A  jungi szemlélet egy soha le nem álló energiaáramlásként gondolja el a psziché működését, mely energia a psziché nagy polaritásai (tudatos – tudattalan, férfi elv – női elv) között meglévő feszültségből fakad. Mindebből az is következik, hogy a psziché szerkezete nem statikus, hanem dinamikus, azaz a pszichés energia megléte, aránya, eloszlása határozza meg az éppen aktuális lelki állapotainkat. Jung szerint a lélekre jellemző egyfajta önszabályozás, amely törekszik az egyensúlyra, mely egyensúly jellemzően a psziché ellentétei közötti egyensúly és permanensen újrafogalmazódó.  A lélek energetikájának egyik fontos jungi „törvénye” az ellentétbefordulás jelensége (tudatosból a tudattalanba és fordítva; struktúrából a káoszba és fordítva; éberségből az álomba és fordítva; az észből a szívbe és fordítva, a racionalitásból az irracionalitásba és fordítva; stb.)

A fizikából ismert energia megmaradás törvénye megjelenik a jungi mélylélektani modellben is. Azaz a pszichés energia jelenléte a tudatos és a tudattalan térben egyaránt jelen van, de arányaiban folyamatosan eltér. Minél több pszichés energia van jelen a tudatos oldalon, annál hangsúlyosabb maga a tudatos működés, és annál kisebb szerepet, teret kap a tudattalan. S ha valamely oknál fogva (szándékosan vagy éppen kényszerűségből) a tudatosságunk „hátrébb lép”, akkor a tudattalan kitölti a szabadon hagyott pszichés teret.

Mindkét állapot természetes, de szélsőséges megnyilvánulásai veszélyesek a pszichére nézve. A túlzásba vitt tudatosság („racionalizálás”) megfoszt bennünket a tudattalan alakító erejétől és konstruktív ösztönösségétől. Nagyon egyszerűen fogalmazva: elzárjuk magunkat az érzelmeinktől. Viszont a szélsőségesen visszavonult tudatosság olyan emocionális beáramlásokat eredményez, ahol a tudattalan totálisan és differenciálatlanul átveszi az uralmat és már csak a tudattalan archetípusai által cérnaszálon mozgatott marionett figurák vagyunk.

Belátható, hogy ezek a szélsőségek kerülendők ugyan, de maga a hullámzás / áramlás a tudatos és a tudattalan (az ész és az érzelem) között szükséges, sőt maga az élet. Ily módon minden befagyott, megmerevedett, változást, átalakulást elutasító állapot életellenes.

Az asztrológiai modell esetében is törekednünk kell rá, hogy az radixot ne egy statikus önismereti modellként vizsgáljuk. Fel kell tételeznünk a dinamika jelenlétét és a folyamatos változást, illetve hangsúlyváltást a radix egyes elemei között. Fókuszálnunk kell a radix (a psziché) folyamatos változásainak és annak törvényszerűségeinek (komplexus aktiválódások: lásd. prognózismodellek) felismerésére, hiszen ez fog igazán közel vinni ahhoz a jelenséghez, amit úgy hívunk: az emberi psziché.

Kép: © Sean Gladwell – Take a seat
Share This