A tanulmány a C.G Jung Intézet (Küsnacht, Svájc) képzésén született. Az eredeti német szöveg: www.heilendes-bewusstsein.ch/interessantes. (Fordította: Mészáros Csilla)

Esettanulmány 1: Egy anima – animusz projekció és integráció

Nő, jelenleg 39 éves, elvált, másodszor is férjhez ment. Mindkét házasságában született egy-egy gyermek. Az apa gyermekkorában érzelmileg nagy mértékben elhanyagolta; folyamatosan azért küzdött, hogy a férfi oldal elismerje és figyeljen rá. Ugyanilyen elhanyagolásban volt része a kislány anyjának is; ő sem kapott a férjétől sem elismerést, sem figyelmet. Az apa minden női részt – vagyis érzelmet – elnyomott magában, így nem tudott közel kerülni sem a feleségéhez, sem a lányához. Az apa nemcsak érzelmileg nem volt jelen, hanem személyesen sem. Azt mondhatjuk, hogy éppenséggel kerülte a feleségével és a lányával való kapcsolatot, mivel érzelmileg nem volt képes a kapcsolatteremtésre. A külvilágban, azaz a nyilvánosságban keresett elismerést és megerősítést. Az anya messzemenőkig megpróbált mindent kézben tartani, de meghaladta az erejét ez a feladat. Ezáltal a családban nem volt meg az összetartás és hiányzott az orientáció.

Tekintsük át röviden a szülők gyerekkorát. A kislány édesanyját, vagyis az akkori fiatal nőt érzelmileg szintén elhanyagolta mindkét szülő. Nagyon korán és nagy mértékben ki kellett vennie a részét a családi felelősségvállalásból, mivel az apa egy betegség következtében 51 évesen elhunyt. A lány apja – mindig is egy vézna kisfiú – nem tudott eleget tenni a szülei elvárásának, hogy egyszer majd átvegye a szülői ház és gazdaság irányítását. Szorongás a családdal szembeni felelősségvállalás miatt. Nagyon nehezen tudott leválni a szülőkről.

Maga a kislány erős bizonytalanságot fejlesztett ki magában az autoritásokkal és a férfiakkal szemben. Ezzel egyidejűleg azt tapasztalta, hogy egy nő élete abból áll, hogy feláldozza magát a családjáért, elmegy a még megtehető határáig, ahogyan ezt az anya élete példázta számára. A férfi oldallal szemben alávetettnek és alsóbbrendűnek érezte magát. Sokáig próbálta elnyomni magában a női oldalát, mivel a férfi oldalt lelkileg hiányzó részként élte meg, továbbá sohasem tapasztalta meg, hogy a férfi oldal a női részt értékesnek tekintette volna. A férfiakkal való első kapcsolatainak időszakát hasonló élmények alakították. A nőiség nem sokat ért. Érdekes módon a szeretetteljes kapcsolatokat a férfiakkal mindig ő maga tette lehetetlenné, mivel ilyet nem ismert, és így valójában nem is volt képes megengedni magának.

Első házasságában a férje 13 évvel idősebb volt. Azt remélte, hogy a házasság által megtalálja a lelki nyugalmát és békéjét. Abban is bízott, hogy megtalálja a másik felét. A saját család iránti erős vágy korán megjelent benne. Mindig is vágyott egy erős és jó férfire az oldalán, olyanra, akit folyamatosan hiányolt az apjában.

Gyorsan rájött, hogy az első házassága nem hozott számára boldogságot, inkább a sorsa továbbvitelét jelentette. Az apjához hasonló, érzelmileg megközelíthetetlen férfihez ment feleségül, továbbra is megmaradt kisebbrendűségi érzésében és az elismerés iránti vágyakozásában. Három év házasság után egy fiúgyermeknek kellett volna a remélt boldogságot meghoznia – ez volt a nő következő animusz-projektje. Már a terhesség idején érezte, hogy a férje hirtelen mennyire eltávolodott tőle. A férj számára a születendő fiúgyermek konkurenst jelentett (a saját problematikája szempontjából). A férfi ismételten elvárta a nőtől, hogy teljességgel az ő számára legyen jelen, és a saját női részét érte élje meg, vállaljon részt a férfi felelősségéből. (A férjnek két gyermeke volt az első házasságából, és azt remélte, hogy fiatal felesége révén tehermentesül, és a felelősségéből is leadhat neki valamennyit.)

