„Az ember olyan lény, aki egész életét azzal tölti, hogy megmagyarázza, miért nem abszurditás az élete.” (Albert Camus)

A radix egyes alkotóelemei között létrejövő kapcsolatok (fényszögsorozatok) élettémákat / komplexusokat alkotnak. Ezek a kapcsolatok (fényszögek), élettémák / komplexusok (fényszögsorozatok) belső dinamikája jól leírható a disszonancia elméletével is. A psziché rosszul tűri az ellentmondásokat, valamiféle egyértelműségre való törekvés jellemzi. A tudat törekszik ellentmondások csökkentésére, melyek jellemzően akkor lépnek fel, amikor egy másik személyiségrész vagy egy új információ ellentmond a tudat jellemző beállítódásának.

„Az emberek arra motiváltak, hogy az attitűdjükkel egybehangzó információkkal találkozzanak, és elkerüljék az azokkal disszonáns információkat, azért, hogy egy döntést stabilizáljanak.” (Leon Festinger).

A pszichénk – ahogy azt a radix is mutatja – különböző tudatos (kognitív) és kevésbé tudatos elemekből épül fel, melyek valamilyen kapcsolatban, viszonyban (fényszögek) vannak egymással. Az egymással kapcsolatban levő elemek (planéták) ellentmondásos illetve ellentmondásmentes alakzatokban fordulhatnak elő. Bár a kognitív disszonancia fogalma elsősorban a szociálpszichológiai vonatkozásban szokott felmerülni, ám az érvényes és használható modellnek tűnik a psziché (radix) belső dinamikájának vizsgálata során is.

Szociálpszichológiai szempontból akkor van disszonáns kapcsolatban két tudati beállítódás, ha a kollektív tudat meghatározó logikai, erkölcsi, ideológiai értékrendjével szemben az egyéni tudat értékrendje szemben áll. Normális az a folyamat, amely a személyiséget a stabil, rendíthetetlen megkérdőjelezhetetlen harmónia irányába tereli. Ez már-már alapszükséglet. Ha viszont az információk, az értékek, a viszonyulások ellentmondásosak, az a harmónia ellenében hat. Ezt a tudati (lelki?) kényelmetlenséget nevezhetjük kognitív disszonanciának. A kognitív disszonancia diszharmonikus (szorongáskeltő?) állapot, melyet feloldani igyekszünk, mégpedig a disszonancia csökkentésével.

Gondoljuk ezt végig a radix (a psziché) különböző elemei közötti konfliktusok (fényszögkapcsolatok) szemszögéből is. Választáskor valószínűleg kisebb vagy nagyobb disszonanciát mindig átélünk, hiszen sohasem lehetünk teljesen biztosak a döntésünkben. A kognitív disszonancia elmélete szerint megkülönböztethetünk vonzó és nem vonzó alternatívák közötti választást.

Még ha „jó dolgok” közül kell választanunk, akkor is megélünk disszonanciát, aminek a mértékét több minden befolyásolhatja.

Ez esetben annál nagyobb a disszonancia…

– minél nagyobb a tét,

– minél frissebb a döntés,

– minél vonzóbb a többi, elvetett lehetőség,

– minél magasabb volt a választási lehetőségek száma,

– minél különbözőbbek az elvetett alternatívák.

Ilyenkor a disszonancia megszüntetésének érdekében; megpróbáljuk elkerülni a választást (ami jellemzően lehetetlen); megpróbáljuk felértékelni a végül választott megoldást és a többivel szemben (a nem választottakat lekicsinyeljük); igyekszünk nem venni tudomást a választott alternatíva hátrányairól.

Van úgy, hogy egy „külső erő” hatására kell döntenünk. Ilyenkor nagy az esély rá, hogy nincs olyan választási lehetőség, ami vonzó lenne számunkra.

Ekkor a disszonancia annál nagyobb:

– minél nagyobb a tét,

– minél tovább halogatjuk a választást,

– minél rosszabb a választott alternatíva,

– minél kevesebb volt a választási lehetőségek száma,

– minél inkább hasonlítanak egymáshoz az elvetett alternatívák.

Ezekben a kényszerű esetekben úgy oldjuk fel a belső disszonanciánkat, hogy lebecsüljük saját választási szabadságunkat és egyfajta kényszerre hivatkozunk, vagy a felértékeljük választott „rosszat” miközben negatív következményeit lebecsüljük.

Manipulatív függelék

A bennünk kisebb-nagyobb mértékben mindig jelenlévő disszonanciától való megszabadulásunknak az igénye manipulálhatóvá tesz minket. Az első lépésben a manipuláló tudatosan felerősíti a csírájában mindig létező (kognitív) disszonanciánkat. Például lelkiismeret furdalást, bűntudatot generál bennünk. Ezt követően olyan megoldást ajánl a számunkra, amivel feloldhatjuk a (kognitív) disszonanciánkat, és így legtöbb esetben egyúttal azt tesszük, amire szeretne rábeszélni minket (Aronson: Rábeszélőgép). Hiszen csökken a lelkiismeret furdalásunk, vagy a bűntudatunk, vagy a belső kétségünk, ha hallgatunk a manipulálónkra.

Felhasznált irodalom: Aronson, Csepeli, Kolosi.
Kép: © Laura Stevens

Share This