Fejezet Jánosról a tanítványról és Jézusról a mesterről.

„Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8,12)

Jézus mítosz és történelem egyszerre. Történeti hitelessége semmit sem von le életének mitológiai jelentőségéből. Jézus története a meghaló és feltámadó, ezáltal az embert megváltó napisten története. Mitológiai előzményeivel az előző 4. fejezetben már találkozhattunk. Élete mindenki számára ismert ezért inkább személye és tanítása egyetemes érvényű üzenetére irányítanám rá a figyelmet. Hiszen a köré szerveződő kultusz megakadályozza, hogy az a maga egyszerű tisztaságában eljusson az emberekhez (Jézust az inkvizíció korában valószínűleg a máglyára küldte volna, ma legfeljebb „csak” kiátkozná a keresztény egyház). Ennek a fejezetnek tehát egy célja van: az ember belső személyes alkímiájáról (transzformációjáról) szóló jézusi tanítások ismertetése.

Evangéliumok

Az Újszövetség könyvei négy evangéliumot tartalmaznak. Az első három, az ún. szinoptikusok (Márk, Máté, Lukács) evangéliuma egymásra épül. A tőlük különálló negyedik, János misztikus, metafizikus hangvételű evangéliuma. Figyelemre méltó a négy evangélista jelképei alapján történő asztrológiai megfeleltetés. Márk: Oroszlán. Máté: Vízöntő (Angyal). Lukács: Bika (Ökör). János: Sas (Skorpió)

A négy jelkép közvetlen előzménye Ezékiel próféta látomása, de az ókor égi kozmológiáiban is fontos a szerepük. Az Állatöv e négy szilárd jegye által alkotott négyszög szimbolizálja a földi világot. Az Angyal, az Oroszlán, az Ökör, a Sas esetében a Föld négy őrzőjéről, illetve az Ég négy segítőjéről van szó. A négyességnek egyébként is kiemelt jelentősége van a hagyományban.

„[…] Ezért a négy égtáj nemcsak az egész világot jelenti, hanem a teljes világot: a beteljesedett világot, a maradéktalan és az örök világot. Ennek az örök és teljes világnak a jelképe a kereszt, amely összekapcsolja a vízszintest a függőlegessel, a földet az éggel, az időt az örökkel, a természetet a természetfölöttivel.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra)

Az eget négy arkangyal tartja, melyek megfelelnek négy állócsillagnak:

• Aldebaran a Bika csillagképben.
• Regulus az Oroszlán csillagképben.
• Fomalhaut a Vízöntő csillagképben.
• Antares a Skorpió csillagképben.

Isten neve a misztikus zsidó hagyományban négy betűből áll: Y(od) – H(é) – V(au) – H(é). A négyes a „teljes idő” száma. Gondoljunk a négy évszakra, a négy égtájra, a négy elemre, a négy napszakra, a négy korszakra. Láthatóan egy szilárd, tradicionális rendszerbe ágyazódik bele a négy Evangélium is.

Az evangéliumokat elemzők szerint bizonyos különbségek tapasztalhatók a stíluson kívül a szándékban is.

(Henri Daniel-Rops: Jézus és kora I. | D. Sz. Mereskovszkij: Az ismeretlen evangélium):

Máté evangéliumából megtudhatjuk, mit beszélt Jézus. Óvatos, lassú, meggondolt. Nála jelenik meg az egyház fogalma. Csak ő használja a „mennyek országa” kifejezést. Korrekt, tárgyilagos, már-már unalmasan pontos. Nem szenvedélyes, nem hatásos, de lelkiismeretesen közli Jézus mondásait. Ő az, aki hall.

Márk evangéliuma arról szól, mit cselekedett Jézus. Ő a legősibb forrás. Bátor, szellemes, energikus, életszerű. Mereskovszkij szerint legjellemzőbb szava a „tüstént”. Márk Péter apostol tolmácsa; ő az, aki lát.

