„Életünkben több ezer álmunk van, és mindegyik egyedi. Vannak egyszerűek, vannak bonyolultak, de minden álom spontán és megjósolhatatlan. Éppen ezért meglepő, hogy sok álomnak mégis felismerhető szerkezete van; olyan kerete, amelyben az álom létrejön. Amikor a szerkezet körvonalait megtaláljuk, előbb-utóbb a helyükre kerülnek a véletlenszerűen áramló képek és események.

A jungi pszichológiában van technikánk erre. Az álmot a drámához hasonlítjuk, és három szerkezeti elem mentén hasonlítjuk össze: először megnézzük a bevezetést, az expozíciót – az álomelrendezést és a problémamegjelölést –, aztán a peripeteiát (a cselekmény fordulatait), majd végül a lűsziszt, az álombeli megoldást vagy esetleg a katasztrófát. Nos, ha nem értek egy álmot, akkor ezt a sémát használom. Először is feleszem a kérdést: „Nézzük, mi a bevezetés!”

Az álom első mondata általában megadja az alaphelyzetet, és bemutatja a főszereplőket. Például egy álom kezdődhet azzal, hogy „Otthon vagyok a gyermekkori házunkban Robival.” Ilyenkor az ember fogja az első mondatot, és megkéri az álmodót, hogy mondja el, ami eszébe jut róla. „Milyen volt az otthona gyermekkorában? Milyen volt ott lenni? Boldog volt-e? Meddig lakott ott?” Aztán kifaggatjuk a barátról: „Milyen fickó ez a Robi? Hogy néz ki? … Ó, értem, szóval egy unalmas fráter, de együtt hajtották végre minden gyerekkori csínytevésüket?” Aztán ezeket az asszociációkat beleszőjük a szövegbe, ami most már így hangzik: „Lélektani értelemben még mindig a gyermekkori állapotomban vagyok, személyiségemnek egy unalmas, de nem teljesen ártalmatlan részével együtt.”

Ha megvan az álomnak ez a fordítása, akkor természetesen elgondolkodhatunk rajta, hogyan vonatkozik ez az álom megjelenésének idejére és az álmodó életére. Milyen értelemben van még mindig az álmodó egyik lába a gyermekkor világában? Milyen élethelyzetben reagál még mindig úgy, mint egy gyerek? Fel kell tételeznünk, hogy az álom a személyiségének erről a zugáról beszél.

Miután megnéztük a bevezetést, továbbmegyünk a probléma megjelenítésére. Mondjuk, megáll egy kocsi a garázsbejárón, és kiugrik belőle két betörő. A kialakuló drámai fejlemény egy speciális történet kibontakozására utal. A két sötét férfi valami olyat jelképez, ami betör az álmodó életébe. A betörők gyakran olyan dolgot képviselnek, ami hirtelen tör be az ember tudati szférájába. Az álmot tehát így fordíthatnánk le: „Az álmodó pszichéjének abban a szegmensében, ahol még mindig gyerekesek a reakciói, valami betörni készül a kollektív tudattalanba.”

És ilyen módon haladunk lassan végig az egész álmon. Na már most, az álom vége, a lüszisz mindig az, amire az álom ki akar lyukadni: s ez vagy a megoldás, vagy katasztrófa. Ezek az értelmezési szabályok már annyira bennem vannak, hogy nem is kell nagyon figyelnem rájuk. Azonban az álom utolsó mondatára mindig különösen odafigyelek, mert ez adja meg a tudattalan megoldását, ha létezik ilyen. Néhány álom egyszerűen csak kimerül, s ez nem kedvező. Azt jelenti ez, hogy a tudattalannak magának sincs rájuk megoldása. De egyébként bármi is történjék az álom végén, az a megoldás. Ha például az ember kiabálva ébred, akkor az a megoldás. Akkor az adja meg az ébresztő lökést, és ezt kell főleg megérteni.” (Marie-Louise von Franz)

JA kommentár

Előfordul, hogy archetipikusabb (mitologikus tartalmat hordozó) álmot álmodunk. Nehéz az ilyen tartalmakhoz személyes vonatkozásokat találni. Ilyenkor érdemes a kollektív tudattalan archetípusainak irányában gondolkodnunk. Ezek a tartalmak jellemzően a lélek evolúciójából fakadóan a pszichénk velünk születő, de rajtunk túlmutató tartalmai. Olyan mély konfliktusokra mutatnak rá, amelyek jellemzik a személyes pszichét, de előfordul, hogy személyes életünkben nem jelennek meg, hacsak nem projektáljuk őket a hétköznapi helyzeteinkre. Erre viszont nagy esély van. Ezeket a kollektív tartalmak által meghatározott pszichodinamikai konfliktusainkat egész jól tudja modellezni a születési képletünk (radix). A jungiánus asztrológia az értelmezési keretéhez hűen ugyancsak egyfajta mitologikus megközelítéseken keresztül fog kapaszkodókat nyújtani az értelmezéshez.

Forrás: Marie-Louise von Franz – Az álmok útján (Ursus Libris, 2006)
Kép: © Michael Vincent Manalo

Share This