Részletek Claus Riemann: A depresszió 12 arca, a gyógyulás 12 útja (Zwölf Gesichter der Depression, 12 Wege der Heilung) című művéből. A könyv még magyarul nem jelent meg. Fordította: Mészáros Csilla

E könyv története 1998-ra tekint vissza. Akkoriban asztrológia tanfolyamot tartottam Toszkánában, a telkünkön. Az egyik órán egy példával akartam szemléltetni, hogy egy és ugyanaz a fogalom a 12 állatövi jegy értelmében 12-féle „arculatot” kap. Hogy miért éppen a „depressziót” hoztam fel példának, már nem tudom – mindenesetre ott rögtönöztem egy kiselőadást erről a témáról. Ami számomra fontos volt, az az, hogy megmutassam: a depresszió nem egy és ugyanaz a depresszió. Ha egy „Kos” (jobban mondva az az ember, akinek erősen Kos-hangsúlyos vagy marsikus a születési képlete) depressziós lesz, akkor ennek más áll a hátterében, más a keletkezési története, mint egy erős Bika vagy Ikrek dominancia esetén. Ennek megfelelően a gyógyulás útjai is különbözőek: a terápiás folyamat hatása egyénileg más lesz. (…)

Végül is mindenki tudja, hol áll a Nap a születési horoszkópjában, ez kivehető a születési dátumból. Ha az első tavaszi hónapban születtem, akkor a Napom a Kos jegyében áll, ha a második, középső tavaszi hónapban születtem, akkor Bika vagyok, ahogy ez a köznyelvben elhangzik, és így tovább. Mindenesetre a Nap állása (az állatövi jegyünk) nem minden: mindenekelőtt a Hold, valamint az Ascendens állása is nagyon fontos. (…)

Ahhoz, hogy a 12 állatövi jegy „lelkiségét” megértsük, figyelembe kell vennünk az évszakok ritmusát. Definíciónk szerint a Nap a tavasz kezdetén lép az égbolt azon szakaszába, amelyet a Kos szimbolikájával kötünk össze, a nyári napforduló időpontjában a Rák jegyébe lép, az őszi napéjegyenlőség idején a Mérleg jegyébe stb. A Kos lelkiségét megérezhetjük, ha beleképzeljük magunkat az első tavaszi hónap hangulatába, amelyben az év újjászületik – és a Kos csillagképnek ehhez vajmi kevés köze van. Nagy képzelőerőre van szükségünk akkor, ha a csillagképekben fel akarjuk ismerni egy kos, egy bika vagy egy mérleg alakjait, a természetben végbemenő történéseknek megfelelően válnak érthetővé a hagyományos szimbólumok: a rohanó kos energiája fejezi ki igazán az első tavaszi hónap hangulatát.

Az állatövi jegyek szimbolikájának megértéséhez adódik egy másik megközelítés abból a mondásból, hogy „amint fent, úgy lent”. Egy atomfizikus jellemezte úgy egykoron az atomot, mint miniatűr naprendszert – az atommag és az elektronok felelnek meg ebben a képben a Napnak és a bolygóknak. Ennek az analógiának az értelmében tekinthetjük az embert is kis univerzumnak, mikrokozmosznak. Másfelől sok kultúrában felbukkan a makroantropos, vagyis a nagy, kozmikus ember képe. (…)

 