Lukács evangéliuma bemutatja, mit érzett Jézus. A legműveltebb; finom ízlésű, stílusos, kimért, lágy, azaz klasszikusan görög. Tudós ember. Lukács nem lát és nem hall. Lukács érez. Ő az egyetemes (» katolikus) evangélista. Jézus könyörületessége nála kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ő a szolidáris. Mivel görög, nincs helyismerete, de különös gonddal egyezteti össze Jézus történetét a világtörténelemmel és az ókori hagyománnyal.

János evangéliuma arról beszél, mit akart Jézus. János misztikus. Nemcsak a hit mozgatja, hanem a metafizikai irányultság is. Az újjászületés szükségessége [Jézus beszélgetése Nikodémussal (János 3, 1-21)] és a halál feletti győzelem [Lázár feltámasztása (János 11, 1-54)] érdekli őt elsősorban. János az Ige evangélistája. Egyedül ő használja az evangéliumokban a logos szót. Ő fedezi fel leginkább az Embert (Jézus) az Istenben (Krisztus).

Vallástörténeti viták egész sora szól arról, vajon János, „a tanítvány, akit a Mester szeretett”, azonos-e a későbbi Jánossal, az ephezusi közösség „öregjével”, János evangélistával és a Jelenések Könyvét megíró Jánossal. A kérdés történetileg eldöntetlen. Ám szimbolikus értelemben minden bizonnyal ugyanarról a Jánosról van szó, „akit Jézus szeretett”. János az ősi keresztény hagyományban a „misztériumokba beavatottnak” számított. Ő az, akinek megígéri Jézus, hogy addig nem hal meg, amíg ő vissza nem jön [János 21, 18-23].

A legenda szerint az öreg Jánost földi életének a végén hét tanítványa élve temeti el. Amikor az ephezusi keresztény közösség hírét veszi ennek, kiássák a sírt, de üresen találják, csakúgy mint Jézus sírját.

János a kereszténység ezoterikus oldalát képviseli, azaz csak a kiválasztottak számára megnyilatkozó misztikus tapasztalat képviselője. Vele ellentétben az egyházalapító Péter, a „kőszikla” a kereszténység exoterikus, általános, mindenki számára érthető tanításának a megszemélyesítője.

János evangéliumában kiemelt helyet kap a sötétség, a mélypont és az abból megszülető világosság. Jézus az éjszaka sötétségében beszél Nikodémusnak a lelki újjászületés szükségességéről (János 3, 1-21). Júdás éjszaka árulja el Jézust. Különösen jelentős a vakon született meggyógyítása, aki először csak fizikai látását kapja vissza, majd hitet téve Jézus mellett belső látását is, vagyis megvilágosodik. A Világosság maga Jézus. János evangéliuma a következő szavakkal kezdődik.

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. […] S az Ige testté lett, és közöttünk élt.” (János 1,1-5, 14)

János szerint tehát Jézus Isten, aki emberré lett, hogy elhozza a Világosságot. Jézus azzal, hogy közel jön az emberiséghez, elrejti isteni létét, s az paradox módon éppen halálának pillanatában nyilvánul meg. János számára Jézus a Világosság, maga az Élet. Ez az élet azonban egy magasabb rendű élet. Jézus mintául szolgál az önnön isteniségét kereső ember számára, és János jól tudja ezt.

Jézus belehalt az isteni kinyilatkoztatásba. Nem használta isteni adottságát, hiszen emberként élt közöttünk. Jánosnak a kereszthalálban nem az a fontos, hogy utána Jézus feltámadásával bebizonyítja istenségét. A legfontosabb üzenet az, hogy meghalt, és most sötét van. Egy istenség szeretetből meghalt az emberért! János evangéliuma egyetlen pontra összpontosít – Jézus kereszthalálának az órájára. A határátlépés pillanatára, amikor Jézus belső énjének isteni része megmutatkozik. Ez a pillanat az isteni kinyilatkoztatás.