A házasság zátonyra futott, a nő csalódott magában is, hogy nem sikerült végigvinnie. Hét év után elváltak.

Hamarosan megismerte a második férjét; végre olyasvalakit, aki önálló, és úgy tűnt, van felelősségtudata és megvan benne a nőkkel szembeni tisztelet is. Nagy reménnyel és elvárással lépett ebbe a kapcsolatba. Ez volt az ő férfiképe, amelyet mindig is magában hordozott (az ő saját tudattalan animusz alakja). – Most minden rendben lesz – gondolta. Ám hamarosan megjelentek a régi problémák. Projekciók, amelyek az összes nem teljesült férfi-tapasztalatait megjelenítették. A fia nem tudta az ő tudattalan elvárásait beteljesíteni, és a második, látszólag tökéletes férj szintúgy nem. Depressziós lett.

A nő jungi analízisnek vetette alá magát.

Az álmaival dolgozott, amikor is újra meg újra felbukkantak olyan tartalmak, amelyek a férfi-rész ellen irányultak. Gyakoriak voltak az olyan álmok, amelyekben hatalmas, agresszív potenciál jelent meg a férfi-létezéssel szemben. Mindeközben ezen keresztül az is felismerhető volt, hogy a saját animuszával szemben önpusztító oldalát mutatta, amit a súlyos apa-problematika váltott ki. Az elnyomott és sérült lelki részeivel való tudatos szembenézés révén a nő fokozatosan képessé vált felismerni a pszichés állapota és a tudattalan aspektusai közötti összefüggéseket. Álmaiban sok szimbolikus dolog megjelent, és a tudattalant realitásként kezdte érzékelni, és az analízis ideje alatt nagyon intenzív és tudatos életet élt úgymond ezzel a valósággal.

Egyre inkább tudatosan érzékelte önmagát, sikerült magabiztosságra szert tennie és több öröm tudott megélni az életben. Újra érezte azt, hogy ismét ő maga az élete irányítója.

Az elnyomott lelki részeivel való szembenézés és foglalkozás eredményeképpen lehetővé vált számára, hogy egyre inkább elfogadja önmagát, és tudatában is legyen a saját erejének. Képes volt érvényt szerezni önmagának, és jobban bízott magában. A tudattalan, negatív animuszhoz kötődő lelki részeinek integrációján keresztül egyidejűleg az animája is nagyobb teret nyert, és egyre jobban tetszett neki nőiségének a megélése – feleségként és anyaként egyaránt. Képessé vált arra, hogy a férjére kivetített projekciók nagy részét visszavegye, mivel felismerte, hogy a férfi-oldalhoz tapadó régi, fájdalmas képet ő hordozza magában, nem a férje sajátja. Az animája is esélyt kapott arra, hogy egy kiegyensúlyozottabb viszonyban létezzen, és többé már nem érezte úgy, hogy nem tudna valamit megcsinálni, vagy túlterhelt, amit az anya példáját követve élt meg. A hatalmas agresszív potenciál gyakorlatilag elapadt. A kétségbeesési rohamok elmaradtak. A házassága most némileg nyugodtabbá és harmonikusabbá vált, és azt állítja magáról, hogy boldog. A gyermekeire is jut elég energiája, és egyéb feladatokra is, amelyeket most több örömmel, mintsem szenvedéssel végez.

 

Esettanulmány 2: Projekció – integráció

Férfi, 51 éves, házas, egy lánygyermek

Szigorú nevelésben volt része, a szülők nagyhatalmúak voltak, sem idő, sem hely nem jutott az érzelmekre. Nagy elvárás és nyomás nehezedett rá a szülők részéről a pályaválasztás és továbbtanulás tekintetében. Perfekcionizmus, alkalmazkodás és teljesítménykényszer alakította a mindennapokat gyerekkorában.

