Ladies and gentlemen! Jelentem, hogy a Jupiter belépése a Szűzbe (a szöveg 2015. augusztus 11-én íródott) önmagában nem jelent semmit. Az egyébként mundán jelentőségű tranzitról messzemenő értekezések születtek, no meg arról, hogy akkor most a Jupiter „jól működik-é a Szűzben avagy nem”. Repültek is a like-kok a színpadra úgy, hogy Cipolla a varázsló alig győzte összehordani őket egy kupacba. A közönség egy része ünnepelt, mert valami olyat hallott, amiben mintha az életére ismert volna, a másik része meg hülyén bámult maga elé és azon töprengett, hogy vajon mi baj lehet vele, hogy ő a próféciát saját életében nem tapasztalja. A „minden mindennel összefügg” révületében, a „mindenben analógiát látok” mámorában nincs az az üzenet, ami ne találna be és nem bólogatnánk rá lelkesen: „úgy-úgy, bizony nálam is”. Az életünknek mindig van olyan része, ami hasonlít egy 6. házas (Szűz analógia) jupiteri helyzetre. Cipolla erre épít. Ráirányítja reflektora fényét, körülötte minden sötétben marad és ekkor a közönség elkiáltja magát: Óóóó!

Pedig, mint mondtam a Jupiter a Szűzben (önmagában) nem jelent semmit. Ami mindenkire igaz, az nem igaz senkire sem. Az asztrológia, mint önismereti modell éppen attól különleges, hogy képes megmutatni a speciálist, a csak rám vonatkozót. Az én speciális viszonyomat a Szűzbe belépő Jupiterhez. Ehhez képest tapsvihar tör ki, amikor azt üzeni Cipolla, hogy a házban, az utcában, a városban, az országban, a földrészen, a világon, okos és buta, gazdag és szegény, felnőtt és gyerek, nő és férfi, mindenki jól figyeljen oda, mert most jön a Jupiter és jól belép a Szűzbe. „Te nem veszed észre? Egyes. Leülhetsz fiam!”

Nekem is, mint mindenkinek a világon belépett a Szűzbe a Jupiter. De nem a Jupiter Szűz általánosságaival, asztrológiai közhelyeivel foglalkoztam, hanem megvizsgáltam, hogy speciálisan az én mikrokozmoszomban (na mit szólsz miket tudok?), hogy jelenik meg az aktuális Jupiter pozíció. Ez csak egy módon lehetséges: össze kell vetni a radixommal.

Ladies and gentlemen! Bármit is ad elő Cipolla a színpadon, ha az nincs összevetve a Radixotokkal, akkor kapaszkodjatok meg a széketek karfájában, mosolyogjatok udvariasan és közben legyetek résen, mert egy látványos manipuláció lehetséges áldozatai lehettek. Csak egy dolog ment meg benneteket az adott pillanatban, ha a radixotokkal összevetve halljátok meg Cipolla profin simulékony mondatait. Csak akkor figyeljetek oda, ha érintettek vagytok. Történetesen most a Jupiter Szűzbe való belépésénél. Vannak a radixotokban érzékeny pontok (Asc-Desc, MC-IC, planéták), amelyek bármely jegy első néhány fokán állnak? Ekkor a Szűz elején tranzitáló Jupiter személyesen érint benneteket, hiszen fényszöget alkot a radixotok valamely elemével. Persze a Jupiter házszinten mindenképpen érinteni fog benneteket, hiszen a jegyváltása során az adott házatokban egyben aktiválni is fogja magát. De megint csak legyetek résen. Ne a Szűz analógiákkal foglalkozzatok, hiszen az általános (tudjátok: ami mindenkire, az senkire…), hanem a tranzitáló Jupiter házhelyzetével, hisz az lesz speciálisan rátok érvényes.

Szóval az a véleményem, hogy márpedig Karthágót… ja nem…, hogy márpedig Cipollát… ja nem…

Szóval az a véleményem, hogy mindig minden általános bolygóállást mindig vessük össze a radixunkkal, mert különben az nem rólunk szól.

(személyes) FÜGGELÉK

Én is vettem a fáradtságot és megnéztem a saját radixommal összevetve… (példaként szolgáljon)

jupiter-szuz-800pxLátható, hogy a Jupiter a 9. házamban vált jegyet (lép be Szűz jegyébe), azaz a távlatok, a tervek, új ideák, a kitekintés, az absztrakció területén érezhetek jupiteri nyitást, lendületet, szélesebb látókört – tehát Nyilas analógiákban kell gondolkodnom és nem Szűzben. Ám még fontosabb, hogy mindeközben egzakt szembenállásba kerül a radix Merkúrommal (Halak, 3. ház). Nos, itt leszek igazán személyesen érintve. A kérdés, hogy vajon átadom-e magam a tervező, jövő- és siker orientált gondolkodásnak, és kommunikációnak, talán egy kicsit túlpörögve is azt (a feszült oppozíció miatt). Valószínűleg nem, hiszen a Merkúrom (ami egyébként nem mellesleg például az MC-met, azaz a célorientációmat is képviseli) Szaturnusz ellenőrzése alatt van (együttállás) A Merkúrom semmit nem csinál a Szaturnuszom nélkül. Így a Jupiter tranzitra is szaturnuszi módon fog (fogok) reagálni. Először is jó szaturnuszi szokás szerint nyomban elosztom kettővel a Jupiter által felkínált lehetőségeket, majd egyfajta óvatos szkepszissel megnézem, hogy tudnék élni a jupiteri lelkesedéssel, lendülettel. Azaz regisztrálom ugyan a jupiteri feladatot, lehetőséget, de szaturnuszi módon fogok azon végigmenni. Bármit is mond erről Cipolla a színpadon.

Kép: © Greig McDowall The Illusionist

Share This