„Nem lenne túlzás azt állítani, hogy a szinoptikus evangéliumokban Jézus útja a szenvedésen és a halálon keresztül vezet a megdicsőüléshez, míg a negyedik evangéliumban [János Evangéliuma (T.E.)] ez az ösvény egyszerre vezet a szenvedéshez, a halálhoz, és a megdicsőüléshez… Ugyanaz a szó mondja ki a szenvedélyt, és a tettet; a vereség és a győzelem, a szenvedés és a dicsőség különösképpen együtt vannak jelen.”(John Marsh)

Szeretném felhívni a figyelmet János asztrológiai analógiájára, a Skorpióra (» a Sas). Jézusról szóló üzenete a sötétségben felgyúló fényről szól. A mélypontról, mint a lelki-szellemi megújulás lehetőségéről. János tehát valóban a Skorpió magasrendű szellemi aspektusának, a Sasnak az analógiáit képviseli.

 

Jézus a mester

Jézus önmagát egyrészt az „ember fiának” nevezte, másrészt Istennel azonosította. Ezt azonban soha magának ki nem sajátította. Üzenete szerint ez mindenki számára lehetséges, hiszen az evangéliumok néhány helyen lélek és Isten azonosságáról beszélnek. Minderről tudni, és élni vele csupán éberség kérdése.

„Jézus pontosan olyannak született, mint minden ember, és a többitől csak abban különbözik, hogy az egyetlen azonosságot komolyan vette.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra)

Jézus az Istenember, aki összeköti a „felső” és az „alsó” világot. Az istenivel azonosul, az emberit felemeli. Az ő személyében egyesül a kettő eggyé. Egész élete egy kimerevített magasrendű „Skorpió-pillanat”. Jézus nem utasítja el az anyagot, és nem utasítja el a szellemet. Számára a szent és a profán egy és ugyanaz. Mint azt a természeti népek történeteiben láthattuk, az emberi lét a sötét, a bűn jegyében áll. Jézus érdeme, hogy megmutatta az embernek a benne rejlő istenit. Ez a megváltás jelentősége.

A Skorpió jegye és ezen keresztül a 8. horizontház erre a sötétben rejlő istenire hívja fel a figyelmet. Jézus, az Ember azt üzeni, hogy fedezd fel magadban a „létrát” (ismerünk olyan ábrázolásokat, melyek a keresztfát létraként ábrázolják), mely felvezet Jézushoz, az Istenhez. Emlékezzünk csak a sámánok létráira, a Tejútra mint létrára, vagy az orfikus misztériumok beavató Mitrász-létrájára. Erről a beavatási aktusról szólnak a halálmítoszok is. Jézus érdeme, hogy életével, tanításaival mindenki számára elérhetően emberközelivé tette a minőségi lelki-szellemi átalakulás esélyét.

„[…] Mert az Isten országa közöttetek van.” (Lukács 17, 21)

Az alkímia Isten országát a Nagy Műként (Magnum Opus) aposztrofálja. Az alkímia számára az anyag, a lélek, a szellem egy. Létünk diszharmonikus volta ennek a hármas egységnek a sötétbe süllyedésében gyökeredzik. Jézus a helyreállításra mutatott példát. János Evangéliumában időnként felbukkan az embert megszabadító, az igazságba beavató Szent Szellem fogalma (Hamvas Béla fordításában – pneuma tész alétheiasz: az igazság szelleme). A beavatás annyit tesz: a Világosságba belépni. A beavatás egyenlő a szellemi újjászületéssel – a beavatott a „kétszer született”. A keresztség is egyfajta beavatás: az isteni felfedezése önmagunkban második születés.

„Az igazság szelleme Jézus személyes lényéhez kötött képesség. De Jézus ezt a képességet átadhatóvá és mindenki számára gyakorolhatóvá tette. A Szent Szellemet az ember számára megnyitotta. A kereszténység a felső és az alsó összekötésébe való beavatás.”(Hamvas Béla: Scientia Sacra)

Vajon nem a Skorpió minőség legjellemzőbb sajátja ez a két véglet, melyet a Kígyó és a Sas aspektusok is jeleznek? Ám a Skorpió-pillanatban benne van a két megnyilvánulás közötti út is.

