Jung 1913-14 során távolodott el Freudtól. Erős apa-fiú kapcsolat volt köztük, annak minden konfliktusával és erejével. Freud veszélyben érezte magát, mint apa. S Jung veszélyben érezte magát, mint fiú. 1912-ben jelenik meg  „A tudattalan pszichológiája (A libidó változásai és jelképei)”  című műve, ami már nyílt lázadás volt Freuddal (az „Apával”) szemben.

„Ekkor olyan pillanat adatott meg nekem, amelyben szokatlan világossággal tudtam áttekinteni addigi utamat. Így gondolkoztam: kezedben a kulcs a mitológiához és megvan rá a lehetőséged, hogy feltárd a tudattalan emberi psziché minden kapuját. Valami azonban ezt súgta: ‘Mire jó minden kaput kitárni?’ És máris ott meredt előttem a kérdés, hogy eddig tulajdonképpen mire is jutottam. Letűnt népek mitológiáját magyaráztam meg, írtam egy könyvet a hősökről, a mítoszról, amelyet ősidőktől fogva megélt az ember. Jó, de miféle mítoszt él meg az ember manapság? A keresztény mítoszt, mondhatnánk. ‘Te abban élsz?’ – szólalt meg bennem a kérdés. ‘Hogy őszinte legyek, nem! Nem ez a mítosz az, amelyben élek.’ ‘Akkor hát nincs is már mítoszunk?’ ‘Nincs, nyilvánvalóan nincs többé mítoszunk.’ ‘No de akkor mi a te mítoszod? Az a mítosz, amelyet megélsz?’ Ez már kellemetlenül érintett, abbahagytam a gondolkozást. Határvonalhoz értem.”
(C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok)

Félelmetes álmokat látott (a halálról ill. halottakról álmodott). Bár a Freuddal való szakítást maga Jung provokálta ki (részben tudatosan, részben tudattalanul) mégis nagyon megviselte őt és álmaiban Freud (az „Apa”) elvesztését kísérelte meg feldolgozni. Jung tisztában volt vele, ha valaki ilyen álmokkal jön hozzá, akkor ő egyfajta pszichés válságra gondolna. Megpróbált önmagára figyelni s ennek kapcsán megengedte magának, hogy újra gyermek legyen és elkezdett gyermeki módon játszani (kis kövekből falut épített a tóparton) és azt tapasztalta, hogy ez a játék rendszeresen továbblendíti az önismereti munkájában. Viszont a külső „felnőtt” világ továbbra is riasztotta. Jung félt, hogy beteges módon eluralkodik rajta a tudattalanja.

1913. december 12-én felvette a kesztyűt és átengedte magát a szimbolikus halálnak.

„Az 1913-as esztendőben, advent táján (december 12.) rászántam magam a döntő lépésre. Íróasztalom mellett ülve újból átgondoltam aggályaimat, azután elengedtem magam. Olyan volt, mintha a föld a szó szoros értelmében megnyílt volna alattam, és én sötét mélységbe zuhantam volna. Nem szabadulhattam a pánikérzéstől. Hanem egyszer csak, nem is nagyon mélyen, legnagyobb megkönnyebbülésemre sikerült egy lágy, fojtó masszában lábra állnom. De azért majdnem teljes sötétség vett körül. Szemem egy kis idő múltán hozzászokott a sötétséghez, amely most mintha egyféle mély félhomály lett volna. Előttem vaksötét barlangba nyílt bejárat, ezt pedig egy törpe állta el. Úgy tetszett, mintha preparált bőrű múmia volna. Átpréseltem magam a szűk bejáraton a törpe mellett, és térdig gázolva a jéghideg vízben, eljutottam a barlang másik végébe. Ott egy csillogó kristály vöröslött egy sziklapárkányon. Megfogtam a követ, fölemeltem és fölfedeztem, hogy alatta üreg van. Eleinte nem láttam semmit, végül vízáramlást fedeztem föl a mélyben. Elúszott előttem egy hulla, szőke ifjú, fejsebbel. Utána óriási szkarabeusz, majd a víz mélyéről felbukkanva, egy újszülött vörös nap. Fényétől elvakítva vissza akartam rakni a követ a helyére, ekkor azonban valamiféle folyadék buggyant ki a nyíláson. Vér! Vastag sugárban tört fel, engem pedig hányinger környékezett. A vérözön, úgy éreztem, elviselhetetlenül sokáig tart. Végre elapadt, és ezzel véget ért a látomás.”
(C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok)

Egy héttel később az öngyilkosság gondolatáig is eljutott. Eben az időben az éjjeliszekrény fiókjában ott volt a töltött revolver. David Rosen szavaival élve szerencsére Jung nem szuicidomot (öngyilkosság) követett el, hanem „egocidiumot” és erős lépést tett az igazi énje felé a Self segítségével. Ez volt Jung életközép válságának meghatározó kiindulópontja. De nem a legmélyebb pontja. A legmélyebb pontra valamikor 1916 táján érkezik. Néhány nap alatt (automatikusan) megírja a „Hét beszéd a halottakhoz” című gnosztikus jellegű írását. 1918 körülire tehető a válság vége. Mindez idő alatt születettek meg a jungi lélektan alapjai.

Share This