„Legelőször is szeretném leszögezni, hogy nekem nincs semmi néven nevezendő rendszerem vagy doktrínám. Empirikus vagyok, aki távol tartja magát a metafizikától. Mindössze hipotéziseim vannak, ezekből merítettem lélektanom alapfogalmait. Ott van mindenekelőtt a Mélymag, a személyiség teljessége, ismert és ismeretlen, tudatos és tudattalan elemeinek foglalata. E meghatározás nem tesz különbséget létünk testi és lelki alapjai között. Ott vannak azután az archetípusok, ezek az ösztönképződmények. Az ösztön ugyanis nem csupán a külvilágra irányul, hanem részt vesz e belső formák kimunkálásában is. Az állatok például fölismerik, megkülönböztetik a növényi formákat. Ösztöneink nem csupán érzékleteinkben és ingerválaszainkban jutnak kifejezésre, de belső képeink megalkotásának módjában is. Az ösztön nem csupán biológiai jelenség, hanem úgymond az ember hitét, a transzcendenciához való viszonyát is érinti. Ugyanakkor szüntelenül ismétel is bizonyos, évszázadokon át továbböröklődő egyetemes formákat. Ezek tehát az archetípusok.

Vegyük példának okáért a folyókon való átkelést, ami jellegzetesen archetipikus helyzet. Fontos, kockázatos pillanat ez. A vándorokra ilyenkor a vízből és a folyópartról egyaránt veszély leselkedik. Nem akármiért találta ki a kereszténység Szent Kristóf alakját, a kisded Jézust a vízen átvivő óriást. Manapság nemigen szokás folyókban gázolni, de én emlékszem, hogy az afrikai folyók tele voltak krokodillal, s ellenséges törzsek leselkedtek a túlparton. Az ember egy ilyen átkelésnél megérzi a sors, a végzet előszelének érintését. Mindenki másként kel át a gázlókon, tudja. Gondoljon Albert király halálára Wettingen szomszédságában: a rá leselkedő orgyilkos lovagok egészen odáig haboztak, s nem tudták elszánni magukat a véres tettre. A gázló közepén azonban rátörtek, mert megérezték, hogy ez az alkalmas helyszín, itt sújthat le a sors keze. Ott van aztán a kollektív tudattalan, ez a kiapadhatatlan kincsesbánya, ahonnan az emberiség belső képeit és ösztönzéseit meríti, s amelyet aztán a lekülönbözőképpen tolmácsol, mely azonban a legtisztább forrásból táplálkozik az idők méhéből. A kollektív tudattalan számos úgynevezett véletlen egybeesés forrása.” (C. G. Jung – Georges Duplain interjú, 1959)

Share This