Nap mint nap kifejezzük szeretetünket és törődésünket egymás iránt. Emellett összehasonlítjuk magunkat másokkal, versengünk, tiszteletre, befolyásra vagy hatalomra vágyunk. Elaine N. Aron, a Szuperérzékeny vagyok? című bestseller szerzője feltárja előttünk, hogy az egészséges önértékelés ennek a két viselkedésnek – a szeretetnek és a versengésnek – az egyensúlyán alapszik. Amikor túlzott jelentőséget tulajdonítunk a pozícióknak és nem eleget a kapcsolatoknak, akkor megszégyenültnek, vesztesnek vagy elnyomottnak érezhetjük magunkat, erősítve ezzel alacsony önértékelésünk gyökereit. Dr. Aron – a már tőle megszokott – tudományos alapossággal, világos és empatikus stílussal ad egyszerű, gyakorlatias útmutatást az egyensúly megteremtéséhez, ahhoz, hogy az olvasó harmonikus és tartalmas kapcsolatokat és helyes önértékelést alakítson ki.

Szeretet és hatalom válaszútján

Sensum Donum, Budapest, 2014
Fordította: Nagy Enikő
Kiadó weboldala: szupererzekenyek.hu
Facebook oldal: facebook.com/Szupererzekenyek

Iránytű és gyakorlati útmutató mindenki számára ahhoz, hogy egészségesebb önértékelést építve, önmagunkkal és a világgal is nagyobb harmóniában élhessünk.

Részlet a szerző előszavából:

„Ez a könyv most végre azzal a címmel jelenik meg, amellyel mindig is szerettem volna, ha napvilágot lát, de ahogy az a könyvkiadásban oly gyakran megesik, az angol kiadásban nem ezt a címet kapta. Angolul The Undervalued Self (»Az alulértékelt én«) címmel jelent meg, és éppen emiatt ez a kifejezés gyakran szerepel benne. Ez a fogalom nagyon fontos dologra utal, de mégsem ez a legfontosabb. A címválasztás melletti érv akkor az volt, hogy habár a könyv azokkal a mindannyiunkat érintő problémákkal foglalkozik, melyek a hatalomban és státuszokban való gondolkodásból, illetve abból erednek, hogy magunkat másokhoz mérjük, a kiadó úgy vélte, hogy csak azok az emberek fogják megvenni ezt a könyvet, akik a másokkal való összehasonlítás eredményeképpen alsóbbrendűnek érzik, vagyis alulértékelik magukat. Akik magasabb rendűnek tartják magukat, feltételezhetően boldogok ezzel az érzéssel. (Szerintem általában ez nem így van, vagy nem tartósan, de ez már egy másik történet.)

Én mindig is azt feltételeztem, ami aztán be is igazolódott, hogy nemcsak azok gazdagodnak ettől a könyvtől, akik alulértékelt énnel rendelkeznek, hanem mindenki, aki elolvassa. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, mindannyiunkban megvan az ösztönös hajlam egyrészt arra, hogy bizonyos emberek iránt szeretetet és ragaszkodást érezzünk és segítsük őket, és ez az, amit én »pozitív kapcsolódás«-nak nevezek. Másrészt arra is megvan bennünk az ösztönös késztetés – tudatosan vagy tudattalanul –, hogy hatalomra és státuszra törekedjünk, és befolyást gyakoroljunk másokra, és ezt nevezem én »rangsorolás«-nak. (A The International Journal of Psychophysiology 2013-as számában megjelent tanulmány, melyet Markus Quirin és munkatársai publikáltak, ezen két nagyon eltérő rendszer konkrét agyi területeinek a feltérképezésével foglalkozik. Ezek a konkrét agyi területek igencsak valóságosak.)

Ha már felbukkanásuk pillanatában tudatában vagyunk ennek a két ösztönös hajlamnak vagy agyi rendszernek – a pozitív kapcsolódásnak és a rangsorolásnak – mint lehetőségeknek, akkor van választási lehetőségünk, hogy melyik útra lépjünk. Innentől kezdve akár a pozitív kapcsolódásra van nagyobb hajlamunk, akár a rangsorolásra, ez a könyv segít abban, hogy el tudjuk dönteni egy adott pillanatban, hogy az egyik vagy másik módon gondolkodjunk és cselekedjünk.

Az az igazság, hogy ha rangsorolásra kerül a sor, sokszor másokhoz viszonyítva túl alacsonyra helyezzük magunkat. Mindannyiunkban van egy mélyen eltemetett, alulértékelt én, oly részünk, mely az értéktelenség érzését okozhatja. Ez időről időre a felszínre törhet, vagy néhányunknak akár állandó társa lehet. Ennek hatására kételkedni kezdünk önmagunkban, vagy félénkké, aggodalmaskodóvá, esetleg depresszióssá válunk. Ez gyakran éppen olyankor okoz zavart, amikor a leginkább szükségünk lenne arra, hogy tisztában legyünk a saját értékeinkkel. Ez »alacsony önbecsülést« eredményez, ami a pszichoterapeuták és más segítők szerint a leggyakoribb probléma, és sok más pszichés zavar gyökere. Annak ellenére azonban, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit dolgoztunk önbecsülésünk fejlesztésén, az alulértékelt én még mindig velünk van, a részünk, és problémákat okoz. Így aztán teljesen rendben van, ha könyvemben a hangsúly az alulértékelt énen van. A megoldás azonban a választási lehetőségben rejlik.

