Hankiss Elemér Az emberi kaland című munkájában arról ír, hogy az embereknek szükségük van a biztonságra, az eligazodásra a világban. Ezért különböző védekezési stratégiákat alkalmaznak.

Konkrétan két stratégiát ír le:

  • A prométeuszi stratégiát, ami egyfajta technikai stratégia. E stratégiának a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a fizikai világot. Azaz zárt univerzumot hoz létre technikai és tudományos eredményeivel (ház, vár erőd, szerszámok, gépek, orvosságok, tudományos gondolkodás). Ám továbbra is jelen van a félelem, hogy ez nem elég, Ezért szükség van egy másik stratégiára
  • Az apollóni stratégiára. Ez a másik védekezés a mítoszok, a vallások, az eszmék, az illúziók, a képzetek, a műalkotások, a művészet segítségét hívja.

A prométeuszi stratégia véd a fizikai világgal szemben és rendszert visz abba. De nem ad választ az emberi lét nagy kérdéseire. Az apollóni stratégiával az emberek a lelki, a sprituális túlélésért küzdenek. És ezt úgy teszik, hogy körülveszik magukat szimbólumokkal és szimbólumrendszerekkel.

Ilyen apollóni szimbólumrendszer az asztrológia is. És hiábavaló prométeuszi erőlködésnek érzem, hogy az egzaktság igényével az objektivitás illúziójával közeledjünk hozzá. Ezoterikus körökben a materializmust ördögtől valóként emlegetik. Mégis azt látom, hogy az asztrológiát művelők egyfajta materialista hevülettel vetik magukat az asztrológiára. A redukcionizmus szent tehenének áldozva, objektivitást, egzaktságot, kísérletileg igazoltságot, kizárólagosan eredményre vezető tökéletes módszereket keresnek. A Szent Grál lovagjaihoz hasonlóan életük végéig (hiábavalóan) keresik a mindenre választ adó Nagy Összefüggést. Az Egyetlen, a Működő, az Igazi Kulcsot.

Kép: © Michael Bilotta – The Workforce (részlet)

Share This