„Megérteni, hogy nincsen külön sem sötét sóvárgás, sem világos értelem, hanem az első természet éjszakájából szüntelenül kigyulladó fény. Az első természet átváltása szellemmé. Egyszerűbb szóval realizálás. Mert a valóság csak az, ami megmarad. Ami pedig megmarad, az a szellem. A felsőt az alsóban, az alsót a felsőben jelenlévővé tenni. Istent bevinni az emberbe és az embert bevinni az Istenbe.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra)

A biológiai lét sötétjében ott rejlik a fény, a transzformáció lehetősége: a szellemi megszületése. A magasrendű Skorpió-megnyilvánulás az anyag megszüntetésével ezt a szellemit akarja a valóság központi kérdésévé tenni.

 

A szent és a profán

Amint említettük, Jézusnál nem válik külön a szent és a profán. Számára a hétköznapok szentséggel teltek, és a szent maga a hétköznapi valóság. Nem véletlen, hogy a farizeusok szentségtöréssel vádolták.

Jézus minden bálványt elvet, az Írás szavainak a bálványozását is. Ezért is méltatlan tanításainak a szó szerinti értelmezése. Vegyük észre, hogy Jézus rébuszokban beszél, paradoxonokat mond. A nagy kérdések rejtvényét egy újabb rejtvénnyel hozza közelebb az emberekhez. A titkot nem fejtheti meg helyettünk, hiszen életét mindenkinek magának kell transzformációs eséllyé emelnie. Ehhez tudatosságra, felismerésre, azaz a már jól ismert kulcsszóra, az éberségre van szükség. Jézus szerint a megújulás (» megváltás) szellemi felismerésen alapszik.

„Jézus a benne hivő zsidókhoz fordult: »Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.«”(János 8,31-32)

Jézus a tudatosságot, a világos felismerést helyezte előtérbe a hittel szemben. A vakon született meggyógyítása (János 9,1-41) is a látás (» éberség, világos tudatosság) jelentőségét hangsúlyozza a hittel szemben. Jézus az ember szellemi szabadságára hívja fel a figyelmet. Az elengedés szabadságára. Az anyagtól való szabadságra. A tudati váltás szabadságára. A sors (» Gondviselés) felvállalásának a szabadságára.

„Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? […] Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Máté 6,30, 33-34)

Jézus mentes a mindennapi gondolkodástól. Könnyen meglehet, hogy talányosan paradox tanításai a hétköznapi gondolkodás kizökkentése céljából hangzanak el. A meghökkenés, a sokértelműség tudatfelszabadító erejét a lélek feltárására irányítja. Jézus kívül áll a történeten. Az Időt egy pillanatba sűríti, Jézus számára csak a Most létezik. Az örökkévalóság most van. Az Isten országa is itt és most van, mint ahogy a pokol is itt és most van, csak rajtunk múlik melyiket éljük.

„A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: »Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek itt van vagy amott. Mert Isten országa közöttetek van.«” (Lukács 17,20-21)

Ez az itt és most bennünk van. Lelki átalakulásaink, határhelyzeteink (» transzformációs pillanataink) egy lépéssel közelebb vihetnek a „mennyek országához”, a magasabb rendű szellemi létezéshez. Ébernek lenni a határátlépés pillanatában – ez az, ami hozzásegíti az embert a benne lévő isteni megtapasztalásához.

„[…] Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa.” (Máté 4, 17)

Az evangéliumokban a „tartsatok bűnbánatot” vagy „térjetek meg” kifejezések a görög metanoia (» transzformáció) szó fordításai. Szó szerint „a szív megfordulását” jelenti . Azaz itt a lelki megújulás feltételéhez köti Jézus, hogy észrevegyük magunkban (» „közel van”) a magasabb rendű realitás (» „mennyek országa”) létezését. A Jézus által felkínált új létszemlélet lehetőséget ad az éberségre. Az élet Skorpió-pillanatai nézőpontváltásra, szemléletváltásra ösztönöznek. Ez a szemléletváltás az, amit Jézus újjászületésnek hív – a lelki-szellemi transzformáció.

