„A hajdan élt ember, aki tudta nélkül a világ közepére képzelte magát, így mindent önmagához viszonyított és önmagát viszonyította mindenhez, saját tudattalanjának képeivel töltötte meg az őt körülvevő világot. Miközben így tett, az őt körülvevő test-edény három területére vetítette ki magát. Ez a három terület, amelyben saját tudattalan képei a külvilág képeiként válnak számára láthatóvá, a felette lévő mennyország, a föld, amelyen a többi élőlénnyel együtt él, és az a terület, amelyet saját maga „alatti” sötét űrként észlel (az alvilág, a föld belseje).

 

Míg az első viszony abból áll, hogy a test-edény szimbólum kozmikus projekcióban a világra vetül, a második – és nem kevésbé fontos – viszony abban fejeződik ki, hogy bizonyos égitestek, irányok, együttállások, istenek, démonok megfelelnek a test egyes területeinek és szerveinek. Ez a megfelelés olyan egyetemes a hajdan élt emberek számára, hogy a világ-test együtt járást nyugodtan tekinthetjük világnézetük alapjának.

 

Ez a testről és a külvilágról alkotott korai mágikus-pszichés kép nemcsak bizonyos természeti erőkhöz kapcsolódik, hanem színekhez, területekhez, növényekhez, elemekhez stb. is. Az ennek következtében a világnak a test bizonyos területeivel és szerveivel alkotott participation mistique-je (titkos azonossága) a kölcsönös mágikus függőségben nyilvánul meg, amelyben az emberre és teste egyes részeire befolyás érkezik a mitikus univerzumból, fordítva pedig az ember testének területeiről és a velük kapcsolatos anyagokból befolyás indul ki a mitikus univerzum felé.

 

Egyiptomban és Mexikóban, Indiában és Kínában, a gnosztikusok írásaiban és a kabbalában egyaránt megtaláljuk az első ember testének archetípusát, akinek képére a világ teremtetett. A mai tudat ezeket a folyamatokat projekciónak értelmezi, magyarán az archetípusos képek külső megtapasztalásaként, de a korai ember benne élt ebben a lélektani térben, ahol a bent és a kint, a világ és az ember, a természeti erők és a dolgok megbonthatatlan egységbe szövődnek. (…)

 

Ha a hajdan élt ember még kialakulatlan test-világ egyenletét egybevetjük a nőiség szimbolikus alapegyenletével (nő = test = edény), akkor megkapjuk az emberiség ősi szakaszának egyetemes szimbolikus egyenletét:

NŐ = TEST = EDÉNY = VILÁG

 

Ez a matriarchális szakasz alapegyenlete, vagyis annak az emberi fejlődési állomásnak, amikor a Nőiség uralkodik a Férfielv felett, a tudattalan uralkodik az ego és a tudat felett. (…) Itt nem szabad elfeledni, hogy a „hajdan élt emberek” és a „matriarchális szakasz” nem régészeti vagy történettudományi fogalmak, hanem lélektani valóságok, amelyeknek sorsszerű ereje ma is él az emberek lelkének mélyén. Minden ember egészsége és kreativitása nagyrészt azon múlik, hogy tudata békében él-e a tudattalannak ezzel a rétegével, vagy felemészti magát a vele való hasztalan küzdelemben.” (Erich Neumann)

Forrás: © Erich Neumann – A Nagy Anya (Ursus Libris)

Share This