A jungiánus asztrológiai önismereti munkában előbb vagy utóbb elérkezik az a pont, amikor a már felismert vagy felismertetett élettéma szereplőivel közelebbi kapcsolatba kell lépnünk.

Élettémán a személyi jelölők kollektív archetípusokkal való kapcsolódását értjük a jungiánus asztrológiában. Személyi jelölők: Asc, MC, Nap, Merkúr, Hold, Vénusz, Mars. Kollektív archetípusok: Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó

Érdemes képet alkotnunk élettémáink szereplőiről, és előrevivő, ha szóba is állunk velük. Bár időnként legszívesebben megszabadulnánk tőlük, hiszen nem mindig könnyű együtt élni ambivalens energiáikkal. Lépjünk inkább kooperatív jellegű párbeszédbe velük, hiszen fontos pszichés energiaforrásokhoz juttatnak minket. Ez az ötlet, hogy párbeszédbe lépjünk velük, elsőre talán meglehetősen „lilának” hangzik, ám a tudatos énünk több mindenre képes, mint amit gondolnánk róla. Ne hagyjuk parlagon heverni képalkotó fantáziánkat!

„Mindenekelőtt az a döntő, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a tudatot és a tudattalan tartalmakat. Utóbbiakat úgyszólván izolálni kell, ez pedig úgy megy a legkönnyebben, ha megszemélyesítjük őket, majd a tudat felől kapcsolatot létesítünk velük. Csakis ily módon foszthatjuk meg őket attól a hatalomtól, amellyel különben fölébe kerekednek a tudatnak. Mivel a tudattalan tartalmaknak van egy bizonyos fokú autonómiájuk, ez a technika nem kíván különösebb erőfeszítést. Merőben más dolog egyáltalán megbarátkozni a tudattalan tartalmak autonómiájának tényével. És mégis éppen ezáltal kínálkozik a lehetőség, hogy bánni tudjunk a tudattalannal.” (Carl Gustav Jung)

A kollektív tudattalan archetípusait tudatosabbá teheted, ha komolyan odafigyelsz az érzelmeidre és a testedre. A jungiánus terápiában általában alkalmazzák az ún. „aktív imagináció” gyakorlatát, hiszen a tudattalan tartalmai rejtőzködőek, ezért szükség van egy módra, ami segítségünkre van a kapcsolat megteremtésében. Ugyanakkor a kollektív tudattalan archetípusainak bizonyos részei mégis a tudatosság irányába törekednek – itt teremtődik meg a párbeszéd esélye.

A kollektív archetípusai paradox módon nem csak zabolátlanok és ily módon a tudatos én szemszögéből nézve veszélyesek, hanem egyben gyógyító energiáik is vannak (homeopatikus alapelv: „kutyaharapást szőrével”) – éljünk ezzel a potenciállal. Az aktív imagináció célja, hogy segítsen nekünk kapcsolatba lépni az esetlegesen „lehasított részünkkel”, ami külön életet élhet (az adott élettémánk ösztönösen elutasított aspektusa).

„Az aktív imagináció nem ál­modozás vagy egyszerű fantáziálás, hanem párbeszéd elméd tudatos része és tudattalanod azon része között, mellyel fel akarod venni a kapcsolatot.” (Elaine N. Aron)

Gondoljunk a radixban felismert élettéma nehezen integrálható kollektív archetípusára úgy, mint egy bennünk rejtőzködő másik emberre. Hívjuk elő, aztán figyeljünk oda rá (mit akar mondani?, mit szeretne tenni?), és segítsünk neki. Így elindul a pozitív kapcsolódás folyamata. S ha már jobban megismerted őt, akkor elkezdődik a kontrollált beépülése a tudatos életedbe annak, amit ő képvisel. A kulcsmozzanat az, hogy amikor feltesszük a kérdést a nehezen integrálódó személyiségrészünknek, akkor valóban számítsunk is a válaszára.

„… a fő cél, hogy tudatossá tedd őt, és megengedd neki, hogy kifejezze magát úgy, ahogy van. Ahhoz, hogy ezt elérd, pozitívan kell kapcsolódnod hozzá. Ne felejtsd el, hogy pozitívan kapcsolódni hozzá annyit tesz, mint szeretni őt – elfogadni olyannak, amilyen, az érzéseivel együtt. Őszintén igyekezned kell megismerni őt és kielégíteni a szükségleteit, amennyiben erre képes vagy. Ez a feltétel nélküli elfogadás sokkal többet segít, mint ha kioktatnád vagy megpróbálnád megtanítani neki, hogy másképp gondol­kodjon (…) Amikor biztonságban és elfogadó közegben érzi ma­gát, a természetes gyógyító folyamat beindul.” (Elaine N. Aron)

Az a képességünk, amivel a külvilágot érzékeljük alkalmas a képzeletünkben való érzékelésre is. Ha gyakoroljuk az érzékszervi tapasztalást, az fejleszti a képalkotó képességünket is. A reproduktív képalkotásunk az emlékezetünkhöz és az érzékelésünkhöz kapcsolódik. Viszont képesek vagyunk egyben produktív, alkotó képalkotásra is – ez az aktív imagináció. Az ember imaginációs (képalkotó) képességére ma már a legtöbb segítő praxisban építenek. S különösen kiemelkedő hangsúlyt kap a jungiánus gyakorlatban. Az imagináció kapcsolódási terület a tudatos és a tudattalan, a kint és a bent, az én és a világ között.

„Az imagináció a szellem alapvető reproduktív vagy teremtő tevékenysége, anélkül, hogy különleges képesség lenne…” (C. G. Jung)

„Mit tesz az agy, amikor nem tesz semmit, tehát amikor nincs megoldásra váró feladata. Az agyban megfigyelhető izgalomminták az olyan szituációkban, amikor nem érkezik kívülről inger, megfelelnek azoknak, amelyek a jövő tervezésével, vagy személyes emlékekkel kapcsolatban aktiválódnak. A kutatók magyarázata így hangzik: amikor az agy nem kap megoldandó feladatot kívülről, akkor a figyelem a belső, képzeletbeli világ felé fordul. Úgy tűnik, hogy ez mindig jelen van. Ezen tanulmány alapján a szerzők arra az eredményre jutottak, hogy ez a gondolatvándorlás (éber álmodozás) minden embernél előfordul, az intenzitása viszont mindenkinél különböző.” (Verena Kast)

Kép: © Sébastien Del Grosso – The sketches inside me
Felhasznált szerzők: Carl Gustav Jung, Verena Kast, Elaine N. Aron

Share This