Részlet Kamarás István Ime az ember! című könyvéből. A kötet 1990-ben jelent meg. Nehéz meghatározni a műfaját. Talán tankönyv egy képzeletbeli emberismeret tantárgyhoz. Bár 25 éve jelent meg, ma legalább annyira időszerű. Nem lett belőle tankönyv, talán el is felejtették. Pedig remélem még mindig nem késő, hogy egyszer megvalósuljon Kamarás István terve. Beszélgetős könyv. A történet alaphelyzete szerint tizenegy felnőtt és egy gyermek és persze az állatok összegyűlnek a Bárkán. A Szociológus, a Teológus, a Biológus, a Filozófus, a Pszichológus,  Lajos a 8. kerületből, Mari néni a faluból, a Gyermek, a Költő, a Lány, Waramunga az ausztrál bennszülött és az Öreg beszélgetnek mindenről ami emberi…

KÖLTŐ: „Nem pöröltem, félreálltam, letöröltem”, mondja a költő.

WARAMUNGA: Nem mutatni, hogy fáj: hősiesség.

FILOZÓFUS: Vagy gőg.

PSZICHOLÓGUS: Vagy tapintat.

TEOLÓGUS: Vagy vétek bizalmunk ellen. Hiszen kibeszélhetné, kiönthetné szívét, elmondhatná, hogy hiába bocsátott meg az eszével, fájdalmat érez a szívével.

PSZICHOLÓGUS: És kiöntheti a szívét úgyis, hogy bánatába mindannyian belefulladnánk.

ÖREG: Lehet, hogy a bárkánk is bánat-óceánban úszik. Egy szó mint száz, barátaim, meg kell tanulnunk szeretettel veszekedni. Nem arra gondolok persze, hogy az igazság címén kíméletlenül odamondogatunk egymásnak, mert akkor elszakad a bizalom-haló.

MARI NÉNI: Nem teszik nekem ez az okoskodás. ugyanis világosan meg van mondva, hogy „Hagyjátok el a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával. hiszen tagjai vagyunk egymásnak!”.

TEOLÓGUS: Az alapelv természetesen ez kell legyen. A hazudozás és az alkalmi, indokolt igazság-elhallgatás közti különbség azonban akár az erény és vétek különbsége is lehet.

MARI NÉNI: A veszekedés azért mégiscsak csúnya dolog. Éppen ezt kellene megtanulnunk?

PSZICHOLÓGUS: Inkább vitatkozásról van szó, a két fél igazának összeméréséről érdek- és érték-egyeztetésről. Nem lehet a problémákat „a szeretet mindent legyőz!” jelszóval a szőnyeg alá söpörni.

MARI NÉNI: Kezdem érteni: ezek szerint lehet harag nélkül is veszekedni. És lehet-e haragudni?

FILOZÓFUS: Értékek védelmében igen.

TEOLÓGUS: Krisztus is haragudott: a kufárokra is, a farizeusokra is, de még Péterre is, amikor azt mondta neki: „Távozz tőlem, sátán.”

FILOZÓFUS: Ilyenkor azonban a harag nem a másik személye ellen irányul, hanem csak egyetlen megnyilatkozás, egyetlen cselekedet ellen. És haragunk a másik javára is szolgálhat.

MARI NÉNI: Meg is mondtam a gyerekeimnek: „Én csakis szeretetből haragszom rátok, ha haragból haragudnék, csapjatok a fejemre.”

KÖLTŐ: Érted haragszom, nem ellened, nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban, erősítsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

LÁNY: Hazugság-e, ha a jobbik énemet mutatom a másiknak?

LAJOS: Ha át akarom verni, az.

TEOLÓGUS: Ha az az igazibb énünk, nem!

PSZICHOLÓGUS: Miért mutatnám neki a rosszabbikat. amit én sem szeretnék megtartani? Miért ne előlegezhetném meg magamnak, és neki is a jobbik, az igazibb énemet?

MARI NÉNI: Ha persze hódítani és uralkodni akarok ezzel a jó képemmel, az már tényleg megengedhetetlen.

TEOLÓGUS: Ez bármiféle kapcsolatban megengedhetetlen. Még az alá-fölérendelő kapcsolatokban is, még ha én vagyok a főnök, akkor is.

LAJOS: De ha egyszer én vagyok a király, a főmérnök, a csapatkapitány?

SZOCIOLÓGUS: Ez csak annyit jelent, hogy bebizonyítottam, hogy erre alkalmas vagyok, hogy a bennem megbízó rám bízottak nevében felléphetek, mint őket egyszerre irányító és szolgáló személy. Az a lényeg, hogy nem feledkezhetem meg arról. miben is vagyok a másik felett, mit is bíztak rám, miért is fogadtak el feljebbvalónak.

MARI NÉNI: Akár feljebb, akár lejjebb van valaki, a megértés és a szeretet a döntő.

ÖREG: Szeretnénk is mindenkit, csak ne lenne a másik más. Az ember végtelenül kíváncsi lény. Nincs az a reménytelenül hosszú kötélhágcsó, amelyen fel ne mászna, hogy beleshessen egy ablakon. Csak akkor nem, ha az az ablak egy másik ember, mert annak kiszámíthatatlan következményei vannak.

PSZICHOLÓGUS: Igen, elvárjuk. hogy mindenki lelki rokonunk legyen, mert megfeledkezünk a fantáziánkról. Bizony az is az alkotás egyik formája, ha kilépek magamból, a helyzetemből megpróbálom beleélni magam a másik helyzetébe.