„[…] Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3, 3)

Jézus számára Isten országa a jelenben létező realitás, mely mindenki számára megtapasztalható, ha hajlandó szemléletének a megváltoztatására. A Sors és az Én egymástól elválaszthatatlan. Az emberi élet sorsszerűségének a tudatosítása itt a lényeges momentum. Azaz szembesülj magadban életed sötét oldalaival, ismerd meg azokat és a legnagyobb sötétben felragyogó fény megmutatja majd az utat Isten országába. Ahogy ezt a korábbi mitológiák hősei, vagy a természeti népek sámánjai is tudták: a Felső Világba az Alsó Világon át vezet az út. Jézus történetének végső értelmét feltámadása adja. Győzelme a halál felett az utolsó tanítása.

„Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” (János 16, 32-33)

Nehéz azonosulni a halál gondolatával. Az emberi lét alapvető bizonytalansága éppen az elkerülhetetlen halál tényétől oly fájdalmas. Elkerülhetetlensége azonban esély is egyben; a sorsszerűségben rejlő szabadságról van szó. Jézus azzal győzte le a halált, hogy elfogadta – ezzel belső szabadságra tett szert. A mai ember szorongása a haláltól, annak elutasításában rejlik. A 8. mundán- és horizontház analógiáitól való szorongás is csak azok megismerésével és elfogadásával oldódik fel, és lép helyére az esély.

A pokol éppen olyan közel van az emberhez mint az Isten országa. A pokol hétköznapi tudatállapotaink sajátja. A pokol a mindennapok káprázatában, az emberi gondolkodásban keresendő. A pokol nem száműzhető a tudatból. Ha mégis megpróbálják, mint azt az egyház által irányított európai civilizáció tette, akkor annak beláthatatlan következményei vannak. Európa keresztény története a pokol jelenlétének a története a világban. A tudattalanba fojtott pokol kivetítődve jelenik meg mindennapjainkban. Álszentség, bigottság, dogmatizmus, erőszak, kizárólagosság, korrupt lét. Erről szól a keresztény civilizáció, mely nem volt hajlandó tudomást venni a tudat sötét oldaláról. A megoldás az alapos megismerés. Isten Fia nem elítélni jött a világot, hanem megváltani. Hinni az Isten Fiában az ember saját isteni részébe vetett hitet jelenti. Ez a hit az, ami átvezet a mindennapok poklából a szellemi megújulás szintjére.

Hamvas Béla szerint a jézusi tanítás tehát beavatás. Nem vallás, nem hatalom, és nem politika. Mégis a Jézus utáni európai történelem a keresztény egyháznak mint politikai hatalomnak a története. Jézustól mindez távol áll. Jézus az isteni kinyilatkoztatása, az emberben ott szunnyadó Egység keresésének a kinyilatkoztatása. Ez minden tradíció sajátja, hiszen erről szól Gilgames vagy Ozirisz története is. A történeti élet válságokkal terhelt, de éppen ezek a Skorpió jellegű (8. mundán- és horizontház) határhelyzetek ébreszthetik fel az emberben a szellemi lét utáni igényt.

Jézus tanítása az élet megromlásáról (válságáról) és annak megújulásáról szól. Jézus nem értelmiségi, nem morálfilozófus, nem vallásalapító. Az élet abszolút értékű tisztaságára törekedve a sötéttel száll szembe. Hamvas Béla szavaival élve „az intellektuális, a morális és a testi korrupció” -val megrontott emberi lét megváltásával a Világosság esélyét mutatja fel.