Nézzük át röviden a férfi szüleinek a gyerekkorát. A férfi anyja érzelmileg nagyon korán csalódott, a szülei elváltak, amikor 12 éves volt. 17 évesen hadifogságba került az anyjával Indonéziában. Az apja meghalt a háborúban. Az anyja már fiatal nőként csalódott az életben. Minden jól kezdődött a számára, azután hirtelen sok minden lerombolódott a külvilág által. Nem tud megbocsátani sem az életnek, sem magának. Férjhez ment, és mégis sokat volt egyedül, mert a férfi apja mindig dolgozott, még külföldön is vállalt munkát. Az apa számára rendkívül fontos volt, hogy elismerjék a munkáját. Szakmailag mindent elvárt magától, de sohasem volt elégedett a teljesítményével. Perfekcionista volt, elment a legvégső határig, s ugyanezt várta el a környezetétől, a családjától. Nem engedélyezett magának pihenőt.

Ifjúkorában a férfi nem tudott sem érzelmileg, sem a személyiségét tekintve kibontakozni. Mindent azért tett, hogy elismerésre tegyen szert, és teljesítse szülei nagyon magas elvárásait. Fizikai tanulmányainak csaknem a végén jelentkeztek első – szorongásból fakadó – hiperventillációs (túllégzéses) rohamai. Élete folyamán, és már ifjúkorában is mindig olyan magas elvárásokat támasztott magával szemben, amelyeknek gyakorlatilag nem tudott megfelelni. Emocionálisan feláldozta magát a szülei életéért, hogy végre elégedettek lehessenek vele. A női kapcsolatai mindig olyanok voltak, hogy azok nem feleltek meg sem az ő, sem a szülei elvárásainak. A kapcsolatai újra meg újra megszakadtak, azért is, mert egy nő sem fért bele abba a hármas viszonyba, ami közte és a szülei között kialakult. Mindig a szülei elégedettsége állt a középpontban. – Valamikor elégedettek lesznek, és akkor majd én is élhetek – gondolta. Elköltözött egy másik országba, ám ez sem segített abban, hogy erős komplexusait, miszerint nem teljesít elég jól, ő nem elég jó, és ezért nem szeretik, maga mögött hagyja. A köz- és üzleti életben is problémái voltak azzal, hogy együttdolgozzon a társaival, mivel azok nem voltak elég jók, és sohasem dolgoztak a mércéje szerint eleget. Sohasem tudtak megfelelni annak az elvárásnak, hogy a lehető legtöbbet megtegyék a vállalkozásért.

A férfi időközben megházasodott, s ismételten szembesült azzal a problémával, hogy a felesége – állítása szerint – folytonosan elégedetlen vele, sohasem tud a kedvére tenni, mindaz, amit csinál, nem elég jó, és a kapcsolatuk a házasságkötés és a gyerek ellenére megromlott. A férfi nagyon elégedetlen volt, és csalódott abban, ahogyan a saját vállalkozása a társaival együttműködve fejlődött, és már-már ott tartott, hogy mindent feladjon.

Az analízis során a férfi lépésről-lépésre dolgozta fel a múltját, vagyis a gyerekkorát, és megengedte magának, hogy végre egyszer kritikus véleményt alkosson a szüleiről. Megértette, hogy a reakciói nem a vele szemben lévő személy ellen irányultak, hanem régi, tudattalan sérülésekből erednek, amelyeket a szülei okoztak neki. Kiállt a mellett a joga mellett, hogy úgy fejlődjön, ahogy neki megfelelő, hiszen ettől a szüleinek nem lesz rosszabb, viszont neki és a családjának jobb lesz. Felismerte, hogy joga van ahhoz, hogy saját családja legyen, és nem felelős többé a szülei jólétéért. A férfinek sikerült a feleségével szembeni projekcióit visszavennie. Nem a felesége volt az, aki annyi mindent elvárt tőle, hanem ő maga, éspedig azon régi félelme miatt, hogy ő nem elég jó, nem teljesít megfelelően, és ezért nem szeretik.

Sikerült a társaira vetített projekcióit is visszavennie, például azt, hogy ők nem elég jók stb., és egyre inkább önmagára tudott koncentrálni. Lehetővé vált számára fokozatosan kiszállni ebből az ördögi körből, és képes volt a negatív lelki részeit pozitívvá változtatni a tudatosításuk által.

