Elaine N. Aron sok tapasztalatot szerzett szuperérzékeny gyermekekkel és a családjukkal végzett gyakorlati munkája és kutatásai során.

Szuperérzékeny gyerekek

Sensum Donum, Budapest, 2012
Fordította: Dr. Karczag Judit, Árokszállásy Zoltán
Kiadó weboldala: szupererzekenyek.hu
Facebook oldal: facebook.com/Szupererzekenyek

Elaine Aron sok tapasztalatot szerzett szuperérzékeny gyermekekkel és a családjukkal végzett gyakorlati munkája és kutatásai során. Ezeket sűrítette bele ebbe a könyvbe, amely részletesen taglalja az ilyen gyermek nevelésének nehézségeit (de örömeit is), ennek a problematikának a négy kulcsát, az érzékeny ember támogatását ebben a nem éppen reá szabott világban, a kapcsolatteremtés és az iskolai helytállás titkait. Egyik életkorról a másikra követi nyomon a sorra jelentkező problémákat a csecsemőkortól egészen a tinédzserkor végéig. Remek kézikönyv szülőknek, pedagógusoknak, s maguknak a nagyobb szuperérzékeny gyermekeknek egyaránt.

Részlet a szerző előszavából:

Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek az átlagosnál. (…) Már az újszülötteknek is van saját személyiségük. „Mindig tudta, mit akar, és már a bölcsőben is kikövetelte magának!” „Mindig jó természetű gyerek volt. Alig számított, hogy megetettem-e vagy tisztába tettem-e, soha nem okozott gondot.” Mint minden gyermek, a tiéd is veleszületett alkati vonások egyedi kombinációját örökölte. Jóllehet önmagában egyetlen tulajdonság sem egyedi, a gyermekek egy csoportjára nézve már tipikusnak tekinthető és könnyen leírható. Például: „erős akaratú”, „jó természetű” és így tovább.

Ezeknek az öröklött, általános vonásoknak egyike a fokozott érzékenység, mely a gyermekek 15–20%-ában található meg (fiúknál ugyanolyan arányban, mint lányoknál). Vannak csecsemők, akik láthatólag nem érzékenyek arra, hogy mit kapnak enni, vagy milyen a szoba hőmérséklete, nem zavarja őket a hangos zene, sem az erős fény. A fokozottan érzékeny csecsemők viszont észreveszik a legenyhébb új ízt, a legcsekélyebb hőmérsékletváltozást is; megriadnak a nagy zajokra, és sírásban törnek ki, ha éles fény vetül a szemükbe. Idősebb korukban gyakran érzelmileg is sebezhetőbbek. Könnyen elsírják magukat, ha megbántják őket, többet aggodalmaskodnak, vagy éppen oly boldogok, hogy „alig tudják elviselni”. Sokat gondolkoznak, mielőtt cselekednének, ezért gyakran félénknek vagy bátortalannak tűnhetnek, miközben csak megfigyelnek. Amikor még idősebbek lesznek, kedvességükkel és lelkiismeretességükkel tűnnek ki: az igazságtalanság, a kegyetlenség vagy a felelőtlenség felzaklatja őket.

Habár sokat el lehet mondani a fokozottan érzékeny (vagy „szuperérzékeny”) gyermekekről, egyik leírás sem fog minden gyerekre tökéletesen ráilleni, mivelhogy mindannyian egyediek, köszönhetően örökölt vonásaik egyéni kombinációjának, különböző neveltetésüknek és eltérő iskolai élményeiknek. Lehet, hogy szuperérzékeny gyermeked társaságkedvelő, de az is lehet, hogy inkább egyedül szeret játszani; lehet, hogy kitartó és állhatatos, de az is lehet, hogy bármi könnyen elvonja a figyelmét; lehet akaratos és követelődző, és olyan alkalmazkodó is, hogy már szinte „túl jó”. De van egy közös tulajdonság, amely mindnyájukban felismerhető: ez pedig a fokozott érzékenység.

Miért írtam meg ezt a könyvet?

Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet elmondjak a szuperérzékenységgel kapcsolatos kutatásaimról, melyet felnőttek körében végeztem, és arról, mi irányította rá figyelmemet a gyermekekre és a gyermeknevelésre. Klinikai szakpszichológus és kutató is vagyok, jómagam is szuperérzékeny, valamint egy szuperérzékeny gyermek édesanyja. Ahogy az 1. fejezetben is olvasható, a fokozott érzékenységet mint személyiségvonást kezdtem kutatni tizenkét éve, és azóta szuperérzékeny felnőttek, szülők és gyermekek százaival, talán ezreivel beszélgettem és készítettem interjút. Ezrével gyűjtöttem kérdőíves adatokat másoktól is. Kutatásaimat szakterületem neves folyóiratai közölték. Minden, amit ebben a könyvben írtam, szilárd bizonyítékokon alapszik. Valójában már ötven éve tanulmányozzák a csecsemők és gyermekek érzékenységét, de eddig más szakkifejezésekkel írták le: olyanokkal, mint alacsony ingerküszöb, félénkség, introvertáltság, gyávaság, gátlásosság, visszahúzódás vagy szégyenlősség. Azt lehet tehát mondani, a könyv megszületésének alapvető oka, hogy új elnevezésre volt szükség, különösen, mivel ezeket a régi terminusokat gyerekekre alkalmazták. Az átnevezéssel nemcsak a tulajdonság pontosabb leírása válik lehetségessé, hanem az is, hogy másként kezdjünk gondolkodni érzékeny gyermekünkről.

Ha például egy gyermek csak figyel, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy félénk. Arra nem gondolunk, hogy ebben nyilvánul meg egy érzékeny individuum veleszületett hajlama: megáll és megszemlél valamit, mielőtt cselekedne. Vagy amikor egy gyerek érzékel minden kedélyállapotot, vagy észrevesz minden részletet, akkor azt mondják rá, hogy „túlreagálja” a dolgokat, vagy „képtelen kiszűrni a lényegtelen információt”. De mi a rossz abban, ha olyan idegrendszerünk van, amely különösen jól érzékeli egy adott szituáció legapróbb részleteit is? (Mellesleg: ki tudná megmondani, mi fontos és mi nem? A legtöbb ember számára lényegtelen részletnek tűnik, hogy merre van a vészkijárat, mindaddig, amíg nem üt ki tűz!)

Valószínűleg azért is akartam átnevezni ezt a tulajdonságot, mert magam is szuperérzékeny lévén valamivel jobban értem, mi megy végbe egy érzékeny emberben. Igaz, hogy egy kicsit hajlamosabbak vagyunk a félénkségre vagy szorongásra, ha mostoha körülményeknek voltunk kitéve, de meggyőződésem, hogy az érzékenység az elsődleges alaptulajdonság, nem a félénkség vagy a szorongás. Továbbá az én kutatásaim és mások kutatásai is azt igazolták, hogy elsősorban a neveltetés dönti el, érzékenységünk előnyt jelent-e majd számunkra vagy szorongásaink forrásává válik. Egyszerűen túl sok szuperérzékeny ember él a földön ahhoz – ismétlem, a népesség mintegy 20%-a – hogy következetesen hátrányos tulajdonságnak lehessen tekinteni. Az evolúciós fejlődés ezt nem engedte volna. Ha úgy fogjuk föl ezt a tulajdonságot, mint érzékenységet, akkor megláthatjuk számos előnyét, észrevesszük a sok érzékenyt, akik jól boldogulnak az életben, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat, amikor erről a tulajdonságról beszélünk, és mindenekelőtt jobban tudjuk felnevelni érzékeny gyermekeinket.

Azt, hogy helyesen jártam el, amikor a tulajdonságot fokozott érzékenységként neveztem meg, mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok száz, sok ezer levél, amit előző két könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek párban (magyar megjelenése 2013-ban várható – a szerk.) olvasóitól kaptam. Sokuk mondta nekem: „Ez én vagyok, tökéletesen igaz rám! Nem is gondoltam, hogy más is szokott így érezni… Ez a csillapíthatatlan vágy a nyugalomra és a csöndre! Az örökös figyelem mások iránt! Az igyekezet, hogy mindig mindent jól csináljak!” (Nem mindennapi válaszok voltak ezek! Első könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? bestsellerré vált, és számos nyelvre lefordították: hollandra, japánra, kínaira, görögre, lengyelre, magyarra és így tovább). Sokan mondták, akik megkerestek, hogy bárcsak a szüleik is tudtak volna erről, amikor nevelték őket, vagy kértek tanácsot saját érzékeny gyermekük neveléséhez.