A depresszió természetéről

Hajlok arra, hogy a depressziót szó szerint értsem: levertség, vagy még inkább az életenergia elfojtása. Egy bölcsőben fekvő újszülött gyermekről aligha gondolnánk, hogy depressziós, mindaz, amit tesz, tiszta elevenség. Ha örül, egész testében örül, ha dühös vagy szomorú, akkor az egész teste dühöt vagy szomorúságot fejez ki. Az életenergia folyama töretlen benne. Ezután következnek a nevelés, a szocializáció évei, amelyek alatt a gyermek megtanulja, mely érzések, mely viselkedés- és gondolkodásmódok kívánatosak, és melyek nem. Az életenergia kezdetben még ártatlan folyamát most csatornákba terelik, kontrollálják, nem ritkán gátolják, megakasztják. A felnőtteknél a gyermekkori egységnek és elevenségnek gyakran már csak a szomorú maradékát fedezhetjük fel: egy erőtlen mosoly, lefelé görbülő száj, összeszorított ajkak fejezik ki az örömöt, a szomorúságot vagy a dühöt. Annak érdekében, hogy működjünk, hogy szeretetet és elismerést kapjunk a családunkban, vagy később a szakmánkban és a partnerkapcsolatunkban, megtanultuk, hogy érzéseink őszinteségéből és spontaneitásából sokat elnyomjunk. Ez mind testi, mind lelki szinten erőfeszítést igényel, és hosszú távon fáradttá és depresszióssá tesz. Alexander Lowen, Wilhelm Reich kiváló tanítványa, emiatt a depressziót úgy tekinti, mint a test, a saját elevenségünk elárulása. Magunk ellen dolgozunk, a saját ellenségünkké válunk. Bizonyos tekintetben a depressziós emberek élő testben haldokolnak: a légzésük erőtlen – kevés életenergiát vesznek magukhoz –, a szemük fénytelenné válik, már nem könnyezik, a teljes energiaszintjük lecsökken. Mentális síkon károsító gondolkodásminták és hiedelmek bukkannak fel, például: „Ennek semmi értelme, én nem vagyok méltó arra, hogy…”, „én ezt egyszerűen nem tudom” stb. A gondolkodás gyakran hiányorientált, csak a félig üres poharat látják, nem örülnek a nyárnak, hiszen a nyár után mindig jön a tél!

Ha valaki depressziósnak érzi magát, tegye fel magának a kérdést: Mit nyomok el, milyen érzéseknek, energiáknak nem engedek teret pillanatnyilag, vagy akár már hosszabb ideje az életemben? A szomorúság, düh, szexualitás, vagy tánc, nevetés, könnyedség az? Amit nem élsz meg, az nem hagy élni téged – mondja egy régi terapeuta-bölcsesség. Ha erre a kérdésre megadom a választ, akkor megindulhat a gyógyulás. Akkor nekiláthatok kibékíteni a 13. tündért (ez a motívum bizonyára mindenki számára ismert a Csipkerózsika meséből.) A 13. tündér gonosz tündérré lesz, méregkeverővé válik, mert nem kapott meghívást a Csipkerózsika születése alkalmából rendezett nagy ünnepségre – csak 12 főre terítettek. Ha tehát a 13. tündért elneveztem (például düh, szex, szomorúság…), akkor megtalálhatom annak a módját, hogy a blokkolt energiákat ismét áramlásba hozzam. Visszatérve az asztrológiához: minden egyes állatövi jegynek megvan a maga „kedvenc tündére” – erről lesz szó a következő fejezetekben.

Gyakran fordulok a mesék szimbolikájához az egyes témák megvilágítása során. A mesék az emberi lélek időtlen bölcsességéről szólnak – ahogyan teszi ezt az asztrológia is az én értelmezésemben. Terápiás munkám során az évek elteltével egyre inkább megtanultam nagyra értékelni a mesék „bábáskodó, azaz valaminek a megszületését elősegítő hatását” – erről szól az „Alter König – neuer König” (Régi király – új király) című könyvem, melyet a lányommal közösen hoztunk létre. Ha hosszabb ideje depressziósnak érezzük magunkat, akkor – a mese nyelvén szólva – kiindulhatunk abból, hogy az öreg király van uralmon bennünk, aki már nem szolgálja az életet, valamint abból, hogy ismerős szokásaink mókuskerekében ragadtunk, egy megmerevedett tudatállapotban. A „régi királyság” mindenesetre biztonságot is jelent: Végül is az ismerős nyomor gyakran kedvesebb számunkra, mint a bizonytalanság szakadékába való ugrás. Az ismeretlen félelmet kelt. Amennyiben rá akarunk lépni a depresszióból kivezető útra, a régi királyt le kell győznünk, le kell váltanunk az örökösével, aki bevezeti a szükséges újításokat a birodalmunkban. Ez a motívum megtalálható minden idők és kultúrák meséiben, ennek a témának van egy kollektív és egyéni (individuális) aspektusa is. (…) Az egyén (individuum) szintjén tekintve egy-egy fejlődési ciklus végén éljük meg az új király megjelenését, új élet kezdődik, legyőztük a depressziós időszakaszt.