Az Uroborosz elve
  • Az eredettörténetben az ember a paradicsomban, vagyis harmóniában leledzik.
  • Az ember egy önmagával, és egyidejűleg egy Istennel.
  • Az önvaló (selbst) egyszerre férfi és női.
  • Az önvaló (selbst) tudatos és tudattalan.
  • Az önvaló (selbst) mindent magában foglal. Magában foglalja a teljes létet. Poláris és duális.
  • A bűnbeeséskor az ember elveszíti az androgünitását, férfi és női részre válik szét.
  • Kiesik a harmóniából, kiesik az egységből.
  • A szétválás férfi és női.
  • Anima és animusz.
  • A szétválás révén ellentétek keletkeznek.
  • Az ellentétek közepette fejlődés megy végbe.
  • A szétválás tartalmazza a fejlődés – tudatosodás feladatát.
  • Kiesés a tudattalanból – a mennyből (az apa archetípusa).
  • Tudatossá válás a földön (az anya archetípusa). Emberként ez a feladatunk.
  • Az önvalónk (selbst) újbóli megtalálása; az önvalónké, amely minden részt magában hordoz.
  • Férfi és női.
  • Tudatos és tudattalan.
  • Fény és árnyék.
  • Visszatérés önmagunkhoz: Uroborosz, a farkába harapó kígyó óegyiptomi jelképe – amely a kezdetet és a véget szimbolizálja.
  • Fogantatás és szülés, élet és ölés végtelensége, magához az élethez hasonlóan az ember szellemének és lelkének végtelensége.
  • Egy lény, amely önmaga oka és eredete, nem lehet más, mint az istenség maga.
  • Az ember Isten – valami nagyobb, isteni – utáni vágya vágyakozás önmaga után. A saját kiegészítése utáni vágy.
  • S ahogy ez gyakran meg is esik az alkímiai folyamat során: „Isten engedelmével (Deo concendente) az ősanyag, a Prima Materia keresésekor, amelyet végül a Miraculum (a minden létező szeretete) révén megtalálunk, és ezáltal a keresés beteljesedik. (Jung összes művei 3, das Rosarium)
  • Az az erő, amellyel végigmegyünk az individuáció útján, juttat el bennünket önmagunk szeretetéhez, s ezáltal minden ember, a természet szeretetéhez, a társunk szeretetéhez.
  • A tudat és a tudattalan egyidejű aktivizálásával válik az önvalónk, a selbst megtapasztalhatóvá.
  • Az önmagunkkal való összeköttetés révén kerülünk kapcsolatba mindazzal, ami van.
  • Önmagam szeretete a minden létező iránt érzett szeretet is.
  • Az isteni létezés. Paradicsomi állapot.
  • Egyszerre vagyok kezdet és vég, én vagyok a teljes lét.
  • A paradicsomból jövünk, és újra megtaláljuk a paradicsomot, miközben megtaláljuk önmagunkat.
Összefoglalás

„Oszthatatlan” – latinul: individuum. Az individuáció egyúttal oszthatatlanság.

Elnyomott és elveszített részeink megtalálása és integrálása megy végbe az individuációban. Önvalónk (selbst) megtalálása, az individuációhoz vezető út nem más, mint az egységbe, az oszthatatlanságba vivő út. Csak az az ember válik egésszé, aki tudatosan felismeri és integrálja az animát és az animuszt, valamint az árnyékát. Ahogy a bűnbeesés kezdetén megtörtént a szétválás, úgy következik be a szétválás, ha az ember nem képes mindkét részét és az árnyékrészeit integrálni, s ekkor megtapasztalja, hogy önmagától el van választva. A társkapcsolatban, a házasságban keressük a beteljesülést. Azt hisszük, a társunk be tudja tölteni ki nem teljesedettségünket. Esetleg más területeken keressük a beteljesülést. Mindaddig azonban, amíg a saját anima-animusz problematikánkat nem tudatosítjuk, amíg az árnyéktémáinkat távol tartjuk magunktól és nem tudjuk elfogadni, nem leszünk képesek a tudatosodás hídjait kiépíteni. A tudattalan és a tudatos részek hídjait, a férfi és női részek hídjaiig. Ekkor a társkapcsolatban sem érjük el a beteljesedést, s ezáltal újra meg újra csalódás ér minket. Pszichológiai szemszögből nézve: megrekedünk megszemélyesített komplexusainkban. Amennyiben napvilágra tudjuk hozni a komplexusok tartalmait, vagyis tudatossá válnak, akkor képesek leszünk az árnyék aspektusait integrálni, és ezzel egy nagy lépést tenni az önmagunkká válás és a kiteljesedett társkapcsolat irányába. Ez vet majd véget a vágyakozásnak, amely mindannyiunk lelkében lakozik. Visszajutunk a paradicsomba. Kiteljesedettség, egésznek lenni, visszajutni az egységbe, mindkét póluson otthon lenni, egyensúlyban lenni, közel lenni Istenhez. Ha megismerem önmagam, megismerem a másik embert is.