Így hát fontosnak látszott megírni a Szuperérzékeny gyerekek című könyvet, annál is inkább, mivel sok nevelési tanácsadó könyvből, melyek általában véve jók, de nagyon egy kaptafára mennek, hiányzik számos, az érzékeny gyermekek nevelésénél felmerülő fontos kérdés, amilyen például az, hogy fenn kell tartani számukra egy optimális ingerszintet, és hogy ezt mi módon lehet megtenni. Ha csak ez az egy dolog kimarad, már az is komoly problémákhoz vezethet. Ilyen például az, amikor a könyv olyan nevelési módszert javasol, amely túlingerel egy szuperérzékeny gyermeket, aki így túlságosan zaklatottá válik ahhoz, hogy felfogja a fegyelmezésben rejlő erkölcsi leckét. Egyszerűen nem volt eddig olyan könyv, amit az érzékeny gyermekek neveléséről írtak volna.

De mindenekelőtt azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, hogy számos szülő jelentős problémákkal küzd szuperérzékeny gyermeke nevelése során. Ennek nem kellene így lennie. Néhányan talán már arra a következtetésre jutottatok, hogy valami baj van a gyermeketekkel, vagy hogy nem vagytok jó szülők. Ez a könyv enyhíteni fogja ezt a fájdalmas érzést. Ebben egészen biztos vagyok. Megkönnyebbülsz majd, és gyermeked élete is boldogabb lesz.

(…)

Előszó a magyar kiadáshoz

Kedves Olvasó!

Elaine N. Aron könyvei több százezer ember életébe hoztak már változást szerte a világon. Mostantól nálunk is megnyílik a lehetőség, hogy szülők, pedagógusok és gyógyítók újra gondolhassák azt, hogyan forduljanak szuperérzékenységgel világra érkezett gyerekek, fiatalok, felnőttek vagy akár önmaguk felé. Miért érdemes ebbe belevágni?

Ezek az embertársaink a többségtől eltérő módon reagálnak a környezetükre; különleges észlelésük változó világunkról fontos és értékes, sőt sok esetben nélkülözhetetlen. Meglátásaikkal gyarapíthatják a közösséget, ahová tartoznak. Ugyanakkor előfordul, hogy a rájuk zúduló ingeráradatba belefáradnak, telítődnek, és ebben az állapotban nem képesek arra, hogy megosszák az őket körülvevőkkel azokat a kincseket, amelyeket magukkal hoztak. Fontos ezért tudni, hogy milyen körülmények között tudják a legjobbat kihozni magukból. Mi lenne, ha még több ember élhetné az életét a számára optimális módon? Talán több boldogabb család lenne? Jobb légkör alakulna ki az óvodákban és az iskolákban? Sikeresebben beilleszkedő fiatalok kerülnének ki az oktatásból? Toleránsabb lenne a társadalom? Nagyon jó célok ezek.

A magyar nyelvű kiadás létrejöttét rendkívüli emberek törődése kísérte. Ők a legnagyobb örömünkre önkéntesen járultak hozzá, természetesen különböző mértékben és módokon, összehasonlíthatatlanul. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni nekik:

Ambró Ágnes, Csukás István, Danyi Zsuzsa, Domján Andrea, Duba Andrea, F. Várkonyi Zsuzsa, Finta Laci, Gádor Anna, Gryllus Vilmos, Herczku Éva, Jutasi Zsuzsa, Katona Edit, Kopfer-Rácz Kinga, Láng Andrea, Lehoczki Samu, Lipták Era, Mihály György, Mészáros Csilla, Nagy Zsófia, Németh Bea, Németh Kálmán, Ormay István, Papp Eszter, Rózsa Emese, Szécsi Kati, Julie Tara, Tick Ervin, Tóth Róbert, Tóth Vándor Zoltán, Vekerdy Tamás, Vizi Bea, Vokó Kriszta.

A Kiadó

Elaine N. Aron Ph.D., a népszerű Szuperérzékeny vagyok? című könyv szerzője, melyet további két munkája – The Highly Sensitive Person’s Workbook (1999), The Highly Sensitive Person in Love (2001) – követett. Ő maga is szuperérzékeny ember, nagydoktori címet szerzett klinikai pszichológiából a torontói York Egyetemen, valamint doktori diplomát a Pacifica Graduate Intézetben. Tanult a San Franciscó-i Jung Intézetben is. Számos szakcikke jelent meg a családi kapcsolatokról, gyakorló pszichiáterként dolgozik, s szemináriumokat vezet szuperérzékeny embereknek Amerika-szerte. A leggyakrabban San Franciscóban és New Yorkban tartózkodik.

Share This