 

A Kos

A tavaszi napéjegyenlőség idején a Nap minden évben belép az ég egy olyan szakaszába, amelyet a Kos szimbólumával kötünk össze. Az év újjászületik, a nappalok hosszabbak lesznek az éjszakáknál, a tél uralma véget ér, valami beindul, készülődik. A Kos jele látszólag szarvakat jelenít meg, eredetileg azonban egy rúnából lett, amely egy férfit ábrázol felfelé tartott, széttárt karokkal: egy vízszintes vonal két felfelé tartó ferde vonallal. Ez az „ember-rúna” a tavaszt ábrázolja, a feltörekvő életet, a keletet, a születést. A megszületés az első döntésünk. A Kos-lelkiség értelmében szükség van arra, hogy életünk folyamán a későbbiekben is használjuk a döntés elválasztó kardját, ami annyit tesz, hogy gondoskodunk az újrakezdésről, a régi dolgokat magunk mögött hagyjuk, nem tekintünk vissza. Végül is tavasszal senki sem tekint vissza sóvárogva a télre! Mivel a Kos nyitja meg az állatövet, jellemző, hogy első akar lenni, legyen szó a másokkal való versengésről (győzelem vagy vereség), legyen szó az úttörőkről, akik ismeretlen világokba hatolnak be, mint az a mesehős, aki elhagyja a régi, ismert királyságot. A testi megfelelő ebben az esetben a fej, miközben itt kevésbé a „gondolkodásról” van szó – a gondolkodó típus inkább a levegős jegyekhez kapcsolódik –, sokkal inkább arról, hogy keresztül akarjuk vinni az akaratunkat (szó szerint: a fejünket), ahogyan azt a születésünkkor már megtettük, hiszen egy kisbaba születésekor általában a fejével tör utat magának a szülőcsatornán. A Kos a három tűzjegy közül a „legfiatalabb”; ennek megfelelően a vezérmotívumai: a fiatal hős vagy harcos, illetve a fiatal amazon vagy harcosnő; az ideillő tűz képe a még zabolázatlan őstűz. A jegy uralkodója hagyományosan a Mars, a görög Árész. A személyes horoszkópban a belső (férfi) harcost jelképezi, függetlenül attól, hogy biológiailag valaki férfinak vagy nőnek született.

Nemrég láttam egy karikatúrát, amelyen két kos haladt egymás mellett egy réten, és az egyik azt mondta a másiknak: „Tudod, hogy mások mit mondanak arra, amit csinálok? Azt, hogy egész egyszerűen csak megyek. Ám én elárulom neked, hogy az, amit én teszek, valójában nem más, mint hogy patáim alatt forgatom a Földet, mindaddig, amíg nem kerül a megfelelő helyzetbe.” Ez az életfilozófia hasonlít arra a klasszikus mesehősre, aki a „mindenre képes vagyok, amihez kedvem van” mondással járja az útját a világban. Egy tüzes ember, akinek a bölcsőjébe bekerül az omnipotencia (mindenhatóság) eme érzése, ez a győztes mentalitás, első pillantásra úgy tűnik, hogy védett a depresszióval szemben. Csakhogy nincs egyetlen állatkölyök sem, amelyik olyan sokáig függene az anyjától, mint mi, embergyermekek. Mindannyiunk számára, függetlenül a horoszkópunktól, a kora gyermekkor a függés és a tehetetlenség időszaka.

Egy erős Kos- vagy Mars-energiával rendelkező gyermek számára ez a tapasztalás minden bizonnyal rendkívül nehéz: azt látni, hogy a Föld nem a saját patáim alatt forog, hogy az anyámnak, a szüleimnek és a környezetemnek erősebb és nagyobb patái vannak!

A tüzes gyerekek a vitalitásukkal, az önfejűségükkel már egészen kiskoruktól kezdve kihívást jelentenek a környezetük számára. Ha egy kis harcos vagy harcosnő energiáját elfogadják a családban, akkor ezért a Kos-gyermek (és ezzel nemcsak a Nap állására, hanem a Hold állására, az Ascendensre vagy egy erős Mars-helyzetre is utalok) nagyon hálás lesz. Ha belegondolunk, hogy kultúrkörünkben nemzedékekkel korábban az volt szokásban, hogy a gyermekek akaratát megtörjék, hogy a „fekete pedagógia” kézikönyveiben annak idején a gyerek saját akaratát mint a legrosszabb tulajdonságát írták le, akkor érthetővé válik az „elnyomott” Kos-energia sorsa.