LAJOS: Azon kívül, hogy más, mint mi, semmi bajunk sincsen a másik emberrel.

FILOZÓFUS: S hogy ne is legyen, nekilátunk átfaragni őket a saját képünkre.

LAJOS: Ez pedig az Istennek sem sikerült, aki saját képére akart teremteni minket.

TEOLÓGUS: De ebből kevesebb baj származott. Megelőlegezte nekünk, s türelmesen hitelez. A mi faragványaink azonban komoly károkat okoztak.

MARI NÉNI: És még mi vagyunk megsértődve, ha nem sikerül a faragás.

PSZICHOLÓGUS: Így igaz, megfigyelhető kapcsolódásainkban az önigazolás. Szenvedést okozok valakinek, ezért elhitetem magammal, hogy az egy rohadt dög, következésképpen én jó ember kell legyek.

LAJOS: Mindenütt így van ez? Nemcsak mi magyarok öljük egymást? Waramunga kedvéért így mondom: a törzsön belül.

SZOCIOLÓGUS Többekben megfordult, hogy ez nemzeti sajátosság, még Széchenyiben is: „Valóban szomorú, hogy gyűlölségi hajlama nem egy magyarnak koránt sincs kimerítve azon antipátia által, mellyel az arisztokrácia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöli ezt, nem kevésbé gyűlöli a nemzetet, gyűlöli az egyházi rendet, gyűlöli a horvátot, gyűlöli a tótot, gyűlöli a görögöt, gyűlöli a városi polgárt, gyűlöli a kereskedőt, gyűlöli egyik a másikat, szóval gyűlöl mindent.”

KÖLTŐ: Ezek szerint az előítéletesség lenne a kapcsolódás fő akadálya?

SZOCIOLÓGUS: Bizony ez a szociológiai kutatások adatai szerint magyar betegség. A „Mennyire zavarják a más világnézetűek?” kérdésre a magyarok negyede felel nemmel, spanyolok, írek, olaszok, franciák, angolok, hollandok, németek, dánok 40-85 százaléka, legnagyobb arányban a dánok. Nem szeretne közel élni büntettet előéletűekhez a magyarok 73 százaléka, a többieknek csak 39-11 százaléka. Hasonló a helyzet az alkoholistákkal, az idegbetegekkel, a leányanyákkal, s – tessék figyelni – a nagycsaládosokkal, végül pedig – most tessék nagyon figyelni – az egyetemistákkal szemben is. A magyarok 15 százaléka nem szívesen lakna egyetemista szomszédságában, míg ez az arány a többi tíz, tőlünk nyugatabbra lévő országban 7-10 százalék.

BIOLÓGUS: De mi bajunk van éppen az egyetemistákkal?

SZOCIOLÓGUS: Leginkább az, hogy mások, mint mi.

MARI NÉNI: Bömböltetik a magnót.

SZOCIOLÓGUS: Hány egyetemistát tetszik ismerni?

MARI NÉNI: Csak az unokámat.

FILOZÓFUS: Erről eszembe jut egy vicc, amelynek bizonyosan valóságos alapja van. Az oxfordi diák kijelenti, hogy minden amerikait utál, majd hozzáteszi, de még nem találkozott olyannal, akit ne kedvelt volna.

MARI NÉNI: Egy atyafi pedig a szomszéd faluból azt mondta egy riporternek, „Tudja én szeretem ezt az alföldi port, ez valahogy tisztítja a levegőt.” Rendben, előítéletesek vagyunk, én is, de mit csináljunk az előítéleteinkkel? Szabaduljunk meg tőlük?

FILOZÓFUS: Meg kell próbálni. Ellenőrizni kell először is, hogy tényleg úgy áll-e a helyzet előítéletünk tárgyával, ahogy eddig gondoltuk.

PSZICHOLÓGUS: Ez sokszor nem segít. Hiába mutatunk az előítéletes embernek tiszta cigányt, rendes zsidót, okos asszonyt, becsületes boltost, szabályt erősítő kivételnek tekinti őket. Kiirtani magunkból nemigen tudjuk őket, inkább csak megismerni, fékezni, s nem engedni, hogy előítéleteink előítéletes viselkedésbe torkolljanak.

TEOLÓGUS: Nem lehet, hogy éppen azokban keletkeznek előítéletek, akiknek valamiféle meggyőződésük van, ugyanis azt tapasztaltan. hogy a tüntetően előítélet-mentes emberek életveszélyesen közömbösek is.

SZOCIOLÓGUS: Az is igaz, hogy a félműveltség és az előítéletesség eléggé együtt jár, és ez társulhat akár dogmatikussággal vagy egy meggyőződés szenvedélyes képviseletével, de itt még más összetevőkkel is kell számolni. Sok múlik az adott társadalmi-gazdasági helyzeten. Hogy nagy a nyomás rajtunk, még ismerőseinkben is hajlamosak vagyunk bűnbakot keresni.

TEOLÓGUS: Hogy ez igen súlyos akadálya a szeretet-kapcsolatnak, azt Szent Pál is jól látta, hiszen így írt Timóteusnak: „Az Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt előítélettől mentesen, és semmit se tégy részrehajlásból.”

Kamarás István: Íme az ember! – Oktatáskutató Intézet, Edukáció Könyvkiadó 1990
Járjatok utána, keressetek rá, vegyétek ki a könyvtárból (köszönet Kamarás Istvánnak)!

Share This