Ha valaki asztrológiát egzakt, egyértelmű információk forrásának tekinti az önmagában már egyfajta asztrológiai vandalizmushoz vezet. Ám, ha valaki ezen (valósnak és egzaktnak vélt) igazát rendszeresen ex cathedra ki is nyilatkoztatja, akkor ott nagy baj van. S bár nyilván asztrológiai irányzat függő, hogy ki mit tart egzakt kinyilatkoztatandó igazságnak, mégis úgy érzem nagy szerepe van itt a személyiségnek, a kultúrának, a hétköznapi szocializációnak és az ún. szakmai szocializációnak – azaz a „lelki szobatisztaságnak”.

A magam álláspontját Umberto Eco: A rózsa neve című regényből vett idézettel jellemezhetném. Az alapsztorit nyilván mindenki ismeri. Az idézetben Baskerville-i Vilmos tudós ferences szerzetes beszélget Adso nevű tanítványával:

„Most értettem csak meg, miképpen okoskodik az én mesterem, s hogy a módszere jócskán elüt ama filozófusétól, akinek okfejtése csupa kiinduló elven nyugszik, amiért is az intellektusa szinte az isteni intellektus jegyeit ölti magára. Felfogtam, hogy ha nem tudja, mi az egyetlen válasz, Vilmos atya sok-sok válasszal tesz kísérletet, a legkülönfélébbekkel. Zavarba jöttem.
– De hisz akkor – jegyeztem meg merészen – még messze jár atyám a megoldástól…
– Nagyon is közel járok hozzá – mondta Vilmos –, csak azt nem tudom, melyikhez…
– Eszerint atyám nem tud egyetlen válasszal megfelelni az összes kérdésekre?
– Ha tudnék, Adso, akkor teológiát tanítanék Párizsban.
– Párizsban mindig tudják, melyik az igazi válasz?
– Nem – mondta Vilmos –, soha, de nagyon biztosak a tévedéseikben.
– És atyám? – kérdeztem gyermeki arcátlansággal. – Atyám sohasem téved?
– Gyakran tévedek – felelte. – De én nem csupán egyetlen tévedést agyalok ki, hanem sokat, így aztán egyiknek sem leszek a rabszolgája.”

Az asztrológusi etikai iránymutatások általában nagyjából egészében kimerülnek abban, hogy hol, kinek, mikor, mit lehet mondani és mit nem. S már itt vita van az irányzatok között. Pedig szerintem már ott kezdődhetne az etika, hogy mit vizsgálok és mi alapján… Az általános asztrológiai praxis magának vindikálja a jogot, hogy leírja a „baromi nagy egészet”, azaz mindenbe beleüti azt a nagy orrát. S etikai problémája csupán azzal van, hogy elmondhatja-e avagy nem. Én meg azt mondom, hogy „sokkal több dolog van annál”, mint képzelnénk, amibe az asztrológiának nem kéne beleütnie az orrát. S sokkal jobban járna mindenki (az asztrológia is), ha határozottabban és szigorúbban jelölődne ki az a terület, amihez az asztrológiának köze van, s amihez köze nincs. Szerintem már itt kezdődik az etikai dilemma.

Kérdés: Megállapítható-e a Radixból a halál neme?
Standard válasz: Igen! De nem szabad megmondani, mert nem etikus.

Nem csak, hogy nem szabad megmondani, de nem is állapítható meg! Pontosabban: Nem állapítható meg, s nem szabad úgy csinálni, hogy „tudom ám én, de nem etikus megmondanom…”

S ha valaki mégis asztrológusként belefut ebbe a szakmai csapdába, akkor ő ennél „szörnyűbb dolgokra” is képes lesz. Például túl komolyan veszi magát.  Azaz nem csak magát a paradigmát, hanem önmagát (a paradigma használóját) is tévedhetetlennek gondolja, s aztán ennek jogán bármit mondhat, hiszen az „igazság” mellette van.

© tick.ervin
Kép: Részlet a Rózsa neve című filmből.

Share This