Az érett autonóm személyiség talán legfőbb jellemzője mindenkor az önismeretet volt. Azt gondolom ez ma is így van. Sőt! Igényünk van rá, és ezzel egyfajta „önismereti piacot” is teremtünk. Ám valljuk be, az igény mögött sok esetben inkább a szórakozás vagy a hiúság található, mintsem a mély önismeret vágya. Az eredmény sokszor megtévesztő.

Vajon a személyiségem valóban olyan statikus és változatlan, mint ahogy a népszerű, leegyszerűsített üzenetek állítják? Valóban meg kell elégedem néhány gyanús összevisszaságban rám zúdított sztereotip megállapítással?

Hiszem, hogy nem. Azt gondolom, hogy az önismereti modellek akkor válnak hitelessé, ha; felismerhetem bennük, hogy honnan jövök; ha megmutatják jelen állapotomat, s a lehetséges progresszióm irányára is rámutatnak.

Tehát meg kell tanulnom önmagamra figyelni, ugyanakkor kell találnom egy speciális önismereti modellt, amely számomra használható, amely rámutat az alapvető pszichikus sémáimra, struktúráimra, mozgatórugóimra,  vagy ahogy  Milan Kundera írja: „életem állandó témájára”, „életem metaforájára”

Életünket többnyire automatikusan éljük; csak részben vagyunk tudatosak, és csak ritkán öntudatosak bármiféle értelemben is. Gondtalanul, spontánul, kevéssé megfontoltan, és még kevesebb reflexióval beszélünk, cselekszünk, és gondolkodunk. Gurdjieff (…) kifejezésével élve valójában „alszunk”, s csak valami sokk vagy személyes trauma ritka pillanatai kényszerítenek rá, hogy rövid időre felébredjünk. (Michael Daniels)

A gyerekek fel akarják ébreszteni a szüleiket, a szülők pedig el akarják altatni a gyerekeiket. Jellemző ahogy reggel a gyerekek arra várnak, hogy felébredjünk, mi meg alig várjuk, hogy este ők elaludjanak. Valami történik amíg gyermekből szülővé válunk. (Feldmár András)

Gyakorló szülőként tudom, hogy Feldmárnak mennyire (döbbenetesen) igaza van konkrét és elvont értelemben egyaránt. Csakhogy Jung azt állította, hogy a „tudatosság fárasztó”, olyan állapot, amely kifejezetten – már-már nem természetes módon – erőfeszítést igényel tőlünk. Azaz nem tudok mindent megfigyelni (tudatosítani).  Hogy mire figyelek (és hogyan) az a különböző rendszerektől, iskoláktól, önismereti modellektől függ. Az asztrológia is egy ilyen önismereti modell, amely mint minden modell törekszik ugyan a tökéletességre, de el nem érheti azt. De van itt egy másik figyelembe veendő szempont is.

Nincs archimedeszi pont, amelyre támaszkodva ítélni lehetne, minthogy a psziché sem különböztethető meg a megnyilvánulásaitól. A pszichológiának a psziché a tárgya, ám szerencsétlenségünkre egyben alanya is. Ezen a tényen nem tehetjük túl magunkat. (Carl Gustav Jung)

Ahogy minden mérőeszköz torzulásokat okoz a mérés eredményében, úgy válik az értelmező asztrológus a modell leggyengébb pontjává. Tehát az eredmény szükségszerűen és elkerülhetetlenül tökéletlen lesz, ezért szkepszisre, távolságtartásra, objektivitásra van szükség.

A kétely nélküli hit fanatikussá tesz minket.

Az öreg király megparancsolta a tudósainak, hogy foglalják össze a tudományok lényegét egy könyvben. Évekig tartó tanácskozás után el is készült egy nagyon terjedelmes könyv. A király akkorra már annyira megöregedett, hogy már nem volt ereje és ideje elolvasni ezt a hatalmas könyvet. Megparancsolta hát, hogy foglalják össze a lehető legtömörebben. A mű – egy kis könyvecske – el is készült, de addigra a király még öregebb volt, és még inkább úgy érezte, hogy nem lesz ideje megérteni ezt sem. Megparancsolta tehát a legbölcsebb tudósának, hogy foglalja össze a könyvecske tartalmát egyetlen mondatban. Hosszú gondolkodás után meg is született a mondat: „A világ bonyolult” (Mérő László)

Egy járőröző rendőr megpillant az utcai lámpa alatt lázasan keresgélő részeg férfit. Megkérdezi tőle, hogy mit keres. Mire a részeg közli, hogy a lakáskulcsát vesztette el. A rendőr megkérdezi, hogy hol vesztette el. A részeg jelzi, hogy ott valahol a sötétben, de a rendőr csodálkozik: „Akkor mért itt keresi a lámpa alatt?”. A részeg válasza: „Mert itt van világos” (Mérő László)

Tanulság…

A Világ = Én (Psziché) végtelenül összetett.

Bármilyen modellt használjunk is, az mindig egy a sötétben elveszett kulcs keresése lesz a tudat fényének (Nap) szűk határai között.

Az asztrológia valószínűleg az egyik legárnyaltabb karaktert leíró eszköz.  Részletekbe menő analízis lehetőségét adja egy horoszkópábra elemeinek szinte végtelen számú kombinációja (jegyek, planéták, fényszögek, házak, stb). Azonkívül  meglehetősen sokféle értelmezési szintje (rétege?) is van. Ám a szintézissel gond van.

Szükség van egy rendszerre, egy emberképre, egy gondolkodásmódra, egy nyelvezetre, egy fogalmi struktúrára, amely segít összefoglalni, megérteni, közvetíthetővé, életszerűvé, hasznosíthatóvá tenni a radix felkínálta információkat. Segít a hangsúlyokat megtalálni és megfogalmazni az „élettémát”.

A feladat tehát a következő:

  • Találni egy összefoglaló struktúrát, értelmezési keretet (pl. C. G. Jung mélylélektana)
  • Az asztrológiai értelmezés érvényességének kijelölése.
  • Egy megfelelő konzultációs gyakorlat kialakítása.
Share This