti” Naprendszer egy-egy alkotóelve.

Az Uránusz ennek alapján a Merkúr „egy oktávval magasabb megfelelőjének” tekinthető; „transzcendálja” a merkúri elvet, rajta túlmutató képességekké, villámszerűen felismerő szinopszissá, intuícióvá fokozza. Míg a Merkúr a részletek megkülönböztetésével, a felhalmozott egyes megfigyelésekkel és a gondolkodásban tanúsított lépésről lépésre haladással juttat el belátásokhoz és tapasztalatokhoz, addig az Uránusz hozzáteszi a teremtő szikrát, amely az egyes megfigyeléseket gyors egymásra vetítéssel, szinopszisban összefoglalja. A pszichológiából ismert „aha-élményhez” hasonlóan hirtelen felvilágosodásban vagy sugallatban részesülünk általa; ilyenkor az egyes részletek értelmi összefüggése egy átgondolt jelenség egészén belül, úgyszólván annak eszméjeként, villanásszerűen „beugrik”. Ezt a képességet tehát a Merkúr magasabb szintjének, bizonyos értelemben felsőbbrendű tudatszintnek tekinthetjük.

A Neptunusz a legtágabb értelemben vett vágyakozás bolygója, azé a vágyé, hogy kiszabaduljunk az én fogságából. (…) A Vénusz egy oktávval magasabb megfelelőjeként a Neptunusz érzékeken túlivá fokozza amannak érzékiségét, és a jövőbe látás, a telepátia képességét vagy egyéb parapszichológiai készségekkel ruházhat fel. A Vénusz értékfelismerő és finom megérző képességét a legárnyaltabb esztétikai ösztönig, átérző képességét a legmesszebbmenő azonosulásig fokozhatja. Ám babonára, spiritizmusra és kábulatot adó szenvedélyekre is csábíthat; olykor akár halálvágyra is az önfeladás nehezen felismerhető formáiban, melyek sokszor nem is tudatosulnak. A mindenre – befelé tudattalan lelki rétegei, kifelé a külvilág irányában – nyitott neptunuszi ember számára nem könnyű a kint és a bent, az „én” és a „más” megkülönböztetése, és így a tájékozódás sem a világban.

A fentebb említett aranymetszés rendezőelve alapján a Plútó a Mars egy oktávval magasabb megfelelőjének tekinthető, ami ezen elv felfogásának első, hipotetikus-analógiás megközelítése: a Mars elvet magasabb szinten elképzelve egy „valóságon túli őspotenciált” láthatunk benne, amely azon nagy erejű nukleáris erőkre emlékeztet, amelyek az atom osztódásánál felszabadulnak. (…) És a kollektív tudattalan talán még további összefüggéseket sejt, amikor is ezen új bolygónak a Plútó nevet adja, a Holtak birodalma misztikus őrzőjének a nevét. Ezzel a Plútó egyfajta archaikus aspektust kap, afféle atavisztikus őserőt…”
(Fritz Riemann)

Kép: © William Blake – Newton (részlet)
Kapcsolódó bejegyzések: Fritz Riemann: Útmutató asztrológia | Tick Ervin: Archetípusok

Share This