„A modern terápia már nem tudja ezt, de az antik medicinában ismerték, hogy gyógyhatású az, amikor a személyes betegséget magasabb és személytelen szintre emelik. Az ókori Egyiptomban például, ha valakit kígyó mart meg, odahívták az orvosként tevékenykedő papot, aki a templom könyvtárából kivette azt a kéziratot, amely Rének és anyjának, Ízisznek a mítoszáról szól, és felolvasta. Ízisz eszerint teremtett egy mérges kígyót, azt elrejtette a homokban, Ré isten rálépett a kígyóra, amely megmarta; szörnyű fájdalmai voltak, közel járt a halálhoz, de ekkor az istenek felszólították Íziszt, hogy végezzen varázslatot, amely kivonta a mérget Ré testéből.

Itt arról az elképzelésről volt szó, hogy a páciens a történet hatása alá került, és ettől meggyógyult. Számunkra ez teljesen lehetetlenként hangzik. Mi nem tudjuk elképzelni, hogy egy Grimm-mese felolvasása meggyógyítana például egy tífuszt vagy egy tüdőgyulladást. De mi éppen csak modern, racionális pszichológiánkkal számolunk. Ahhoz, hogy a hatást megértsük, figyelembe kell vennünk az ókori egyiptomiak lelkületét, amely teljesen más volt. Bizonyos dolgok még nálunk is képesek csodát művelni; néha megesik hogy lelki vigasz vagy pszichológiai befolyásolás meggyógyíthat valamilyen betegséget, vagy legalábbis segíthet gyógyításában…

Keleten a gyakorlati terápia nagy részben ezen az elven alapul, amely szerint a pusztán személyes szenvedést fel kell emelni egy általánosan érvényes szituáció szintjére. Az ókori görögök medicinája ugyancsak ezzel a módszerrel dolgozott. A kollektív képnek vagy alkalmazásának természetesen összhangban kell lennie a páciens különös pszichológiai szituációjával. A mítosz vagy legenda a betegségben konstellálódó archetípusanyagból keletkezik, és a lelki hatás lényege az, hogy a pácienst hozzákapcsoljuk az ő különleges szituációjának általános emberi értelméhez.

A kígyómarás például archetípusos szituáció, ezért is fordul elő motívumként sok elbeszélésben. Ha a betegséget okozó archetípusos szituációt megfelelő módon ki tudjuk fejezni, a páciens meggyógyul. Ha nem találunk megfelelő kifejezést, a páciens magára marad, visszasüllyed beteg voltának izolált állapotába, egyedül lesz, és nem lesz kapcsolata a világgal.” (C. G. Jung, GW 18. kötet)

Kép: © Elena Ukolova – Mowgli (részlet)

Share This