A társkapcsolataink a tudatosodás hatalmas tárházát képezik, mivel ideális kivetítési felületeket nyújtanak. Az árnyék-aspektusokat csak egy kapcsolatban, a velünk szembenálló félen keresztül tudjuk realizálni. Az árnyék erkölcsi probléma, amely az egész személyiség számára kihívást jelent. A személyiség sötét aspektusainak realizálása mindenféle önmegismerés elhagyhatatlan alapját képezi, és rendszerint nagy ellenállásba ütközik.

Az ember sötét személyiségvonásai messzemenőkig autonómak. (Dr. Alfred Ribi)

Az árnyékrészeinket a környezetünkre vetítjük, a társunkra, mivel nem tudatosak és nem integráltak.

A legtöbb párban megvan a belső gyógyulás vágya: a társamon keresztül minden jó lesz, vagyis „ő minden, amire nekem szükségem van”. Egy komplex szituáció kezdete. A kölcsönös projekciók következtében előbb-utóbb minden pár szembekerül konfliktusos helyzetekkel. Természetesen találkozhatunk az elkerülés egyfajta módjával is, amikor semmiféle érzelmi témát nem érintenek, vagy az egész kapcsolatban nincs jelen az érzelmi töltet, így nincsenek konfliktusos helyzetek, ám fejlődés sincs.

Ha a pár egyik tagja kész a személyes individuációs folyamatra, ez természetesen hat a kapcsolatra is. Az átvitel elve itt szintúgy érvényesül, mint a kliens-terapeuta viszonyában. Megváltozik az egész kapcsolat energiamezője. Elindul egy közös új folyamat.

Egy közös interaktív mező aktiválódik. Megteremtődik a kapcsolat lelke. (Christian Roesler)

Egy társkapcsolati folyamat talán pontosabban leírható az alkímia elvét követve a Rosarium Philosophorum alapján. A Rosarium ugyan alapjában az egyes ember tulajdonképpeni individuációs útját írja le, ám ez az individuációs út megfeleltethető egy társkapcsolatnak. Az individuációs út vonatkozásában ismét előtérbe kerül az animusz és anima, valamint a projekció és az integráció témája.

C. G. Jung forradalmi gondolkodásmódja

Az individuáció útján haladva azzá válunk, amik már vagyunk. (Prof. V. Uslar)

Az ellentéteket magában foglaló tökéletesség éppen azért tökéletes, mert önmagában véve autark (autonóm, független). Önmértékletessége, önelégültsége és minden társtól és másoktól való függetlensége jelzi az önmagába zárt örökkévalóságát. (E. Neumann, Ursprungsgeschichte des Bewusstseins)

Minden megvan bennünk, emberekben.

Létezésünk szinkronban van minden létezéssel.

A szinkronicitás az abszolút egyidejűség – összeköttetés a saját bensőnkkel.

Az összeköttetés minden létezéssel.

Szívesen kitérnék e helyen az emberekkel folytatott személyes munkámra és a C.G. Jung szerinti analitikus pszichológiával való összefüggésére. A munkámat egyfajta kutatómunkának tekintem, mivel az ember tudati szinten folytonos változást él meg. A fejlődéstörténeti változáshoz hasonlóan az ember tudata is folytonosan fejlődik. Változnak a légkör energiái, változik az idő minősége, mintha minden gyorsabban történne. Maga a fejlődés is felgyorsult.

A lét és az idő elve a tudat fejlődéséhez hasonlatos, akár azt is mondhatjuk: az egyik feltételezi a másikat.

Megváltozott az idő

A jungiánus analízis és Jung komplexus-elmélete ragyogó eszköz ahhoz, hogy megszabadítsuk az embereket régi terheiktől, és így közelebb juttassuk őket önmagukhoz. A projekciók megértése, az árnyéktémák megértése kimozdítja az embert a sötétségből a napfényre. Tovább akar menni. Ha elindult az individuáció útján, nem akar megállni, bizonyos idő után úgy érzi, tovább akar menni. Vágya nem csillapodik, amíg a Földön tartózkodik, amíg a fejlődés útját járja. A napvilágról az egység fényébe.