Különösen borús a Kos-kislányok helyzete, ha a hagyományos nőképet tekintjük. Az úgynevezett anyaszentegyházban csak Mária gyermekeinek van helyük, a kis boszorkányoknak és vadócoknak nincs. „A piros cipő” című mesében egy Kos-kislány drámája rajzolódik ki szemléletesen előttünk: egy zabolátlan, ösztönös gyermeknek elégetik a piros cipőjét, fehér ruhácskába öltöztetik, kifésülik a haját, szimbolikusan nézve, mintegy Mária gyermekévé teszik. Terápiás munkám során elsősorban azok a nők, akiknek Kosban álló Holdjuk van (amely egész életük folyamán a „belső gyermeket” jelképezi) mondják el folytonosan, hogy gyerekkorukban hogyan égették el (mások) az ő piros cipőjüket, hogyan lettek életrevaló, kalandvágyó kislányokból jól nevelt, visszafogott, depressziós emberek. S ehhez jöttek még olyan „gyilkos megjegyzések”, mint az „Önteltségnek nagy az ára.”, „Majd meglátod, hová vezet ez (a makrancosságod, az önfejűséged stb.)”, vagy „Utoljára gondolj magadra!”, „Ne légy olyan önző, hangos, tapintatlan”. Miközben a Kosnak mint első jegynek éppen az a megbízatása, hogy ne legyen tekintettel másokra, hogy berobbanjon az életbe a „szent tavasz” energiájával, mint azok a mesehősök, akik elhagyták a régi királyságot, hogy felkerekedjenek kalandokkal teli útjukra. Az ifjú hős eme impulzusa mindannyiunkban ott van – férfiban és nőben egyaránt. Nem számít, hogy Kos-férfi vagy-e, vagy Kos-nő, kérdezd csak meg magadtól: Felkerekedtél-e már valaha úgy, mint Parsifal, a „vissza nem néző” hős, aki nem volt tekintettel anyjára, Herzeloidére? Vagy „tekintettel másokra” benne ragadtál a múlt, a családod pókhálójában, és depresszióval fizetsz ezért?

Ha egy Kos-dominanciájú férfi depressziós, elő kellene vennie többek között a „Vasjankó” című mesét. Ebben a mesében egy királyi kastélyban vasketrecbe van bezárva Vasjankó, a vadember, és az életét veszélyezteti az, aki kiengedi őt. A vas Árészhoz (Marshoz), a Kos uralkodójához rendelt fém. A királyi kastélyba bezárt Vasjankó a tabusított vad férfiasságra utal. A mese kulcsjelenetében a bátor királyfi a vadember ketrece előtt áll, az aranylabdája begurult oda, és kéri Vasjankót, hogy adja ki neki. Vasjankó válasza: „Előbb nyisd ki az ajtót.” Ez természetesen konfliktushelyzetbe sodorja a királyfit. Választás előtt áll: vagy szülei jó gyereke marad, és nem engedi ki Vasjankót, vagy megsérti a szülei által képviselt tabut, és ezáltal egésszé válik, vagyis visszakapja az aranylabdáját. És hol van a vadember ketrecének a kulcsa? Az anya párnája alatt, ott, ahol az anya a fiával kapcsolatos álmait és elképzeléseit őrzi, például a fiam majd pap lesz, vagy professzor, vagy derék családapa. De vajon melyik anya álmodja azt a fiáról, hogy vadember lesz majd belőle. Mindenekelőtt azok az anyák, akiknek elégették a piros cipőjét, jelentenek fenyegetést a felnövekvő Kos-fiúk férfiasságára nézve.

A Kos-depresszió titkát meglehetősen egyszerűen így fogalmazhatnánk meg: ki nem élt vitalitás, fogva tartott farkasenergia, Vasjankó a ketrecben, az elégetett piros cipők. És ezzel a depresszióból kivezető út is jelezve van. Clarissa Pinkola Estes a „Farkasokkal futó asszonyok” című művében ezt ajánlja: „Ha egy nőnek elégetik a piros cipőit, akkor valamikor ő maga kell hogy újat készítsen magának.”

12 Gesichter der Depression – 12 Wege der Heilung

Kiadó: Arkana, 2010

„Amit nem élsz meg, az nem hagy élni téged.” Claus Riemann, pszichoterapeuta és asztrológus, a depressziót szó szerint „elfojtott” életenergiának tekinti. Fontos személyiségrészeink vannak eltemetve a blokádok, az elnyomás vagy a tévesen értelmezett önkontroll alapján. Ugyanakkor a kibontakozásra törekvő energiák teljesen különbözőek aszerint, hogy valaki mely csillagkép alatt látta meg a napvilágot. Claus Riemann a fejlődéspszichológia, a meseértelmezés, a bölcsesség és spiritualitás segítségével tárja fel a levertség igaz okait, és egyúttal a gyógyulás 12 egyéni útját.

Kép: © Andreas Constantino – Protector Of The City

Share This