1. rész  2. rész.  3. rész  4. rész  |

Felhasznált irodalom

• Biblia. 1982, Szent István Társulat • Adamik Lajos (szerk.): Mauzóleum. 1987. Bölcsász Index Centrál Könyvek • Agrippa von Nettesheim: Titkos bölcselet. 1990, Holnap Kiadó • Bátorfi Andrea (szerk.): Párbeszéd a sötétről. 1996, FILOSZ Humán Bt. • Böhme, Jakob: Földi és égi misztériumról. 1990, Helikon Kiadó • Bürger, Rahel: Das Geburtshoroskop. 1990, Rahel-Bürger-Verlag • Dahlke, Rüdiger: Sorsfordulók. 1998, Oficina Nova • Daniel-Rops, Henri: Jézus és kora. 1987, Ecclesia Budapest • Dethlefsen, Thorwald: Oidipusz, a talány megfejtője. 1997, Magyar Könyvklub • Eliade, Mircea: Képek és jelképek. 1997, Európa Könyvkiadó • Eliade, Mircea: A szent és a profán. 1987, Európa Könyvkiadó • Eliade, Mircea: A jóga. 1996, Európa Könyvkiadó • Eliade, Mircea: Az örök visszatérés mítosza. 1993, Európa Könyvkiadó • Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I-II-III. 1995-97, Osiris Kiadó • Fankhauser, Alfred Dr.: Astrologie als kosmische Psychologie. 1941, Verlag P.F.H. • Földényi F. László: A medúza pillantása. 1990, Lánchíd Kiadó • Fontana, David: A szimbólumok titkos világa. 1995, Terricum Kiadó • Greene, Liz: Saturn. 1976, ARKANA Penguin Books • Halevi, Ben Shimon: A Kabala útja. 1991. Vízöntő Kiadó Kft. • Hamann, Brigitte: A tizenkét archetípus. 1998, Bioenergetic Kft. • Hamvas Béla: Tabula smaragdina – Mágia szutra. 1994, Életünk Könyvek • Hamvas Béla: Scientia sacra I-II-III. 1995-96, Medio Kiadó • Hamvas Béla: Karnevál I-II. 1985, Magvető Kiadó • Heidegger, Martin: Lét és Idő. 1989, Gondolat Kiadó • Hermész Triszmegisztosz: Összegyűjtött írásai. 1997, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó • Jankovics Marcell: A Fa mitológiája. 1991, Csokonai Kiadó • Jankovics Marcell: A Nap könyve. 1996, Csokonai Kiadó • Jankovics Marcell: Ahol a madár se jár. 1996, Pontifex Kiadó • Jung, C.G.: Alapfogalmainak lexikona I-II. 1997-98, Kossuth Kiadó • Jung, C.G.: Gondolatok az életről és a halálról. 1997, Kossuth Kiadó • Jung, C.G.: Az ember és fogalmai. 1993, Göncöl Kiadó • Jung, C.G.: Aión. 1993, Akadémia Kiadó • Jung, C.G.: Az alkímiai konjukció. 1994, Kötet Kiadó • Jung, C.G.: A szellem szimbolikája. 1997, Európa Könyvkiadó • Jung, C.G.: Válasz Jób könyvére. 1992, Akadémia Kiadó • Kákosy László: Egyiptomi és antik csillaghit. 1978, Akadémia Kiadó • Kemény Katalin: Az ember, aki ismerte saját neveit. 1990, Akadémia kiadó • Kerényi Károly: Görög mitológia. 1977. Gondolat Kiadó • Láng János: A mitológia kezdetei. 1979, Gondolat Kiadó • Leong, Kenneth S.: Jézus zen tanításai. 1998, Édesvíz Kiadó • Makra Sándor: A mágia. 1988, Magvető Könyvkiadó • Merskovszkij, D. Sz.: Kelet titkai. 1992, Holnap Kiadó • Merskovszkij, D. Sz.: Az ismeretlen evangélium. 1995, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó • Mertz, Bernd A.: A csillagok tükrében. 1995, Magyar Könyvklub • Orban, P.-Zinnel, I: Symbolon. 1993, Bioenergetic Kft. • Pál J. – Újvári E. (szerk.): Szimbólumtár. 1997, Balassi Kiadó • Pap Gábor (szerk.): Csodakút. 1994, Pontifex Kiadó • Paracelsus: Paragranum. 1989, Helikon Kiadó • Róheim Géza: Primitív kultúrák pszichoanalitikus vizsgálata. 1984, Gondolat Kiadó • Rosen, David: Jung és a tao. 1997, Szukits Könyvkiadó • Santillana – Dechend: Hamlet malma. 1995, Pontifex Kiadó • Schwickert, F.-Weisz, A. : Die astrologische Synthese. 1950, Otto Wilhelm Barth – Verlag Gmbh • Szász Ilma: Az élő fény árnyéka. 1997, Kőröspatak Kiadó • Tokarev, Sz. A. (szerk.): Mitológiai enciklopédia I-II. 1988, Gondolat Kiadó
Share This