Sohasem terveztem, hogy a rangsorolást és a pozitív kapcsolódást tanulmányozzam és ennek során bemutassam az emlősök társas életének mindennapjait. (Az állatok két vagy annál több főből álló csoportjának élete másról sem szól egész nap, mint rangsorolásról és pozitív kapcsolódásról.) A pácienseimmel való munka során folyamatosan előkerült a rangsorolás. Valójában ez volt a közös bennük. Mindig rangsorba állították magukat a többiekhez képest, még akkor is, ha a többiek egyáltalán nem gondolkodtak ezen, és magukat mindig alacsonyra értékelték.

Nemcsak pszichoterapeuta, hanem szociálpszichológus is vagyok, és sokat foglalkoztam a szeretet és a pozitív kapcsolódás kérdésével, mely ösztönös törekvés egymás szeretetére és támogatására. Tisztában voltam vele, hogy pácienseimnek több pozitív kapcsolódásra és kevesebb rangsorolásra van szükségük. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy a rangsorolás, amellyel pácienseimnél találkoztam, nemcsak a magabiztosság hiányáról vagy az alacsony önbecsülésről szólt. Egy másik ösztönös viselkedés megjelenési formája volt, aminek a hatása éppen ellentétes a pozitív kapcsolódás hatásával. A rangsorolással egyrészt együtt jár annak az érzése, hogy éppen nem szeretünk, vagy nem szeretnek és támogatnak minket, de még inkább az arra való késztetés, hogy másoknál jobbak legyünk és nehogy veszítsünk a státuszunkból. Ha sokszor voltunk letaglózva és éltünk át elutasítást vagy kudarcot, úgy érezhetjük, hogy folyamatos küzdelmet folytatunk a szégyen, a kirekesztettség és az ezekből fakadó depresszió elkerüléséért.

Azonban még olyankor is, ha társas kapcsolatainkban biztonságban érezzük magunkat, és a rangsorolást megfelelő módon használjuk – arra, hogy segítsen megőrizni a határainkat, hogy tudjunk versenyezni és eredményeket elérni, vagy egyszerűen azért, hogy időnként át tudjuk élni a győzelem pillanatait –, az életben a legtöbb negatív érzés a rangsorolásból ered. A legtöbben nem szeretünk olyan emberek társaságában lenni, akik állandóan hozzánk vagy másokhoz hasonlítják magukat, akár alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat ettől, akár kényelmetlenül magasabb rendűnek. Sokkal kellemesebb elfeledkezni a hasonlítgatásról, és egyszerűen barátként együtt lenni. Mindössze arról van szó, hogy a rangsorolás időnként aktiválódik bennünk, és erről nem szabad megfeledkeznünk. Ez valakivel gyakrabban, másokkal ritkábban történik meg. Mindezt látva, az alacsony önértékelés problémájáról teljesen másként kezdtem gondolkodni. (Több más szociálpszichológus is hasonló eredményre jutott; lásd például Jennifer Crocker 2013-ban a Personality and Social Psychology Review-ban megjelent cikkét.)

Először is arra jutottam, hogy az »alacsony önértékelés« kifejezés már eleve magában foglalja a rangsorolást. Lentről fel kellene jutnunk. De nem lehetünk mindannyian fenn – legalábbis nem tartósan, és nem kerülhetjük el az azon való aggódást, hogy vajon ki fog minket letaszítani. Továbbá, ha az alacsony önértékelést olyan nehéz megváltoztatni, talán nagyon is alapos biológiai okai vannak annak, miért jutunk oly könnyedén hamis végkövetkeztetésre olyankor, amikor saját értékeinket másokéval hasonlítjuk össze. Vajon mik lehetnek ezek az okok, és megértésük segíthet-e minket abban, hogy véget vessünk önmagunk alulértékelésének, melyet oly sokan átélünk?”

A kaliforniai születésű Dr. Elaine N. Aron a Berkeley-n diplomázott. MA-fokozatú végzettségét a torontói York Egyetemen, PhDfokozatát klinikai szakpszichológiából a Santa Barbara-i Pacifica Graduate Institute- on szerezte meg. A San Franciscó-i Jung Institute képzésén is részt vett. Dr. Aron San Franciscóban tölti ideje javát, ahol pszichoterápiás praxisa lehetőséget nyújt számára mély, belső felfedezőutak megtételére. Emellett ír, kutatásokat vezet, nyilvános előadásokat és szemináriumokat tart, amennyire azt szuperérzékeny, introvertált természete engedi.

Share This