Ahhoz hasonlóan, ahogyan az ember – az anyagi világban létezvén – az individuáció folyamatában a tudattalanon keresztül eljut a tudatosba, miközben az anyagi világban létezik, a tudatból eljut a minden-mindennel-kapcsolatban áll, az egység érzéséhez.

Ha az ember megérti, hogy ő – és társa is – azon a szinten létezik, ahol mindennel kapcsolatban áll, már nem kell mindezek ellen küzdenie. Ez ismételten a projekció és integráció elvét idézi. Ha az ember megértette, hogy ő a szomszéd is, a virág is, Isten is, akkor nincs más választása, minthogy visszavegye negatív kivetítéseit, máskülönben önmagát semmisíti meg vagy küzdi le. Ezen a szinten kapcsolódik ismét a szeretethez eredeti formájában, a minden létezéshez fűződő szeretethez. Ez az úgynevezett Deo concedente (Isten engedelmével) az alkímiában, ami az Istennel, az egységgel való összekapcsolódást jelenti.

Ezen a szinten kifejlesztheti az ember azt a tudatot, hogy ő az egész része, és ezáltal lehetősége van arra, hogy az összes negatív projekcióját visszavegye. S abban a pillanatban visszavenni a kivetítéseket, amikor azok felbukkannak, azt jelenti, hogy embertársunkat, a TE-t is meggyógyítjuk. Ha képes vagyok arra, hogy a létezésem minden pillanatában tisztában legyek magammal, ez boldogságot jelent, a magam, az emberek és a bolygó számára, az egész univerzum számára. Ez a fajta létezés egy egyetemes, univerzális állapot.

Nagyon hálás vagyok C. G. Jung gondolatmenetéért, mivel hozzásegített ahhoz, hogy jobban megértsem a mikrokozmosz és a makrokozmosz összefüggéseit. Jung korán felismerte ezt, és az analitikus pszichológia alapjaival felismerte egy forradalmasító fejlődés alapvetését. Önmagunk és önmagunk erejének tudatos észlelésével bevethetjük tudatunkat önvalónk (selbst) és a velünk kapcsolatban álló összes létező gyógyítására, s így egy napon talán megélhetjük a békét a Földön. Visszajuthatunk a Paradicsomba.

Az emberi szinten jelen lévő árnyék tematikája megjelenik egyetemes, univerzális szinten is, csakúgy, mint a vonzás és taszítás tisztán fizikai törvényei stb.

A Földön, vagyis az emberi pszichében és az univerzumban ható teljesen természetes összefüggések megértésével az ember hidat építhet önvalója (selbst), a többiek és ezáltal a teljes lét felé. Ezzel ismét bezárul a kör, az Uroborosz jelképéhez hasonlóan. Az ember egyidejűleg kezdet és vég.

Irodalomjegyzék
C.G. Jung: Die Beziehung zwischen dem Ich und dem Unbewussten (dtv Verlag)
C.G. Jung: Grundwerk 3, Persönlichkeit und Übertragung (Walter Verlag)
C.G. Jung: Gesammelte Werke Band 17, über die Entwicklung der Persönlichkeit (Walter Verlag)
C.G. Jung: Erinnerungen, Traüme und Gedanken (Walter Verlag)
C.G. Jung: Gesammelte Werke Band 8, Dynamik des Unbewussten (Walter Verlag)
C.G. Jung: Gesammelte Werke Band 9/1, Die Archetypen und das kollektive Bewusstsein
C. G. Jung: Psychologie und Religion (dtv Verlag)
C.G. Jung: Grundwerk 4, Menschenbild und Gottesbild (Walter Verlag)
Martin Heidegger: Sein und Zeit (Max Niemeyer Verlag)
Erich Neumann: Ursprungsgeschichte des Bewusstseins (patmos Verlagshaus)
D.W. Winnicott: Der Anfang ist unsre Heimat (Klett Cotta Verlag)
Marie-Louise von Franz: Spiegelungen der Seele (Verlag Stiftung für jungsche Psychologie)
Marie-Louise von Franz: Träume (Daimon Verlag)
Aniela Jaffé: Mystik und Grenzen der Erkenntnis (Daimon Verlag)

Fordította: Mészáros Csilla
Kép: © Pranidhi Gupta – Dual Deal

Share This