„A tudományos ész kirekesztette az embert világunkból. Az ember elszigetelten áll a kozmoszban. Már nincs beleszövődve a természetbe, érzelmileg már nem vesz részt a természeti eseményekben, amelyek hajdanában szimbolikus jelentőségűek voltak számára. A mennydörgés már nem Isten hangja, a villám sem az ő bosszúálló ágyúgolyója. A folyóban nem lakozik szellem, a fa nem jelent emberi életet, a kígyó nem a bölcsesség megtestesítője, a hegyet sem lakja valamilyen nagy démon. A dolgok sem beszélnek már hozzánk, és mi sem beszélünk a dolgokkal úgy, mint kövekkel, forrásokkal, növényekkel vagy állatokkal.A természettel való közvetlen kommunikációnk lesüllyedt a tudattalanba azzal a tetemes emocionális energiával egyetemben, amely hozzá kapcsolódott. Ezt a hatalmas veszteséget álmainkban a szimbólumok kompenzálják. Ezek ismét felszínre hozzák őseredeti természetünket ösztöneivel és sajátságos gondolkodásmódjával együtt. Azt mondanánk, hogy tartalmaikat sajnos a természet nyelvén fejezik ki, amely idegennek és felfoghatatlannak tűnik számunkra. Azt a szokatlan feladatot róják ránk, hogy szókészletüket lefordítsuk mai nyelvünk érthető és racionális fogalmaira és kategóriáira, miután mai nyelvünknek sikerült megszabadulnia a szimbólumok primitív salakjától, nevezetesen a dolgokkal való participation mystique-jüktől [misztikus részvételüktől].” (Carl Gustav Jung)

Kép: © Jean-Charles Debroize

Share This