• Amíg a tudattalan szunnyadó állapotban van, addig úgy tűnik, mintha egyáltalán semmi sem lenne ezen a rejtett területen. Ezért újra meg újra meglepetésszerűen ér minket, amikor látszólag a semmiből előpattan valami korábban ismeretlen.
  • A tudattalant semminek nevezzük, az mégis valóság in potentia: a gondolat, amely eszünkbe fog jutni, a cselekvés, amelyet meg fogunk tenni, sőt a sors, amelyre holnap panaszkodni fogunk, tudattalan formában már ma is megvannak.
  • A tudattalannak janus-arca van: egyfelől a tartalmai visszautalnak a tudat előtti, prehisztorikus ösztönvilágra. másfelől a jövő lehetőségeit elővételezi, ráadásul éppen a sorsunkat meghatározó tényezők ösztönös megjelenítésének alapzatán. Részletekbe menően meglehetne mondani előre egy ember sorsát, ha teljesen ismernénk a kezdetektől fogva tudattalanul benne rejlő alaprajzot.
  • Míg mi években gondolkodunk, a tudattalan évezredes léptékben gondolkodik és él. Ha tehát valami olyan történik, amit mi soha nem látott újításnak nevezünk, az rendszerint már nagyon régi történet.

„A tudattalan autonómiája ott kezdődik, ahol érzelmek keletkeznek. Az érzelmek ösztönös, önkéntelen reakciók, amelyek elementáris kitöréseikkel megzavarják a tudat racionális rendjét. Az affektusokat nem az akarat ‘állítja elő’, hanem maguktól megtörténnek. Az affektusban gyakran a közvetlen érintett számára is ismeretlen jellemvonások jelennek meg, vagy rejtett tartalmak tőrnek elő akaratlanul. Minél hevesebb egy indulat, annál jobban megközelíti a betegséget, vagyis azt az állapotot. amelyben az éntudatot félreállítják az autonóm és gyakran korábban tudattalan tartalmak. Amíg a tudattalan szunnyadó állapotban van, addig úgy tűnik, mintha egyáltalán semmi sem lenne ezen a rejtett területen. Ezért újra meg újra meglepetésszerűen ér minket, amikor látszólag a semmiből előpattan valami korábban ismeretlen. Utána jön a pszichológus, és megmutatja, hogy ennek így kellett lennie, mert ilyen-olyan okokból ennek így kellett történnie. De ki tudta volna előre megmondani?

A tudattalant semminek nevezzük, az mégis valóság in potentia: a gondolat, amely eszünkbe fog jutni, a cselekvés, amelyet meg fogunk tenni, sőt a sors, amelyre holnap panaszkodni fogunk, tudattalan formában már ma is megvannak. Az ismeretlen, amelyet az indulat elárul, már mindig ott volt, és korábban vagy később bemutatkozott volna a tudatnak. Ezért mindig számolni kell a még felfedezetlen dolgok létével. Mint már mondtam, ezek lehetnek ismeretlen jellemvonások, de megjelenhetnek ilyen módon jövőbeli fejlődési lehetőségek is, talán éppen egy indulatkitörésben, amely adott esetben alapjaiban változtat meg egy helyzetet. A tudattalannak janus-arca van: egyfelől a tartalmai visszautalnak a tudat előtti, prehisztorikus ösztönvilágra. másfelől a jövő lehetőségeit elővételezi, ráadásul éppen a sorsunkat meghatározó tényezők ösztönős megjelenítésének alapzatán. Részletekbe menően meglehetne mondani előre egy ember sorsát, ha teljesen ismernénk a kezdetektől fogva tudattalanul benne rejlő alaprajzot.

Amennyiben a tudattalan tendenciák – akár a múltba tekintő képek, akár a jövő megsejtése formájában – megjelennek az álmokban, ezeket minden megelőző évezredben sokkal kevésbé tekintették történelmi regresszióknak, és sokkal inkább a jövő anticipációjának. Némi joggal. Ugyanis minden, ami lesz, annak az alapján történik, ami volt, és ami – tudatos vagy tudattalan – emléknyomként még mindig föllelhető belőle. Ahogyan egyetlen ember sem teljesen új fejlemény, hanem ehelyett megismétli a legutoljára elért fejlődési szintet, tudattalanul megtalál ható benne a priori adottságként az egész pszichés szerkezet, amely az ősei sorában lassanként fölfelé és lefelé fejlődött. E tény adja a tudattalan jellegzetes ‘történelmi’ aspektusát, de egyúttal a jövő alakításának is conditio sine qua nonja. Emiatt gyakran nagyon nehéz eldönteni, hogy a tudattalan egy bizonyos önálló kifejeződése főként mint hatás (és így történeti), vagy mint cél (és így mint végleges és elővételező) értelmében magyarázandó. A tudat rendszerint úgy gondolkodik, hogy nem veszi tekintetbe az ősi feltételeket, és nem számol azzal, hogy milyen hatása van ennek az a priori tényezőnek a sors alakulására. Míg mi években gondolkodunk, a tudattalan évezredes léptékben gondolkodik és él. Ha tehát valami olyan történik, amit mi soha nem látott újításnak nevezünk, az rendszerint már nagyon régi történet. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, gyorsan elfelejtjük, mivolt tegnap. Még mindig csodálatosan új világban élünk, amelyben az ember borzasztóan újnak vagy ‘modern’-nek tűnik. Az ilyen állapot félreérthetetlen bizonyítéka az emberi tudat ifjú korának, amely még mindig nincs tudatában saját előfeltételeinek.

A ‘normál ember’ még az elmebetegeknél is jobban meggyőz engem a tudattalan autonómiájáról. A pszichiátriai elmélet elbújhat a vélt vagy valós organikus agyi problémák mögé, és ezzel gyengítheti a tudattalan fontosságát. De a normál emberekre ez a nézet nem alkalmazható. Amiket az ember a világban lát, azok nem egy ‘tudatos tevékenység árnyékszerű maradványai’, hanem a mai napig meglévő és a jövőben is mindig meglévő élő pszichés feltételek. Ha ez nem így volna, akkor joggal csodálkozhatnánk. Ám éppen azok lepődnek meg legjobban, akik a legkevésbé ismerik el a tudattalan autonómiáját. A tudatunk – fiatalsága és sérülékenysége miatt – könnyen érthető módon hajlamos csupán kevéssé figyelni a tudattalanra, nagyjából úgy, ahogyan egy fiatal férfi, aki nem akarja, hogy szülei nagyszerűsége hatást gyakoroljon rá, amikor valamit önállóan szeretne csinálni.” (Carl Gustav Jung)

Share This