Első pillantásra talán furcsának tűnik a cím annak ismeretében, hogy a jungiánus asztrológia a jungi analitikus pszichológiára építkezve finális jellegű. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem a „honnan jövök”-ön van, hanem a „hová megyek”-en. Sőt nem is direkt módon a végcélra figyel, hanem azokra az alakító erőkre, amelyek az úton (individuációs út) tartanak minket. Ezek az erők a tudat és a tudattalan , illetve a férfi elvű archetípusok és a női elvű archetípusok között feszülő dinamikából származnak. Jung hangsúlyozza, hogy a finális irányultság nem azonos a „célszerűség” fogalmával. Finalitáson „célra törekvést” ért, azaz az aktuális élethelyzetre építve a jövőre orientálódni.

 

„…felismerve azt a tényt, hogy a holnap gyakorlatilag fontosabb, mint a tegnap, és a honnan kevésbé lényeges, mint a hová. Bár figyelembe veszem az előtörténetet, az életben fontosabbnak tartom a megteremtendő jövőt, és meggyőződésem, hogy semmiféle múltidézés, a patogén (megbetegítő) reminiszcenciák mégoly erős újraélése sem szabadítja ki annyira az embert a múlt hatalmából, mint az új dolgok felépítése. Ugyanakkor jól tudom, hogy a múlt megismerése és a feledésbe merült fontos emlékek integrálása nélkül egyáltalán nem lehet bármi életképes újat teremteni.” (C. G. Jung)

A jungiánus asztrológia használva az asztrológiai prognózis modelleket, általában ugyancsak ezt a jövő orientáltságot szem előtt tartva törekszik az éppen napirenden lévő létállapotnak értelmet adni. Személyiségünk részei különböző élettémákba (jungiánus módon szólva: komplexusokba) csoportosulnak. Ezekben az élettémákban eredendően, természetes módon meglévő ellentmondásokat, feszültségeket a tudatos én megpróbálja konszolidálni (kisebb nagyobb sikerrel). Ily módon feltételezhetnénk egy a radixban kirajzolódó statikus ént. Ám ez korántsem így van. Az élettémáink sorozatos, soha meg nem szűnő aktiválódása „belepiszkít” a konszolidált tudatos én terébe. Ezekre az aktiválódásokra tudunk rámutatni az asztrológia különféle prognózis modelljeivel (tranzitok, direkciók).

Ezek az aktiválódások kizökkentik a pszichét statikus állapotából és egy fajta ösztönös individuációs útra terelik azt. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az aktiválódó kollektív tudattalanbeli archetípusok megtermékenyítik a pszichét.

„Az individuáció tényleges folyamata – a tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal, a pszichikus maggal, az ’ősvalónkkal’ – leggyakrabban a személyiség sérülésével és az ezt kísérő szenvedéssel kezdődik. Ez a kezdeti megrázkódtatás egyfajta felszólításnak tekinthető.” (Marie-Louise von Franz)

S mégis van a jungiánus asztrológiai konzultációknak egy nagyon érdekes tanulsága. Az a hangulat, élethelyzet, döntéshelyzet vagy akár válságérzet, amivel a kliens megérkezik egy jungiánus asztrológiai konzultációra (közös önismereti munkára), érthető módon rendkívül nehézzé teszi a rálátását a jelenre. A kliens nyakig benne van az aktuális történetében. Nem fog tudni elvonatkoztatni attól a szomorúságától, kétségbeesésétől, dühétől, dilemmától (stb.), aminek éppen az erőterében van. S természetesen nem lesz energiája a jövőbe sem tekinteni.

Ilyenkor az első lépés lehet eltávolodni az aktuálistól és egyfajta „leltárt csinálni”: „Ki vagyok én?” „Milyen félelmeim vannak?” „Mire vagyok érzékeny?” „Milyen megoldásaim vannak?” „Milyen eszközeim vannak?” „Milyen szükségleteim vannak?” „Milyen prioritásaim vannak?” és így tovább.

A második lépésként pedig érdemes visszanézni azokra az életszituációkra, döntésekre, választásokra, elengedésekre, veszteségekre, amelyeken már túl vagyunk. Érdemes megnézni, ezekben a helyzetekben hogy álltunk helyt, mely eszközeinket használtuk. S ami talán a legfontosabb: mire neveltek, milyen tanulságokat hoztak, milyen irányban lendítettek tovább életutunkon ezek a kiemelt múltbéli élettörténeteink. Ez erőt ad.

A visszatekintés erejét.

S erre igazán jól használható segítséget nyújtanak az asztrológia prognózis modelljei.

A jövőre nézvést megállapításokat tenni a legtöbb esetben kockázatos és bénító erejű. Ám ha a már megtörténteket, az időtáv felszabadító erejével értelmezni tudjuk, esetleg újra átélni – használva az asztrológia analógiás, képalkotó potenciálját –, akkor olyan alaphoz jutunk a jelenben, amiről elrugaszkodhatunk a jövő megoldásainak irányába.

S akkor most emeljük ki újra a bevezető Jung idézet utolsó mondatát:

„… a múlt megismerése és a feledésbe merült fontos emlékek integrálása nélkül egyáltalán nem lehet bármi életképes újat teremteni.” (C. G. Jung)

Kép: © Jan Stel – A forgotten past

Share This